Itt az első fotó Christopher Nolan Odüsszeia-filmjéből
A blogon még nem írtam róla, de mindenképpen terveztem, ugyanis nagy durranásnak ígérkezik.
Christopher Nolant valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, az elmúlt évtized egyik legelismertebb filmrendezőjéről van szó aki olyan filmekért felelt, mint az Interstellar, az Oppenheimer, az Eredet, a Tenet, a Dunkirk és persze a Batman trilógia.
A következő projektje pedig egy klasszikus, az Odüsszeia adaptációja lesz.
Annyit már tudunk, a film igazi sztárparádénak ígérkezik, olyan színészek szerepelnek majd benne, mint Matt Damon, Anne Hathaway, Charlize Theron, Tom Holland, Robert Pattinson, Zendaya, Elliot Page és Lupita Nyong'o.
Arról egyelőre nem szólt a fáma, ki kit alakíthat majd a történetben, egészen tegnapig azt sem tudtuk, ki lesz Odüsszeusz.
Tegnap viszont megosztották az első hivatalos fotót a filmből, ebből pedig kiderült: Odüsszeusz szerepében Matt Damont láthatjuk majd.
A fotó:
Nincsenek megjegyzések