Gayle Forman: Ha maradnék
Gayle Forman: Ha maradnék
Fülszöveg:
És te hogyan döntenél?
Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?
Véleményem:
A könyv értékelése előtt egy kis közérdekűvel kezdeném, ami esetemben nagyon is kapcsolódik a könyvhöz. Olvassatok fülszöveget!
Mostanában elég gyakran "szívatom" meg magam azzal, hogy fülszöveg elolvasása nélkül állok neki könyvnek, mert ajánlották, mert tetszett a borító, mert szeretem az írót... Ezzel a könyvvel is így voltam. Már nagyon régen terveztem elolvasni, mert mindenki annyira el volt tőle ájulva, meg annyira jó az értékelése mindenhol, ja, és mert jön belőle a film. Így nem is foglalkoztam olyan apróságokkal, mint a fülszöveg elolvasása, mert ezek alapján - láttam egy-két képet a forgatásról - én balga abba a hitbe ringattam magam, hogy ez egy könnyed romantikus történet lesz. (Így utólag persze a cím is elég árulkodó, de hát...) Képzelhetitek mekkora volt a meglepetésem, amikor a könyv legelején jön az autóbaleset. Hát, mondjuk úgy, sokkot kaptam a főszereplővel együtt.
Na de akkor vissza a lényegre! Ez a történet nem is állhatna messzebb egy könnyed romantikus regénytől! Van benne szerelmi szál persze, de közel sem az a lényeg. Mia a könyv elején autóbalesetet szenved a családjával, és döbbenten veszi észre, hogy kívülről tekint le a saját testére. A regény alatt végignézi, ahogy az orvosok és ápolónők sürgölődnek körülötte, és ahogy a rokonai és a barátai az ágya mellett szorítanak, hogy túlélje. A kérdés csak az, hogy ő maga túl akarja-e egyáltalán élni, miután látta a saját szülei holttestét és tudja, hogy bármi történik is ezután, már semmi nem lesz a régi.
Bizony, nem egy könnyen emészthető sztori. Engem nagyon megviselt lelkileg, kellett is utána valami vidámabb, és bármennyire ácsingóztam is a folytatás után, szükségem volt rá, hogy tartsak egy kis szünetet a két rész között. És ha még nem mártogatta volna meg az írónő elég mélyen amúgy is a kést a szívemben, jött a végén az utószó, amiből kiderül, hogy mindez igaz történeten alapszik. Nem úsztam meg könnyek nélkül..
Tehát a történetet in medias res indítjuk, rögtön bele a baleset közepébe, és minden mást utólag derítünk fel. Mia jobb dolga nem lévén, a gyásza közepén szépen sorban felidézi az emlékeit. A szüleiről, a családjáról, arról, hogyan szeretett bele a csellózásba, hogyan ismerte meg a legjobb barátját, és hogyan szerettek egymásba Adammel, a pasijával. Ahogy követi, hogyan tűnnek fel újabb rokonok és barátok az ágyánál, úgy ugrik be neki egyre több emlék. És rögtön próbálja is ezeket a helyükre tenni, miközben felteszi magának a kérdést, hogy van-e annyi érték még az életében, hogy megérje érte küzdeni.
Nem is tudom, tudok-e olyat mondani, ami nem tetszett. Néhányaknak talán kicsit lassú lehet a történet, mert tényleg nem az a fajta könyv, ami tele van akcióval. De szerintem ez nem volt gond, mert ez a könyv pontosan arra született, hogy lelke legyen, hogy fájjon, és ehhez nincs szükség akcióra.
Az emlékek pedig a legnagyobb fájdalom közepén is megmosolyogtatnak, vagy éppen elszomorítanak, amikor belegondolsz, hogy már soha többé nem lesz ilyen. Nagyon tetszett, hogy ennyire részletesen megismertük Mia szüleit is, mert valahogy helyénvalónak érzem, hogy miután elveszítette őket, próbál minden apróságot felidézni magában velük kapcsolatban. Tulajdonképpen ilyen a gyász, mint ez az egész könyv. Az ember foggal-körömmel kapaszkodik a szeretteivel kapcsolatos emlékekbe, tudja, hogy már semmi sem lesz a régi, és fél, hogy mi lesz ezután.
Nagyon tetszett Mia és a legjobb barátnője kapcsolata, és az is, hogy Mia és Adam szerelme nagyon valóságosnak érződött. Nem volt tökéletes, voltak zökkenőik és szép pillanataik, és ez így természetes. Így a szerelmi szál nem lett szirupos, mert az már valószínűleg tényleg sok lett volna egy ennyire lelkizős témájú könyvben.
Bár nem vagyok zenész, ez a történet tele van zenészekkel. Mia édesapja egy bandában zenélt korábban, Adam szintén egy bandában gitározik, Mia pedig a zene egy másik vonalát képviseli a csellójával. Nagyon érdekes volt arról olvasni, hogy hogyan viszonyulnak a zenéhez, főleg úgy, hogy én magam soha nem játszottam semmin.
Ami olvasói szempontból még nagyon jó, hogy nem kiszámítható. Mivel nincs egy konkrét rendszer abban, ahogyan az emlékeket kapjuk, soha nem tudhatjuk, éppen mi következik. Ugrálunk időben, térben, de nem válik az egész kuszává. Tényleg olyan, mint amikor az ember ül, és felidézi az emlékeit. Nincs benne logika, egyszerűen csak halad az ingerekkel, az érzelmeivel, amerre éppen sodorják. Másrészt pedig egy pillanatig sem lehetünk biztosak benne, hogy Mia végül hogy dönt: a nehéz élet vagy a könnyű halál lesz a választása?
A regény vége egyszerre felszabadító és félelmetes, örülök, hogy van folytatás, bár igazából akkor is kereknek érezném, ha nem lenne.
Nem is tudom igazából, hogy mi mást is mondhatnék, mint hogy megérte elolvasni, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Viszont azt tanácsolom, ne valami depisebb hangulatban álljatok neki, mert akkor nagyon leránthat magával. Az egész annyira valóságosnak hat, a szereplők annyira hihetőek, szerethetőek, de nem sarkítottak, hogy tényleg nagyon könnyen beszippant és elhiszed, hogy mindez most megtörténik. Ezért is nehéz feldolgozni.
Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?
Véleményem:
A könyv értékelése előtt egy kis közérdekűvel kezdeném, ami esetemben nagyon is kapcsolódik a könyvhöz. Olvassatok fülszöveget!
Mostanában elég gyakran "szívatom" meg magam azzal, hogy fülszöveg elolvasása nélkül állok neki könyvnek, mert ajánlották, mert tetszett a borító, mert szeretem az írót... Ezzel a könyvvel is így voltam. Már nagyon régen terveztem elolvasni, mert mindenki annyira el volt tőle ájulva, meg annyira jó az értékelése mindenhol, ja, és mert jön belőle a film. Így nem is foglalkoztam olyan apróságokkal, mint a fülszöveg elolvasása, mert ezek alapján - láttam egy-két képet a forgatásról - én balga abba a hitbe ringattam magam, hogy ez egy könnyed romantikus történet lesz. (Így utólag persze a cím is elég árulkodó, de hát...) Képzelhetitek mekkora volt a meglepetésem, amikor a könyv legelején jön az autóbaleset. Hát, mondjuk úgy, sokkot kaptam a főszereplővel együtt.
Na de akkor vissza a lényegre! Ez a történet nem is állhatna messzebb egy könnyed romantikus regénytől! Van benne szerelmi szál persze, de közel sem az a lényeg. Mia a könyv elején autóbalesetet szenved a családjával, és döbbenten veszi észre, hogy kívülről tekint le a saját testére. A regény alatt végignézi, ahogy az orvosok és ápolónők sürgölődnek körülötte, és ahogy a rokonai és a barátai az ágya mellett szorítanak, hogy túlélje. A kérdés csak az, hogy ő maga túl akarja-e egyáltalán élni, miután látta a saját szülei holttestét és tudja, hogy bármi történik is ezután, már semmi nem lesz a régi.
Bizony, nem egy könnyen emészthető sztori. Engem nagyon megviselt lelkileg, kellett is utána valami vidámabb, és bármennyire ácsingóztam is a folytatás után, szükségem volt rá, hogy tartsak egy kis szünetet a két rész között. És ha még nem mártogatta volna meg az írónő elég mélyen amúgy is a kést a szívemben, jött a végén az utószó, amiből kiderül, hogy mindez igaz történeten alapszik. Nem úsztam meg könnyek nélkül..
Tehát a történetet in medias res indítjuk, rögtön bele a baleset közepébe, és minden mást utólag derítünk fel. Mia jobb dolga nem lévén, a gyásza közepén szépen sorban felidézi az emlékeit. A szüleiről, a családjáról, arról, hogyan szeretett bele a csellózásba, hogyan ismerte meg a legjobb barátját, és hogyan szerettek egymásba Adammel, a pasijával. Ahogy követi, hogyan tűnnek fel újabb rokonok és barátok az ágyánál, úgy ugrik be neki egyre több emlék. És rögtön próbálja is ezeket a helyükre tenni, miközben felteszi magának a kérdést, hogy van-e annyi érték még az életében, hogy megérje érte küzdeni.
Nem is tudom, tudok-e olyat mondani, ami nem tetszett. Néhányaknak talán kicsit lassú lehet a történet, mert tényleg nem az a fajta könyv, ami tele van akcióval. De szerintem ez nem volt gond, mert ez a könyv pontosan arra született, hogy lelke legyen, hogy fájjon, és ehhez nincs szükség akcióra.
Forrás |
Nagyon tetszett Mia és a legjobb barátnője kapcsolata, és az is, hogy Mia és Adam szerelme nagyon valóságosnak érződött. Nem volt tökéletes, voltak zökkenőik és szép pillanataik, és ez így természetes. Így a szerelmi szál nem lett szirupos, mert az már valószínűleg tényleg sok lett volna egy ennyire lelkizős témájú könyvben.
Bár nem vagyok zenész, ez a történet tele van zenészekkel. Mia édesapja egy bandában zenélt korábban, Adam szintén egy bandában gitározik, Mia pedig a zene egy másik vonalát képviseli a csellójával. Nagyon érdekes volt arról olvasni, hogy hogyan viszonyulnak a zenéhez, főleg úgy, hogy én magam soha nem játszottam semmin.
Ami olvasói szempontból még nagyon jó, hogy nem kiszámítható. Mivel nincs egy konkrét rendszer abban, ahogyan az emlékeket kapjuk, soha nem tudhatjuk, éppen mi következik. Ugrálunk időben, térben, de nem válik az egész kuszává. Tényleg olyan, mint amikor az ember ül, és felidézi az emlékeit. Nincs benne logika, egyszerűen csak halad az ingerekkel, az érzelmeivel, amerre éppen sodorják. Másrészt pedig egy pillanatig sem lehetünk biztosak benne, hogy Mia végül hogy dönt: a nehéz élet vagy a könnyű halál lesz a választása?
A regény vége egyszerre felszabadító és félelmetes, örülök, hogy van folytatás, bár igazából akkor is kereknek érezném, ha nem lenne.
Nem is tudom igazából, hogy mi mást is mondhatnék, mint hogy megérte elolvasni, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Viszont azt tanácsolom, ne valami depisebb hangulatban álljatok neki, mert akkor nagyon leránthat magával. Az egész annyira valóságosnak hat, a szereplők annyira hihetőek, szerethetőek, de nem sarkítottak, hogy tényleg nagyon könnyen beszippant és elhiszed, hogy mindez most megtörténik. Ezért is nehéz feldolgozni.
NAGYON AJÁNLOM
Könyvelőzetes
Nincsenek megjegyzések