Breaking News

Gayle Forman: Csak egy év


Jó volt, de számomra kevésbé varázslatos
Csak egy év

Eredeti cím: Just One Year
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 382
Fordító: Sóvágó Katalin
ISBN: 9789635398874
Sorozat: Csak egy nap 2.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (3,90)
Megrendelési link
Amikor kinyitja a szemét, Willem nem tudja, hol van – Prágában? Dubrovnikban? Vagy visszakerült Amszterdamba? Annyit tud, hogy ismét egyedül van, és meg kell találnia egy lányt, akinek Lulu a neve, és akivel egy varázslatos napot töltött Párizsban. Volt abban a napban – abban a lányban – valami, amitől Willemnek azt kell gondolnia, hogy a sors is egymásnak szánta őket, így Lulut keresve beutazza a világot Mexikótól Indiáig. Ám ahogy telnek a hónapok, és Lulu még mindig utolérhetetlen, a fiú kezd kételkedni benne, hogy a sors keze olyan erős lenne, mint képzeli…
A Csak egy nap romantikus, érzelmes párdarabja a döntésekről szól, amelyeket hozunk, a véletlenekről, amelyek csak úgy jönnek – meg a boldogságról, ott, ahol ezek találkoznak.

Véleményem

Amikor a blogturné miatt olvasni kezdtem a Csak egy napot, nem számítottam rá, hogy ennyire magával ragad majd a történet. Nem tudnám igazából megmagyarázni, miért, de képtelen voltam letenni a könyvet és még utána hónapokig hatással volt rám. Már amikor olvasni kezdtem, tudtam, hogy van folytatás, hasonló módon, mint a Ha maradnéknál, a befejezés mégis sokkolt. Szép volt, de hiányérzetem maradt. És akkor a nagy beismerés: ritkán olvasom el előre egy könyv végét, egyszerűen mert szeretem a meglepetéseket, nem akarom előre tudni, mi vár rám. Viszont amint befejeztem a Csak egy napot, nyúltam a Csak egy évért - akkor persze még angolul -, hogy elolvassam a végét. Őszintén szólva nem lettem sokkal nyugodtabb, így hát vártam tovább a kiegészítő novella megjelenésére, és arra, hogy megkapjuk magyarul is a Csak egy évet.

Amikor végre megjelent, megvettem a könyvet, de még mindig várnom kellett - a blogturnés időszak

Úgyhogy nem kis elvárásokkal álltam neki a Csak egy évnek. Az első részt imádtam, Willemet imádtam, a Shakespeare utalásokat imádtam, és ott volt a barátnőm ígérete, miszerint jobban fogom szeretni a folytatást, mint Allyson szemszögét. Elöljáróban: nem szerettem jobban. A miértet azonban már nehezebb elmagyarázni.

Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült: a regény elején belecsapunk a lecsóba, és nem pont onnan indulunk, ahonnan a Csak egy nap. Számomra ez rögtön egy kis csalódás volt, mert alig vártam, hogy a megismerkedést, a közös vonatutat végigkövethessem Willem szemszögéből. Kíváncsi voltam, ő hogyan élte meg a kezdeteket, neki mennyire volt különleges élmény a találkozás. Aztán persze ahogy a könyv halad előre visszaemlékezések szintjén kapunk egy-egy ízelítőt abból, milyen volt Willem számára a nagy találkozás, mégis… jobban szerettem volna, ha egyben kapjuk meg, nem töredékekben.

Másrészről nem kérdés, hogy Willem egy éve alatt ezek a töredékek tartották bennem a lelket, mert a sok szenvedés és útkeresés közepette szükségem volt némi vigaszra. Hiába tudtam előre, mi fog történni, Willem kutatása így is megviselt.

A fiú ugyanis nagyon máshogy szenved Lulu hiánya miatt, mint ahogyan azt Allyson tette az első részben. Ő utazik és megy és cselekszik, mégis ennek ellenére azt éreztem, nem halad előre - talán egész Indiáig nem éreztem benne azt a tüzet, amit vártam volna tőle az első rész alapján. Persze, megvolt Willem filozófus oldala, amiből már kaptunk ízelítőt, foltostól, Bramestől az első részben. Ezt az oldalát imádtam, kifejezetten érdekes gondolatai voltak. De valahogy az első rész alapján több szenvedélyt vártam volna Willem szálán, több életörömöt, még annak ellenére is, hogy nem a legjobb korszakát éli. Nyilván az volt a cél, hogy én magam is úgy érezzem: valahol megrekedtem Willemmel, és nem tudom, hová tartok, ez sikerült is. De vártam valamit, végig vártam valamit, és nem igazán éreztem, hogy megkaptam.

Az tetszett, hogy kiderül, Willem egész útkeresése akkor indult, amikor elveszítette a legfontosabb embert az életében. Sok kis apró elejtett megjegyzést megmagyaráz ez az első részből. És jó alapnak is gondolom, hogy az apja elvesztése miatt őrlődik és úgy érzi, egyedül maradt, és nem találja a helyét a világban. Willem gondolatai alapján Bram kifejezetten érdekes figura lehetett, és valószínűleg másként alakult volna Willem élete, ha nem Bramet, hanem Yealt veszíti el. (Bár azért bizonyos szinten egyszerre mindkettőt elvesztette.) Bramnek hatalmas pirospont, őt imádom még mindig, ilyen kevéske alapján is.

Az kétségtelen, hogy sokkal több “akciót” kapunk Willem szálán, mint Luluén. Allyson jobbára otthon ül, vagy a koliban, elmegy órára és gondolkozik. Willem eközben utazgat, darabokban szerepel, soha nem áll meg túl hosszú időre - Párizs, Hollandia, Mexikó, India… Rengeteg helyen jár, rengeteg embert megismer és kalandot átél, mégis számomra érdekesebb tudott lenni, amit Luluval éltem át.

Beszélgettünk erről a barátnőmmel, és nyilvánvalóan nem értettünk egyet, így végül arra jutottam, hogy talán amiatt volt ennyire különböző véleményünk a két könyvről, hogy mi magunk melyik sztorival tudtunk jobban azonosulni. Allyson története egy olyan lány meséje, aki talán nem is tudja, de kalitkában él. Egyetlen párizsi nap pedig eléri, hogy elengedje magát és felszabaduljon. Aztán ezt az érzést kutatja az egész regény alatt, és szépen lassan tényleg felszabadul.
Willem a Csak egy évben bizonyos szempontból pont ennek az ellentétét éli át. Ő is szabad akar lenni, de nála ez teljesen máshogy csapódik le - sokkal inkább a megállapodásról, a letelepedésről, a célkeresésről szól a története.
Az egyikük szét akarja tépni a láncokat, a másik pedig kerítést épít.

Nem mondom, hogy ez nem volt érdekes, még csak azt sem, hogy nem voltak részek, amiket nagyon szerettem a Csak egy évben. Sőt, ha őszinte akarok lenni, valóban sokkal eseménydúsabb Willem sztorija - az én szívemhez mégis Lulu története áll még mindig közelebb.

Egyébként is, ahogyan az első részben, itt is azt tudom mondani, a történet második felét sokkal jobban szerettem, mint az elsőt. Valahol akkor kezdtem el igazán élvezni a Csak egy évet, amikor Willem megérkezett Indiába. Azt, és ahogyan onnan hazatalál, kifejezetten szerettem. Ott indul be igazán a története, hiába járt már előtte pár országban.

Vártam, hogy többet szerepeljen együtt Willem és Broodje, mert a barátságukat abból a néhány mondatból, amit megismertünk az első részben, nagyon szerettem. Kaptunk is belőlük többet, mégis jobban örültem volna még ennél is többnek.

A mellékszereplők közül igazán senki nem nőtt a szívemhez. Yaelt inkább csak érdekesnek tartottam, de különösebben nem tudtam megkedvelni. Kate-et szerettem, de keveset szerepelt. És szerettem Indiában Patríkot is, de ő is keveset szerepelt. Aztán imádtam Maxet is, akivel Willem együtt szorul a színészi kispadra. Vicces jeleneteik voltak együtt, de keveset szerepelt. Majdnem minden mellékszereplőnél ezt éreztem - nem kaptunk velük elég időt. De talán ez is csak segített abban, hogy érezzük, miért van szüksége vége a megállapodásra Willemnek - rengeteg ismerős, haver, néhány jóbarát, valójában azonban mindenki csak ideig-óráig marad és elsétál mellette.

Félreértés ne essék, nagyon szerettem Willem szemszögét is! De ha engem valaki megkérdez, számomra az igazi varázslat a Csak egy nap marad. Talán mert könnyebben tudtam azonosulni vele. Talán mert több reményt éreztem benne, vagy tán azért, mert a sorozat ott szippantott magába, és ott estem én magam is szerelembe a hangulattal, a szereplőkkel. Nem volt rossz a Csak egy év sem, szerettem, érdekes volt. De nem kaptam meg tőle azt a varázslatot, amit az első résztől.

A magyar kiadásban viszont szót érdemel még a Csak egy éjszaka c. novella is. Gondolkoztam rajta, hogy a Csak egy év értékelésében mennyire másszak bele ebbe is, de végül arra jutottam, inkább külön bejegyzést kap majd. Mindenesetre köszönet a Cicerónak, amiért a novellát is elhozta nekünk!
nem kedvezett az olvasásnak, így inkább kölcsön is adtam a barátnőmnek, akit közben sikerült meggyőzni, hogy olvassa el az első részt. Summa summárum, elég sok idő telt el addig, amíg olvashattam Willem szemszögét a Csak egy nap után, és addigra a barátnőmtől már megkaptam: sokkal jobban szerette a második részt, mint az elsőt.

AJÁNLOM

1 megjegyzés:

  1. Pontosan ugyanígy éreztem én is. Valahogy nem tudott annyira megfogni mint az első rész hiába volt jó ez is.

    VálaszTörlés