Breaking News

Kész a következő Ambrózy - de vajon miről szól majd?

Böszörményi Gyula ma a Molyon jelentette be a remek hírt: kész van a következő Ambrózy regény!




Ennél többet sajnos nem árult el, viszont a kép, amivel a hírt megosztotta, annál árulkodóbb. Íme:



A Barnum név ismerős lehet már a cirkuszrajongóknak, illetve azoknak is, akik inkább a filmek és musicalek világában mozognak. 

Barnum ugyanis az a cirkuszalapító, akiről nem is olyan régen a The Greatest Showman, azaz A legnagyobb showman című film készült, Hugh Jackmannel a főszerepben. 

Ebből a filmből elég sokat megtudhatunk arról, ki is volt Barnum és hogyan született meg a cirkusza.

Ha valaki esetleg lemaradt erről a filmről, beteszem ide az előzetesét, én imádtam, csak ajánlani tudom:




Innentől kezdve nem sok kutatásba kerül, hogy ráakadjunk az Index egy cikkében:

"A Barnum-cirkusz világjárása során Magyarországra is eljutott, 1901-ben héthetes turnéjuk során nemcsak Budapesten, hanem az ország számos pontján is láthatta őket a nagyközönség."

A cikk pedig így folytatódik:

"A „Legnagyobb Látványosság a Földön” 1898 és 1902 között turnézott Európában, mindenhol óriási hírverés és nagy érdeklődés mellett. Az első két évben Nagy-Britanniát járták végig, majd 1900-ban hajóztak át a tengeren, hogy azt az évadot már Németországban töltsék. 1901 áprilisától Magyarország után Ausztria, Csehország, újra Németország, Hollandia, végül Belgium következett, majd a turné utolsó évében franciaországi és svájci fellépések voltak. A magyar állomásokról a cirkusz sajtósa, H. L. Watkins is megemlékezett az európai turnéról szóló könyvében, és a korabeli újságcikkek mellett Csáth Géza naplójában is találhatunk adalékokat, a későbbi író ugyanis ellátogatott a társulat 1901. április 27-én, Szabadkán tartott előadására.

Április első napjaiban érkezett meg a cirkusz a magyar fővárosba, amiről Watkins igen jó véleménnyel volt. „Budapest kiérdemelte a ’Kelet Párizsa’ címet, amit jól megszolgált. A város ugyanis a legvállalkozóbb szellemű, mellyel a kontinensen tett egész turnénk során találkoztunk. Némely történész második Bécsként határozza meg Budapestet, a mi álláspontunk szerint ez erősen vitatható. Embereink általános véleménye szerint a magyar főváros minden tekintetben túltesz az osztrákon, és ez a felcserélés nem túlzás” – írja."

Még bővebben itt olvashattok a nagy látogatásról.


Innentől kezdve tehát nagyjából adottnak tűnik a sztori alapja, és egyébként az idővonal is stimmel. A cirkusz 1901 áprilisában érkezett hozzánk, és a Szer'usz világ 1901 márciusában játszódott.

Azaz ebből arra következtethetünk, hogy nem sokkal az ötödik könyv eseményei után vesszük fel Ambrózyék történetének fonalát és egy igazán izgalmas, cirkuszos sztorira számíthatunk.

Márpedig ha a már emlegetett A legnagyobb showman és a hasonlóan történelmi, cirkuszi világba kalauzoló Vizet az elefántnak hangulatából indulunk ki, akkor ez bizony rendkívül különleges kötetnek ígérkezik!

Nincsenek megjegyzések