Adventi blogturné - Még 1 nap karácsonyig

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?

Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!

Tarts velünk advent első napjától egészen karácsony napjáig és láthatod: a csoda bizony létezik. Hiszen a könyvek életre kelnek, a szereplők megelevenednek, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok beteljesednek!

Mától kezdve minden nap megismerhettek egy történetet a Blogturné Klub tagjainak – és néhány igazán nagyszerű kedves vendégünknek – a tolmácsolásában, melyből kiderül, hogy az idei turnés könyvek szereplői miként készülnek a karácsonyra, hogyan várják az ünnepet, és vajon ők maguk hisznek-e a csodában.

Ha ügyes vagy, és rájössz, hogy melyik történet melyik szereplőt rejti, Téged is megérinthet a karácsony csodája, hiszen megnyerheted a fa alatt becsomagolt ajándékok egyikét!

S hogy mit is rejtenek ezek a csomagok? Ez maradjon meglepetés! Elvégre a karácsony a meglepetések ideje!

Jó szórakozást!

Ma újra egy fantasztikus meglepetéssel készültünk nektek, hiszen a mai történetünk is egészen különleges. Ugyanis ezt a történetet - a 'Világ' tarot kártyához társítva - nem mi, a Blogturné Klub tagjai írtuk, hanem egy igen kedves meglepetésvendégünk. Hogy kicsoda? Ha kitaláljátok a szereplőt, akiről a mai jelenet szól, az íróját is egészen biztosan megfejtitek!

A kártyanaptárért katt a képre:

December 7. - Még 1 nap a Karácsonyig

Sc beharapta a száját, ahogy a tükörképét nézte, és a szürke, divatjamúlt báli ruhát. Ez élete legrosszabb karácsonya…

Öt nap múlva a navrani lelkigyakorlatra utazik a nagynénjével, ahol M atya segítségével ellóg pár órára, hogy megcsinálja a felvételi vizsgát. Végre tizennégy éves! Végre felvételizhet! Egyetlen dobása van, hogy ne ezen az elmaradott fakitermelő Telepen élje le az életét. És mivel kell elpocsékolni az időt? Tanulás helyett bálba kényszerítik.

Nyomorult A! Ez is a te hibád!

– Nem akarok menni – nyögte Sc, de G néni, aki mögötte állt, dühösen húzott egyet a fűzőn. A szürke selyemruha alja hullámozni kezdett a mozdulatra. A fölbe ásott bioházban most jó meleg volt, és a nappaliban felállított fenyő illata az egész lakást bejárta.

– Rólam ne mondja senki, hogy elhanyagollak! Egész nap varrtam, hogy átalakítsam ezt a régi ruhát! Nem mintha megérdemelnéd. De hát milyen rendes a csoportod, hogy összedobták neked, meg K-nak báli meghívót!

Sc összeszorította a fogát, de nem mondta ki, hogy a mozgássérült K és ő is a háta közepére kívánja ezt a bált. Még a végén G néni büntetést ad, nem viszi el a lelkigyakorlatra, és akkor hogy lép le vizsgázni?

A nagynénje végzett közben a fűzővel, és végigmérte őt a tükörben. A szürke ruha ötven éve talán elegáns lehetett, most azonban inkább kínos volt, Sc nyakában az anyja kék teklakeresztje kissé elütött a ruhától, a lábán a szürke báli topán pedig lötyögött, hiába tömték ki az orrát.

– Hát… nem is olyan rossz – motyogta a néni. Majd látva Sc savanyú arcát felsóhajtott, és elővett egy kis dobozt. – Ezüst hajtűk, még nászajándékba kaptam. Ha elhagyod, haza se gyere…

Sc először szóhoz sem jutott a meglepetéstől. A keskeny szájú, vézna nagynénje fésülni kezdte a vörös hajat, de most nem húzta, nem a szokásos, türelmetlen, durva mozdulattal nyúlt hozzá, hanem gyors, ügyes kezekkel. Több helyen megcsavarta a tincseket, és hajtűkkel rögzítette, mígnem egy bájos, fiatalos konty kerekedett a kócos hajzuhatagból.

– Köszönöm. Én annyira… – Sc nem tudta, mit mondjon, csak meghatottan figyelte az öregasszonyt.

– Menj, el ne késs! Éjfélre legyél itthon. Boldog karácsonyt! – suttogta még, majd kiterelte a lányt, ráterítette a kabátot, és kirakta a hóval borított utcára. A lakódomb kopott fémajtaja hangosan kattant mögötte.

Sc-t azonnal megcsapta a hideg levegő, és a lába máris fázni kezdett a vékony topánkában, már bánta, hogy nem hótaposó bakancsot húzott. Sietve lépdelt a hatalmas közösségi épület felé, amit kiürítettek a bál alkalmára. A szigetelt fémfalakat most zöld és piros lámpácskák borították, és vidám narancsszínű lampionok lebegtek az emberek felett, A és a haverjai ügyes barkácsolása nyomán. Beragyogták a havas tájat, és egy éjszakára mesevilágot teremtettek az Astor zord éjszakájában; még azt is feledtették, hogy a Telep széle után már a fenyves kezdődik vadállatokkal.

Odakint idősebb lányok beszélgettek, akik végigmérték az elhaladó Sc-t, és elnézően mosolyogtak. Sc bement az ajtón, és letette a kabátját. Kicsit zavarta, hogy nincs kísérője, a legtöbb fiú és lány párban érkezett, de hát ő csak egy zöldszemű mutánsgyanús senki volt, a szépek és menők előjoga a partner. Némi bizonytalan téblábolás után hamar feltalálta magát, megkerülte a beszélgetőket, és áthaladt a táncolók között, majd megcsodálta a négyméteres karácsonyfát, amin cukorkák lógtak. Egyet el is lopott, nem tudott ellenállni neki, de azonnal megakadt a torkán, amint A megrovó tekintetével találkozott. Az izmos fiú épp egy lánygyűrűben állt tőle öt méterre, és csak felvonta a szemöldökét.

Nem igaz, hogy még itt is ellenőrzöl, gondolta bosszúsan Sc. Tizenkilenc évesen A-nak már inkább csajoznia kéne, nem erénycsőszködni. De a fiú nyugodtan és jelentőségteljesen őt bámulta, ami lassan feltűnt a mellette álló R-nak és An-nak is, így Sc jobbnak látta feladni az újabb cukorkalopást. A-nál már csak a lányok voltak rosszabbak.

– Csak nem A-t lesed? – H gúnyos suttogása hallatszott mögötte. A frissen kivágott zöld fenyő mellett állt, de még a fa nyers illatát is elnyomta a bőréből áradó parfüm édes szaga. – Ó, te szegény! Hát azt hiszed, tiéd lesz a rózsa?

– Milyen rózsa? – Sc értetlenül bámult rá, aztán eszébe jutott a pletyka. A napok óta egy fémrózsát forrasztott apró kis lemezdarabkákból. Azt mondta, a bál legszebb lányának adja. – Ja, az? Nem gyűjtöm a hulladékot.

– Azt hiszed, tetszel neki, mert olyan sokat foglalkozik veled? Te kis szerencsétlen… egy ifjúsági vezető a legnyomorultabbal vesződik a legtöbbet. – H bájos mosolya még csak le sem olvadt a gúnyos szavak közben, az arcát keretező csinos fekete fürtök se rezzentek. – Tudod, hiába a báli ruha, egy mell azért nem ártana alá. Addig úgyse veszi észre, hogy lány vagy…

Sc akaratlanul lepillantott a saját lapos mellkasára, és utána H adottságaira. A feketehajú lány két évvel idősebb volt, és ez meg is látszott, a fehér ruhát nem a pánt tartotta a vállán. Sc elvörösödött.

– Boldog Karácsonyt, kisbéka, érezd jól magad a zsebpénzünkön – suttogta H és látványosan megcirógatta a karját, mint egy barátnő. Sc idegenkedve húzódott el, ösztönös volt a mozdulat, ahogy kitért. Csak a távolodó H válla fölött vette észre A újabb megrovó szemvillanását.

Fintorgott válaszul. Karácsony ide vagy oda, nem lesz kedves H-nel. Sarkon fordult, és elvegyült a terem nyüzsgésében. Azért is jól fogja érezni magát! Kikerülte a keringőt táncoló párokat, megbámulta a színes selyemruhákat, An zöld-sárga szoknyáját, R ezüstszegélyes kendőjét. Élete első bálja, de vajon lesz fiú, aki felkéri? Ha már négy órát illik elpocsékolnia, és tanulás helyett itt van, jó lenne legalább táncolni.

Habozott, talán a fal mellé kéne állnia, ahogy pár lánynak? De az annyira szánalmas, és annyira magányos, H azonnal kinevetné. Ráadásul barátnője sincs, akivel úgy tehetne némi vihogás közepette, mintha épp csak megpihennének egy pillanatra.

Inkább a másik fal felé vette az irányt, ahol sütemények álltak egy hosszú asztalon, a fahéj és a gyömbér illata lengte körül a tálakat. Egy gyümölcsös bólé láttán összefutott a szájában a nyál. Nyers gyümölcs… tél közepén… nagy ritkaság. Már egy hónapja nem evett almát, sőt, vitamintablettára is csak háromnaponta telt G néninek. A Telep legszegényebbjei közé tartoztak, ezért nem kellett a bálra még süteményt se vinnie.

– Az alkoholos – morrant rá az asztal mögött ülő negyvenéves cukrász. D-nak hívták, és csak pár napja költözött az Astorra. A fél lábát elvesztette a kalózok miatt, és egy fémlábbal járt.

– Van alkohol nélküli is?

– Nincs.

Sc egyik lábáról a másikra állt. Sóváran a piros lében úszó almadarabkákat nézte. De nem mert a bóléhoz nyúlni, inkább a sütiket kóstolta meg. Mikor már a negyedik szeletet falta be, D újra rámorrant:

– Illene hagyni a többieknek is.

Sc majdnem visszaszólt, hogy azoknak van otthon is sütijük, de elharapta a mondatot, G néni szégyellte a szegénységet, nem akart felkerülni a szociális listára. Az Astor egy hétezer fős keresztény fakitermelő telep, ilyen kis közösségben semmi nem marad titokban.

Aztán észrevette, hogy a cukrász nem őt figyeli, hanem a táncolókat, üres, szomorú szemmel. Volt valami ebben a tekintetben, valami tapintható kilátástalanság, ahogy az egész emberben. Mintha D nem találná többé a helyét.

– Van kedve táncolni? – Sc-ból akaratlanul bukott ki a kérdés.

A férfi hosszúkás arca elborult.

Sc tudta, hogy már megint modortalan volt. Valahogy soha nem tud kedves szavakat mondani, vagy üres dolgokról fecsegni. Egyszerűen nem ment. A szerint azért, mert tapintatlan, de Sc úgy gondolta, a dolgokat ki kell mondani, soha nem bírta az elhallgatásokból, célzásokból álló légkört, a képmutató álkereszténykedést. A cukrásznak hiányzik a lába és depressziós. Miért kéne erről hallgatni?

– Azt hiszem, nem vagy tisztában a helyzetemmel – mondta metsző gúnnyal D, és előretolta a fémlábát az asztal mellett.

– Azt hiszem, maga nincs tisztába az én helyzetemmel. Nekem sokkal rosszabb. – A férfi értetlen pillantására Sc drámaian felsóhajtott. – Maga letargikus? Egy negyvenes pasi, akit épp egy fiatal lány akar felkérni? Én bezzeg egy elsőbálos vagyok, akit nemhogy senki nem kér fel, de még egy féllábú fickó is kikosaraz, aki az apja lehetne. – Sc megcsóválta a fejét. – Nincs mese, öngyilkosnak kell lennem.

D olyan megrökönyödéssel bámult rá, hogy Sc nem bírta tovább, kirobbant belőle a nevetés. A cukrász is elnevette magát, kurta kis hang volt, inkább rekedtes, mint vidám.

– Ha már almát nem kaphatok, legalább az életemet mentse meg. – Sc kezet nyújtott, és kis győzködés után D elfogadta. Ahogy az asztal előtt tettek pár lépést, Sc észrevette A homlokráncolását. A fiú a keringő közepette is őt ellenőrizte, biztos félt, hogy botrányt csinál. Sc azért se nézett oda.

– Mi lesz, ha elesünk?

– Rengeteg ismerősömet boldoggá tesszük – biztosította vidáman Sc. – Karácsony van, ennyi ajándékot igazán kaphatnak.

De nem estek el. A tánc nagyon jó móka volt, D valaha kiváló táncos lehetett, és pillanatok alatt hozzászokott ahhoz, hogyan forduljon, hogyan mozogjon a fémlábbal. Járni könnyedén tudott vele, a tánc csak egy kis plusz figyelmet igényelt, nem többet. Sc jóval gyakorlatlanabb volt a keringőben, és egyszer rálépett a cukrász fémlábára, aki utána azon viccelődött, már érti, miért őt akarta partnernek.

A fal mellett tolókocsiban az enyhén fogyatékos K figyelte őket, nevetve tapsolt, amikor elhaladtak előtte, így Sc gondolt egyet, és bepördítette a kékruhás lánykát is a táncparkettre. Ki mondta, hogy csak a szépek és menők érezhetik jól magukat egy bálon? Nagyon jól szórakoztak a terem szélén.

Kicsit megbotránkozott ezen K nagymamája, de D fölkérte az öreg hölgyet, azzal a mondvacsinált indokkal, hogy mindenképpen meg kell mutatni az olyan csitriknek, mint Sc, hogy mi is a helyes tartás. Hamarosan előkerült még pár nagyi, olyanok, akiknek rég meghalt a férjük, és Sc biztatására D őket is elvitte egy körre, míg őneki meg a nénik a lépéseket tanították.

K közben kilopott a bólés tálból pár almaszeletet, és benyomkodta egy túrós sütibe, majd odaadta Sc-nak, amikor épp egy perc lihegési szünetet tartott. A szeretet találékony, bizonyára hallotta a lány a korábbi bólés beszélgetést. Sc hatalmas puszit nyomott K arcára; talán nem volt olyan okos, mint mások, de mit számít? Soha ilyen kedves karácsonyi ajándékot nem kapott még.

– Mennyi az idő? – kérdezte Sc a sütemény után.

– Mindjárt éjfél.

– Ó, akkor sietnem kell, G néni nem tűri a késést. – Sc vidáman intett, gyorsan elbúcsúzott, és fürge léptekkel haladt kifelé. A kabátját csak a közösségi házon kívül kapta fel, amit meg is bánt azonnal. Odakint mínusz húsz fok alatt járt a hőmérséklet, a hideg szinte fájt, ahogy a felhevült arcába mart. Az éjszakai égen odafönt ezüstként csillogott a bolygó körül keringő aszteroida-sáv.

Sc fejére húzta a kapucnit. A bált túlélte, nem is volt olyan rossz. Megúszta A-t, sőt, még almát is evett. Éjjel pedig tanulni fog, jöhet a kémia!

– Sc! – A hangja zendült mögötte.

– Francba! – Sc gyorsított a léptein. A földdel borított lakódombok között keményre taposták a havat. Itt, a Telep szélén senki sem szórta fel homokkal az utat, úgy csúszott, hogy nem mert szaladni a szürke topánban.

A-t bezzeg nem zavarta a jeges út, léptei halkan döngtek, Sc-nak egy pillanatra olyan érzése volt, hogy egy hegy csörtet utána. Aztán a fiú megfogta a karját, és már nem lehetett úgy tenni, mintha nem hallaná, hogy a nevét ismételgeti. Fölnézett az izmos csoportvezetőre, a fiú kabát nélkül szaladt utána.

– Nem én voltam. Bármi bajod van, biztos nem én voltam – szögezte le azonnal. – Legalább ma hagyj békén! Karácsony van.

A barna szempár zavartan meredt rá, a hosszú, fekete szempillákon megült a szállingózó hó. Aztán A megvakarta a fülét, mintha kizárta a szavakat, és rámosolygott:

– Ma nagyon megleptél. Azt hiszem, az igazi szépség tényleg belülről fakad. Hiába a mutánsvörös hajad és ez a ronda zöld szem, mégis, te voltál a legszebb, egyszerűen ragyogtál, és mindenki megszépült körülötted. K, az öregek, még Dr is…

– Ööö… mi van? – Sc összeráncolta a homlokát, majd tétován egyik lábáról a másikra állt, kezdett fázni a talpa a vékony cipőben. – Ja, értem, köszi. Bocs, de G néni vár, keresni fog, ha nem érek haza időben.

– Várj! Ezt oda szeretném adni. – A megfogta Sc kezét, és valamit a tenyerébe nyomott.

Az öklömnyi vasdarab legalább fél kilót nyomott, de Sc nem ezért nézte döbbenten. Hülye ez a srác? Nem tudja, milyen pletyka kering erről a rózsáról?

A Telep összes lánya abban reménykedik, hogy ő kapja. Mióta A ideköltözött a fehér ingjeivel, a gitárjával, az arányos testével, amit nem nyomorított meg az itteni másfélszeres gravitáció, az összes lányos anya abban reménykedik, hogy ő lesz a veje. Körbenézett, a lakódombok közötti fagyos területen páran már őket figyelték. Percek kérdése, és kijön An meg a többi lány is.

Fölpillantott A-ra. A felettük lebegő lampionok fényében jól látszott a fiú meleg mosolya. Olyan nyugodt ártatlanság, hogy Sc legszívesebben bokán rúgta volna.

– Nocsak, de meglepődtél. – A szinte atyaian paskolta meg a vállát. – Remélem, nem érted félre.

– Ó, nem, dehogy. Már megint jótékonykodsz. – Sc dühösen A markába nyomta a fémrózsát. – Figyelj, elegem van belőled! Az összes eddigi csopvezetőmnél rosszabb vagy! Muszáj állandóan rajtam gyakorolni a szenteskedést?

A arcán ingerültség lobbant, de látszott, hogy fegyelmezi magát. Megértő, türelmes hangon folytatta:

– Mindig olyan tüskésen viselkedsz. Meg kell tanulnod elfogadni más kedvességét. Attól, hogy árva vagy, és kicsit mutánskinézetű, még értékes ember vagy te is, hidd el…

– Esküszöm, mindjárt…! – Sc felcsattant, de aztán fékezte magát, nem akarta, hogy meghallják a messzebb álló emberek. Ráadásul minden egyes perc, amit ezzel az ostoba vitával tölt, a kémiafeladatoktól választja el. – Tudod, mit? Karácsony van, adok neked ajándékba egy mondatot. – Atyáskodva megveregette A karját. – A szeretet azt adja, amire a másiknak szüksége van. Próbáld végre felfogni, mielőtt meglátnak minket An-ék, és pokollá teszik az életemet.

Sarkon fordult, és otthagyta a fiút. De nem mehetett messzire, mert egy erős kar megragadta.

– Én is adok egy mondatot: Az árvaság egy állapot, és nem fegyver, amit más ellen fordíthatsz. – A hátulról megragadta, és fülébe sziszegte. – Állandóan külön utakon jársz, az erdőben mászkálsz a csopgyűlések helyett, nem állsz szóba senkivel, húzod a szád, ha bárki megszólít. Rengetegszer próbáltam feléd nyitni, de te vagy az, aki mindig elutasítja a másik embert. Nem a külsőd vagy a zabigyerekséged a bajunk, hanem ahogy viselkedsz. Tanulj meg szeretni, Sc!

Sc megfordult, és felnézett a seggfej csopvezetőre:

– Szeretni? Ahogy te? Ha ez a jókereszténység, akkor inkább kalóz leszek! – suttogta dühösen. –Kínosan éreztem magam, amikor gyűjtést rendeztél, kínosan, amikor a nagynéném egész nap egy ócska ruhát varrt kedvetlenül és fáradtan. És dühösen, mert kikényszerítetted ezt a bált, noha nem értem a kémiát, és az egész jövőm múlik a felvételin! Ami meg a rózsát illeti, An-ék kinyírnának, ha megtudják, hogy ide akartad adni!

– Milyen felvételi? – kérdezte értetlenül A. – Várjunk csak! De hát az astori vezetőség elutasította a kérelmedet. Nem mehetsz a navrani akadémiára!

– Honnan tudsz a kérelemről? – Sc döbbenten meredt rá. – Ó, nem! Behívattak, mi? És mit mondtál? Hogy alkalmatlan vagyok álcázásra és hogy birodalmiak között éljek?! Bezzeg te! Te tanulhatsz ott! Lehetsz űrmérnök!

– Sc… – A kinyúlt felé, megfogta a karját. – Fogalmad sincs, milyen veszélyes. Én birodalmiak közé születtem, titkos misékre jártam, de te egész életedben egy védett helyen laktál. Ha rájönnek, hogy keresztény vagy, megnyúznak. És utána kiirtják az egész Telepet.

Sc kiszakított a karját, a szemébe könny szökött:

– Életem vágya, hogy ott tanulhassak… megőrülök itt! Egy rohadt fatelepen élek egy bélyeggel a homlokomon! Hogy mersz nekem a szeretetről beszélni, amikor megnyomorítasz?!

– Egy éretlen vadóc vagy, semmi felelősség benned!

– Te meg egy bigott seggfej! Azt hiszed, Isten szeret? Azt hiszed, jó keresztény vagy, jó ifjúsági vezető, sőt, jó ember?! Olvass bele a Bibliába! „Ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.” Te igen nagy cimbalom vagy, egy rohadt, nagy álszent barom!

Sc tudta, hogy túllőtt a célon, mert A összeszorította az álkapcsát, és most már úgy ragadta meg Sc karját, hogy az fájt. Közelebb rántotta a lány, és lehajolt hozzá, az arcuk szinte összeért, ahogy a dühét visszafojtva suttogta:

– Az igazi szeretet az, hogy még egyszer sem pofoztalak föl. De nagyon közel járok hozzá… el sem tudod képzelni, mennyire!

Sc megdöbbenve meredt rá. A ugyan seggfej volt, de egy végtelenül nyugodt seggfej. Megpróbált elhúzódni, de a fiú olyan erővel szorította a vállát, hogy nem tudott. Úgyhogy egy pont után már nem is próbálkozott, csak némán, dühösen meredtek egymásra a hideg astori éjszakában. A fölöttük lebegő lampion vidám, narancsszínű fényében tisztán látták egymás arcvonásait.

– A?!

A döbbent kérdést egy női hang tette fel, H. Mindketten azonnal odafordultak. A közösség házból vagy egy tucat fiatal jött A után, köztük An, R, és más lányok. Sc beharapta a száját, ennél rosszabbul már nem is alakulhatott volna ez az éjszaka.

– Ti… csókolóztatok? – kérdezte megbotránkozva az egyik fiú.

– Tessék?! – Mindketten egyszerre kérdeztek vissza. Sc várta, hogy A még mond valamit, de a csoportvezető úgy megdöbbent a vádra, hogy elakadt a szava.

– Nem, csak megszagolt, hogy ittam-e. – Sc gyorsan a fiú felé fordult, és ingerült hangon folyatta. – A, igazán lekophatnál rólam, csak két szelet alma volt, nem ittam a bóléból! Miért kell állandóan engem ellenőrizned?!

A végre kapcsolt, és dörmögött valamit, bár nem túl meggyőzően. Látszott, még mindig sokkolja, hogy azt hitték, ők ketten romantikáznak.

– Az nem a rózsa ott a kezedben? – kérdezte An is. A szép lány most összeszorította a száját, a lampionok vidám fényében is látszott az elkeseredése. A hosszú, fekete szempillákon mintha könny ült volna.

A felemelte a kezét, és szinte megbűvölve bámulta az öklömnyi fémrózsát. Hajadonfőtten, egy szál ingben állt a hűvös éjszakában, mégis mintha kimelegedett volna, az arca szinte lángolt. Sc látta, hogy valamin nagyon elgondolkozik, de ez a helyzet pont inkább beszédet kívánt volna. A lány egyik lábáról a másikra állt, a fagyos hideg már átsütött a cipőjén. Nem tudta, mit találjon ki, mivel mentse a helyzetet. Ez a hülye bogyökér nem fogja föl, hogy még jobban kiközösítik őt, ha övé lesz a rózsa.

A kínos csend elmélyült, és A végre felnézett. Elmosolyodott azzal a kedves, nyugodt mosolyával, majd Ancsához sétált.

– Kérlek, fogadd el!

– Tényleg nekem… ó! – A úgy dadogott, úgy pirult, és úgy örült, hogy a többiek kedvesen felnevettek. Azonnal körbevették őket, és máris ugratni kezdték A-t, hogy mikor hívja randira a lányt. A is feloldódott, felnevetett, és elhívta másnap reggel, a mise után a cukrászdába, olyan illedelmesen, ahogy egy született astori.

Sc egyik lábáról a másikra állt. Nézte a vidám csoporttagokat, akik máris közönyösen hátat fordítottak neki, és akaratlanul felsóhajtott. Nem akarta azt a rózsát, de mégis… valahogy rossz érzés volt, hogy más kapta. A nevetésük, az örömük, és az, hogy ő megint nem részese ennek a pillanatnak elmélyítette a magányát.

De aztán felnézett az éjszaka is ragyogó égboltra. Nem számítanak az itteniek, az ő nagy álma az űr, ez a végtelenség, az ezernyi veszély. Egyszer igazi űrhajót vezet majd, kalózokkal harcol, birodalmiakkal fogócskázik… A fent keringő törmelék már elmozdult, éjfél után járhat az idő, itt az ideje a tanulásnak. Meg kell küzdenie a kémiával. Valahogy biztos meg lehet csinálni azokat a számításokat… Csak egy pillantást vetett a csapatra, majd elindult haza, a talpa alatt csikorgott a fagyos, fehér hó.

– Hé, Sc! – A hangja zendült. Sc kelletlenül fordult vissza. – Ugye, nem hiszed, hogy ennyivel megúsztad? Nem tűröm, hogy a csoportom tagja ilyen rosszul teljesítsen. Holnap háromra várlak, hozd át a kémiát! Addig haza nem mehetsz, amíg meg nem érted a tananyagot! Világos?!

Sc letaglózva állt. A segít neki a felvételiben? Föl sem bírta fogni, úgy meghökkent. Csak bámulta a fiút, aki nekiállt beterelni a többieket a közösségi házba, és máris kedves szavakat mondott An-nak.

– Tényleg segít? – suttogta maga elé Sc. Pont ő, akivel ennyire utálják egymást? Vagy lehet, hogy félreértette a mondatot?

A visszanézett még az ajtóból. Csak egy hosszú, elgondolkozó pillantást vetett rá, aztán odakiáltott:

– Holnap várlak. Boldog karácsonyt, Sc!

Sc csak a szavakra ocsúdott fel. Igen, A segíteni fog, egy igazi mérnökhallgató lesz a tanára! Örömében összecsapta a kezét, és ujjongva felugrált:

– Köszönöm, köszönöm!

A meglepődött, aztán őszinte örömmel felnevetett, és bement, vissza a bálra.

Sc pedig fürge léptekkel szaladt haza, ujjongva belegázolt az oldalt feltornyozott hókupacokba, nem érdekelte az átázó báli topánka, a lábszárába maró hideg. Esélyt kapott, esélyt az álmaihoz! És milyen meglepő, pont az az ember segít, akitől nem ezt várta. Talán tévedett, talán A mégsem olyan seggfej?

Odahaza már várta G néni. Kopogó, öreges hangon leszidta a késésért, az átázott cipőért, de aztán leültette a tükör elé, és segített kivenni a hajtűket, majd elkezdte kifésülni a derékig érő vörös loboncot. Sc vidáman mesélt a bálról, persze csak a kilúgozott verziót, An és A randijáról, majd a végén hozzátette, hogy A-val holnap délután tanulni fognak.

G néni kezében megállt a fésű:

– Úgy érted, a barátnőjét meghívta a cukrászdába, míg téged több órára a házukba?

Sc értetlenül nézett rá, aztán csak vidáman vállat vont, és a báli sütikről kezdett mesélni.

Csak sokkal később, már az ágyban fekve, kémiát tanulva jutott eszébe a rózsa, és az, hogy A valójában neki szánta. A Telep legmenőbb fiúja neki, a kis mutánvöröshajú békának. De aztán megrázta a fejét, elhessegette a gondolatot, és a képletekre meredt.

Várj csak világűr, hamarosan jövök!

Nyereményjáték

Minden könyv felér egy apró varázslattal. Megszínesítik a szürke hétköznapjainkat, kalandokkal, veszélyekkel és izgalmakkal teli világokba kalauzolnak el bennünket. És mi is állhatna közelebb a varázslathoz, mint a mágia?

Idén mertünk egy nagyot álmodni és kilépni a hagyományok keretei közül. Ezúttal nem a szokványos adventi naptár nyitogatásával készültünk Nektek. Ó, nem.

Mostani turnénk során a Tarot kártyát, és azon belül is a Nagy Arkánum lapjait hívtuk segítségül. 2014-es, turnés olvasmányaink karaktereit úgy válogattuk össze, hogy valamilyen tulajdonságuk, tettük vagy habitusuk alapján megfeleljenek az eredeti 22 + általunk kitalált két kártyalapnak.

Nincs más dolgod, mint elolvasni az állomásokon található ünnepi novellákat, és kitalálni, mely karakterre gondoltunk. Az illető nevét beírva a rafflecopter doboz megfelelő sorába máris lehetőséged nyílik arra, hogy tiéd legyen valamelyik varázslatos nyeremény, amit a Blogturné Klub öt angyalkája (MFKata, Kelly, Fummie, Roni és Andie) ajánlott fel. S ha netalántán az összes vendég kilétét eltalálod, akkor huszonnégyszeres  esélyre teszel szert!
Az igazán szemfülesek pedig extra meglepetésekre is bukkanhatnak olvasás közben! Hogy mi lehet az? Karácsony napján eláruljuk. Annyi azonban biztos, hogy érdemes velünk tartanotok. Rajta hát!

(Szeretnénk megjegyezni, hogy nem kell kapkodni. Nyugodtan gondoljatok át alaposan minden karaktert. Figyeljetek az apró jelekre, utalásokra. Direkt írunk mindegyikükről olyan tulajdonságokat, amelyekből rá lehet jönni a személyükre, így ha valami érdekes szokásuk vagy hóbortjuk van, azt tekintsétek nyomnak!)

A mai napon Az Igazság kártyához tartozó "Sc" személyét kell kitalálnotok!

 

a Rafflecopter giveaway