Zárjuk le a félévet! - Félévzárási pánik book tag
Forrás: Pexels
Tavaly egészen részletes bejegyzést készítettem, amikor elértük az év
felezőpontját. Ebben az évben viszont nem olvastam annyit, mint tavaly, így
úgy döntöttem, egy rövidebb verzióval jövök, és néhány dolog kiemelése mellett
inkább "csak" a Félévzárási pánik book taget töltöm ki.
Na de azért néhány gondolatot hozok az idei olvasásaim és blogolás kapcsán,
mielőtt belevágunk a listázásba.
A tavalyi évem nagyon olvasós volt, lubickoltam a jobbnál jobb könyvekben.
Ebben az évben viszont kicsit változott az életem, így pedig nem volt annyi
időm és energiám az olvasásra. Eddig is két állásom volt párhuzamosan, de
tavaly nyáron gondoltam egy nagyot, aminek köszönhetően belevágtam egy diploma
utáni szakirányú továbbképzésbe. Ez azt jelentette, hogy szeptembertől 2
féléven keresztül szinte minden péntekem-szombaton suliban töltöttem (vagy
színházi premieren), illetve értelemszerűen a további fennmaradó időmben
voltak határidős beadandóim, miegymás.
Persze nem ez az egyetlen oka, de azért hatalmas szerepet játszott abban, hogy
sokkal fáradtabb voltam, leginkább mentálisan. Így pedig sokkal nehezebben
nyúltam könyvek után, és be kell valljam, azért a blogolásom is sokkal inkább
takarékon volt, mint korábban.
Ezzel kapcsolatban van egy kis rossz érzésem, összességében viszont úgy érzem,
megtettem, amit tudtam, a mentális fáradtságomat el kell ismernem, és
emlékeztetni magamat rá, hogy vannak időszakok, amik nem feltétlenül az
olvasásról szólnak - és ezzel nincs is semmi baj. Ettől nem lettem kevésbé
könyvmoly, lesz ez még így se.
Mindenesetre nagyon sok olvasóvaló vár majd rám, és nagyon sok ötletem van,
meglátjuk, hogy alakul a nyár, mert azért vár még rám egy szakdolgozat és egy
államvizsga ősszel...
Hogy számosítsam is a dolgot: 16 könyvet olvastam végig idén, nem
számítva azokat, amiket elkezdtem, de nem fejeztem be. Ez összesen
6640 oldal volt, tehát egyelőre a 10.000 oldalt sem értem el.
És akkor jöjjön a book tag!
Egy rövidített változatot készítettem TikTokra:
@deszy_vlog Tudtátok, hogy július 2. az év közepe? Ennek örömére hoztam egy kis könyves félévzáró videót. #booktok #booktokhungary #booktokhun #félévzárás #könyvtok #könyvmoly #könyv ♬ Cruel Summer
És akkor a teljes lista, már indoklással:
1. A legjobb idei olvasmányod:
Vérből és hamuból
Féltem tőle, hogy a hype mellett csalódás fog érni, de szerencsére nem így
lett - bár igazából Jennifer L. Armentrouttól nagyon rosszat még nem
olvastam.
Szeretem a szereplőket, a kapcsolatokat, érdekes a sztori és a világ.
Annyira beszippantott, hogy rögtön folytattam a darát angolul, és igazából
csak azért hagytam félbe, mert muszáj volt tartanom egy kis szünetet, mert
folyamatosan csak olvastam.
De mindenképp folytatom.
2. A legjobb folytatás, amit idén olvastál:
Hús és tűz királysága
Említettem már, hogy nagyon daráltam ezt a sorozatot év elején? Ugye hogy
említettem? :D
3. Friss megjelenés, amit nem olvastál még, de szeretnél:
A lány, aki a tenger alá esett
Nagyon jókat hallottam erről a könyvről, és amúgy is nagyon kíváncsi voltam
rá már az angol nyelvű könyvet látva is, mindenképp olvasnom kell még idén.
4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére:
Ez gonosz, mert nagyon sok megjelenést várok, ráadásul ilyenkor még nem is
feltétlenül tudunk mindenről.
Magyar megjelenések kapcsán:
Az egyik ilyen a Fourth Wing - részben mert kíváncsi vagyok, mi ez az
őrület, részben mert sajnos félek a magyar kiadástól. Nem sok jó
tapasztalatom van a Művelt Néppel eddig, remélem, ezt most megfelelően
kezelik majd.
A másik, amire nagyon kíváncsi vagyok, a The Atlas Six.
Angol megjelenések közül: kíváncsi vagyok, milyen lesz az új Percy Jackson
könyv - de addig még sok mindent be kellene pótolni a világ könyveiből.
Ja és persze a lényeg: kíváncsian várom Cassandra Clare felnőtt
fantasyjét,
5. Legnagyobb csalódás:
Layla
Örülök, hogy csak ekkora csalódásom volt. Mert összességében nem volt rossz
könyv a Layla, de alapból nagyon magasan van nálam a léc, ha Colleen
Hooverről van szó, mert nagyon szeretem a könyveit. Ez viszont most nekem
annyira nem feküdt.
6. Legnagyobb meglepetés:
Túl a varázslaton
Számítottam rá, hogy szeretni fogom ezt a könyvet, ebből a szempontból nem
volt nagy a meglepetés. Viszont ami meglepett, hogy mennyire élvezetes volt
olvasni, sokkal olvasmányosabb volt, mint amilyenre számítottam.
7. Kedvenc új szerző:
Ilyen most nincs.
8. Új fikciós szerelmek:
Spoilermentesen... Hawke a Vér és hamu sorozatból.
9. Legújabb kedvenc karakter:
Bee az Eszméletlen szerelemből. Elképesztő, sokszor mennyire béna, ezzel
együtt nagyon szerethetőnek találtam.
10. Egy könyv, amin sírtál:
Nem volt ilyen idén.
11. Egy könyv, ami boldoggá tett:
Heartstopper 4.
Az van, hogy a Heartstopper mindig egy puha ölelés, bár kétségtelen
szerintem, hogy a 4. könyv eddig a legdepisebb.
12. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál:
Ráadásszerelem
Nem volt túl szoros idén a mezőny, mert bár láttam néhány adaptációt, a
legtöbb vagy lapos volt, vagy haragszom rá kicsit - lásd Árnyék és csont 2.
évad.
Úgyhogy végül a Ráadásszerelemre esett a választásom, mert bár sok mindent
változtattak, egy jó kis romkom lett a vége, nincs már elég ezekből
szerintem.
13. Legszebb könyv, amit idén vásároltál:
Beauty and the Beast - MinaLima kiadás
Ha valaki találkozott már MinaLima könyvvel, akkor pontosan tudja, milyen
különlegesek. Nem egyszerűen illusztráltak, de interaktív oldalak is vannak
bennük - lehet húzogatni, forgatni, kihajtani. Rettentő kreatív kiadások,
szívem szerint az összeset begyűjteném, csak a pénztárcám nem lájkolja ezt
az ötletemet annyira.
14. Melyik könyvet szeretnéd elolvasni még az év végéig:
Nagyon szeretném idén pótolni a lemaradásomat az Árnyvadász könyvek kapcsán.
Sajnos elmaradtam csúnyán, de nagyon utol kéne érnem magam.
Nincsenek megjegyzések