Könyvhét beszámoló 2021

Az idei Könyvhétnek vegyes érzésekkel vágtam neki.

Egyrészt a Könyvhét minden évben az egyik legnagyobb könyvünnep, ahol az ember összefuthat a könyves ismerősökkel, dedikáltathat a kedvenc szerzőivel, meg úgy egyáltalán feltöltődhet a könyves élményekkel - a sok-sok jó könyv látványával, az illatokkal, a könyves kiegészítő apróságokkal, könyvjelzőkkel. Meg persze több kilónyi jó könyvvel. (Azt hiszem, minden könyvheti vásárló érteni fogja, miért nem darabra, miért kilóra mérem ebben a speciális helyzetben a könyveket.)

Másrészt viszont a Könyvhét idei időpontjának bejelentése óta tudom, hogy nekem ez a Könyvhét sajnos nagyrészt kimarad. 

Nem tudom, ki mennyire tudja, nem akarom magam túlságosan ismételgetni, de azért röviden: főállásban egy színháznál dolgozom marketing asszisztensként és sajtóreferensként. Azt hiszem, különösebben senkinek nem kell bemutatnom, mennyire kell így alkalmazkodnom a színházi műsorhoz, és különösen igaz ez a színházi fesztiválunkra. Aki már dolgozott nagyszabású rendezvény szervezésén, az tudja, milyen ez. Már az eseményt megelőzően rengeteg a munka, ami aztán a program előtti héten és persze a tényleges eseményen csúcsosodik ki. Ráadásul a koronavírus miatt március helyett szeptemberre került a színházi fesztiválunk (10 különböző előadást hívtunk, 10 különböző színházból - ez sok-sok egyeztetés, korrektúra, nyomtatandó anyag, interjú a sajtóreferensnek, hogy csak pár munkát említsek), így egy amúgy is sűrű időszakba került, bele a bérlethirdetésünk közepébe, egy héttel az évad első premierje előttre.

Summa summárum, a MOST FESZT szeptember 1. és 5. közé lett kiírva, amikor is én az alvást kivéve nagyjából beköltözöm a színházba. Délelőtt az operatív feladatokat végzem (a munka nem áll meg, csak mert fesztivál van), délután-este pedig előadásokat nézek és nem túl lelkes alkotókat rángatok interjúkra. Aztán olyan 11 körül irány haza, alvás, reggel pedig kezdődik elölről.

Így tehát tudtam, hogy könnyen előállhat akár az a helyzet is, hogy egyáltalán nem jutok ki a Könyvhétre - ráadásul egy olyan Könyvhétre, ami az első könyves esemény úgy másfél éve. 

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy erre az eseményre még a sztereotipikusan visszahúzódóbb, nem túlságosan társaságkedvelő könyvmolyok is igazán ki voltak már éhezve.

Öröm az ürömben, hogy a szombati program "csak" 17 órakor kezdődött, így legalább néhány órát el tudtam csípni szombaton az eseményből. Sokra nem, de annyira azért részben elég volt, hogy körbejárjam a standokat, egy-egy sziára összefussak néhány régi ismerőssel, és ha fáradtan is, de kicsi extra motivációt összeszedjek, ami azért könyves bloggerként nagyon is szükséges löket.

Szóval szombat reggel korán keltünk a párommal, hogy már a nyitás környékén kiérjünk a Könyvhétre. Előtte azért tettünk egy kitérőt, mert a könyvek mellett mindketten szeretjük a hasunkat is, és az utóbbi időben nekem sajnos nem túl sok lehetőségem volt Budapesten csak úgy random kalandozgatni. Úgyhogy reggelire beugrottunk a Freyjába, ahol pont a Könyvhét péntekjén debütáltak az őszi ízek. A Freyja croissantjai isteniek, ki merem jelenteni, hogy művészi kategóriába emelik őket - és mivel a koronavírus alatt egyszer magam is próbálkoztam könnyített croissant sütéssel, amúgy is még inkább értékelem ezt a péksüteményt. (Mennyi meló pár falatért!) Sajnos amikor odaértünk, pont nem voltak az új sós ízekből, pedig mindenképp szerettem volna olyat is kóstolni, de azért panaszra nem nagyon lehet okunk, mert isteniek voltak az édes croik is. Pisztáciásat, mangósat és csokis-banánosat ettünk - és nálam a "finomsági" sorrend is így alakult. 

Odafelé úton egyébként azért a Keletinél vetettünk egy gyors pillantást a könyvszekérre - Könyvhét ide vagy oda... One does not simply walk by a Könyvszekér without take a look at it.

Aztán valamivel 10 után meg is érkeztünk a Könyvhétre, én pedig belevetettem magam a forgatagba. 

Mert hogy forgatag, az volt. 

Idén a Könyvhét a legutóbbi és az azelőtti helyszínt ötvözte a Vörösmarty-téren ÉS a Duna-korzón lehetett böngészni a kínálatot - előbbi helyszínen a nagyrészt felnőtt könyves standok, utóbbin pedig nagyrészt a gyerekkönyves standok voltak megtalálhatók. (Persze nem kizárólag, hiszen sok kiadó profilját amúgy sem lehet ilyen könnyen kategorizálni - nem is beszélve az olyan extrás standokról, mint amilyen például az Olvashop.) Így kicsit más volt az elrendezés, ez nekem rutinos Könyvhét látogatóként szokatlan érzés volt. A tágasabb térből az követhezhetne, hogy jobban eloszlott a tömeg, de ami azt illeti, én nem ezt tapasztaltam.

Rengetegen voltak. Ez egyrészt nagy öröm, hiszen jó látni, hogy ennyi embert megmozgat a Könyvhét, hogy a mindenféle riogatás ellenére még mindig nagyon sokan olvasnak, és szeretik annyira a könyveket, hogy kijöjjenek a könyves eseményekre. Még akkor is, ha a tömeg nyilván abból is fakadt, hogy a szombat a legnépszerűbb napja a Hétnek. Másrészt nagyon rosszul viseltem a tömeget. A helyszínen nem igazán gondoltam bele mélyebben, vajon miből fakad, hogy sokkal jobban zavarnak az emberek, mint általában szoktak, de a nap végén azért rájöttem... A hiba nem a tömegben keresendő, az ugyanis mindig is volt a Könyvhéten. A hiba az én gépezetemben volt. Ezen a ponton, a MOST FESZT 4. napjára kanyarodva már olyan fáradt voltam, hogy sokkal kevésbé tudtam elviselni a tömeget. Introvertált, otthon töltődő típus vagyok, és ha valamiből, az otthoni szusszanásból, a magányos-elvonulós feltöltődésből kevés jut egy fesztivál alatt. Így sokkal türelmetlenebb lettem, mint amilyen egyébként lenni szoktam a Könyvhéten. Ráadásul nyilván az is frusztrált, hogy szerettem volna abból a kis időből, ami adatott a helyszínen, a legtöbbet kihozni - és ez sokkal nehezebb, ha percekig kell várakozni, hogy egyáltalán odaférjen egy standhoz az ember. A Könyvmolyképző standjánál például annyian voltak, hogy ejtettem egy fotót, köszöntem a kollégáknak, aztán inkább félrehúzódtam, és csak távolról vetettem egy pillantást az új megjelenésekre.

Na de lépjünk is tovább ezen, és nézzük, milyen élményekkel és könyvekkel gazdagodtam!

Tervek nélkül mentem ki a Könyvhétre, már ami a bevásárlást illeti. Ennek azt hiszem, részben az volt az oka, hogy nem akartam magam nagyon beleélni a Könyvhétbe, hiszen tudtam, nem lesz alkalmam hosszú órákat, akár több napon keresztül kint tölteni. Így visszafogtam magam, és első körben egyetlen biztos pontom volt, Matt Haig Éjfél könyvtár című könyve, amit már olvastam angolul, de mindenképp szerettem volna beszerezni magyarul is. De ezt beszereztettem a párommal, aki már csütörtökön felment - tudjátok, kevesebbet kell cipekedni, meg amúgy is az a tuti, ami már megvan. (Egyébként annyiszor láttam már az eredeti kemény kötéses kiadást belőle, hogy meglepetésként ért a puha kötéses magyar változat - bevallom, nem is néztem meg, milyen kötéssel jelenik meg itthon.)

Ezzel együtt hamar sikerült vásárolnom, méghozzá a 21. Század Kiadó standjánál. Eredetileg csak fotózni tértem be hozzájuk, hiszen az ő standjaik mindig gyönyörűek, de aztán a gyönyörű könyvcsomagjaik között megláttam egyet, amiből az egyik könyvet amúgy is szerettem volna olvasni, eggyel pedig egyszer már szemeztem. A harmadik, ami melléjük volt csomagolva, pedig kapott így egy esélyt nálam. A csomag 7990 forint volt, 6000 forint felett pedig ajándék könyves vászontáska is járt, így még azzal is gazdagabb lettem.

Apropó, vászontáska! Csak én éreztem úgy, hogy az idei Könyvhét slágerei a könyvek mellett a vászontáskák voltak? Ami azt illeti, könyvjelzőket szinte elvétve láttam csak, viszont rengeteg standon lehetett látni változatos könyves vászontasikat. Hol egy random könyves idézet, hol konkrét szerzőhöz vagy könyvhöz kapcsolódó tatyi, hol pedig sima könyves "bölcsesség" került rájuk. A teljesség igénye nélkül láttam vászontasit a Könyvmolyképzőnél, a 21. Századnál, az Európánál, természetesen az Olvashopnál, azt hiszem, több gyerekkönyves kiadónál is láttam belőlük... Könyves vászontatyi mindenütt!

Az Olvashop standjánál egyébként beszereztem még egyet, nem bírtam otthagyni, annyira magamra ismertem a szövegben. Ez az:

Ehhez végül repült még a tatyimba egy könyves dobozka is, és egy cuki kulcstartó is, amit képzeljétek, ajándékba kaptam bloggerként! (Nem tudom, hogy éreztek rá, hogy pont most akarok magamnak lakáskulcsot másoltatni, mert jó egy éve nem találom a lakáskulcsom, és mostanra már igazán megérett, hogy legyen megint sajátom.)

Na de vissza a könyvekhez, ugyanis még egy könyvre elcsábultam. Ez kevésbé lesz meglepetés nektek, hiszen Facebookon és Instagramon már megmutattam. A legújabb V. E. Schwab kötetről van szó, ami az Agave gondozásában jelent meg. Tudtam a könyvről, de igazából nem volt határozott szándékom beszerezni - amíg meg nem láttam, ugyanis ez a meglátni és megszeretni esete volt. A magyar borítót is láttam már természetesen online, de egyáltalán nem adja vissza a monitor azt, hogy milyen szép a kész könyv. Külön vicces volt, hogy az eladó már fejből mondta a kedvezményes árát, kérdezés nélkül - jól meg is beszéltük, hogy ez a Könyvhét (egyik) slágere náluk. 

És talán meglepő lesz, de hatalmas önuralommal - és részben a ketyegő óra miatt - itt meg is álltam a vásárlásnál, nem vettem más könyvet.

Egy könyv még azért felkerült a beszerzett könyveim listájára, a páromon keresztül csaptam le a Nalina (Beautiful Dauntless Youtube csatorna) elajándékozós könyvei közül Matt Haig korábban magyarul megjelent könyvére. Ezúton is köszönöm neki, megy a virtuális ölelés, ha esetleg Attila nem adta volna át korábban! 

A Könyvhét zárásaként még sikerült megtalálnom Tibit, aki épp dedikált (még a hivatalos dedikálásán kívül), a folyamatról pedig Bessenyei Gábor készített fotókat - én meg jó kis werkfotókat a folyamatról. Egyrészt Gábor nagyon komolyan vette a munkát, másrészt mert vicces módon összeöltöztek a sárga-feketével. 

Itt még belefért néhány perc beszélgetés, aztán már búcsút is kellett intenem a Könyvhétnek. Egy gyors ebéd és egy kávé után már robogtam is Tatabányára, hogy újra belevessem magam a munkába és a fesztiválba. 

Hát ilyen vegyes érzésekkel zártam én az idei Könyvhetet. De azzal vigasztalom magam, hogy (remélhetőleg) lesz még idén Könyvfesztivál - új helyszínen, aminek nem különösebben örülök, de könyvekkel, jó társasággal, és ez a lényeg.