Zárjuk le a félévet!
Hivatalosan is túl vagyunk az év felén, így gondoltam, kicsit tekintsünk
vissza együtt, és nézzük meg, hogyan alakult az év eddig.
Általában az év első feléről
A 2025-ös év első fele számomra rettentően eseménydús volt, elsősorban nem
könyves fronton, hanem magánélet-karrier vonalon.
Kezdjük mindjárt a legnagyobb változással! Facebookon már írtam róla, így ha
valaki ott is követ, akkor már olvashatta, hogy februárban meghoztam azt a
döntést, hogy felmondok az egyik munkahelyemen. Így az év első felének
legmeghatározóbb része számomra ez volt: az, hogy felmondtam, és természetesen
minden, amit ez követett, a dolgok lezárása, a búcsúzkodás, és az új
helyzethez való hozzászokás. Igaz, nem volt annyira radikális ez a változás,
mintha teljesen új munkahelyre mentem volna, hiszen így gyakorlatilag "csak"
félállásból váltottam teljes állásra, és két állásom helyett most csak egy
van.
Azt reméltem, ennek a blogra és a közösségi oldalakra nézvést hamarabb lesznek
pozitív hatásai, de igazából annyi minden jött így is, amit intéznem kellett,
hogy ebben még nem nagyon érzem a fejlődést. De remélem, az év második felében
már több időm jut az ötletekre.
Ezzel együtt sokkal nyugodtabb lettem így, az ebből fakadó pozitív
változásokat már érzem magamon, például arra, hogy mennyire van kedvem és időm
olvasni, határozottan jó hatással volt ennek a változásnak.
Az év első fele könyvekben
És akkor térjünk is át az olvasásra!
Az első félévben 29 könyvet, és a Moly szerint 10.536 oldalt
olvastam.
Nem mondom, hogy ez igazán combos, de én elégedett vagyok vele, részben azért,
mert pozitív változás érzek az utóbbi időhöz képest. (Tavaly 33 könyvet
olvastam, ehhez képest a 29 csak az első félévben szép, még ha messze is van a
régi legalább évi 100 könyves számtól.)
Azt azért hozzá kell tennem, hogy a nagy változások közepette leginkább a
komfortolvasmányok kerültek előtérbe. Így bár sok új könyvet olvastam, és
nem csak újraolvasásaim voltak, azért ezek szinte teljesen romantikus
olvasmányok voltak.
Egyébként a könyvek között elég felülreprezentáltak idén az angol nyelvűek,
nagyrészt mert vadászok az új, itthon még nem olvasható jó könyveket,
másrészt mert volt egy sorozat (Windsor testvérek), aminek az első részét
magyarul olvastam, nagyon tetszett, és végül a teljes sorozatot ledaráltam
angolul.
29 könyvből így 23-at angol nyelven olvastam.
Romantika ide vagy oda, azért így is sikerült többfélét olvasnom, még ha
igazán diverznek nem is hívnám a válogatást. A 6 nem angolul olvasott könyv
közé befért egy LMBTQ könyv és egy magyar regény is.
Újraolvasásaim is voltak idén. A Lopott Szavak kapcsán újraolvastam a teljes
Off-Campus sorozatot, és így végre elolvastam a The Legacyt is. Spoiler: még
mindig nagyon szeretem. Részletesebben a Lopott Szavakban beszéltünk a
sorozatról.
De három másik romantikus kedvencet is leporoltam: idén is újraolvastam
Kylie Scott Lickjét, ami még mindig az egyik legviccesebb romantikus
indítással operáló regény. És volt egy Kelly Oram újraolvasási hullámom is,
így előkerült a Cinder és Ella, valamint a Szívzűrterápia strébereknek is.
Akadt még néhány könyv, amit elkezdtem idén, de most kicsit bátrabban tettem
őket félre, ha úgy éreztem, nem csúsznak olyan tempóban, mint szeretném. De
azért remélem, az év második felében ezeket is lezárom majd.
Nagyon sok könyves eseményen nem jártam idén, de azért egy-kettő
akadt.
Jártam a Képregénybörzén, ami nagyjából ugyanazt hozta, mint amikor
legutóbb voltunk.
Ami viszont nagyobb változás volt, hogy idén a Könyvhéten standon is
dolgoztam, a 4 napból 3 napon a Könyvmolyképző felnőtt standján voltam. Ez
most így kicsit más élmény volt, mint az eddigiek, de összességében így is
nagyon élveztem.
@deszy_vlog Így érkeztem meg egy fél 5-ös kelés után 7-kor az első standon töltött könyvheti munkanapomra 😎 #könyvhét #könyvhét2025 #konyvmolykepzo ♬ PASSO BEM SOLTO - Slowed - ATLXS
Filmek és sorozatok
Az utóbbi években már vezetem a film- és sorozatnézéseimet is, a könyvekhez
hasonló módon csak az új megtekintéseket.
Így, hogy már home office-ban dolgozom, kicsit több lehetőségem nyílik
sorozatokat pörgetni munka közben, úgyhogy sorozatokban sem volt hiányom
idén.
Ebben most egyáltalán nem a könyvadaptációk domináltak, a megtekintéseimet
idén is az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály vezeti, nem kis
fölénnyel. De azért megnéztem a Fehér Lótusz új évadát is, én sem hagyhattam
ki a Kamaszokat, két olyan sorozatba is beleszerettem, amit azóta
elkaszáltak (Pulzus és Étoile), A szellem ereje továbbra is nagy kedvencem,
és a Szellemgimi is nagyon elkapott, komoly darát hozott áprilisban.
A listámat átnézve azt hisz, nem is láttam adaptációt az év első felében,
vagyis újat nem, csak újranézéseim voltak.
De már biztos, hogy a második félév ebben a tekintetben jobb lesz, ugyanis
megnéztem az Álomlistát, és elkezdtem A boszorkányok elveszett könyvét
végre.
Nincsenek megjegyzések