Tillie Cole: Sweet Rome


Tillie Cole: Sweet Rome

Oldalszám: 310
ASIN: B00I4D2QYS

Romeo Prince-cel már találkozhattatok az Amazon és USA Today bestseller regényben, a Sweet Home-ban. Most hallhatjátok a történetet az ő mesélésében: finomítások nélkül, cenzúrázatlanul.

Nevetnem kell, amikor azt hallom, a szüleim úgy gondolják, Mol és én elsiettük, és azt állítják,
hogy nem létezik, hogy így érezzünk egymás iránt ilyen rövid ismeretség után. Én meg azt mondom, hogy a francban tudhatnák? Megcsináltuk, nem? Ő lett az egész életem, nem igaz? És ami azt a részt illeti, hogy a szüleim szerint ez nem valódi és nem igazi? Mondjátok ezt a tíz éves Rome-nak, a tizenegy évesnek vagy a tizenkét évesnek - igazából egész életemben bármikor -, amikor soha nem voltam elég, amikor addig vertek, amíg nem folyt a vérem, csak azért, mert jól fociztam, és nem az voltam, amiről álmodtak: a tökéletes, kötelességtudó fiú. Mondjátok ezt a többezer gyereknek a világon, akiknek a világát összezúzzák a seggfej szüleik valamilyen hülye okból. Mondjátok, hogy az ő szemükben nem létezik a gonosz.
Rómeó és Júlia bekaphatják: ez az én és a csajom története, tőlem. Semmi puhány szentimentalizmus, semmi szépítés, csak a tiszta, kemény igazság és mivel nagylelkű kedvemben vagyok, még többet megismerhettek a történetünkből. 

Véleményem: 

Úgy gondoltam, gyorsan erről is írok véleményt, bár eleinte nem terveztem, de a vége miatt muszáj. 

A napokban már feltettem az értékelésemet a Sweet Home című könyvről, ez ugyanaz a regény, csak ezúttal  a férfi főhős szemszögéből követhetjük az eseményeket. 

Tehát az alaptörténet abszolút nem változott, minden ugyanabban a mederben folyik. Romeo és Molly találkoznak az egyetemen, egymásba szeretnek és igyekeznek szembenézni minden problémával. Pontosan ezért nem igazán éreztem más történetnek ezt, mint a Sweet Home-ot. Nagyon közel álltunk ahhoz, és igazából nem volt túl sok olyan jelenet, amit Molly szemszögéből ne láthattunk volna. Kaptunk pluszban egy-két veszekedést Rome szüleivel és egy-két kolis bulit, de a regény elején nagyjából ebben ki is merült a dolog. 
Mivel Rome volt ezúttal a POV karakterünk, kicsit több káromkodást kaptunk, illetve a szexuális gondolatok is kicsit nagyobb hangsúlyt kaptak. De igazából ezzel nem volt gondom, Rome ilyen, pasiból van, abból is a kemény fajta, természetesnek éreztem. De ezeken túl maximum érdekes volt, hogy Romeo szemszögét is megismerjük, túl sok újat nem adott hozzá. Mivel Molly szemszögéből is elég sokat megtudunk Rome érzelmeiről - mivel kimondja őket, vagy pedig nagyon hatásosan kimutatja -, semmi meglepőt nem kaptunk. Eleinte.

Ugyanis a könyv vége felé jött egy fordulat, és én magam is meglepődtem, hogy hirtelen mennyire örültem annak a résznek. Nem akarok nagyon spoilerezni, bár nagy eséllyel, aki ezt a könyvet olvassa, már olvasta a Sweet Home-ot, mindenesetre van a történet második felében egy nagyobb tragédia, amivel Rome-nak jobbára egyedül kell szembenéznie. Ebből fakadóan nyilván Molly szemszögéből nem láthattuk, hogyan dolgozza fel a dolgot, itt pedig most megkapjuk. Nagyon is. És milyen jó! Kifejezetten fájdalmas volt olvasni, meglepő módon sokkal fájdalmasabb, mint Molly szemszögéből. Kifejezetten szép rész volt, és bármilyen érzelmes volt is, Romeo egy pillanatra sem veszítette el önmagát, és még ebben a fájdalomban is megmaradt Romeónak. A többi rész csak érdekes volt, de ha csak ez lett volna a könyvben, már ezért megérte volna elolvasni. 

És akkor a végén megint mélyrepülésbe indultunk, vagy ha nem is mélyrepülésbe, nekem már kicsit sok volt a jóból. Számítottam rá, hogy ebben a könyvben kicsit többet kapunk a happily ever afterből, és igazam is lett. De az írónő olyan komolyan vette, hogy megmutassa, hogyan élnek együtt boldogan, hogy 20 évvel későbbi jeleneteket kapunk! És kapaszkodjatok meg, ez még nem is epilógus, mert a 20 évvel később fejezet után van még egy epilógus is! Nem mondom, hogy nem volt aranyos, de azért kicsit túlzásnak éreztem ezt a nagy ugrást, főleg hogy előtte már többször is ugrottunk az időben. 

Még valami van ebben a történetben, amit Molly szemszögéből nem kaptunk meg. Nem tudom, hogy azért-e, mert amikor azt írta az írónő, akkor még nem tervezett konkrét folytatást, mindenesetre Rome szemszögében már látjuk kibontakozni a következő részek főszereplőinek szerelmét, egy-egy jelenet erejéig. Ez a Sweet Home-ból hiányzott. És ha ez még nem lenne elég, Ally párját nem ismerjük meg név szerint, csak kapunk egy elejtett megjegyzést, ami szerint Romeo még mindig nem hiszi el, ki is az. Szóval igen, kíváncsi vagyok, mert míg a második résznél ott szerepel Lexi és Austen neve, addig Ally neve mellett nincs senki. Eddig azt hittem azért, mert még nem ismerjük, de úgy tűnik mégis. 

Még valami látszódott ezen a részen: az írónő mintha jobban merte volna próbálgatni a szárnyait. Ez a történet ugyanis nem az elején indul, hanem gyakorlatilag a közepéről, és Romeo mintegy visszaemlékezik és elmeséli, hogyan ismerte meg Mollyt és hogyan szerettek egymásba. Aztán amikor a mesében elérjük azt a pontot, ahonnan indul a visszatekintés, bekapcsolódunk a főáramba Romeóval a jelenben. És még ezen a mesélő részen belül is többször előfordul, hogy Romeo visszaemlékezik valamire, szóval a visszaemlékezésekben is visszaemlékezések vannak...

Összességében Molly könyve jobban megfogott, bár lehet, hogy kicsit több időt kellett volna hagynom a két könyv olvasása között. De amiatt a bizonyos rész miatt egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt is elolvastam, ráadásul így lett teljesen kerek az egész, a férfi szemszöggel és a rózsaszín epilógusos happy enddel.

EGYNEK ELMEGY

Rendeld meg a képre kattintva!