Showrunnert vált a Negyedik szárny készülő adaptációja
Korábban már írtam róla, hogy az Amazon MGM Studios csapott le Rebecca Yarros fantasysorozatának
jogaira, ami a Fourth Wing kötettel kezdődik, méghozzá Michael B. Jordan
Outlier Society cégével közösen.
Az Outlier lesz a producere a tervezett tévésorozatnak, és a hírek szerint
abban gondolkoznak, hogy a további köteteket is feldolgozzák majd.
Tavaly nyáron aztán arról szólt a fáma, hogy megtalálták a sorozat showrunnerét is, a háromszoros Emmy-díjas Moira Walley-Beckett személyében. Ez annyira biztos volt, hogy a szerző maga is megosztotta.
Most viszont kiderült, hogy az előző showrunner távozott a projektből, így jelenleg az adaptációnak nincs vezető felelőse.
A Deadline értesülései szerint már gőzerővel dolgoznak a pótlásán, és úgy tűnik, Jac Schaeffer érkezik helyette, aki az Agatha All Along és a WandaVision sorozatokért is felelt korábban.
A könyv magyar jogait a Művelt Nép Rainy days happolta
el, már a második könyv is megjelent.
A könyv magyar fülszövege:
Repülj… vagy halj megRebecca Yarros regényében egy sárkánylovasok képzésére szolgáló kadétiskola brutális és elit világába lépünk be.A húszéves Violet Sorrengailnek az Írnokok Kollégiumában lett volna a helye, ahol könyvek között csendesen éldegélhetett volna, beszíva a történelem levegőjét.A vezénylő tábornoka, egyben kőkemény édesanyja azonban megparancsolta, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.De amikor valaki mindenki másnál kisebb, a teste törékeny, akkor csak egy hajszál választja el a haláltól…mert a sárkányok nem kötődnek a „törékeny” emberekhez, hanem felperzselik őket.És amikor kevesebb a kötődni hajlandó sárkány, mint kadét, a többség szívesen végezne Violettel, hogy növelje a saját esélyeit a sikerre. A többi meg azért ölné meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kollégiumának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére.Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy másnap reggel is életben legyen.Közben a háború az iskola falain túl egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Katonai kollégiumban mindenki tervet forral, mert ha egyszer bekerül oda, csak két kiútja van: elvégzi az iskolát vagy meghal.
Nincsenek megjegyzések