Kimberly Derting: Eskü
Kimberly Derting: Eskü
Na jó, ezt a könyvet már azóta
figyelem, hogy kiderült, meg fog jelenni. Aztán amikor végül
megjelent, annyi jó véleményt olvastam róla ismerősöktől, hogy
pénztárcám véges vastagsága ellenére megvettem. Nem bántam
meg.
De akkor részleteiben. Ez egy
disztópikus történet, ezzel nálam már nyert ügye van. Van benne
szerelmi szál, van benne fantasy vonal is, young adult. Mi kell még?
Szóval ha összességében a véleményemet kérdezitek, akkor nekem
nagyon tetszett. Amikor végre le tudtam ülni olvasni, akkor
elolvastam egy szuszra. (És fenn maradtam miatt éjjel 1-ig. Bár
nem ez az első eset. Tanulság: nem szabad ágyban olvasni, mert
akkor nem alszom.)
Na de vissza a történetre! Főhősünk
Charlie egy olyan világban él, amelyben különböző kasztokat
hoztak létre. Minden kasztnak megvan a saját nyelve, és az ember
csak a saját kasztja nyelvét, illetve a közös, engléz nevű
nyelvet ismerheti. A kasztok lakói bár érintkezhetnek egymással,
de szigorú szabályok közepette. Például ha egy nálad magasabb
kaszt tagja a saját nyelvén beszél előtted, nem nézhetsz rá. És
magától értetődik, hogy az egyes kasztok tagjai nem házasodhatnak
egymással. A társadalom csúcsán a Királynő áll, jelen esetben
Sabara, aki gyakorlatilag korlátlan hatalommal bír.
Charlie a Kereskedők kasztjába
született, és ezzel képes is együtt élni. Ám számára ez még
egy plusz felelősséggel jár. Titkolnia kell, hogy különleges
képességgel született: minden nyelvet megért, akkor is, ha még
sohasem hallotta előtte.
Van egy húga, aki négy éves kora
ellenére nem tud beszélni (de különleges képessége neki is
van), és két jó barátja: Aron és Brooklynn. A bonyodalmak akkor
kezdődnek, amikor találkozik egy titokzatos fiúval, Maxszal, aki
olyan nyelven beszél, amelyet Charlie még sohasem hallott, és amit
nem szabadna megérteni – de mégis minden szót ért.
Tehát ennyit röviden a történetről.
Szerintem egy elég jól felépített világ. Tetszett ez az egész
nyelv dolog, már csak azért is, mert tényleg hiszem, hogy a nyelv
is egy eszköz, amivel befolyásolhatják az embert. (Gondoljunk csak
az 1984-re meg az újbeszélre.) Az egység megbontására pedig
tökéletesen alkalmas. (Bábel tornya) Az egész kasztrendszer dolog
pedig nem is olyan elrugaszkodott a valóságtól. Hiszen
kasztrendszer tényleg létezik, és a régi nemes-jobbágy viszony
is tulajdonképpen hasonló, bár kevésbé összetett rendszer volt.
Pont ez teszi hihetővé az egészet. Illetve ami szintén mélyen a
mi világunkban gyökerezik: egymás beárulása. Az, hogy félni
kell a szomszédtól, vagy akár a saját családtagjaidtól, hogy
feljelentenek a Királynőnél... Szóval tudjuk, hogy sajnos ilyen
létezik...
Ezen kívül ami nekem a legjobban
tetszett a történetben, az a hangulata. Nagy disztópia rajongó
vagyok, és az utóbbi időben talán kicsit többet is olvastam
belőlük, mint kellett volna. Hiszen alapjában véve a disztópia
műfaja meglehetősen nyomasztó. Az Esküben viszont nagyon
tetszett, hogy ezt sikerült a hétköznapokkal feloldani. Nem csak a
harcot láttuk, nem csak kínzást és igazságtalanságot. Persze,
tudjuk, hogy van, amikor kell, látjuk is. De az ember alkalmazkodik,
és a legrosszabb körülményekhez is alkalmazkodik. Mindeközben
ember marad – akinek érzelmei vannak. Nagyon tetszett, hogy
láttuk, hogy igenis szórakozni járnak a fiatalok, és megtalálják
a módját annak, hogy ha csak néhány órára is, de tinédzserek
legyenek. Ez kicsit oldotta a nyomasztó hangulatot, és pontosan
ezért vált a könyv sokkal könnyebben fogyaszthatóvá.
Ehhez kapcsolódóan elmondanám, hogy
nagyon tetszettek a leírások. Nem volt túlcicomázva, nem volt
nagyon művi, mégis érzékletes volt. Az írónő egész stílusa
nagyon tetszett.
Imádtam a neveket! Tudom, hogy
apróság, de én a nevek szerelmese vagyok. Szeretem, ha egy névnek
jelentése van, tartalma, története... Az éhezők viadalában
római nevek vannak, a Harry Potterben virágnevek, persze nagyon
leegyszerűsítve. Itt pedig az, hogy a hétköznapi gyerekeket
előszeretettel nevezik el régmúlt városokról! Zseniális ötlet!
De tényleg.
Nézőpontváltások. Na jó, ez valami
olyasmi volt, amit én eddig más könyvnél meg nem láttam. Olyat
már olvastam, ami váltott szemszög E/1-ben, olyat is, ami váltott
szemszög E/3-ban. Na de hogy úgy váltott szemszög, hogy a
főszereplő szemszöge E/1, a többieké E/3! Szerintem nagyon jó
ötlet, mert nem szakít ki a főszereplő gondolataiból, mégis
lehetőséget ad, hogy lásd, mi történik eközben máshol. Szóval
ez a megoldás nekem nagyon tetszett.
És akkor azt hiszem, a viszonylag
spoilermentes részről most áttérnék a spoilerekre. Szóval innen
csak akkor olvass tovább, ha már olvastad a könyvet, vagy ha nem
zavar, ha megtudsz bizonyos dolgokat.
SPOILER!
Max és Xander. Egészen őszintén
mondom, imádtam őket. Más okból, de nagyon szerettem azokat a
jeleneteket, amelyekben felbukkantak. Bár sajnos azt kell mondanom,
hogy szerintem kicsit kevés volt belőlük. Szívesen olvastam volna
még róluk. Mondjuk arról, hogy Xander hogyan vált a lázadók
vezérévé, vagy hogy Max hogyan viselte az azután következő
időszakot. Amikor tulajdonképpen Xander magára hagyta. Remélem,
ezekről a dolgokról olvashatunk bővebben a folytatásban.
Családi szálak. Na jó, nem én
vagyok a családi szálak felderítésében a legbénább ember, hála
a szappanoperás múltamnak, de szerintem meglehetősen kiszámítható
volt, hogy ki kinek a kije. Arra már a tartalom alapján rájöttem,
hogy Charlie lesz az örökös, és az is nyilvánvaló volt, hogy
Max ki. Annak a kitalálása pedig tényleg nem volt bonyolult, hogy
Xander és Max testvérek. (Vissza a nevekhez: még a nevükben is
látszik. :D) Ennek ellenére így is tetszett, amikor végül
tényleg fény derült a dolgokra. Bár azért talán pl. Max és
Xander testvéri viszonyát kicsit bővebben is ki lehetett volna
fejteni. Ezzel szemben viszont Brooklynn. Na, rá egyáltalán nem
számítottam! Szóval az a meglepetés tényleg ütött. :)
Hú, na a szerelmi szál az, amivel
kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Olvastam olyan
véleményeket, hogy sok volt benne az ilyen rész. Hát, szerintem
nem, sőt kevés is. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem a
legjobb helyeken volt. Tehát pl. hogy Charlie az életveszély
közepén, amikor a szülei halálos veszélyben vannak, amikor több
ezer ember zokog körülötte, és amikor a kishúga a nyakában
csüng, arról gondolkozik, hogy milyen szép is Max... Na jó, az
tényleg furcsa volt. De én nagyon szívesen olvastam volna olyan
jelenetet még, ahol Max és Charlie között tényleg történik
valami, ami úgy igazából magával ragad. Mondjuk akár csak egy
beszélgetés vagy valami. Mert így konkrétan tényleg alig tudnak
egymásról valamit! Így nekem kicsit olyan lett a szerelmi szál,
amit elkezdtek felépíteni, amiben mindkét félt szeretem,
érdekelne is a dolog, de nincs befejezve.
Ezt az érzést csak erősíti benne a
nem létező szerelmi háromszög. Nagyon sokan panaszkodnak a
szerelmi háromszögekről. Nekem nincs velük bajom, bár nem
igénylem. És nem is hiányzik, elég volt nekem Max és Charlie.
Csakhogy! Van egy elindított, de be nem fejezett szerelmi szál.
Aron. Aronnál már az elejétől érzed, hogy tetszik neki Charlie.
Még Charlie maga is tudja, hogy Aron jobban szereti, mint Brookot.
Drága ajándékot ad neki. Aztán amikor felbukkan Max, Aronnak
láthatóan nem tetszik. És amikor meglátja Maxot a palotában,
akkor is rögtön azt kérdezi, mit tett Charlie-val. Tehát
érezhető, hogy minimum tetszik neki Charlie. Aztán mégsem
történik semmi. Lóg a levegőben, és aztán semmi. Vagy legyen
szerelmi háromszög, vagy akkor bele se kezdjünk.
Ami még kicsit furcsa volt számomra,
az az, hogy mintha kicsit túl gördülékenyen ment volna minden.
Nem igazán tudom szavakba önteni, de valahogy mindig minden túl
hamar, túl könnyen megoldódott.
Ehhez még hozzájött a lezárás, ami
kicsit számomra kurtán-furcsán történt. Kimaradtunk abból, hogy
mi is történt akkor? A lényeges részekről nem tudunk semmit.
Hogyan lépett trónra? Hogyan szüntette meg az előző rendszert?
Annyit írnak Ludania külkapcsolatairól, sikerült őket
fenntartani? Hogyan jött össze most akkor ténylegesen is Max és
Charlie? Szóval pont ott sikerült elvágni a sztorit, ahol
szerintem még lettek volna érdekes részek. (Bár remélem, ezekre
a kérdésekre választ kapunk a következő részből.) Illetve
kaptunk egy valamiféle függővéget, ami félig függő, félig
nem. Olyan... furcsa. Persze függővég, de mégsem annyira, hogy
zsigerből rohanni akarjak a könyvesboltba a következő részért.
SPOILER VÉGE
Ja, és ez már a kiadó felé: volt
benne néhány nyomdai hiba. Egy-egy felesleges névelő, lemaradt
toldalék, illetve a vége felé egy Charlie fejezetnél Max neve van
feltüntetve szemszögként. De mondjuk apróságok, átsiklottam
felettük, csak észrevétel. :)
És tudom, hogy ezek most negatívumok
voltak itt a végén. De mindezek ellenére nekem amúgy nagyon
tetszett a könyv, alig várom a folytatást. Szóval ha egy
könnyedebb disztópiára vágysz, ami után nem ásod magad két
hétre mély depresszióba, akkor ez jó választás! :)
Nincsenek megjegyzések