Katherine Applegate - Michael Grant: Éva és Ádám


Mr. Instant Tökély egyenesen a tartályból
Éva és Ádám

Egy jó kis filozófiai kérdéseket ébresztő, de nem nyomasztó, aranyos történet, azért még mindig a YA korosztálynak

A blogturnéról



Eljátszottál már azzal a gondolattal, hogy számítógépes szimulációs program segítségével tökéletes társat tervezz magadnak? Mit szólnál, ha később egyszer csak szembejönne veled az utcán?  Katherine Applegate és férje, Michael Grant történetében Evening Spiker lehetőséget kap erre! Kövesd végig az EVE és ADAM turnét, ahol nyolc blogger véleményét olvashatod erről a nem hétköznapi témájú könyvről, és esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét.

Eredeti cím: Eve & Adam
Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633738689
Fordító: Felföldi Edit
Sorozat: -
Függővég: -
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (3,60)
Megrendelési link

http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/michael-grant-katherine-applegate-eva-es-adam-6680?ap_id=DeszyKezdetben vala az alma. Azután a baleset, a szörnyű, bénító sérülés és a kórház. Evening Spiker alig nyeri vissza az eszméletét, amikor egy furcsa fiú már ki is viszi a kórházból, és sietve az édesanyja kutatóintézetébe, a Spiker Biotechnológiai Gyógyszergyárba szállítja. Itt Eve-nek más dolga sincs, minthogy gyógyuljon, és elviselje a kísérteties elszigeteltségét, amelyet csak uralkodó természetű anyja, egy furcsa orvoscsapat és az ideszállításában közreműködő titokzatos fiú szakít meg időről időre.
Amikor Eve már azt hiszi, biztosan meghal – bár nem éppen a sérüléseitől, hanem az unalomtól – anyja különleges feladatot bíz rá: meg kell terveznie a tökéletes fiút.
Eve egy az emberi genetika oktatására kifejlesztett lenyűgözően aprólékos szimuláció segítségével nekiáll, hogy tetőtől talpig megtervezzen egy fiút: a szemét, a haját, az izmait, sőt még az agyát és a lehetséges személyiségjegyeit is. Éva megtervezi Ádámot aki maga lesz a tökély, a tökéletes emberpéldány, a tökéletes pár… vagy mégse?

Véleményem

Tehát akkor most nagyon egyszerűen összefoglalom a történet lényegét: adott egy lány, aki azt a feladatot kapja, hogy egy DNS-térképpel játszogatva a különböző állományokból alkossa meg a tökéletes embert. És ennyi, ennyi elég ahhoz, hogy tudjuk, milyen kérdéseket is vet fel a történet. 
A kísérletezések és tudomány rohamos fejlődésének korát éljük, amikor már szinte mindenbe bele tudják tenni a tudósok a kezüket, vagyis elnézést, a tűjüket. Nincs is ezzel semmi gond, egy bizonyos határig. Hiszen betegségekre találnak gyógyírt és mutatnak ki még azelőtt, hogy egyáltalán kialakulna. Életeket mentenek meg szervátültetésekkel, új műtéti technikákkal. Na de hol az a bizonyos határ, amit előbb emlegettem? Mikor jön el az a pont, ahol már azt kell mondani: állj! 

Még egy olyan egyszerű kutatás, mint a mesterséges szervek előállítása is számos kérdést vet fel. Ismeritek azt a bizonyos történetet, ami az Argóról szól? Adott nekünk az Argó nevű hajó, amin Iaszón útnak indult és nagy hőstetteket hajtott végre az argonautákkal. A hajó pedig a miénk, egy igazi érték, hiszen Iaszóné volt! Aztán a hajó állapota romlani kezd. Kicserélnek rajta egy deszkát. Aztán egy évvel később még egyet. Aztán még egyet. A végére már egyik léc sem az eredeti Argóról származik. Argó-e még az Argó? 

Persze a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, és ezért is ez korunk egyik legnagyobb morális kérdése. Mit és meddig lehet megtenni, meddig lehet elmenni a kísérletekkel? Rendben van az, hogy klónozunk? Hogy genetikailag módosítunk? Hogy már születés előtt döntünk egy betegnek vélt baba sorsáról? Hogy befolyásolni akarjuk, milyen nemű legyen a még be sem ágyazódott gyermekünk?

Nehéz kérdések ezek, és az a helyzet, hogy a tutit soha senki nem fogja tudni megmondani. Egyszerűen azért, mert nincsenek válaszok. Illetve pont hogy nagyon sok válasz van, mindenkinek szíve, agya, vallása mást és mást mond ezekről a dolgokról. Bizonyos kultúrákban már a vérátömlesztés is elítélendő, bűnös dolog. Más helyeken pedig semmi gondot nem okoz elvetetni egy gyermeket, csak azért, mert kiderül, kislány és nem kisfiú. 

Na de azt hiszem, túlságosan is távolról indítottam az értékelést. 
Tehát adott nekünk Eve, akinek a feladata megalkotni a tökéletes embert. Ami persze felveti a fent már felvezetett morális kérdéseket. Alkothatunk embert? Létrehozhatunk mi magunk valamit a semmiből? Ezzel szembemegyünk Istennel vagy a természet akaratával?
És egyáltalán, Eve-nek rá kell jönnie, hogy még a tökéletesség maga is relatív. Hogyan döntse el az ember lánya, hogy a tökéletes szempár kék vagy zöld vagy barna legyen? Hiszen mindenkinek más tetszik, és mindegyik szép a maga nemében. És melyik tulajdonságot részesítse előnyben? Legyen a srác igazi intelligens, szorgalmas típus, vagy a szellemi képességei legyenek átlagosak, hogy a szociális érzékét se kelljen lehúzni a süllyesztőbe.

Ja, szóval a könyv két fő kérdést boncolgat:
Meddig etikus a tudománynak beleavatkozni az élet természetes folyásába?
És mi az a tökéletesség, létezik-e egyáltalán, és ha igen, valóban szükségünk van-e rá?

És ez az egyik ok, amiért én nagyon szerettem volna olvasni a könyvet és az egyik dolog, amit tényleg szerettem is benne. Imádom, hogy egy YA történet végre ilyen fontos és merész kérdésekkel mer foglalkozni, mert bizony ezek a mindennapjaink részét képezik és igenis beszélni kell róla, még ha nem is fogunk egyetérteni mindenben a legjobb barátunkkal, padtársunkkal, tanárunkkal, szomszédunkkal. Mert már attól előrébb vagyunk, ha beszélünk róla, ha tudunk róla, és teszünk valamit.
És egyébként ezt ifjúsági könyvhöz mérten viszonylag jól is kezeli. Nem akar túlságosan filozofálgatni, nincsenek benne nagy monológok, világmegváltó beszédek, magával a cselekménnyel és a szereplőkkel éri el azt, hogy az ember elgondolkozzon.

Viszont bevallom, egy kis gondom is volt ezzel. Az alapötlet ugyanis zseniális, ennek ellenére végig azt éreztem, hogy nem tökéletes, nem teljes, valami még hiányzik. Ha a filozófiai kérdésekre, a tanulságra akarunk koncentrálni, tegyük azt! Itt nyilvánvalóan ez volt az író szándéka, ugyanis maga a cselekmény az, ami igazán fontos.

A szereplők nem igazán nőttek a szívemhez. Nem mondom, hogy sablonosak voltak, mert ez nem lenne igaz, de kicsit olyan... "Aha, ők azok, itt vannak, értem" kategóriába kerültek. Ez annak ellenére sajnálatos, hogy ha külön-külön megvizsgáljuk az egyes szereplők történetét, mind jól ki vannak találva. Eve legjobb barátnője például, aki mindig rossz pasikat szed össze, de azért folyamatosan próbálkozik, nagyon kellett. Viszont Eve és Solo valahogy elsikkadtak nekem. Mindketten érdekesek... lehetnének. De valami hiányzott belőlük, valami plusz, valami élet, amitől igazán maradandóak lettek volna ők is, nem csak a cselekmény. De ha már lúd, legyen kövér, Adamről is szívesen olvastam volna még többet: a gyártásáról is és magáról a szereplőről is.

Szóval a szereplők elsikkadnak a történések közepette, pedig utóbbiakkal is lehetett volna még mit kezdeni.

Viszont az alapsztorin és azon kívül, hogy tényleg elgondolkoztat a könyv, volt még valami, ami nagyon tetszett. A sztori valamiféleképpen egy modern Pygmalion történet (ha valaki nem ismeri, sürgősen pótolja, és Pygmalion alatt most nem a My Fair Lady alapjául szolgáló drámát, hanem a dráma alapjául szolgáló görög mítoszt értem, részletek az extrában!!!), amiért már önmagában is szeretem, de ahogy az a borítóból is sejthető, a bibliai teremtéstörténettel is szépen operál. Hisz mégis csak Istent játszunk, megteremtve A Férfit, így nagybetűkkel. Van almánk, van Eve-ünk (ugyebár Éva, személyesen), aztán persze Adamünk, amit persze a címből is sejthetünk. De nagyon jót mosolyogtam Solo névválasztásán is, vagy hogy Eve anyja Terra (azaz Föld) meg még néhány ilyen apróságon.

Ja, szóval ez egy komoly témáról szóló aranyos könyv. Kicsit feszegeti a YA határait ezzel a témával, de azért nem igazán. Ahol sokat lehetett volna nyújtani, ott kicsit visszahúzódott, valahová középre beállva YA és filozófiai gondolatok közé. Persze nyilván fogyaszthatóvá is kellett tenni a sztorit, úgyhogy jó young adult sztorihoz méltón a szerelmi szál sem maradhat el. Nem mondom, hogy rengetegszer újra fogom olvasni, de egyszer mindenképpen tetszett, szívesen látnék ugyanebből mondjuk egy NA változatot, hátha abba még több gondolatot mernének tenni. Az apró elrejtett dolgokért gratula, és hadd mondjam el, mennyire imádom a címet és a borítót. Mindenki figyelmét felhívnám rá: Éva és Ádám, nem Ádám és Éva. Bezony. Végre egy ő van elöl, a Pygmalionnal és a Bibliával ellentétben egy nő kerül erőtérbe, nála a gyeplő, ő az alkotó. Kellemes változatosság. 
A borító meg csak egyszerűen gyönyörű.

Mindenesetre nagyon érdekes volt eljátszani a gondolattal, hogy ha nekem kellene megalkotnom a tökéletes férfit, én vajon milyenné tenném? Egy kicsit álmodozni lehet, még ha nem is vágyom a tökéletes férfira. Ma már úgyis minden instant: a kávénk, a levesünk, miért ne lehetne tökéletes pasink is gombnyomásra? (Várhatnám is jó sokáig!)

AJÁNLOM


Blogturné extra - Pygmalion története

Élt egyszer Cipruson egy tehetséges szobrász, Pygmalion. Habár ifjú volt, és mindenki azt várta

Egyszer azonban elhatározta, bebizonyítja a férfiaknak, hogy az ő keze munkája mellett minden nő eltörpül. Elkezdett hát szobrot faragni, méghozzá egy női szobrot. Fejébe vette, hogy az ő szobra tökéletes lesz, tökéletesebb minden nőnél.

Nap nap után dolgozott az alkotáson, a szobor pedig egyre szebb lett. De Pygmalion még mindig nem volt elégedett. Addig simította, míg végül senki sem hitte volna el, hogy ez egy elefántcsontszobor, nem pedig hús-vér nő, aki épp mozdulatlanságba dermedt.
Pygmalion azonban a saját csapdájába esett. Addig munkálkodott a művén, míg végül szerelembe esett a lélektelen szoborral. A női nem bosszúja volt ez talán. Soha senki nem volt még olyan reménytelenül szerelmes, mint Pygmalion. Csókokat hintett a szobor mozdulatlan ajkaira, ruhába öltöztette, ajándékokkal halmozta el, és elképzelte, hogy örülne a szobor, ha valóban élne. Úgy bánt vele, mintha valóban a felesége volna.
volna, hogy megnősüljön, ő mélységesen megvetette a női nemet. Szerinte a nők buják és csalfák, és a férfiember jobban jár, ha nem vesz maga mellé egyet sem. Úgy gondolta, neki tökéletesen elég a mestersége.

Ciprus Aphrodité, a szerelem istennőjének szülőhelye, így itt az ő tiszteletére rendezett ünnepek valóban szentnek számítottak. Pygmalion sem maradhatott ki az ünnepségből. Aphrodité istennő színe elé járult, és fohászkodott, hogy olyan lányt kaphasson, amilyen a szobra. Azt még kérni sem merte, hogy a szobor váljon élővé, de az istennő pontosan tudta, mi is szíve igazi kívánsága.

Amikor Pygmalion hazaért, első útja rögtön a szobrához vezetett. Ám amikor végigsimított rajta, a szobor meleg volt. Amikor pedig megcsókolta, érezte, hogy a szobor egyre lágyabbá válik. Nem szobor volt már, hanem hús és vér, Aphrodité ajándéka. Az istennő maga adta össze őket, és fiukat, Paphost az ő városáról nevezték el.

***

Pygmalion története a hosszú évek során rengeteg feldolgozást megélt. Az alkotó beleszeret
alkotásába – örök téma. Frankenstein, Az Operaház fantomja, vagy G. B. Shaw Pygmalionja és az ebből készült My Fair Lady mind ebből a történetből merítettek. Sőt, egy modernizált verzió a Próbababa című film is, ha esetleg valaki ismeri. 
De ezeken kívül is rengeteg költemény, festmény és szobor ihletője volt Pygmalion és a később Galateának elnevezett szobor szerelme.



Nyereményjáték

A könyv borítóján is megjelenik a szimbolikus jelentéssel rendelkező alma motívum. A blogturné játéka most a leghíresebb almákkal foglalkozik! Fejtsd meg minden állomáson a feltett kérdést és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába, így esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét!

Melyik az a nagyváros, melyet lakói a Big Apple néven becézik?


a Rafflecopter giveaway


A blogturné menetrendje

08/24 Kelly & Lupi olvas
08/26 Dreamworld
08/28 Nem harap a… 
08/30 Zakkant olvas 
09/01 Könyvszeretet
09/03 Deszy könyvajánlója
09/05 Media Addict
09/07 CBooks

Rendeld meg a képre kattintva!