Sylvia Day: Megigézve


Sylvia Day: Megigézve

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 284
ISBN: 9789633831946

Max Westin maga volt a megtestesült szexualitás. A lány már a közelségéből, a szagából érezte.
Max túl hosszan fogta a kezét, sűrű pillákkal keretezett szeme leplezetlenül elárulta a szándékát: magának akarta, meg akarta szelídíteni a nőt…
„Victoria”.
Egy szó csupán, de ahogy a férfi szájából hangzott, abból olyannyira sugárzott a birtoklás, hogy Victoria már-már magán érezte a nyakörvet.
„Ez hozzátartozik a természetedhez – morogta a férfi. – A vágy arra, hogy valaki megszerezzen.”
Ebben a macska-egér játékban minden csak illúzió, ám a szenvedély valóságosabb már nem is lehetne…
Benne minden nyers volt és érdes. Egy őseredeti lény. Akárcsak Victoria.

Az előbb fejeztem be ezt a könyvet és még mindig keresem a magyarázatot arra, hogy ez hogy történt.

Olvastam már Sylvia Daytől, a Crossfire sorozatot szerettem. Valami olyasmire számítottam ezúttal is, de ennél nagyobbat nem is csalódhattam volna. 

Ezúton szeretném jelezni, hogy kisebb spoilereket tartalmazhat az értékelés!

Adott nekünk Victoria, a Familiáris és Max, a Vadász. Ó, igen, a fülszöveg cicás hasonlatai pusztán
hasonlatoknak tűnnek, de kapaszkodjatok, nem azok! Eleinte még olvasás közben is azt hiszi a naiv olvasó, hogy ez az, aminek tűnik és aminek reklámozzák. De nem! Ez nem egy sima erotikus könyv ugyanis, hanem kapunk mi itt egy fantasyszálat is. Már ha ezt annak lehet nevezni. (Minden paranormálisra nézve sértő lenne ugyanis ezt annak nevezni.)
Victoria macska. Szó szerint, cicussá tud alakulni. (Remélem, mindenki érzékeli az ebben rejlő szexuális lehetőségeket a dorombolástól kezdve a karmolásig. Ja, meg is kapjuk mindet.) De a Familiárisoknak szó szerint kell az irányítás, hogy legyen, aki tejszínes tálkákat tol a nózijuk elé és simogatja a bundájukat, ha épp arra vágynak. A gazdáik a boszorkánymesterek, a Vadászok pedig azok, akik begyűjtik a lázadó lelkeket, amilyen Victoria is. Neki ugyanis volt már egy gazdája, és nem csak hogy nem akar újat - mivel nem akarja alárendelni magát -, de bosszút akar állni a Tanácson. 
De jön Max, és hipp-hopp egymásba szeretnek. 

Amikor azt írom, hogy hipp-hopp, azt úgy értsétek, hogy első pillantásra. És nem is szenvedünk olyasmikkel, hogy milyen szép a másik szeme, rögtön hm... intimebb terepeket mérünk fel. Ki mibe szeret bele, na.

Az extra gyorsaságú love után jön néhány túlfűtött szexjelenet, majd cicusunk hajlandó feláldozni 200 éve őrzött szabadságát egy hét ismeretség után. Ja, mondtam már, hogy Victoria milyen független lélek? Remélem, ezt érzitek. 
És szabadsága feladása egy macskánál mi mással is járhatna: cicusunk cuki nyakörvet kap. (Remélem, látjátok magatok előtt a Macskarisztokratákat.) Konkrétan a gazdi nevét is a nyakában hordja. Hát nem cuki?

Kapunk valamiféle féltékenységinek szánt részt egy harmadik szereplővel meg egy extrabrutál gonoszt, akit Maxnak le kell vadásznia (olyan erős, hogy kb. 2 oldalba telik legyőzni). És ez a történet. Igen, jól olvastátok. Ez mind. Jó, mi? És ebből is olyan keveset kapunk, hogy az hihetetlen. Ugyanis még a klisék ellenére is lehetne itt mit kibontani. Ha már fantasyszál, kaphatnánk normálisan felépített világot. Kapunk? Hát persze, hogy nem. Fogalmunk sincs, hogy működik konkrétan ez a Familiáris-boszorkánymester dolog, nem magyarázzák el, hogy hogyan lehet erőt átruházni, nem tudjuk meg, pontosan kikből áll a Tanács, úgy alapból semmit nem tudunk meg a fajok múltjáról, hogy hogy lesz valakiből Vadász... Semmit nem tudunk. Vagyis ez így nem igaz, egy valamit tudunk: amikor átélik az orgazmust, az erejük átáramlik a másik félbe, aztán onnan vissza csak még sokkal erősebben, és hát igen, ezért kell ám annyi szex, mert attól erősebb lesz az ember. (Elnézést, Vadász.) És még szűrőként is működik a másik fél, mert hát persze, hogy a fehér Victoria szex közben képes kiszívni a feketeséget Max lelkéből.
Ja igen, ezt még nem említettem, vannak feketék és fehérek. Mint mondtam, a világ felépítése annyira bonyolult, hogy alig lehet követni. (Komolyan, óvodásoknak szánta? Kisfiam, a fekete boszorkányok fúj-fúj rosszak, a fehérek viszont tiszták és szépek és fényesek és csudijók!) A neveken se nagyon törte a fejét egyébként vannak pl. Amazok. Ja, így. (Igen, elsőre amazonoknak hittem, de...)
Alapvetően a világgal kapcsolatban az volt végig az érzésem, hogy az írónő leült megnézni egy Bűbájos boszorkák évadot, tetszett neki a warlock, a Forrás meg a Triumvirátus kifejezés, aztán arra gondolt, hogy már úgyis olyan uncsi volt a sima erotikus - mert hát kell valami logikus magyarázat, hogy miért rendeli magát alá a csaj totálisan a pasinak -, akkor miért ne lehetne ezt egy Bűbájos boszorkákból kiemelt természetfeletti dologgal magyarázni? (Ja, nem viccelek, tényleg van Forrás.)

Tehát, akkor már tudjuk, hogy cselekmény nagyon nincs, a világfelépítés kifejtetlen, átgondolatlan és helyenként még logikátlan is. 

Akkor mégis mi van a könyvben? Jó karakterek? Ugyan már! Kapunk egy doromboló szexautomatát meg egy tesztoszteronban dúskáló hímet, akire max. (remélem, vettétek a szóviccet!) csak a nyálunkat csorgathatjuk. De még azt se nagyon, mert hát annyira sablon a szentem, hogy az szörnyű, és a fent már emlegetett okokból az intim testrészein kívül a külsejéről se sokat tudunk. Ja, de, tudjuk, hogy jól főz. Mert hát etetnie kell a cicusát, na. Felelősségteljes gazdi.

És akkor megint csak megmarad a kérdés. Se sztori, se világ, se szereplők, akkor mi? Igen, jól sejtitek. Szex. De az olyan mennyiségben, hogy az ember már unottan olvasgatja az egyébként baromi részletes jeleneteket, és csak arra gondol, hogy most komolyan, már megint? A profán nyelvezet adott, senki ne lepődjön meg. (Nem akarok idézgetni, pedig lenne egy-két "kedvenc" a tarsolyomban.) Vannak játékszerek is, kikötözés, minden, amit akarsz. (Vagy inkább nem akarsz.)

A könyv nem túl hosszú. (Hála az égieknek!) Viszont ez alatt a kevesebb mint 300 oldal alatt több mint 2 év telik el. Jaja, jól sejtitek, hogy ezt egészen addig nem érzékeljük, amíg el nem hangzik, hogy már 2 éve együtt vannak. És ez azért is van így, mert olyan töredezett a történet, hogy egy ponton konkrétan azt gondoltam, hogy ez nem regény, hanem novellafüzér. Ekkor lapoztam előre a tartalomjegyzékhez, majd elolvastam újra a fülszöveget, de igen, ez regény. Akarna lenni. Ugrálunk az időben, mindenféle magyarázat nélkül. Az egyik fejezetben elalszunk szex után, a következőben meg már hónapokkal később Max épp vadászaton van. De hogy ezek közben hogy néztek szembe a Tanács haragjával? Ja, az kit érdekel. Végül is csak pont azt nem kapjuk meg, ami némi cselekményt jelentett volna. És a novellafüzérség érzését erősíti az is, hogy bizonyos időközönként a gyengébbek kedvéért az írónő újra megismétli azt, amit már hallottunk. Novellák esetében még indokolt lenni, hogy visszatekintsünk, de komolyan szükség van egy 280 oldalas regényben arra, hogy visszatekintsünk a regény elejére? Amikor lényeges infó úgyis alig van, a sok szex alatt elrejtve már csak megjegyeztük, hogy Victoriának már volt egy párja. (Igen, ilyen fontos infók vannak leírva tízszer kb. Mert hát elsőre nem jegyeztük meg.)

Ezen a sztorin olyan közömbösen futottam végig, hogy azt el sem tudom mondani szavakkal. Minden hidegen hagyott és csak a szememet meresztgettem bizonyos részeknél, hogy ez most vicc vagy konkrétan komolyan gondolták. És ami még ennél is jobb, hogy ezt nem csak hogy kiadták, de le is fordították magyarra! Megdöbbentő. 

Nem ajánlom senkinek! (Remélem, érezhető, hogy hatalmas Ne tedd! táblákkal csápolok.) Annyira szörnyű volt, hogy még nevetni sem lehet rajta, hogy milyen rossz. Gondolkoztam, hogy ez vagy a Rabul ejtett szűz-e a rosszabb, és bár soha nem gondoltam, hogy ilyet valaha le fogok írni, de azt hiszem, ez rosszabb. Van a Rabul ejtett szűznél lejjebb. Meglepő. Magasan vezeti az idén olvasott legrosszabb könyveim listáját, és valahogy az az érzésem, hogy még jó ideig ott fog trónolni. Lehet, hogy még arra is képes, hogy megőrizze az előkelő pozícióját. Remélem, mert még egy ilyen könyvet nem szeretnék. 
És csak azért, mert Vicc kategória nincs:

CSAK MAZOCHISTÁKNAK


Ha ez a Hollywood Hírügynökség lenne, még elmondanám, hogy fogyasztásra egy kis tejszínt javasolnék.

2 megjegyzés

Írj megjegyzést
Anaklusmos ψ
AUTHOR
2014. március 27. 19:08 delete

* Facepalm.....hatalmas Facepalm

Reply
avatar
Névtelen
AUTHOR
2015. december 5. 15:18 delete

Remek poszt (főleg a legutolsó mondat :D)! Mikor elkezdtem a könyvet olvasni, a 70. oldal környékén járhattam, amikor azt kérdeztem magamtól, hogy "Ezt most csak én nem tudom értékelni? Mi zajlik itt?", majd mikor megláttam a moly.hu-s 39%-os értékelést, megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül. A Crossfire-sorozatot nem olvastam, pedig arról sok jót hallottam. Egy 12 egy tucat ponyvapornóra számítottam, ehelyett kaptam egy zagyva, súlytalan, kidolgozatlan valamit. Mindent elmondtál, amit csak el lehetett mondani. A karakterek kidolgozatlansága miatt senkivel sem tudtam azonosulni, a "cselekmény" átgondolatlanságai pedig sok kérdést vetettek fel bennem, de választ természetesen egyikre sem kaptam...plusz az írónő néha elfelejti, hogy most egy sima mezei pornóregényt ír, vagy sem. Konkrét példa: a 143. oldalon Victoria kezében ott volt a távirányító, a következő oldalon meg mágiával vette le a hangot a tv-ről...kérdem én, miért is kell akkor távirányító? Ilyen, és ehhez hasonló meggondolatlanságok teszik még élvezhetetlenebbé a könyvet. Nem is tudom mikor olvastam utoljára ennyire csapnivaló könyvet.

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!