Ki tehet az elsietett Trónok harca fináléról?
A Sárkányok háza kapcsán most egyre többen foglalkoznak a Trónok harcával, és annak... nos, kellemetlen lezárásával, ami sok vitát generál a rajongók körében, de összességében azért inkább a csalódottság felé hajlik a mérleg.
De még azok is, akik egyébként szerették a lezárást, nagyrészt egyetértenek abban, hogy túlságosan sietősen zárták le az ikonikus sorozatot.
Könnyű ezzel kapcsolatban két-három emberre mutogatni, de azért ennyi év távlatából érdemes lehet vetni rá még egy pillantást, vajon kiknek a hibája volt.
1. A két showrunner
A fő ludasnak természetesen a legtöbben őket, vagyis a David Benioff - D.B. Weiss duót kiáltották ki. Ez igazából meglehetősen indokolt is, hiszen elég sok jel mutat arra, hogy ők a fő okai annak, hogy végül nem kapott még egy-két évadot a sorozat.
Hogy ennek mi volt az oka?
A hivatalos magyarázat szerint akkor, amikor elkezdtek dolgozni a szérián, megbeszélték George R.R. Martinnal, milyen hosszú sorozatot terveznek, nagyjából hány részen és órán át akarják elmesélni a történetet. Ez részben érthető, de azért mind egyetérthetünk benne, hogy ez a magyarázat némiképp sántít. Egyrészt amikor a sorozaton elkezdtek dolgozni, még nem jelent meg végig a regényfolyam, így bár tudták, hová kell kifuttatni a sztorit, összességében azért még elég bizonytalan volt, Martin addig még mennyi könyvet jelentet meg, és azokban mennyi olyan történés lesz, ami esetleg indokolhatja, hogy ezen módosítsanak. Másrészt nehéz kőbe vésettnek tekinteni ennyire előre a széria hosszát, hiszen azt mindenféle egyéb körülmény is befolyásolhatja: kötve hiszem például, hogy számítottak rá, mekkora siker lesz valójában a Trónok harca. Ez a két körülmény mindenképp bőven oka lehetett volna az eredeti tervek felülbírálásának, ám ezt a Benioff-Weiss duó nem tette meg.
Vajon miért?
Szintén érdekes kérdés, miért nem támaszkodtak jobban George R. R. Martinra a Trónok harca sorozat második felében.
Érdemes megjegyezni ugyanis, hogy a sorozat első felének létrehozásában Martin aktívabb szerepet vállalt: minden évadban ő maga írt például egy-egy fontos epizódot, az összes rész forgatókönyvét átolvasta, részt vett a castingokban és a forgatási helyszínen is járt. Egészen a negyedik évadig. A negyedik évadtól ennek vége szakadt, és hogy pontosan mi volt a hátterében a dolognak, azt igencsak nehéz lenne kinyomozni - ki ezt mond, ki azt. A feltételezések arról szóltak, hogy Martin visszavonult, hogy haladjon a következő regénnyel. Amikor viszont rákérdeztek nála mostanában, miért "szállt ki" a sorozatból, kerek-perec azt mondta: "Kérdezzék meg Dant és Davidet." Ez arra utal, hogy Martin úgy érezte, a két showrunner kizárta őt a további munkálatokból. Mielőtt köpködni kezdünk rájuk, erre igazából reális oka is lehetett a párosnak, hiszen ezt a döntésüket az is motiválhatta, hogy így akarták elérni Martinnél, haladjon a könyvvel - ezzel több alapanyaguk lett volna, és támaszkodhattak volna a regényre ahelyett, hogy ők írják meg. Persze némileg kontraproduktív is a dolog: hiszen amint utolérték a könyveket, valószínűleg nagyon jól jött volna, ha többet konzutáltak volna a szerzővel, mert ebben az esetben legalább az ő agyára és terveire építhettek volna, ha kész regényekre nem is.
Mindezekkel együtt sokan úgy gyanítják, hogy a fő ok az volt, hogy Benioff és Weiss tovább akartak lépni a karrierjükben, és ez a feltételezés egyáltalán nem indokolatlan. A Trónok harca utolsó évadának környékén érkezett a hír, hogy a Trónok harcával hatalmas sikereket aratott duóra akkora lett az érdeklődés, hogy a Disney is leszerződtette őket valamilyen Star Wars projektre. Értelemszerűen ezt egy akkora volumenű sorozat munkálatai alatt, mint amilyen a Trónok harca, nehezen tudták volna vállalni. Végül egyébként "a két szék közül a pad alá" sorsra jutott a projekt: a Trónok harca utolsó évadának bukása után végül elkaszálták.
2. George R. R. Martin
Martin neve gyakran kerül elő a Trónok harca kapcsán a pozitív oldalról, nyilván nem véletlenül. A kritikák sem kerültél el azonban útközben, és erre is bőven rászolgált.
A Benioff-Weiss páros elég ügyesen dirigálta a sorozatot egészen addig, amíg volt anyaguk, amivel dolgozhattak. Martin viszont a vártnál lassabban haladt a könyvek írásával, így nagyon gyorsan utolérték a készítők. A Winds of Winter még most sem jelent meg, Martin látható módon rengeteg más projekten is dolgozik, és bár rendszeresen jelenti, hogy halad az írással, azt is kijelentette, hogy már nem akar ígérgetni, így a sokszori időponttologatás után most már egyszerűen nincs megjelenési időpont. Fontos azt is hozzátenni, hogy ez még csak nem is a sorozat zárókötete, így tulajdonképpen hiába vártak volna rá a sorozat készítői, hogy jöjjenek a regények, mindenképp kicsúsztak volna az időből. Sokak szerint annyira súlyos a helyzet, hogy már nem is számítanak rá, hogy Martin valaha lezárja majd a regényfolyamot: egyes teóriák részletesen boncolgatják, hogyan "írta sarokba magát Martin", azaz vitte el olyan irányba a sztorit, hogy reálisan már nem tudja összefuttatni a szálakat, ezért szenved ennyire. Az sem utolsó szempont, hogy a szerző már nem fiatal, 73 éves. Tekintve, hogy még legalább két Trónok harca könyvet meg kellene írnia, és legjobb esetben is 5-6 év alatt ír meg egyet... nos, számolgathatunk, de sajnos az esélyek nem túl rózsásak.
Így bár a duó és a sorozat írói bőven hibáztathatóak a gyengébb forgatókönyvekért és a sokszor átgondolatlan eseményekért, valójában az is igaz, hogy ők nem arra készültek, hogy önállóan kell lezárniuk a sztorit, hanem arra, hogy lesz egy alapjuk, amire építhetnek.
Itt azért hozzá kell tenni, hogy ezen a ponton megy némi ujjal mutogatás is. George R. R. Martin többször is azt nyilatkozta, ő szerette volna, ha több évados a széria, és már a kezdetektől úgy számolt, több ideje lesz majd befejezni a regényeket. A Sárkányok háza kapcsán mostanában adott nyilatkozatai szerint könyörgött, hogy legyen még legalább egy-két évad, de Benioffék ragaszkodtak a lezáráshoz.
3. Az írók és a rendezők
Az írókat az imént említettem már, de ha felsorolásban gondolkozunk, mindenképp ki kell emelnünk, hogy a forgatókönyveken nem kizárólag Benioffék dolgoztak, így tehát a gyengébb forgatókönyvekért felelősséggel tartozik a többi író is.
Ugyanígy érdemes kiemelni, hogy a Trónok harca utolsó évadának sikertelenségében azért bőven szerepet játszottak rendezői döntések is. Tipikusan ilyen probléma volt például a túl sötét epizód - ezért nem nagyon lehet mást hibáztatni.
4. Az HBO
Az HBO jellemzően próbálja kivonni magát a felelősség alól, és igazából meg is van rá az okuk.
Nyilván biztosat nem tudhatunk, de a megjelent cikkek alapján a stúdió kész volt arra, hogy még több pénzt költsön a sorozatra. Ennek pedig része volt, hogy abszolút nyitottak volna rá, hogy több évadot készítsenek - sőt, erre biztatták volna a showrunner-író duót. Amikor kiderült, hogy mégsem lesz több évad, azt is felajánlották, hogy nagyobb költségkeretet biztosítanak, hogy az évad hosszabb lehessen, akár több epizód, akár hosszabb epizódok tekintetében. Tehát Martin mellett ők is azért kampányoltak, hogy kicsit hosszabb legyen a széria. Viszont Benioffék mindenképp le akarták zárni a szériát, az eredeti terveiknek megfelelően.
Bár biztosat értelemszerűen nem tudunk, csak a nyilatkozatokat és a pletykákat olvashatjuk, elég valószínűnek tűnik, hogy az HBO-nak valóban érdeke lett volna kicsit tovább életben tartani a Trónok harcát - már csak azért is, mert egy kevésbé elfeledett széria után sokkal nagyobb eséllyel tudtak volna sikerrel számolni a mindenféle előzménysorozatok és folytatások kapcsán.
Viszont ezzel el is érkeztünk az HBO egyik felelősségéhez a Trónok harca kurta-furcsa lezárása kapcsán. Sokat hangsúlyozták az HBO fejesei, hogy az elsődleges fókusz a Trónok harcáé, és a fő sorozat semmilyen szempontból nem szenvedhet hiányt, azért fontos megjegyezni, hogy az utolsó évadok környékén az HBO-nál már aktívan ötleteltek azon, hogyan lehetne majd valamilyen spin-off sorozattal, vagy mindjárt sorozatokkal továbbvinni a szériát. Most ugyan a Sárkányok háza az, ami a levegőben van, de volt egy korábbi elkaszált pilot is, amin az utolsó évad környékén bizony már erőteljesen dolgoztak. Felmerülhet a kérdés, valóban ugyanakkora figyelmet szenteltek-e a finálénak, mint akkor szenteltek volna, ha nem dolgoznak más Trónok harca érdekeltségű sorozatokon is. És mindennek van egy mentális oldala is: vajon nem érezhette magát a Weiss-Benioff duó frusztráltnak és csalódottnak amiatt, hogy az általuk felépített sikert más sorozatokkal is meg akarják lovagolni úgy, hogy őket kihagyják belőlük.
Mindez persze csak tippelgetés, de azért érdemes lehet elgondolkozni ezen is.
Szintén felmerülhet a stúdió felelőssége annak kapcsán, mekkora nyomást helyeztek a sorozat készítőire. Megint csak, erre pontosan nem látunk rá. Az viszont bizonyos, hogy az HBO zászlóshajója lett a széria, és ez bizony hatalmas nyomást helyezett a készítőkre. Abszolút jogosan merülhet fel a kérdés, vajon mennyire volt nagy a nyomás a stúdiótól, hogy minden évben újabb évad érkezzen. A Trónok harca kellően nagyszabású volt ahhoz, hogy jogosan felmerülhetett az igény, ne csak egy év legyen egy-egy évad elkészítésére. A stúdió és a nézők szempontjából viszont nyilván ez a cél.
Mindez simán okozhatta a sorozat készítőinek túlhajszoltságát és kiégését, ráadásul értelemszerűen így a könyveket is hamar utolérték. Nem tudjuk persze, hogy az évenkénti pontos megjelenés mennyire volt célja a showrunner duónak és mennyire a stúdió kérése volt, de simán benne van, hogy inkább fentről jött a nyomás ebben a tekintetben.
5. A sorozat sztárjai és a stáb
A sorozat sztárjait általában csak a rossz forgatókönyv elszenvedőiként emlegetik, nem véletlenül, hiszen a színészi játékukkal nem volt probléma.
Ezzel együtt nem tudjuk, mi zajlott a háttérben, így érdemes lehet megvizsgálni, nekik nem lehetett-e szerepük abban, hogy ennyire kapkodós lett a lezárás.
Mire a Trónok harca az utolsó évadokhoz érkezett, a főszereplők valódi sztárokkal váltak, akik ismertségben simán felvehették a versenyt bármelyik hollywoodi sztárral. Látva, hogy azóta milyen projekten dolgoztak, sejthető, hogy rengeteg filmes megkeresésük lehetett már akkor is, amikor még aktívan forgott a széria. Kívülről nézve úgy tűnt, hogy minden fontosabb szereplő elkötelezett a Trónok harca mellett, de nem tudjuk, milyen kemény tárgyalások zajlottak a színfalak mögött. Ne felejtsük, több mint 10 évük volt a sorozatban, és ez különösen a fiatalabb szereplőknél döbbenetesen magas szám: több mint a fél életüket Trónok harca szereplőkként élték le. Ez nagy nyomás, nagy felelősség, rengeteg kihívás, hatalmas kötöttség - ráadásul egy idő után akár unalmassá és idegesítővé is válhat, hogy nem tudnak nagyon más szerepet vállalni. Könnyen lehet, hogy sokan közülük már szívesen léptek volna tovább a karrierjükben, és csak a meglévő szerződéseik és a közeledé finálé akadályozta meg, hogy néhány nagyobb Trónok harca sztár ki akarjon szállni. (Láttunk már ilyet, Emma Watson például elég nyíltan beszélt róla, hogy egy ponton komolyan benne volt a lehetőség, hogy kiszáll a Harry Potter filmekből.)
Fontos szót ejteni arról is, hogy a Trónok harca forgatása különösen igénybe vette a színészeket és a stábot. Láthattunk róla mindenféle kulisszák mögötti videót: Emilia Clarke-nak például nagy forróságban kellett forgatnia, Kit Harington pedig északon, szó szerint fagyos körülmények között tette ugyanezt. Nyilván velük együtt a stáb is.
Amikor ennyire szélsőséges körülmények között zajlik a munka, ráadásul ekkora az emberen a figyelem és a nyomás, bizony könnyű kiégni.
Mindezeket figyelembe véve (a sok éven át tartó, sokszor nehéz körülmények között zajló munkát, plusz a más, csánító lehetőségek) annyira nem is lenne meglepő, ha egyes színészek is örömmel fogadták, hogy nincs további 1-2 évad, hanem továbbléphetnek más projektekre vagy tarthatnak egy kis jól megérdemelt szünetet.
6. A rajongók
A rajongók felelősségét sem szabad mindebben elfelejteni. A nagy nyomás, a készítők hajtása, hogy minél hamarabb érkezzenek az újabb és újabb részek - és persze a sokszor akár túl magasra helyezett léc is hozzájárulhatott a csalódáshoz.
De ugyanígy érdemes kiemelni, hogy a széria végére már annyian figyelték a sorozatokat, hogy sorban készülhettek a rosszindulatú mémek és a legapróbb hibát is kihangsúlyozó bejegyzések, amik tovább növelték az elégedetlenséget az utolsó évadok környékén.
Nincsenek megjegyzések