Interjú Jessica Brockmole-lal

A Levelek Skye szigetéről c. regény szerzőjével

You can read this interview in English HERE.

Amikor a Levelek Skye szigetérőlt olvastam, egyszerűen szerelembe estem a történettel. Imádtam a sztorit, imádtam a stílust, imádtam, hogy az egész levelekben íródott és határozottan beleszerettem Skye szigetébe. Nem is volt kérdés, hogy megpróbálom megkeresni az írónőt, Jessica Brockmole-t az interneten, hogy elmondja neki mindezt és megkérdezzem, nem válaszolna-e néhány kérdésemre.

Elmondhatom, hihetetlenül kedvesen fogadta a levelemet és beleegyezett az interjúba is.

Ezt olvashatjátok most itt, remélem, ti is annyira megszeretitek, mint amennyire én szerettem készíteni és olvasni. Ha pedig esetleg a regényről írt véleményem érdekel titeket, azt elolvashatjátok ITT, és ugyanitt megtaláljátok a regény könyvelőzetesét is.

És akkor következzenek is a kérdések!

Honnan jött az ötlet, hogy levélregényt írj?

Amikor írni kezdtem a Levelek Skye szigetérőlt, épp frissen költöztem Skóciába. Egy óceán és jó pár időzóna választott el a barátaimtól és a családomtól. Az, ahogyan egymással tartottuk a kapcsolatot, egyre inkább levélszerűvé vált – képeslapok, emailek, gyors üzenetek. Egyre jobban foglalkoztatott, hogy ezzel egy regényben foglalkozzak, hogy hogyan vagyunk képesek megőrizni a barátságokat és a kapcsolatokat csak az írott szó erejével.

Van valaki olyan az életedben, akivel igazi leveleket küldtök egymásnak? Vagy volt?

Gyerekként voltak levelezőtársaim, néhányan a tengeren túlról vagy az ország másik végéről. Nem sokat utaztam, úgyhogy azok a borítékok jelentettek bepillantást távoli helyekre a nagyvilágból.

Az egyikükkel találkoztam egy nyáron, amikor még tinédzserek voltunk. Az egyik közeli egyetemen voltam egy írókurzuson, ő pedig művészeti képzésen. Évekig írtunk egymásnak valódi leveleket, még az email megjelenése után is, és az írásainkon keresztül követtük egymás életét. Mindketten megvalósítottuk az álmainkat – én író lettem, ő pedig fényképész – és néhány évvel ezelőtt újra találkoztunk személyesen is, ő készítette a hivatalos szerzői fotókat rólam. A weboldalamon megnézhetitek!

Melyik szereplő leveleit szeretted a legjobban írni?

Ez egy nagyon jó kérdés! Azt hiszem, amikor a regény első változata készült, Elspeth leveleit szerettem a legjobban írni. Akkoriban Skóciában éltem, úgyhogy nagyon közel éreztem magam hozzá és a költészethez, amit az őt körülvevő tájban látott. A későbbi csiszolgatás alatt, amikor David karaktere kezdett tényleg alakot ölteni és ezzé az optimista tréfamesterré válni, elkezdtem az ő leveleit jobban élvezni. Imádtam a kalandvágyát és hogy mindig valami újat keresett az életében. Sok főiskolai csínyét igazi történetekből vettem. Annyira szórakoztató volt ilyenek után kutatni és a kalandjairól írni!

Sokat kutattál a két világháborúról és arról, hogy milyen volt az élet akkoriban? Volt olyasmi, amiről előtte nem tudtál, de nagyon meglepett?

Sokat kutattam a két világháborúról és az életről abban az időszakban, Skóciát és Amerikát illetően is. Sok időt töltöttem igazi levelek olvasásával, amelyeket akkor írtak és küldtek egymásnak az emberek. Rengeteg levelet olvastam, amelyeket házastársak, szeretők küldtek egymásnak, illetve testvérek, legjobb barátok, anyák a fiaiknak, apák a gyermekeiknek. Olvastam leveleket, amelyeket a háború alatt írtak, és olyanokat is, amelyeket békeidőben. Csodálatos forrásokat találtam. Nem csak katonák által írt és katonáknak küldött levelekből vannak gyűjtemények, hanem van néhány nagyszerű digitális archívum is, és sokan a saját családjuk emlékeit osztják meg blogokon és kisebb kiadványokban. Találtam néhány fantasztikus dolgot, amit a huszadik század elején írtak.

Az egyik dolog, ami tényleg meglepett, az volt, hogy miről írtak egymásnak az emberek abban a korban, és milyen nyelvezetet használtak, hogy elmondják ezeket. Néhány levél pontosan úgy hangzott, amilyet egy 100 éves levéltől elvársz – udvarias, formális és valamiképpen távolságtartó. De mások közvetlenek voltak, nyíltak, őszinték, tele szlenggel és szívbéli vallomásokkal. Az egyik dolog, amit nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben az időszakban, nem minden levél volt magánügy. A katonák írtak a feleségüknek, tudva, hogy a levelüket lehet, hogy hangosan felolvassák a vasárnapi ebédnél vagy néhány esetben még a helyi lapban is leközlik, mint híreket a frontról. Komolyan érezhető olvasás közben a különbség, hogy mely leveleket szánták szélesebb közönségnek, és mely levelek szóltak csak egyetlen olvasónak. Az előbbiek darabkáknak érződnek a történelemből. Az utóbbiak darabkák magából az életből.

Olvastam, hogy tagja vagy a Historical Novels Review's editorial team-nek (Történelmi Regényekről írt Vélemények szerkesztői csapatának). Kíváncsi vagyok, van kedvenc történelmi korszakod?

Habár szeretek különböző történelmi korokat és helyszíneket felfedezni a történelmi regényeken keresztül, leginkább a huszadik század elején játszódóakat szeretem. Olyan korszak, ami elég messzi ahhoz, hogy nosztalgiát érezzünk, de mégis tele van innovációval és tudományos előrelépéssel. Nagyon érdekes korszaknak találom.

Beleszerettem Skye-ba a könyv olvasása közben. Voltál Skye szigetén? És úgy általában szeretsz utazni?

Voltam Skye-on! Olyan látogatás volt, ami biztosította a helyszínt egy levélregényhez, ami a fejemben motoszkált. Egyik ősszel, amikor Skóciában éltünk, a férjem és én elvittük a két gyerekünket egy kis nyaralásra Skye szigetére. Egy fehér házikóban laktunk a köves parton és egy héten keresztül legendákat kergettünk a szigeten az esőben. Szivárványok után mentünk, tündérekre vadásztunk, felkaptunk köveket a parton. A térképeket böngészgetve szinte láttam a történelmet és a mitológiát, ami átjárta még a helyek nevét is.

Azt a kirándulást egy szereplővel a fejemben hagytam ott, egy költővel, akit láttam Skye vad partjain álldogálni. Amikor hazaértem, elkezdtem megírni a történetét.

Sokat sírtam, amikor befejeztem a Levelek Skye szigetéről-t. Te sírtál, amikor írtad?

Az utolsó jelenet a Levelek Skye szigetéről-ből gyakorlatilag változatlan maradt a regény első vázlatától kezdve. És habár már számtalanszor olvastam, bevallom, még mindig minden alkalommal sírok, amikor a saját könyvem utolsó jelenetét olvasom. Remélem, ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltam, amikor megírtam!

Dolgozol új regényen? Ha igen, elmondanál nekünk róla valamit? És a fő kérdés: mikor olvashatjuk?

Dolgozom egy új regényen! Nem mondhatok róla túl sokat, de az első világháború alatt játszódik, ezúttal leginkább Franciaországban. Egy skót művészről szól, aki Párizsban dolgozik a háború vége felé, és a katonáról, akit évekkel korábban maga mögött hagyott.

Ha van kedvetek, kérlek, kövessetek Twitteren (@jabrockmole) és Facebookon (www.facebook.com/jessicabrockmoleauthor), ahol kiírom a híreket a következő regényemmel kapcsolatban, amint tehetem. És ezenkívül azt is élvezem, hogy az oldalaimon mindenféle apró történelmi tényt, fotót és felfedezést megosztok, amit remélem, más olvasók is, akik szeretek az irodalmat és történelmet, legalább annyira élveznek, mint én.