Breaking News

Éldekorált kiadásban is megjelent a Minden kémia!

Bár semmi tudatosság nem volt benne, úgy tűnik, a Lopott Szavak podcast legutóbbi adásának témájával nagyon ráéreztünk.

Az adásban ugyanis a Minden kémia könyvről beszélgettünk, aminek kapcsán most kiderült: érkezik az éldekorált kiadás belőle!

Az éldekorált verzió a korábbival ellentétben kartonált lesz, tehát hétköznapi nyelven szólva puha kötéssel érkezik, az éldekoron pedig - stílusosan - a periódusos rendszer elemei kaptak helyet.

Mutatom:






És ha már emlegettem a Lopott Szavak adást, akkor beágyazom azt is, ha még valaki nem hallgatta meg:



Vagy ha inkább Spotify-on hallgatnátok, azt IDE KATTINTVA tehetitek meg.



A könyv fülszövege:

A nagy sikerű történetből készült sorozat már az Apple TV+-on!

Elizabeth Zott nem egy átlagos nő. Sőt, biztosan kikérné magának, ha bárki úgy gondolná, hogy létezik átlagos nő.

De a 60-as években a Hastings Kutatóintézet csupa férfiból álló tudóscsapatának igen ódivatú fogalmai vannak a nemek egyenlőségéről. A kivétel Calvin Evans, a magányos, zseniális, Nobel-díjra jelölt mizantróp, aki beleszeret Elizabeth elméjébe… is. Csodásan működik köztük a kémia.

Csakhogy az élet ugyanúgy kiszámíthatatlan, mint a tudomány. Elizabeth néhány évvel később már egyedülálló anyaként próbál boldogulni, és bár nem tervezte, de tévésztár lesz: ő vezeti Amerika legkedveltebb főzőműsorát, a Finom falatok hatkort. Forradalmi, különc hozzáállása a főzéshez („elegyítsünk egy evőkanál ecetsavat egy csipet nátrium-kloriddal”) rengeteg rajongót szerez. De ennek nem mindenki örül.

Elizabeth Zott ugyanis nemcsak főzni tanítja a nőket, hanem arra bátorítja őket, hogy igenis borítsák fel a status quót.

Ismerd meg te is a különc tudós nőt, aki mindig vállalja önmagát!

Bonnie Garmus első regénye elsöprő siker, három éve rendületlenül uralja a nemzetközi sikerlistákat és az olvasók szívét.

„Ahogy a Vezércselből Beth Harmon, úgy nyűgözött le Elizabeth Zott is az intellektusával, őszinteségével és ellentmondást nem tűrő egyéniségével. Ez a történet azoknak az okos lányoknak szól, akik nem hajlandók ostobának tettetni magukat.” RACHEL YODER

Nincsenek megjegyzések