Breaking News

Marie-Aude Murail: Oh, boy!


Válj egy kicsit te is árvává!
Oh, boy!

Egy történet, aminek lelke van. És amin sírhatnál, de annyira cuki, hogy nem biztos, hogy tudsz. Legalábbis a szemeddel nem. Mert a lelked sír, a szíved meg nagyot dobban...

Eredeti cím: Oh, boy!
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 192 oldal
ISBN: 9789632455716
Fordító: Burján Monika
Sorozat: -
Függővég: nincs
Moly link
Goodreads link (4,09)
Megrendelési link

Három testvér néhány órája magukra maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.

Véleményem

Oh, boy! Ez a könyv!
Első körben kicsit rémisztő lehet a cím, amit választottam, de ne ijedjetek meg a komoly és nehéz témától, mert ez a regény abszolút nem nehéz. Illetve... Képes a nehezet könnyű varázsolni. És Dumbledore-osan szólva ez bizony nagy szó.

A történet elején rögtön adott nekünk három árva. Édesapjuk korábban elhagyta őket, semmit nem tudnak róla, édesanyjuk pedig váratlanul meghalt. Még a legidősebb gyerek is túl fiatal ahhoz, hogy a kisebbekről gondoskodjon, 14 évesen a koraérett elméjével Siméon bőven képes lenne rá, de a törvények persze nem engedik. Megfogadják azonban, amit az olvasó is rögtön teljesen jogosnak érez, hogy őket bizony senki nem választhatja el. Hiszen elképesztően összetartó és szerető kis család ez, még ha hiányos is. Minden gyerek kicsit többet kapott az élettől - már ami a tragédiákat és veszteségeket illeti -, mint kellett volna, és ezért mind érettek - na jó, a kis Venise talán nem -, de közben még mindig őrzik gyermeki lelküket, a vidámságot, a szépséget, ami a gyerekek sajátja.

Az eskü pedig egy elbújt gondolatot hoz a felszínre, amikor Siméon a megoldáson töri a fejét. Hiszen nincs olyan rokonuk, akit ismernek, de az apjuk volt már házas, kell lennie testvérüknek! És így indul a hosszú és egyáltalán nem könnyű út, melynek során két kitartó szociális munkás keményen küzd azért, hogy a gyermekeknek otthont találjon.

Két jelölt is akad, mert mint kiderül, Siméonnak igaza lett. Az egyik jelölt látszólag minden kívánalomnak megfelel: jól szituált karrierista nő, aki már régóta gyereket szeretne a férjével. Csakhogy nem rögtön hármat! És nem két csúnyácska zsenipalántát. Ellenben az aranyhajú, bájos Venise-t kérdés nélkül befogadná. De mi lesz akkor az esküvel? És egyébként is, Josiane nem is igazából a testvérük, hiszen az apjuk csak örökbefogadta.
A másik jelölt édestestvérük, egy igazi Morlevent! Csakhogy ennél alkalmatlanabb nem is lehetne a szerepre. Nincs rendes állása, fiatal, éretlen, nem túl éleseszű, ráadásul... homoszexuális!

De vajon mi lenne a legjobb a gyerekeknek? És mit akar a két felnőtt? Képes lesz-e a hideg Josaine vagy a jószívű, de kissé ügyefogyott Barthélemy felnevelni a három gyereket? És együtt maradhatnak-e vagy szétválasztják őket?

Na, pont ezek a kérdések azok, amik végig foglalkoztatnak olvasás közben. Ez az az erő, ami visz előre, és hajt, mert egyszerűen tudnunk kell. Zsigerből érezni, hogy egyik megoldás sem lesz tökéletes, egyszerűen nincs jó válasz, de szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki elhelyezkedik egy álláspontra. Én Bartnak drukkoltam, no. De ettől függetlenül tudtam, hogy ez sem lenne jó. Ráadásul magát a jót már buktuk a könyv kezdetén, hiszen árvának lenni szívás. Félárvaként kicsit tapasztalatból beszélek, bár a gyerekekhez képest én bőven jól megúsztam.

Szóval miért akarna az ember egy olyan könyvet olvasni, ami alapból depresszív témával indít, és nem is igazán ígéri, hogy full happy endre számíthatunk?
Azért, mert ennek a sztorinak szíve és lelke van, és olyan cuki, hogy az ember meg akarja ölelgetni. Nem csak a gyerekeket, a könyvet is! Komolyan mondom.

Azt ígérték nekem a kedves blogger társak (elkezdődött a könyv turnéja, ne felejtsétek el!), hogy sírni fogok. És nem, nem sírtam. Mert annyira édes és aranyos az egész stílus, hogy bár fájt, mégis közben simogatott is. Kicsit olyan érzésem volt, mintha valaki a bőrömet vagdosná, de abban a pillanatban már kenegetné is valami varázsbalzsammal, ami elmulasztja a fájdalmat és meggyógyít.

A szereplők közül senki nem hagy hidegen. Még a szociális munkás is kapott olyan emberi szokásokat és gondolatokat, hogy nem tudod nem szeretni. De azért senki sem fekete vagy fehér. Ott van például Bart, aki hiába jószívű, de sokszor annyira hülye - már bocsánat -, hogy az ember a fejét fogja. Vagy Josaine, aki ennek tökéletes ellentéte, mégis kicsit megérti őt is az ember. És hát a gyerekek! A kis zseni Siméon, akinek mindenre van válasza. Morgane, a tipikus középső testvér, akinek közvetítenie kell a bátyja és a húga között, és akit a leginkább megvisel az egész helyzet. És az ártatlan és naiv Venise, a kis tündér, aki még nem is érti igazán, mi történik körülötte, csak mindenkinek szívecskét meg ördögöt rajzol.

És kell is, hogy kötődjünk a szereplőkhöz, mert nincs bonyolult cselekmény, a sztorit leginkább a karakterek és az a néhány kérdőjel viszi előre. Csak az élet van. De az hitelesen: tragédiákkal, emberi sorsokkal. Mindenkinek megvan a maga terhe, amit cipelnie kell. Kinek egy agresszív férj, kinek a terméketlenség, kinek a másság és éretlenség vagy egy betegség...

Ez a könyv nagyon is realisztikus. Mindeközben azonban csordultig van szeretettel, és nem csak a szereplők szeretik egymást, de a könyv is szereti az olvasóját. Tanúi lehetünk, ahogy ezek a szereplők megtalálják a helyüket ebben az új szituációban, és a könyv letétele után valahogy meghagyja nekünk a reményt. A nehézségek ellenére is. Nem akarja nagyon megkínozni, hanem úgy akarja felnyitni a szemét, hogy azután még használható maradjon, ne csak egy nagy könnytócsa.

Nem egy hosszú regényről beszélünk, néhány óra alatt elolvasható, ráadásul az ára sem túl borsos, szóval ha engem kérdeztek, érdemes beruházni rá. Megéri azt a pár órácskát. Nem mellesleg én a borítóját is imádom. Már most azon gondolkozom, hogy be kéne szerezni az írónő másik könyvét is.

NAGYON AJÁNLOM


Olvass bele!

konyvmolykepzo.hu/reszlet/ohboy_reszlet.pdf?ap_id=Deszy

Nincsenek megjegyzések