Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten


Nagyon kellett nekem ez a könyv
Leányrablás Budapesten

A blogturnéról


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent Böszörményi Gyula legújabb regénye, Leányrablás Budapesten címmel, mely az Ambrózy báró esetei sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja a marosvásárhelyi lányok, és a kissé zord természetű mesterdetektív, Ambrózy báró szövevényes kalandját.

2015. február 26-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 336
ISBN: 9789633734407
Sorozat: Ambrózy báró esetei 1.
Függővég: van
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Megrendelési link
1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.



Véleményem

Már annak is hosszú története van, hogy hogy akadt a könyv végül a kezembe. Először csak a borító kapcsán találkoztam vele, még amikor a kiadó próbálgatta a borítókat. De én még soha nem olvastam Böszörményi Gyulától - utólag mondom, úgy tűnik, ez nagy hiba volt -, ezért bár a borító ügyébe bele-beleszóltam (és milyen gyönyörű lett a végeredmény), a könyv még mindig elkerült. Aztán felmerült, hogy legyen vele turné, én pedig úgy döntöttem, hadd jöjjön. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen magabiztosan kezdtem el olvasni a könyvet és nem tartottam attól, hogy a borítót jobban fogom szeretni, mint magát a történetet. Hogy mitől féltem? Valószínűleg olyan előítéleteim voltak, mint sokaknak, akik még nem vették a kezükbe a kötetet: magyar helyszín, magyar történelmi kor, egy számomra még olvasás szintjén ismeretlen szerző (hallani persze azért már hallottam Böszörményiről)... Ezt csak azért írtam le viszonylag hosszan, mert meglehetősen biztos vagyok benne, hogy azok közül, akik most ezt a bejegyzést olvassák, hasonló érzésekkel küzdenek. Nekik üzenem így elöljáróban: Felejtsétek el ezeket! A Leányrablás Budapesten zseniális! 

A történet a milleniumi ünnepségek forgatagában indul, amikor is egy fiatal, vidéki lány próbál minél több csodát felfedezni Budapesten. Azonban egy dologra nem számít: elrabolják. Innentől kezdve van egy hirtelen nézőpontváltás, és immáron az eltűnt lány húga, Mili válik a főszereplőnkké. A történet innentől nagyrészt az ő szemszögéből játszódik, bár időnként azért visszaugrunk az időbe, és fokról fokra ismerjük meg, mi is történt Emmával az elrablása után. 
Mili pedig pontosan abból a célból érkezik Pestre, hogy kiderítse, mi történt a nővérével négy évvel korábban. A bajok azonban őt sem kerülik el, így ismerkedik össze Ambrózy Richárd báróval, a nála jó pár évvel idősebb úriemberrel, aki afféle Sherlock Holmesként működik. Ambrózyt vonzzák a rejtélyek, és nem egy rejtélyben segítette már a rendőrök munkájá. Most Mili ügyét veszi a kezébe, és kezdi el felgöngyölíteni a szálakat, csak arra nem számít, hogy a kotnyeles 17 éves lány nem fog csak hátradőlve várni rá, hogy más oldja meg az ő gondjait. 

Ha valaki esetleg olvasta Meg Cabottól a Nicola és a vikomtot, akkor annak mondom, hogy eleinte kicsit olyan érzésem volt olvasás közben. Kosztümös nyomozós ifjúsági egy fiatal lánnyal a főszerepben, csak nem Angliában, hanem Magyarországon járunk. Aztán persze kiütköztek sorban a különbségek, de ha valaki azt szerette, annak nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet is. Bár igaz, ami igaz, a Leányrablás Budapesten sztorijában a romantikus szál sokkal kisebb hangsúlyt kap, tulajdonképpen még azt is ki merem jelenteni, hogy leginkább csak azok látják, akik látni szeretnék. Sokkal nagyobb a hangsúly magán a bűnügyön és a nyomozáson. 

A nyomozás egyébként nem olyan furmányosan csavaros, mint egy Sherlock sztoriban, bár Ambrózy báró nagyon ügyes, azért nem annyira... beteg, mint Sherlock. Picit jobb a szociális érzéke is, bár alapvetően meglehetősen hideg, visszahúzó jellemnek tűnik. Én azért reménykedem, hogy a sorozat előrehaladtával egyre több mindent tudunk meg róla is - az biztos, hogy vannak érdekes titkai, és az is biztos, hogy mindent tudni akarok. 

A hideg, távolságtartó Richárd mellé tökéletes a locsifecsi, de mégsem idegesítő főszereplőnőnk. Mili intelligens, bátor, néha forrófejű ugyan, de kifejezetten kellemes nézőpontkarakter, akit meg tudtam kedvelni. Szurkoltam neki, és bizonyos helyzetekben csodáltam, hogy olyan higgadtan tudta kezelni azokat. Kifejezetten imádtam, hogy nem hozta zavarba Richárd és szembe mert szállni vele, vissza mert szólni neki, ami nem sok mindenkire jellemző. 

Ennek a furcsa párnak a kalandjait imádtam, pont ezért nem örültem túlzottan, amikor - nyilván a legizgalmasabb részeknél - hirtelen ugrottunk a sztori másik szálára, Emmához. Érdekes volt persze az is, és nyilvánvalóan tele van rejtélyekkel, de azért én a magam romantikus lelkével mégis csak arra voltam inkább kíváncsi, mi zajlik Ambrózyval és Milivel, és ott is megláttam a románc szikráit, ahol nem is biztos, hogy ott voltak. (De én tudom, hogy igen. :D)

Amiért viszont óriási dicséretet érdemel a szerző - legalábbis szerintem -, az a világalkotás. Kicsit féltem, hogy vagy túl kevés vagy túl sok lesz a korabeli Magyarországból. De pont jó volt minden. Kellő mennyiségű tényadatot kaptunk olvasás közben ahhoz, hogy egyrészt érezzük, hol járunk, másrészt elő-előkacsintson, amit a korról és az onnan ránk maradt hírességekről, szokásokról tudunk. Jót mosolyogtam az ünnepségek leírásán, a felbukkanó Ferenc Józsefen és Jászai Marin (az ő szereplése kifejezetten jó ötlet volt), de az egyik kedvencem a Nyolcszög tér volt. Kellett fél oldal és egy második említés, mire leesett, miről is van szó. Szóval ezek az apróságok nem voltak idegesítőek sőt, kifejezetten színesítették a képet. Nem tolta az arcunkba nagyon az író őket, de azért épp annyira, hogy tudjuk, bizony komoly kutatómunka volt itt a háttérben. 

Muszáj szót ejtenem egy-két mellékszereplőről is. Imádtam a fiatal riportert, Vilit, remélem, még visszatér. És hasonlóképp közel nőtt a szívemhez Ambrózy báró édesanyja és a házvezetőnő is. (Illetve kíváncsi vagyok, Ambrózy bátyja felbukkan-e majd, kíváncsi vagyok, milyen figura lehet. Én valahogy úgy képzelem, hogy nem olyan különc, mint a testvére.) A másik szálon pedig a cukifiút emelném ki, Tónit, akiről nem szeretnék elárulni semmit, mert spoileres lenne, de... Tóni!

És mielőtt még zárnám soraim, nem mehetek el szó nélkül a befejezés mellett sem. Tekla már említette, hogy gyilkos befejezésre számítsak, így készültem, na de ez? Hát hogy lehet ezt? A befejezés már csak azért is meglepett, mert Ambrózy miatt arra számítottam, hogy a sorozat minden része egy-egy esetet boncolgat majd, de ez az elméletem megdőlt. Mindenesetre akárhogy is lesz, nagyon-nagyon várom a folytatást és áldom a szerencsémet, hogy úgy alakult, olvashattam a könyvet. Ehhez kellett egy kis plusz löket, a következőért pedig már kapálózni fogok. Csak sikerülne kiderítenem, mikor érkezik!

KEDVENC LETT


Olvassatok bele a képre kattintva!

http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/ambrozy_reszlet.pdf?ap_id=Deszy



Blogturné extra - Jászai Mari

Nem tudom, hogy hányan tudjátok, de a tatabányai Jászai Mari Színházban dolgozom suli mellett, így amikor a nevezett színésznő felbukkant a regényben, nagyon jót mosolyogtam. Úgy döntöttem, ő lesz az extrám, és a színház honlapján van is róla egy nem száraz, csupa érdekes tényekkel teli megemlékezés. Gondoltam, ezt hozom most el nektek.

Miért lett színész?

 „Minden embernek van egy nagy villanyos ütése, mikor egyszerre megvilágosodik előtte, miért az élet, miért született a világra: az enyém az volt, amikor a bátyám szerepet másolt ingyen színházjegyért, s nekem, a csitri kislánynak megmagyarázta, mi a színház. Átöltözni! Átváltozni! másnak lenni, mint vagyunk! Más helyett sírni, kacagni, ordítani. E pillanattól kezdve vagyok színésznő.”
(Pesti Hírlap, 1925. V. 10.)

Ászártól a Nemzeti Színházig

A Kisbértől különvált kisfaluban minden a híres szülöttről, Jászai Mariról szól. A kis fehérfalú, nádtetős szülőházban gondos kezek őrzik a megmaradt ereklyéket. (Nagy részük nem itt, hanem Pesten a Bajor Gizi Múzeumban van.) Képek, plakátok, egy míves legyező, no meg az utazó láda. Amikor nem figyel oda a teremőr félve megsímítom...

A híres Pepita füzetek (lényegében a naplója) közül az 1916-ból származó hetedik füzet harmadik oldalán olvasható: „1850-ben voltam kénytelen megérkezni e földre, ebben a zord formában, mely én vagyok.” Február 24-én anyakönyvezték Krippel Mária néven. Ezt a nevet még a születési anyakönyvi kivonatából is kiégette. S a cigarettával kiégetett lyuk mellé odaírta a margóra, ebből lett a Jászai. Mások viszont sudár, darázsderekú, sugárzóan jelentékeny jelenségnek tartották, Stróbl Alajos, aki még életében márványba faragta csúnya szépségnek titulálta. Szuggesztív erejű óriás volt, az ember megrezzent a nézőtéren, amikor megszólalt - mondta róla Major Tamás egy 1981-ben, a Színház című folyóiratban megjelent interjúban.

Elszökve a szülői házból Hubay Gusztáv társulatához szerződik Győrbe az 1866/67-es évadban. Tessék kiszámolni: 16 éves. Öt év telik el. 1872 januárjában a Nemzeti Színház direktora elzarándokol Erdélybe, hogy Kassainé Jászai Máriát megnézze a színpadon. Március 31-én írja alá a szerződését. Április 2-án van az első próba, s 54 évig az ország első színházának ünnepelt színésznője. (Rövid kitérő 1900. április 1.-1901. március 31. Vígszínház. Keglevich grófot kinevezték az állami színházak intendánsává s a vele való elvi vagy személyi differenciák miatt szerződött a Vígbe.) Úgy tér vissza a Nemzetibe, hogy Széll Kálmán miniszterelnök felajánlja neki az örökös tagságot. Először 1901. április 13-án lép színpadra örökös tagként a Nemzetiben.

Jászai a közéleti ember

Nem volt vallásos és hívő sem. De Rábatamásiban eljárt tanító öccsével a misékre, csak zsoltároskönyv helyett egy bekötött Shakespeare kötetből imádkozott. Rajongott Széchenyi Istvánért. Ady Jászai Mari apostolnő –nek nevezi a róla írt cikkben. (Az asszony és a paraszt-Jászai Mari tanítása. Budapesti Napló.1907. VIII. 29.)

Szovátán előadást tartott a parasztoknak a váltóról, a pálinkáról és verseket szavalt. „Minden érdekli, ami az élettel, a társadalommal, a jövővel összefügg.” Jászait felháborítja az első világháború, fizetésének 3/4 részét a sebesültek támogatására fordítja. Maga csomagolja a csomagokat. Fellép kórházakban kaszárnyákban, persze ingyen. Több mint háromszázszor.

Nem volt nagy híve nemének. A nő írókat eleve elutasíjta. A feministákhoz sem húz igazán, de amikor a férfi társadalom igazságtalan a nőkkel szemben, mégis melléjük áll. Házában gyakran látta vendégül a kor jeles személyiségeit. Büszke volt a vendéglátására utolérhetetlen házi sonkát, babsalátát, ecetes uborkát tálalt fel, de elvárta, hogy neves vendégei a gangon dohányozzanak, cukor, citrom és tej nélkül, keserűn igyák a teát. Bródy Sándor írta róla: „A konyhája egy majolikás templom, a sparherdje ünnepies, mint egy áldozati tűzhely. Még a sótartója is nagyszabású és klasszikus.”

Ezek csak részletek, ha ennél többet szeretnétek róla olvasni, irány a Jászai honlapja: http://jaszaiszinhaz.hu/szinhaz.php

Nyereményjáték

Az idősebb Hangay-lány azért érkezik a fővárosba, hogy részt vegyen a millenniumi ünnepségeken. Így arra gondoltunk, Titeket is körbevezetünk a 19. századi Magyarország néhány fontos helyszínén.
Nincs más dolgotok, mint az állomásokon látható képen alapján kitalálni, melyik fontos épületet, utat vagy várost ábrázolja, majd a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe.
Ha mindegyiket megfejtitek, esélyetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző által felajánlott könyv egy példányát!
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.



a Rafflecopter giveaway


A blogturné menetrendje

Február 26.: Tekla Könyvei
Február 28.: Deszy könyvajánlója
Március 2.: Dreamworld
Március 4.: Media Addict

4 megjegyzés

Írj megjegyzést
Blanka
AUTHOR
2015. február 28. 11:40 delete

Nagyon örülök a bejegyzésednek, én is kerülgetem már egy ideje a könyvet. :) Böszörményi Gyula pedig a kedvenc íróm. Nagyon ajánlom tőle a Visszaszámlálás c. sorozatot.

Reply
avatar
Névtelen
AUTHOR
2015. február 28. 12:11 delete

Szia! Ha minden igaz, a második rész karácsony környékén fog megjelenni.

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2015. február 28. 14:40 delete

Szia! Jaj, köszönöm szépen az infót! :)

Reply
avatar
Névtelen
AUTHOR
2015. május 2. 13:41 delete

Én régebben már olvastam,hogy nagyjából miről szól,és nem tettem rá szert.De most,hogy mingyárt szülinapom lesz,kicsit mindennel utánnanézek. ;) Természetesen a TOP11 listám élén ez áll,de ezt a kommentekből és a csupa pozitív véleményekből szűröm. :)

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!