Kimberly Derting: Eskü

Kimberly Derting: Eskü


Na jó, ezt a könyvet már azóta figyelem, hogy kiderült, meg fog jelenni. Aztán amikor végül megjelent, annyi jó véleményt olvastam róla ismerősöktől, hogy pénztárcám véges vastagsága ellenére megvettem. Nem bántam meg.

De akkor részleteiben. Ez egy disztópikus történet, ezzel nálam már nyert ügye van. Van benne szerelmi szál, van benne fantasy vonal is, young adult. Mi kell még? Szóval ha összességében a véleményemet kérdezitek, akkor nekem nagyon tetszett. Amikor végre le tudtam ülni olvasni, akkor elolvastam egy szuszra. (És fenn maradtam miatt éjjel 1-ig. Bár nem ez az első eset. Tanulság: nem szabad ágyban olvasni, mert akkor nem alszom.)

Na de vissza a történetre! Főhősünk Charlie egy olyan világban él, amelyben különböző kasztokat hoztak létre. Minden kasztnak megvan a saját nyelve, és az ember csak a saját kasztja nyelvét, illetve a közös, engléz nevű nyelvet ismerheti. A kasztok lakói bár érintkezhetnek egymással, de szigorú szabályok közepette. Például ha egy nálad magasabb kaszt tagja a saját nyelvén beszél előtted, nem nézhetsz rá. És magától értetődik, hogy az egyes kasztok tagjai nem házasodhatnak egymással. A társadalom csúcsán a Királynő áll, jelen esetben Sabara, aki gyakorlatilag korlátlan hatalommal bír.

Charlie a Kereskedők kasztjába született, és ezzel képes is együtt élni. Ám számára ez még egy plusz felelősséggel jár. Titkolnia kell, hogy különleges képességgel született: minden nyelvet megért, akkor is, ha még sohasem hallotta előtte.

Van egy húga, aki négy éves kora ellenére nem tud beszélni (de különleges képessége neki is van), és két jó barátja: Aron és Brooklynn. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor találkozik egy titokzatos fiúval, Maxszal, aki olyan nyelven beszél, amelyet Charlie még sohasem hallott, és amit nem szabadna megérteni – de mégis minden szót ért.

Tehát ennyit röviden a történetről. Szerintem egy elég jól felépített világ. Tetszett ez az egész nyelv dolog, már csak azért is, mert tényleg hiszem, hogy a nyelv is egy eszköz, amivel befolyásolhatják az embert. (Gondoljunk csak az 1984-re meg az újbeszélre.) Az egység megbontására pedig tökéletesen alkalmas. (Bábel tornya) Az egész kasztrendszer dolog pedig nem is olyan elrugaszkodott a valóságtól. Hiszen kasztrendszer tényleg létezik, és a régi nemes-jobbágy viszony is tulajdonképpen hasonló, bár kevésbé összetett rendszer volt. Pont ez teszi hihetővé az egészet. Illetve ami szintén mélyen a mi világunkban gyökerezik: egymás beárulása. Az, hogy félni kell a szomszédtól, vagy akár a saját családtagjaidtól, hogy feljelentenek a Királynőnél... Szóval tudjuk, hogy sajnos ilyen létezik...

Ezen kívül ami nekem a legjobban tetszett a történetben, az a hangulata. Nagy disztópia rajongó vagyok, és az utóbbi időben talán kicsit többet is olvastam belőlük, mint kellett volna. Hiszen alapjában véve a disztópia műfaja meglehetősen nyomasztó. Az Esküben viszont nagyon tetszett, hogy ezt sikerült a hétköznapokkal feloldani. Nem csak a harcot láttuk, nem csak kínzást és igazságtalanságot. Persze, tudjuk, hogy van, amikor kell, látjuk is. De az ember alkalmazkodik, és a legrosszabb körülményekhez is alkalmazkodik. Mindeközben ember marad – akinek érzelmei vannak. Nagyon tetszett, hogy láttuk, hogy igenis szórakozni járnak a fiatalok, és megtalálják a módját annak, hogy ha csak néhány órára is, de tinédzserek legyenek. Ez kicsit oldotta a nyomasztó hangulatot, és pontosan ezért vált a könyv sokkal könnyebben fogyaszthatóvá.

Ehhez kapcsolódóan elmondanám, hogy nagyon tetszettek a leírások. Nem volt túlcicomázva, nem volt nagyon művi, mégis érzékletes volt. Az írónő egész stílusa nagyon tetszett.

Imádtam a neveket! Tudom, hogy apróság, de én a nevek szerelmese vagyok. Szeretem, ha egy névnek jelentése van, tartalma, története... Az éhezők viadalában római nevek vannak, a Harry Potterben virágnevek, persze nagyon leegyszerűsítve. Itt pedig az, hogy a hétköznapi gyerekeket előszeretettel nevezik el régmúlt városokról! Zseniális ötlet! De tényleg.

Nézőpontváltások. Na jó, ez valami olyasmi volt, amit én eddig más könyvnél meg nem láttam. Olyat már olvastam, ami váltott szemszög E/1-ben, olyat is, ami váltott szemszög E/3-ban. Na de hogy úgy váltott szemszög, hogy a főszereplő szemszöge E/1, a többieké E/3! Szerintem nagyon jó ötlet, mert nem szakít ki a főszereplő gondolataiból, mégis lehetőséget ad, hogy lásd, mi történik eközben máshol. Szóval ez a megoldás nekem nagyon tetszett.

És akkor azt hiszem, a viszonylag spoilermentes részről most áttérnék a spoilerekre. Szóval innen csak akkor olvass tovább, ha már olvastad a könyvet, vagy ha nem zavar, ha megtudsz bizonyos dolgokat.

SPOILER!

Max és Xander. Egészen őszintén mondom, imádtam őket. Más okból, de nagyon szerettem azokat a jeleneteket, amelyekben felbukkantak. Bár sajnos azt kell mondanom, hogy szerintem kicsit kevés volt belőlük. Szívesen olvastam volna még róluk. Mondjuk arról, hogy Xander hogyan vált a lázadók vezérévé, vagy hogy Max hogyan viselte az azután következő időszakot. Amikor tulajdonképpen Xander magára hagyta. Remélem, ezekről a dolgokról olvashatunk bővebben a folytatásban.

Családi szálak. Na jó, nem én vagyok a családi szálak felderítésében a legbénább ember, hála a szappanoperás múltamnak, de szerintem meglehetősen kiszámítható volt, hogy ki kinek a kije. Arra már a tartalom alapján rájöttem, hogy Charlie lesz az örökös, és az is nyilvánvaló volt, hogy Max ki. Annak a kitalálása pedig tényleg nem volt bonyolult, hogy Xander és Max testvérek. (Vissza a nevekhez: még a nevükben is látszik. :D) Ennek ellenére így is tetszett, amikor végül tényleg fény derült a dolgokra. Bár azért talán pl. Max és Xander testvéri viszonyát kicsit bővebben is ki lehetett volna fejteni. Ezzel szemben viszont Brooklynn. Na, rá egyáltalán nem számítottam! Szóval az a meglepetés tényleg ütött. :)

Hú, na a szerelmi szál az, amivel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Olvastam olyan véleményeket, hogy sok volt benne az ilyen rész. Hát, szerintem nem, sőt kevés is. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem a legjobb helyeken volt. Tehát pl. hogy Charlie az életveszély közepén, amikor a szülei halálos veszélyben vannak, amikor több ezer ember zokog körülötte, és amikor a kishúga a nyakában csüng, arról gondolkozik, hogy milyen szép is Max... Na jó, az tényleg furcsa volt. De én nagyon szívesen olvastam volna olyan jelenetet még, ahol Max és Charlie között tényleg történik valami, ami úgy igazából magával ragad. Mondjuk akár csak egy beszélgetés vagy valami. Mert így konkrétan tényleg alig tudnak egymásról valamit! Így nekem kicsit olyan lett a szerelmi szál, amit elkezdtek felépíteni, amiben mindkét félt szeretem, érdekelne is a dolog, de nincs befejezve.

Ezt az érzést csak erősíti benne a nem létező szerelmi háromszög. Nagyon sokan panaszkodnak a szerelmi háromszögekről. Nekem nincs velük bajom, bár nem igénylem. És nem is hiányzik, elég volt nekem Max és Charlie. Csakhogy! Van egy elindított, de be nem fejezett szerelmi szál. Aron. Aronnál már az elejétől érzed, hogy tetszik neki Charlie. Még Charlie maga is tudja, hogy Aron jobban szereti, mint Brookot. Drága ajándékot ad neki. Aztán amikor felbukkan Max, Aronnak láthatóan nem tetszik. És amikor meglátja Maxot a palotában, akkor is rögtön azt kérdezi, mit tett Charlie-val. Tehát érezhető, hogy minimum tetszik neki Charlie. Aztán mégsem történik semmi. Lóg a levegőben, és aztán semmi. Vagy legyen szerelmi háromszög, vagy akkor bele se kezdjünk.

Ami még kicsit furcsa volt számomra, az az, hogy mintha kicsit túl gördülékenyen ment volna minden. Nem igazán tudom szavakba önteni, de valahogy mindig minden túl hamar, túl könnyen megoldódott.

Ehhez még hozzájött a lezárás, ami kicsit számomra kurtán-furcsán történt. Kimaradtunk abból, hogy mi is történt akkor? A lényeges részekről nem tudunk semmit. Hogyan lépett trónra? Hogyan szüntette meg az előző rendszert? Annyit írnak Ludania külkapcsolatairól, sikerült őket fenntartani? Hogyan jött össze most akkor ténylegesen is Max és Charlie? Szóval pont ott sikerült elvágni a sztorit, ahol szerintem még lettek volna érdekes részek. (Bár remélem, ezekre a kérdésekre választ kapunk a következő részből.) Illetve kaptunk egy valamiféle függővéget, ami félig függő, félig nem. Olyan... furcsa. Persze függővég, de mégsem annyira, hogy zsigerből rohanni akarjak a könyvesboltba a következő részért.

SPOILER VÉGE

Ja, és ez már a kiadó felé: volt benne néhány nyomdai hiba. Egy-egy felesleges névelő, lemaradt toldalék, illetve a vége felé egy Charlie fejezetnél Max neve van feltüntetve szemszögként. De mondjuk apróságok, átsiklottam felettük, csak észrevétel. :)

És tudom, hogy ezek most negatívumok voltak itt a végén. De mindezek ellenére nekem amúgy nagyon tetszett a könyv, alig várom a folytatást. Szóval ha egy könnyedebb disztópiára vágysz, ami után nem ásod magad két hétre mély depresszióba, akkor ez jó választás! :)

Rendeld meg a képre kattintva!