Breaking News

Előadások a Jászaiban

Figyelem, ez most nem könyves téma lesz, de közkívánatra érkezik! :)

A Deszy könyvajánlója csoportban felmerült az igény, hogy ha már színházban dolgozom, meséljek kicsit, mégis miket lehet nézni nálunk. 

Ám legyen, egy gyors összefoglalót hozok nektek. 


***

Két dolgot fontos tisztázni:

- Nem vagyok színikritikus és szakmabeli. Sosem tanultam színhátörténetet, színházművészetet, én kifejezetten marketinges vonalon dolgozom a színházban, és bár értelemszerűen ragadnak dolgok az emberre ilyenkor, azért nem áltatom magam azzal, hogy szakmabeli lennék.

- Ahogyan azt biztosan tudjátok, a legtöbb kőszínházban a nyár holtidőszak. A munka nem áll le teljesen, de előadások nincsenek. Emiatt hasonlóan az iskolákhoz, szeptembertől nyár elejéig tart egy évad, aminek jellemzően megvannak az új bemutatói és a repertoáron tartott előadásai. Mivel nálunk az évad ezen a héten indul, azt már tudni, hogy miket fogunk bemutatni az évadban, viszont mivel ezek még nem készültek el és nem láttam őket, értelemszerűen ezekről nem tudok még mesélni. Úgyhogy most azokról a darabokról írok néhány gondolatot, amiket korábban mutattunk be és repertoáron maradtak. Illetve a poszt végén megtaláljátok azt is, milyen bemutatók várhatóak idén a színházban. 


***

A Jászai Mari Színház Tatabánya kőszínháza. Elsősorban budapestieknek mondom: bátran lehet jönni tömegközlekedve és kocsival is, nagyjából egy óra alatt be lehet futni így is, úgy is. Tudom, hogy a sok remek színház miatt valamilyen tér-idő csavarodás okán Budapestről hosszabbnak tűnik az út, mint Tatabányáról Budapestre, de amúgy jól megközelíthetőek vagyunk, gyorsan és olcsón ide lehet érni és a budapesti árakhoz képest a tatabányai kifejezetten olcsó színház. (Ez itt a reklám helye.)

A színháznak két játszóhelye van: a kicsivel több mint 400 férőhelyes Nagyszínpad és a majdnem 90 fő befogadására alkalmas Kamaraszínház, ami egy sokkal intimebb tér, sokkal-sokkal közelebb vannak a színészek. (És a Nagyszínpaddal ellentétben nincs helyjegy, szabadfoglalós a történet a helyszínen.)

Ezúttal úgy alakult, hogy minden repertoáron tartott előadás kamaraszínházi, így jelenleg nagyszínpadi produkciót nem tudok ajánlani. 





És akkor jöjjenek is az előadások!


Francia rúdugrás


Bármelyik felnőttnek meleg szívvel ajánlom - kivéve a prűdebbeket. 
Hatszereplős, nagyon vicces, kicsit szabadszájú történet, amiben két házaspár páros szex/párterápira érkezik, elvileg egy idegen párral együtt. Csakhogy a helyszínen kiderül, hogy ismerik egymást - nagyon is. És persze ott van még a képletben a kísérletező kedvű terapeuta és az egyik férj túlságosan is csinos titkárnője. Ez a sztori tipikus esete a mindenki mindenkivel koncepciónak, rengeteg jó poénnal, gyakorlatilag nem lehet kibírni röhögés nélkül. Én már rengetegszer láttam, és nagy eséllyel még fogom is. 

Jegyár: 3.400 Ft 





10


A tavalyi évadunk egyik nagy sikere, Danis Lídiát, az egyik szereplőt a Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára is jelölte nem olyan régen.
A Francia rúdugrással ellentétben ez a történet egyáltalán nem móka és kacagás - viszont mind magunkra ismerhetünk benne. 
A történet egy lakótelepen játszódik, és a lakótelep tíz lakójának életét mutatja be egyesével. Viszont az igazán izgalmas, hogy a történetek összefonódnak, és lakóról lakóra derül ki, pontosan hogyan is van közük egymáshoz. Itt aztán tényleg készüljetek fel mindenféle emberi sorstragédiára.
Ha valaki szerette az Aranyéletet, három ottani szereplővel is találkozhat ebben a darabban: az előbb említett Danis Lídiával, Bakonyi Csillával és Olasz Renátóval. 

Jegyár: 3.100 Ft





Teljesen idegenek


A Teljesen idegenek történet nagy eséllyel már sokan ismeritek, hiszen számtalan verzióban elkészítették filmben. Az eredeti olasz után készült francia, német és magyar feldolgozás is - ez volt BÚÉK, bár utóbbi azért változtatott itt-ott a sztorin.
A történet szerint adott egy baráti társaság házaspárokkal-barátokkal, akik összejönnek vacsorára. Természetesen mindenkinél ott az okostelefon, ami mindig ott van a kezük ügyében. Ám egyszer csak jön az ötlet: dobják be a telefonokat a közösbe, és egyetlen este erejéig legyen ismert mindenki számára minden hívás és sms tartalma. Természetesen kiderül, hogy mindenki rejteget valamilyen titkot...
Az előbb emlegetett Danis Lídiával és Bakonyi Csillával itt is találkozhattok, és ha valaki rajong a szinkronszínészekért, kifejezetten értékelni fogja, hogy Király Attila (Tom Hardy és többek között a Karib-tenger kalózaiban Johnny Depp magyar hangja), Crespo Rodrigo (Csizmás Kandúr magyar hangja) és Dévai Balázs (Az éhezők viadából Finnick hangja) is szerepelnek az előadásban. Mellettük pedig ott van Szakács Hajnalka és Kardos Róbert. 

Jegyár: 3.100 Ft




Shirley Valentine


Kettős érzései lehetnek az embernek - először kissé szomorú, majd igazán felemelő történet, sok-sok poénnal. Ráadásul monodráma! A dráma szótól ne tessék megijedni, ez pusztán annyit jelent, hogy a színész egyedül játssza végig az előadást. Engem ez mindig meghökkent - mennyire nehéz lehet egyedül betölteni a teret, nem is beszélve a rengeteg szövegről, és nincs partner, ha esetleg segítség kellene. 
A történet főszereplője Shirley Valentine, egy középkorú anya és feleség, aki elhanyagolva érzi magát. Minden napja ugyanúgy telik, a gyerek már kirepült, a férjet ki kell szolgálni, cserébe viszont már nem is figyel rá... Aztán egy nap úgy alakul, hogy Shirley-nek lehetősége nyílik elutazni a napfényes Görögországba. Menjen vagy maradjon? És ha megy... az vajon mindent megváltoztat? 

Az előadást a Liza, a rókatündér főszereplője, Balsai Móni játssza. 

Jegyár: 3.100






A jegyárak mellett fontos megjegyeznem, hogy bérleteket is lehet váltani a színházba, úgy meg aztán még olcsóbbak. 

Idén először van Kamara bérlet, amivel a fentiek közül három előadás tekinthető meg: a 10, a Teljesen idegenek és a Shirley Valentine. A bérlet ára 6.800 Ft. 

Emellett az évad új bemutatóira van még egy sor bérletkonstrukció - a 6 előadásos bérlet 13.500 Ft. 



És az idei előadások címét a lenti képen olvashatod - a részletesebb infókért pedig katt ide!



Nincsenek megjegyzések