Leiner Laura: Akkor szakítsunk


Leiner Laura: Akkor szakítsunk

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 336
ISBN: 9789636898519

Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni.
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják
Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története
kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul…
„Kezdetben gimnazista tiniregényt varázsolt. Nem középiskolás fokon. Aztán bábeli zűrzavart álmodott. Fesztiváli könnyedséggel. Most éjszakai rohanást vizionál. Véget nem érő érzelmekkel. Hagyjátok magatokat olvastatni vele.”
Kirády Attila, az Origo kreatív igazgatója, az szjger.hu egyik megalkotója


Véleményem:

Bevallom, kicsit féltem ettől a történettől, de persze nagyon kíváncsi is voltam. Ugyanis az utolsó Leiner Laura könyv, amit olvastam, az SzJG befejező kötete illetve a kalauza volt (a Bábel még várat magára), de azt nagyon megszerettem a végére, így elég magasan volt a léc. 

Amikor kijött a borító, megállapítottam, hogy tetszik. Jobban, mint az SzJG borítók. Aztán a történet
fülszövege is bejött, ez a szilveszteri bulizós kavarodás kecsegtetően hangzott.
És akkor tegnap nekiálltam a könyvnek, és először megijedtem. Ugyanis az eleje teljesen kiakasztott! Lia annyit szenvedett a könyv elején, hogy többször felmerült bennem, hogy benyúlok a könyvbe és szépen, kedvesen, türelmesen elmagyarázom neki, hogy egy idióta. Nem Norbi, hanem ő. (Aztán egyébként ezt később magamban arra módosítottam, hogy mindketten idióták, csak Lia kicsit jobban.) Nem mintha Reni a talpraesett és határozott főhősnők mintapéldánya lett volna, koránt sem. De az ő hülyeségeit legalább több részen keresztül sikerült feldolgoznom és megszoknom, de Lia... Az övéit még a kötet végére sem. Sorra hozza a rossz a döntéseket, sodorja magát vércikibbnél vércikibb jelenetekbe, és ő sem tudja eldönteni, hogy most tulajdonképpen mit akar, mit nem akar, mit érez, mit nem érez.

De aztán ahogy a történet haladt előre, ezzel egyre jobban sikerült megküzdenem. Nem állítom, hogy Lia a könyv végére normális lett, de annyi minden más volt, ami tetszett, hogy tulajdonképpen elviseltem. Meg azt a javára kell írnom, hogy a hülyeségein rettentően jól szórakoztam. Néhány Lia-Norbi párbeszéd kifejezetten vicces, még úgy is, hogy az ember úgy mellékesen beszólna, hogy hagyják már abba, mert nagyon idegesítőek.

És ez az egyik dolog, amiben hozta azt, amit vártam. Hangosan nevettem. Sokszor. És egy-egy viccesebb párbeszédet, jelenetet kedvem támadt felolvasni a környezetemnek (az SzJG-nél is ugyanez volt, el is olvasta végül minden ismerősöm), és akkor már tudtam, hogy bármilyen szerencsétlen és idegesítő is Lia, és Norbival ketten együtt halmozottan, én ezt a könyvet mégis csak szeretem. 

Mert ott volt még egy dolog, ami nálam abszolút a pozitív oldalra billentette a képzeletbeli mérleget: a mellékszereplők. Mert lehet, hogy Laura főhősei félelmetesen hülyék, de a mellékszereplői fergetegesek. Na, ezzel nem mondom, hogy azok között mindenki normális, sőt! De mind nagyon kreatív, vicces karakterek, akik feldobják az egész történetet, és az embernek már nincs is kedve a falba verni a fejét a főhősök miatt. Személyes kedvencem volt ebben a részben Szilkó (attól függetlenül, hogy a nevétől a falra másztam. Bocsi, Szilkó!), a gúnyos megjegyzéseitől fetrengtem a röhögéstől, és kifejezetten értékeltem, hogy akármit mutatott is, végig kitartott a húga mellett, pedig hát valljuk be, megverte vele a sors. Hasonlóan vicces szereplő volt Ákos, aki időről időre felbukkant, majd eltűnt, és egyetlen cél lebegett a szeme előtt: az Astoria. (Budapesten kevésbé ismerős olvasóknak mondom, az Astoriára még egy 3 éves is eltalálna, ha tudna olvasni. De lehet, hogy még anélkül is.) Viszont személyes megjegyzés, van egy ugyanilyen ismerősöm, mint Ákos, szóval bármilyen hihetetlennek tűnik is: létezik ilyen! Miklóson is sokszor szórakoztam nagyon jókat, szóval nálam ez a három szereplő vitte a könyvet a hátán.

Na de hogy a szereplőkön kívül szóljak azért a történetről is! A szilveszter egy nagyon különleges nap, nem is szeretem ünnepnek nevezni, de legyen: furcsa ünnep. Ugyanis a legtöbb embernek nagyon határozott véleménye van róla, vagy imádja vagy teherként éli meg a kötelező bulizást. (Erről egyébként a könyvben is szó esik, többször is.) Épp ezért fergeteges ötlet arról írni, hogy egy csapat tini hogyan éli túl, vészeli át ezt az éjszakát. És nem véletlenül ezt a kifejezést használtam, mert ők átvészelik. Egy egyszerű bulinak indul minden, de aztán persze semmi nem úgy alakul, ahogy tervezték, és az egész könyvben nincs megállás! Egy teljes éjszakán keresztül rodeóznak végig a városon, ide-oda kacsáznak, mindenhol történik valami izgi, az ember meg csak kapkodja a fejét, és azon gondolkozik: eljutnak ezek valaha is a buliba? (Nem lövöm le a poént. :D) És ez nekem nagyon tetszett. Lehetett volna ez egy egyszerű parti története is, ahol az exek kerülgetik egymást, beszólogatnak egymásnak, flörtölnek mással stb., de ennél sokkal több dolog történik. És ezért lehet az, hogy bár az epilógustól eltekintve az egész könyv egyetlen éjszaka története, nem tűnik hosszúnak és vontatottnak. (Bár tény, hogy a többi Laura könyvhöz képest ez valamivel vékonyabb alapjáraton is, de azért rövidnek sem nevezném, teljesen normális hosszúságú.) És bár nem járt át annyira a nosztalgia, mint az SzJG olvasása közben, néhány régebbi bulis emlék belőlem is előtört, és ez külön pirospont.

És ami még mindig nagyon jól megy, a fiatalok életébe bepillantás. Van itt Facebook posztolási harc, Pinterest, tweetelés, okostelefon, Gangnam Style és minden, amit akartok. És másban sem hazudtolja meg magát az írónő, tapasztalt Leiner rajongóknak mondom: van kóla és van Meki. :)

Szóval ilyen ez a könyv. Részemről Liától a falra másztam, Norbiba nem sikerült beleszeretnem, mint Cortezbe, de nagyon jól szórakoztam és rengeteget nevettem, a mellékszereplők közül pedig néhányat kifejezetten imádtam. (Egyébként van a történet végén még egy akkora poén, hogy csak úgy csattant! Hála az egyik mellékszereplőnek persze. :D) Aki nem szerette az SzJG-t, az ne várja, hogy majd itt megérti, hogy miért szeretik ennyire Leiner Laura könyveit, mert stílusra nagyon hasonló. Bevallom őszintén, én rosszabbra számítottam, nekem abszolút kellemes csalódás volt. 
Még mindig nem egy Háború és béke, de vicces és nagyon mai. Szóval én a főszereplő csajszi ellenére azért

NAGYON AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!