Trónok harca finálé, egy év távlatából

Ma egy éve nézhettük meg a Trónok harca nyolcadik évadának fináléját. Ma egy éve keltem fel valamikor hajnali 5-kor, hogy még a munkába készülődés előtt, nyugodtan meg tudjam nézni a részt - ahogyan azt egyébként az utolsó két évad esetében mindig tettem. 

Évekig követtük a sorozatot, és ennek a finálénak kellett volna jelentenie a nagy betetőzést. De emlékszem, az évad utolsó része elé inkább már valamiféle furcsa elfogadással és csupa-csupa kérdőjellel ültem le, no meg egy nagy adag félelemmel és csalódással - vártam, mégis hogyan lehet rendbetenni az előző rész után a dolgokat. Miközben persze pontosan tudtam, hogy nem lehet. Ezt a csatát már elvesztettük. 

Egy akkora volumenű sorozatot, mint amilyen a Trónok harca volt, természetesen nem egyszerű lezárni. Nem lehet egyszerű, hiszen bravúros megoldások kellenek ahhoz, hogy egy ekkora rajongótábor minden tagja megkapja azt, amit szeretne - vagy legalább amivel elégedett bír lenni. Lehetetlen feladat. Én mégis reménykedtem, hiszen a Trónok harca korábban annyi lehetetetlennek hitt feladatot megugrott. 

De aztán persze az utolsó évad részről részre bizonyította, hogy bukás lesz a vége, és mire az utolsó részig értünk, már inkább csak a lezárás meg a kíváncsiság hajtott előre, azt már nem is reméltem, hogy innentől kezdve kielégítő lehet a vége - bár hozzáteszem, még így is képes volt csalódást okozni.

Az utóbbi napokban többször elővettem a Trónok harca témáját magamban, próbáltam dűlőre jutni az érzéseimmel és egy év távlatából megvizsgálni, hogy is állunk most a sorozattal - én is, a világ is. 

Egy jó gondolatot láttam a napokban, ami számomra tökéletesen összefoglalja, mekkora volt a pusztítás, amit a sorozat utolsó évada hozott. A kérdéses kiírás valami olyasmi volt: a Trónok harca lezárása annyira pocsék volt, hogy amikor a fél világ karanténba vonult és sorozatokat bámult, az elmúlt évad legnagyobb sikereket arató sorozatát nagyjából senki sem ajánlotta darálásra/újranézésre.

És szerintem ez az utolsó évad legnagyobb tragédiája.

Én magam is többször gondolkoztam rajta, hogy ha valaki, aki eddig még nem látta a szériát, felteszi nekem a kérdést, ajánlom-e a sorozatot, mit válaszolnék neki. Mert hát persze, ajánlom - annyi zseniális megoldás, annyira szuper színész és annyi pillanat, ami szerintem örökre beírta magát a sorozattörténelembe. De mindezek után ott van egy hatalmas DE. A fájdalmas fordulat, ami a Trónok harca hozott, a fordulat, amit nem vártuk. DE. Mert bizony muszáj lenne hozzátennem, hiszen elmondanám, mennyire-mennyire jó, de rögtön fel is vértezném a kérdezőt, hogy felkészítse magát lelkiekben a "nagy" lezárásra. 

Mert én nem tudtam felkészíteni magam. Engem meg tudott döbbenteni, hogy sok év emlékeit, izgalmát sikerült porba tiporni. Felégetni, hogy kicsit stílusosabb legyek.

Adott volt egy sorozat, ami milliók néztek, ami olyan tömegrajongást tudott magával hozni, hogy munkáltatók engedték szabira a fél alkalmazotti gárdát, hogy meg tudják nézni a sorozatot... Hogy tömegek keltek fel korábban, hogy mindent elborítottak a spoilerek, hogy nem lehetett úgy fellépni az internetre, hogy valaki ne áradozzon épp a sorozatról. 

Aztán az utolsó évad után minden átfordult. Amit tömegek imádtak, azt hirtelen tömegek kezdték el utálni.

Most pedig, ennyi hónappal mögöttünk a Trónok harca amolyan zabigyereke lett a legendás sorozatoknak. Ott van persze közöttük, hiszen az érdemeit nem lehet elvitatni tőle, de valahogy amolyan kakukktojás...

A korábban egekbe magasztalt D&D párosáról - a két creator, David Benioff és Dan Weiss - a sorozattörténelem legsikeresebbjeiből olyan gyűlöltek lettek, hogy azóta gyakorlatilag nem is hallani róluk, persze az azóta már elkaszált Star Wars projekt kivételével, aminek a kaszájában valószínűleg óriási szerepe volt a nagy Trónok harca fiaskónak. (Különösen ironikus mindez azt figyelembe véve, hogy sokan úgy tartják, pontosan a következő Star Wars projekt miatt igyekezett a két D ilyen gyorsan lezárni a Trónok harcát.)

Egy másik érdekes beszélgetést is hallottam a napokban, ne haragudjatok, már nem emlékszem pontosan, kik voltak - a kérdés viszont az volt, hogy vajon mekkora szerepe volt a közösségi médiának abban, hogy a Trónok harca ekkorát bukott.

És persze, könnyedén kijelenthető, hogy óriási. Én magam is osztottam a csalódott mémeket tavaly ilyenkor, bőszen. 

De igazságtalannak tartom csak ezt kiemelni, hiszen a történet úgy kerek, ha hozzátesszük: a Trónok harca felemelkedésében legalább akkora szerepe volt a közösségi médiának, mint a bukásában. 

Na de nézzük a dolog személyesebb vonulatát? Hogy érzek én? Változott a véleményem tavaly óta? 

Ahogyan tavaly láthattátok, habár egy ideig részről részre közvetítettem az érzéseimet a Trónok harca kapcsán blogposztok formájában, a nyolcadik évad egy pontján ezt abbahagytam. Attól féltem, túl durva lennék, elrontanám más örömét... és igen, azért az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy valahogy helyreteszik a dolgokat.

Az utolsó rész után viszont csak üresség maradt. Illetve, bevallom, némi düh. Nem azért, mert egy világ omlott össze bennem egyetlen sorozat miatt - van még sok más sorozat, film, könyv, amit szerethetek, és aminek a lezárása jól sikerült. Mégis úgy éreztem, megvezettek minket a készítők. Valami jót ígértek, és aztán ott hagytak minket a sötétben.

És rögtön szeretnék is tisztázni egy dolgot, mert azt hiszem, a Trónok harca körüli viták legirritálóbb jellemzője számomra ez. NEM az a bajom, hogy nem lett happy end a vége.

Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik arra számítottak, hogy Jon és Dany összejönnek, aztán boldogan uralkodnak. De azt hiszem, mindannyian éreztük már a sorozat elejétől, és ha másnem, Ned halálától kezdve, hogy ez a világ nem az a világ. Szerintem többségben voltak mindig is azok a rajongók, akik azt gondolták, igazi happy end nem lehet ennek az egésznek a vége. És még ha lesz is valami ilyesmi, az is sok-sok keserű pirulával.

Szóval nem a happy end hiányával van a bajom. Igazából lehet, hogy még a végkifejletet is el tudnám fogadni. Ha ki lett volna dolgozva.

A nyolcadik évad hanyag, összecsapott, átgondolatlan munka volt, nagyjából mindenféle szempontból. 

A technikai részek tekintetében ott volt a sötét epizód meg az ott felejtett kávéspohár és palack, illetve az olyan logikátlanságok, hogy Arya három méter magasra szökken... És én ide sorolnék minden olyan rossz döntést is, ami például a csaták esetében volt átgondolatlan, hiszen tapasztalt veteránok és győztes csaták nyertesei olyan hadi stratégiát dobtak össze, amilyet kb. egy ötéves. És akkor még nem beszéltünk a helyet változtató Királyvárról, az egyik pillanatban szörnyet haló majd újra felbukkanó dothraki seregről és még lehetne sorolni. Sajnos. 

Történetvezetés szempontjából minden túl gyors volt, így hiteltelenné tette a változatásokat, illetve egy sor foreshadowing elemet hagytak figyelmen kívül a készítők. Ezzel nem csak lezáratlan szálakat hagytak maguk után, hanem gyakorlatilag félrevezették a nézőket. És igen, jó dolog a meglepetés, de írói és nézői/olvasói szempontból a meglepetés akkor működik, ha megalapozták. Ha ez hiányzik, akkor az egész gyermetegnek és hihetetlennek hat - és igaz ez fordítva is. Csak hogy néhány példát mondjak: komplett földrészeket felejtettek el a készítők, amikor a harcba beszálló népekről volt szó. Évadokon keresztül dobálták nekünk az Éjkirály által hátrahagyott fura nyomokat, a történelmi utalásokat, misztikumot teremtettek - aztán végül közölték, hogy igazából nincs is jelentőségük. Évadokon keresztül hallgattuk a Cersei halálát előrevetítő jóslatot és figyeltük, ahogy emiatt (is) gyűlöli Tyriont, hogy aztán végül egy halom tégla okozza a halálát. És még lehetne sorolni, ezt is. Sajnos.

Végül elérkeztünk a számomra talán legfájdalmasabb hibáig: a karakterekig. A Trónok harca sikerének egyik titka az érdekes karaktereiben rejlett, hiszen pontosan ezek miatt a szeretett vagy gyűlölt karakterek miatt jártunk vissza szurkolni, aggódni. Az tehát, hogy a karakterek jellemét hogyan ábrázolják, építik, kulcskérdés kellett volna hogy legyen. Valahogy mégis sikerült összehozni, hogy minden szereplő karakteren kívül viselkedjen. A bölcs Tyrion, aki az első évad óta azzal villog, hogy az eszét használja, rosszabbnál rosszabb tanácsokat ad, véletlenül sosem látja át a helyzeteket, egy ponton pedig konkrétan levonul a kriptában, miközben egy olyan ellenséggel néznek szembe, aki köztudottan feltámasztja a holtakat. Cersei, aki mindent megtett volna a hatalomért és a végsőkig kitartott, bármit, de tényleg bármit kibírt és feláldozott érte, ideértve a gyerekeit, a szerelmét, a fél várost, a büszkeségét - most hirtelen kislányként menekül a pincébe. Jaime, akinek évadokon keresztül építették a jellemfejlődését, hirtelen mintha a "lépj vissza az első mezőbe" mezőre lépett volna egy társasban, hirtelen úgy viselkedik, mintha semmi jellemfejlődése nem lett volna az évadok során. És akkor természetesen ott van még Dany őrülete, amit el tudtam volna fogadni, ha megalapozzák, de mivel nem tették, így az is teljesen karakteren kívüli viselkedés volt, amit Dany produkált. Lehet persze magyarázni, hogy miért - de ha valamit ennyire kell magyarázni a sorozat epizódjain kívül, abban nyilvánvalóan hiba van, hiszen magáért kéne beszélnie. 

És akkor végül elérkeztünk az utolsó nagy problémához, ami számomra mindezeket egyesíti: Bran. Legyünk őszinték! Bran szála szinte végig végtelenül unalmas volt az évadokban, de mindenki hitt benne, hogy lesz jelentősége. Amikor pedig ő lett a háromszemű holló, mindenki azt hitte, végre itt a fordulópont, ez megváltoztat mindent. És persze, király lett belőle. De.... miért is? 

Bran ütőkártyaként érkezett meg az utolsó évadra, aztán nem csinált semmit. Nem tudjuk, miért olyan rohadt fontos, hogy ő a háromszemű holló, ha még egy egészen apró segítséget sem jelent ez a képessége a körülötte lévők életében - nem segített a családi problémákon, nem segített a csatában, nem tudtunk meg általa semmit a nagy rejtélyről az Éjkirály közül. Gyakorlatilag végig csak ült és bámult kifelé a világba, és időnként idegesítően rejtélyesen benyögött valami totál haszontalant.

Egyetlen értelmes mondata az volt, amikor azt mondta, nem lehet Deres ura, mert ő már a háromszemű holló - aztán persze ezt is meghazudtolta, amikor királyként jobb ajánlatot kapott. Amikor nagy arccal benyögte, hogy mit gondolnak, miért jött vissza (nyilván, hogy király legyen), azt hittem, megütöm. De tényleg. 

Egy olyan középkorias világról beszélünk, ahol az erő kulcsfontosságú. Nem véletlen, hogy a történelemnek ebben a szakaszában a legtöbb király nem tudósember volt, hanem lovag, harcos - mert a csaták elkerülhetetlenek voltak. Egy ilyen világban, mint amilyen a Trónok harcáé, nem választanának gyenge királyt. És lehet szépíteni, de Bran bizony gyenge, ebben a világban mindenképpen annak számít. Áthúzhatná ezt a gyengeségét a képessége, amire szert tett háromszemű hollóként - csakhogy ahhoz látni kellett volna, hogy 1) van neki és 2) tudja is használni. De sajnos ez kimaradt a történetből. Így pedig Bran királlyá választása nevetséges. 

Nem azért, mert nem tudnám elfogadni jó lezárásként, hanem azért, mert nem volt megalapozva. Így pedig aki azzal próbálja ezt a dolgot bevédeni, hogy de hát Martin is így fogja majd befejezni, nem segít a helyzetén. Ezt a végkifejletet ki lehetett volna hozni jól is - ha kellő időt szentelnek neki, értelmesen szövik a történetet, előkészítik és hitelesen tálalják a szereplők tetteit. De mivel nem így történt, semmit nem számít, hogy Martinnál ez lesz-e a végkifejlet vagy nem - kétségem sincs felőle, hogy százszor jobban meg fogja oldani ennek a felépítését, mint a sorozat, és kerek lesz így a történet.

Viszont a sorozat szempontjából ez most kb. olyan, mintha a Harry Potter sorozat végére Harry hirtelen megőrült volna, kinyírt egy csomó roxfortost, majd a végén Neville mentett volna meg mindenkit. *sóhaj*

Azt hiszem, ebből már kiderült, hogy nem, sajnos egy év távlatából sem tudtam feldolgozni a Trónok harca nyolcadik évadát. A végét elfogadtam, az oda vezető utat semmilyen körülmények között nem tudom. Nem azért, mert nem happy, hanem azért, mert összecsapott. És most, ha meghallom a Trónok harca címet, sajnos már nem csak a lelkes fangirl tör elő belőlem, hanem mindig ott van valami szomorúság is bennem. 

Gyászolom a sorozatot, gyászolom, hogy egy sikeres és nagyszerű dolgot így tönkre lehetett tenni a végére.