Breaking News

Itt a Marked Men (Rule) film szinkronos előzetese!





Még régebben megosztottam, hogy film készül a Rule-ból - és most itt az első előzetes is!


Annak idején még az Ulpius gondozásában jelent meg Jay Crownover Rule című regénye, a folytatását pedig a Könyvmolyképző jelentette meg.

Hamarosan pedig érkezik a belőle készült adaptáció is!

A filmet Nick Cassavetes (Szerelmünk lapjai) rendezte, a két főszereplő pedig Chase Stokes (Outer Banks) és Sydney Taylor (American Born Chinese).




A forgatókönyvet az After We Fell-t is jegyző Sharon Soboil írta a regényből, és magát a filmet is az a stúdió készíti, amelyik a Miután filmszériát is.

A film végleges címe az előzetes leírása alapján Marked Men: Rule + Shaw lett, ami azt is jelezheti, hogy terveznek több könyvvel a könyvsorozatból, és majd a párosok neve cserélődik, ahogy haladnak előre.

A film magyarul a Marked Men - Tetovált srácok címet kapta végül, tehát a sorozat címét viseli majd, nem pedig az adott könyvét. 

A magyar premier március 13-án lesz!


A film leírása:

Az orvostanhallgató Shaw titokban évek óta szerelmes Rule-ba, a lázadó szellemű tetoválóművészbe, noha a srác számára a lány csak a család barátja, a kis „Casper”, ahogy gyerekkoruk óta tréfásan hívja őt sápadt arcbőre miatt. Rule-nak és haverjainak, akikkel együtt nyomja a szalonban, a szabad, kötetlen élet mindennél többet jelent. Egy átmulatott este után azonban a Shaw-val való kapcsolata fordulóponthoz érkezik. Kénytelenek lesznek szembenézni elfojtott érzelmeikkel, miközben sosem múló gyász, ismerőseik elvárásai és az elkötelezettségtől való félelem is mind-mind nehezítik helyzetüket. Idővel azonban el kell dönteniük, hogy két ennyire különböző hátterű ember szerelme csakugyan életképes-e. Egy biztos: ez a szerelem nyomot fog hagyni rajtuk.


A magyar előzetes:





A könyv fülszövege:

Az ellentétek vonzzák egymást?

Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt. A fiú tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel. A lányt nem taszítják sem Rule piercingjei, sem a tetoválásai, sem a vadsága.

Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon csak egy öntelt királykisasszony – és nem mellesleg a halott ikertestvérenek az exe.
A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy.
Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.

A túl rövid szoknya, a túl sok pohár szülinapi koktél és egymásnak megvallott titkok azonban olyan estéhez vezetnek, amit egyikük sem tud feledni…

Kérdés, hogy egy olyan lány, mint Shaw, és egy olyan fiú, mint Rule hogy tud együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.

A Jay Crownover nagy sikerű történetéből Chase Stokes és Sydney Taylor főszereplésével készült filmet 2025-ben mutatják be a mozik.

Olvasd el a könyvet, mielőtt megnézed a filmet!

„Már nem is tudom, hányadjára olvasom újra ezt a sorozatot. Egyszerűen imádom!!!!” – Pg416, books.apple.com

Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!



 


Nincsenek megjegyzések