Breaking News

Ez volt a Könyvfesztivál


Feltölt és leszív

Ez volt a Könyvfesztivál - Élménybeszámoló


Amikor vasárnap, hihetetlenül fáradtan utaztam haza a metrón, gondolkoztam, mikor is fogom tudni megírni ezt a bejegyzést. És akkor, egyik pillanatról a másikra már tudtam, mi lesz a címe a posztnak: Feltölt és leszív.

Tudom, oximoron persze, de attól még pontosan ezt érzem most a Könyvfesztivállal kapcsolatban. Minden évben hatalmas élmény, és ha lehet, idén még izgalmasabb és szürreálisabb volt, mint az eddigiekben. És nem csak azért, mert most mind a négy napján kint voltam. De amellett, hogy hihetetlen módon élvezem és nagyon motiváló (erről még később), azt sem tudom eltagadni, hogy rettentően kimerültem. A Könyvfesztivál számomra nem csak ez a négy nap – már sokkal hamarabb elkezdődött, a Blogturné Klub miatt is, az új munkám miatt is. Aztán ott van az a néhány nap, amikor reggel korán kelek, hogy elérjem a vonatomat, aztán kint vagyok egész nap – nagy eséllyel futkosva, kapkodva a fejemet a rengeteg benyomás miatt –, végül pedig késő este újra felszállok a vonatra, hogy valamikor fél tizenkettő körül hazaérjek… És aztán másnap minden kezdődik újra elölről.


Idén úgy döntöttem, a Könyvfesztivál minden napján kint leszek, még ha csütörtökön ez nem is volt sok – csak másfél órára néztem ki, mert úgyis fel kellett utaznom Budapestre, mivel este előadásom volt a Blogturné Klubról. Szóval a csütörtöki könyvfesztezés rövidre sikerült, leginkább csak körbenéztem, vettem egy-két könyvet (az elajándékozott Ólomerdőmet pótoltam és beszereztem az új Gayle Forman könyvet, az Itt voltamat), aztán lecövekeltem a Könyvmolyképző standjánál. De azért arra volt időm, hogy a Geopen sláger „Ne ítélj a borító alapján” standját megszemléljem, én inkább a kivitelezést értékeltem nagyon. Az ötlet is szuper, de amerikai kezdeményezés, és hasonló alapon a Könyvmolynál már van egy ideje zsákbamacska a nagy eseményeken, csak nem ilyen reklámszöveggel. Ó, és beszereztem néhány Gabo könyvjelzőt is, ami nektek azért is jó hír, mert nem csak magamnak – néhányat kisorsolok majd.









Később is indultam el a KMK standjától, mint terveztem, annyira elmerültem a beszélgetésben. De legalább segített abban, hogy elfelejtsem kicsit az izgalmamat – prezentációk előtt mindig ideges vagyok, és ezen az sem segített, hogy ha valamiről tudok órákig beszélni, az a blogolás és a Blogturné Klub.

Útközben egy régi ismerőssel is összefutottam, megosztottunk egymással néhány könyves pletykát, úgyhogy az Olvasni jó? MeetOFF-ig a metróút is jól telt. Ott pedig már várt rám Fummie, aki volt olyan aranyos, hogy eljött szurkolni és lelki támasznak, amire tényleg nagy szükségem volt. Aztán befutott Zakkant is, munkából jött, így nem tudtuk, odaér-e időben, de igen! Úgyhogy a háromtagú BTK-s különítmény elfoglalta a helyét a MeetOFF helyszínén, jó volt, hogy nem egyedül kellett képviselnem a csapatot, még ha a nyilvános mesélés rám is maradt.

A MeetOFF kifejezetten izgalmas volt, Moly.hu statisztikákat osztott meg velünk az oldal „atyja”, Bence, amin kifejezetten jól szórakoztunk. (A fiatal nők körében a TOP10 legolvasottabb könyv közül 9 Leiner Laura…) Aztán a Rukkola megálmodója mesélt az oldal működéséről, és arról milyen hardcore önkéntes csoport áll mögötte – tényleg jó volt látni, hogy ennyi az elhivatott könyvmoly. Utána a Szeretlek Magyarország! oldal főszerkesztője beszélt arról a bizonyos 50 könyves kihívásról, és sokan meg is állapították, hogy ez az 50 könyv lehetetlen küldetésnek tűnik egy év alatt.

Nos igen, ilyen nagy oldalak után következtem én, gyomorgörccsel… Az 50 könyves átkötést viszont nem tudtam kihagyni, még ha nem is terveztem előre: mert hát ugye mi, könyves bloggerek (meg persze sok más hardcore könyvmoly) vagyunk az a réteg, akiknek az évi 50 könyv nem sok, hanem kevés.



A prezentációm azt hiszem, jól sikerült, bár nyilván ezt előadóként nehezebb megítélni, mint olvasóként. Szerencsére a visszajelzések pozitívak, ennek nagyon örültem. Beszéltem kicsit a blogger világról, arról, hogy mi az a blogturné és hogy milyen célzattal és hogyan működik a Blogturné Klub. Ennél mélyebben nem akarnék most beszámolni róla, a diáim némileg lebutított verzióját feltöltöttem, megnézhetitek. (Azért lebutított, mert sajnos az animációkat, áttűnéseket nem kezeli a Google Drive.) És felkerült a stream videó is, utólag visszanézhetitek, vagy inkább hallgathatjátok az összes előadást, mert a diáinkból meg belőlünk nem sok látszik. Én 1:01:41-től következem. 

Diasor link

Broadcast live streaming video on Ustream


Utánam következett a szünet a programban, és nem kicsit lepődtem meg, amikor a Publio egyik munkatársa, illetve egy szerző is odajött, hogy esetleg együttműködjenek a jövőben a Blogturné Klubbal. Aztán a Merengő két adminja is leült mellénk, ami külön öröm volt, mert imádom a Merengőt, és bár rövid volt az idő, szerintem jót beszélgettünk.

De itt még nem volt vége a programnak, a MeetOFF második felében következett még egy előadás a Publio-ról és az ebookos self publishingról, aztán arról, hogy hogyan is áll az ebook piac kis hazánkban (jogszabályok, könyvtárak, miegymás), végül pedig a NYEST egyik munkatársa számolt be egy érdekes kutatásról, amit a politikai blogokkal kapcsolatban folytattak, folytatnak.

Este 10 körül indultam haza, ami azt jelenti, hogy fél 12 körül értem Tatabányára. Itt jött is egy kis sokk, ugyanis a helyi plázában parkoltam, ami elvileg éjfélig nyitva van, de amikor odamentem, a fotocellás ajtó az istennek nem akart kinyílni. Rövid pánikot követően megnéztem az oldalsó, autós lejárót, az nyitva volt, úgyhogy ott settenkedtem be.


Pénteken reggel kicsit később indultam el otthonról, mint terveztem, mert volt még egy kis munkám, illetve egy blogturnés bejegyzésem is – bár utóbbit nem sikerült délelőtt feltennem, mert úgy döntött az internet, hogy nem akar együttműködni, és A sárkányok dühe poszt közepén elment…

Végül dél körül értem fel a Könyvfesztiválra, és innentől kezdve az egész napot Fummie-val töltöttem. Körbesétáltunk, jó nagy megállókat tartva a Fumaxnál, mert hát Fummie és a Fumax nemcsak a nevek hasonlóságából fakadóan robbanóelegyet képeznek – vagy legalábbis a továbbhaladást hatásosan lassítják. De azért így is sikerült tennünk egy-két kört, és ha már letáboroztunk, a Fumaxnál is költöttem a pénzem – egy ezresért beszereztem a Menedék c. könyvet, amire már rég kíváncsi vagyok, a Könyvmolynál megvettem az új Percy könyvet, a Neptunus fiát, a Scolarnál pedig átvettem a Seraphinát, amiről már korábban írtam értékelést. Aztán előbb a Könyvmolyképző standjánál telepedtünk le, majd kint a parkban – ekkor még jó idő volt.

Csütörtök-pénteki szerzemények


És ha már Könyvmolyképző… Pénteken kezdődött az őrült küldetésem, hogy lehetőleg minden fontos pillanatot megörökítsek. Ez ezen a napon még leginkább a frissen kiérkezett könyveket jelentette, de szombaton és vasárnap senki és semmi nem menekülhetett a telefonom kamerája elől – minden KMK dedikálást megörökítettem, és még egyebeket is, a fotókat a Vörös Pöttyös Facebook oldalon, illetve a kiadó Instagram oldalán megleshetitek. Ezúton is elnézést kérek minden gyanútlan járókelőtől, akinek az arcába toltam a fényképezőt, illetve a szerzőktől is, amiért nem hagytam elbújni őket sem! Remélem, azért a fotók mindenkit kárpótolnak kicsit.

Na de visszatérve a parkba, sütkéreztünk kicsit, nézegettük a szemetet széthordó madarakat, és bár állítólag őt mindenki ismeri, nekem még élmény volt, hogy találkoztam és beszélgettem a Trónok harca szadista Ramsay-jének magyar hangjával. Az igazán vicces az volt, hogy percekig füleltem (igyekeztem nem túl feltűnően), hogy beugrik-e a hangja, és tényleg csak percek után jöttem rá, hogy még jó, hogy nem: én felirattal nézem a Trónok harcát.

Nem sokkal mellettünk feltűnt Moskát Anita, Nita Könyvgalaxis és Brandon Hackett hármasa is, a tőlünk kb. 4 méterre lévő padra ültek le háttal, de hiába szólongattuk őket, annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy egészen addig nem vettek észre minket, míg fel nem álltak, jó egy órával később. (Mert hát persze ahhoz mind túl lusták voltunk, hogy felálljunk és odamenjünk hozzájuk…)

Aztán úgy döntöttem, legalább pénteken korán hazaindulok, de a hőn szeretett MÁV kicsit keresztülhúzta a számításaim – minden lezárás és Széll Kálmán túrás ellenére eljutottam a Délibe, 17:50 előtt öt perccel már vártam a vonatomat, ami nem volt. De még 18:20-as sem, én meg csak értetlenül álltam, és vártam, hogy a már majdnem teljesen lemerült telefonom, a meglehetősen lassú mobilnettel mondja már meg nekem, miért a 19:20-as a legközelebbi járat a Déliből Tatabánya felé. És ekkor jött a rádöbbenés: hiába nyitott meg újra a Déli, sok vonatomnak még mindig Kelenföld a végállomása, úgyhogy buktam a vonatot. Jött az útvonaltervezés, átnyargalás Kelenföldre metróval, végül a 18:50-es gyorsot értem el. (Az meg már csak hétfőn jutott eszembe, hogy megkísérelhettem volna a Déliben felszállni egy másfelé tartó, de Kelenföldön megálló vonatra, ha már BKSZ meg minden. Igen, utólag is jól megveregettem a vállam, kellett ez az esti futkosás nyilván… Vagy ahogy anyum mondaná: tartoztam egy úttal az ördögnek.)

Elhivatott BTK-sként este még azért posztoltam azt a fránya értékelést, mert szerencsére addigra visszatért a net (és a civilizáció!).

Ó, és egyébként még egy meglepetés várt pénteken, az volt a vigasz a futkosás után: befutott egy levél Katie McGarrytől! Kaptam két könyvjelzőt és egy kis lapot is, névre szólóan nyomtatott levéllel!




Szombaton reggel viszont már senki nem tarthatott vissza a korai indulástól, a 8:40-es vonaton már rajta voltam, hogy 10:00-re felérjek. Már csak azért is, mert erre a négy napra a KMK nagyon nem profi hivatásos fotósa lettem – és 10-kor kezdődött az első dedikálás.

De jó is, hogy felértem, ugyanis nem sokkal később már ismerősök körében lehettem – többek között megint csak Fummie-éban (vasárnap estére már majdnem olyanok voltunk, mint az öreg házasok), On Sai-jéban (talán én voltam az első, aki gratulált neki, hogy ő lett az év írónője), aztán szép lassan futottak be a többiek: Árnyvadászok, blogturnésok – Zakkant, Angelika, CB, futólag láttam Szandit is, aztán ott volt Aranymag, Mazsidrazsi Négyes pólóban, Borostyán – bár vele már mindkét előző nap találkoztam –, Scheszti meg a menő Csillagainkban a hiba cipője, és tutira kihagyok valakiket, amiért elnézést kérek, de hát… Szerencsére sokan vagytok!

Persze a nagy beszélgetések közepette ugráltam folyamatosan a dedikálások fotózása miatt (On Sai dedikálásán felmerült a probléma, hogy hogy a csudába fotózzak, nem fér bele a sor a képbe – úgyhogy jött a lépcsőre mászkálás, madártávlatból már ment a dolog), de szerencsére nem hajtott el senki a fenébe. Őket sem sorolnám fel egyesével, mert mindenkit nagy öröm volt újra látni – Spirit Blisst, akinek már régi rajongója vagyok, és talán aki az első szerző, aki tudta a nevem! :D Aztán Kemese Fannit, Helena Silence-t és Zakály Vikit, ők hárman együtt elképesztőek! Viki kedves mosolya pedig mindig lekenyerez egyből – komolyan, egyszer mindenképp menjetek el a dedikálására, félelmetes nyugalom árad belőle. On Sai-tól pedig azért zsákmányoltam egy extra novellát, amit Fummie ötletére dedikáltattunk is. (Ha már a könyveimet most nem kellett, mert már mindegyiken ott díszeleg a kézjegye.)

Aztán befutott Tibi is (ó, bocsi, Tibi, Rácz-Stefán Tibor :P), aki immáron nem csak barátom, BTK-s társam, és egy az ismerős írók sorából – hanem kollégám is, napi szinten egymás agyára megyünk. Vagy ahogy Tibi múltkor megjegyezte: már tudja, milyen, ha az embernek házsártos felesége van. :D Mindenesetre örültem, hogy megint találkoztunk, és elég szigorú voltam ahhoz is, hogy meglegyen az a bizonyos fotó. És csak most jövök rá, hogy közös kép még nincs is rólunk – na, talán majd a jövő heti könyvesbolt-megnyitón!

Ó, egyébként még egy gondolat ehhez a naphoz: ha könyves nyakláncotok van, azt feltétlenül Könyvfesztiválra vegyétek fel! Már a pénteki időnyerős nyaklánc is kapott pár dicséretet, de szombaton Arwen Esticsillag nyaklánca volt a nyakamban – és ha egy tucat dicséretet nem kapott, akkor egyet sem. Mindenki megismerte – miközben korábban nagyon sokszor volt már rajtam, és a kutyának se tűnt fel. Hiába, a Könyvfeszten nagy az egy négyzetméterre jutó könyvmolyok aránya. (Ezért másnap megint biztosra mentem a Rettenthetetlen rúnás nyakláncommal.)

Szombaton nem vettem könyvet – bizony, ilyesmi is előfordulhat –, viszont átvettem néhány recenziós példányomat. Egészen konkrétan a Maxim standját rohamoztam meg, ezekről a könyvekről is írtam már korábban értékelést. Ekkor már kezdtem megszakadni, hiszen én vagyok az az őrült, aki képes a Könyvfesztiválra elindulni könyvekkel a tarsolyában – dedikáltatni szerettem volna, na. Négy könyvet is persze, amiket így cipelhettem. Ráadásul Kleinheincz Csillának ezúttal nem volt „kiírt” dedikálása, viszont tudtam, hogy kint lesz – ezért gyakorlatilag Csilla üldözésébe fogtam, amit Fummie-val magunk között csak Csilla turnénak neveztünk, mikor már sokadszorra tettünk egy kört, hátha ott van a Gabo standjánál. Végül sikerült elcsípni, pont amikor már kezdtem feladni – és mint mindig, most is nagyon kedves volt, és nagyon cukit írt a könyveimbe is. Úgyhogy jó sok idő után végre dedikált az Ólomerdőm és az Üveghegyem is!





Ha már Csilla turné, az egyik ilyen alatt egyszercsak valaki a nevemet kiáltotta, és megfogta a karom. Ha azt mondom, a szívbaj jött rám, nem túlzok. Előfordult már többször, hogy valaki tudta, ki vagyok, de ez nagyon váratlan volt, ráadásul tudtam, hogy tudnom kéne, ki az, de a hirtelen ijedségben nem tudtam nevet kötni az archoz. Még amikor rögtön hozzátette, hogy ő Tekla, akkor is kellett pár másodperc, amíg az agyam bootolt – de amikor sikerült, nagyon örültem. Tekla a legújabb Blogturné Klub tagunk, és mivel szegedi, még soha nem találkoztunk. De most végre! Itt elváltak útjaink, de aztán hozzánk csapódott a KMK melletti piknikrészlegen (Sánta Kira kiállítása melletti üres tér), aztán az esti VP talira is jött velünk.

Közben még két másik könyvemet is dedikáltattam – Pék Zoltán fordítóval A Hold legsötétebb oldalát, a Darwin-játszmát pedig a szerzővel, Mészöly Ágnessel. (Erről hamarosan érkezik az értékelésem, nagyon tetszett, a vége finoman szólva is sokkoló.)




A nap határozottan nem telt esemény nélkül – egyszer-kétszer a KMK standon is besegítettem, illetve mivel idén mi írtuk a KMK zsákbamacskáinak szövegét, ezekkel kapcsolatban is akadt tennivaló. (És külön vicces, amikor az ember nem tudja megfejteni a saját zsákbamacskáját. De tényleg.) Talán a legaranyosabb érdeklődő – remélem, nem haragszik meg, amiért leírom – egy fiú volt, aki akkor futott be, amikor már majdnem kezdődött a VP tali. A húga, akinek épp sikerült a nyelvvizsgája, kiadta az utasítást a bátyjának, hogy vegye meg neki az egyik zsákbamacskát a fényképezett leírás alapján. (Merthogy a család vidéki, a bátyus meg az egyetem miatt fent volt Pesten.) Sajnos addigra a zsákbamacskákból egy darab sem maradt, de a srác elhatározta, hogy akkor is vesz egy könyvet a húgának, mert megérdemli – még akkor is, ha így persze drágább volt a könyv. Abban kért segítséget, hogy a leírás alapján ajánljunk neki hasonló könyvet – ami végül a Touch lett, remélem, tetszik majd az új tulajdonosnak! :)



Illetve napközben egy nagyon jó pasi keresett kemény kötéses Rovásembert (ami sajnos nem volt a standon), és megnéztem neki, a webshopban kapható-e éppen. Tudom, ez nem társkereső, de ha esetleg ezt olvasod, szép a szemed, és megtalálod az e-mail címem a blogon! ;)

Egyébként a nagy kávéivászatom is szombaton kezdődött – ezen a ponton már kezdtem fáradni. Szerencsére lehetett fincsi jegeskávét kapni a helyszínen, többféle ízt is kipróbáltam, jó nagy adag tejszínnel. Az esti kalanddal együtt (amiről mindjárt írok még), négy kávét ittam szombaton. És még így is majdnem elaludtam hazafelé a vonaton…

A VP tali miatt nagyon izgultunk, mert volt Tibivel néhány ötletünk rá, és hihetetlenül jó volt látni, hogy mindez a gyakorlatban is megvalósul! Lele Józsefnek még mindig elképesztően jó a beszélőkéje – vicces és leköti az embert végig. Szó volt arról, hogyan készülnek a borítók (jó kis prezi is készült, A hercegnő és A titkos kör egyik borítójának születését nézhettük végig), a belív szerkesztése is szóba került, ezzel kapcsolatban pedig Aranymosó is mesélt a pályázatról, és arról, hogyan működik együtt író és szerkesztő. Aztán szó esett arról, hogy történik a könyves jogok megvásárlása, és hogy sokszor az író Facebook oldalán keresztül vezet a legrövidebb út. És igen, ezután jött a sokk: bejelentette, hogy mostantól Tibi és én a marketingen dolgozunk, és kihívott, hogy feltegyen nekem is néhány kérdést. Nem, tényleg nem tudtam előre, bár szerintem a meglepetés az arcomra volt írva, meg hát… Mégis hogyan válaszoljam meg, hogy mi volt a legnagyobb élményem a kiadóval kapcsolatban, amikor 3-4 éve folyamatosan szuper dolgok történnek velem? Végül következett az elmaradhatatlan játék, és senki nem mossa le rólunk, hogy bunda volt, mert kihúztam az egyik BTK blogger nevét. (Tényleg nem volt bunda, még meg is kevertem!) És a nagy bejelentés: a Könyvmolyképző boltot nyit a Westendben. Izgi!

VP tali


Azt hittem, számomra ezzel ez a nap nagyjából véget is ért, de nem! Először egy olvasóm jött oda, hogy elmondja, követi a blogomat (nyilván a VP talin vált nyilvánvalóvá, hogy én vagyok én), azután egy még nagyobb meglepetés következett. Egy könyvtáros megkérdezte, nem tartanék-e esetleg előadást blogolásról, könyvekről – a könyvtár fiatalító kezdeményezésének keretében. Persze ebben nagyon sok a kérdőjel, még semmi konkrétum, de már maga a gondolat. Szürreális élmény volt. (És persze igent mondtam, naná.)

Este még Marco Caldera dedikált, és akkor jön a nem hivatalos bejelentés: turnézni fogunk a Szin markában könyvvel, nagyon kíváncsi vagyok rá. Néhány idézetet olvastam már belőle, azok nagyon tetszettek, úgyhogy bizakodó vagyok.

És a nap még itt sem ért véget: On Sai-jal, Fummie-vel és még néhány könyves ismerőssel és nem ismerőssel beültünk egy sörre – vagy esetemben a negyedik jegeskávémra, mert én ugye Tatabányán még vezettem. Nem maradtunk sokáig, mert az álommanó mindenkit megtalált, de azért megint jó élmény volt.


A vasárnap már nehezebben indult, egész héten 5-6 órát aludtam, azt is sokszor forgolódva, órára kelve, így hát… Nos, vasárnap már alig tudtam nyitva tartani a szemem, kávé ide vagy oda. Reggel igyekeztem 10-re felérni, mely tervemben a MÁV és a bejárat előtti sor persze nem támogatott, így kicsit késve érkeztem. Gyorsan odaköszöntem Kozári Dorkának és lefényképeztem a dedikálását, aztán már rohantam is a 10 órakor kezdődött YA irodalomról szóló előadásra. Érdekes volt, még úgy is, hogy szívesen láttam volna több szerzőt is megszólalni – kicsit a másik, populárisabb oldalról is.




Ezután sorban fotóztam a dedikálásokat, de ennél többre nem nagyon volt erőm. Tartalékoltam az esti dedikálásokra, még az Árnyvadász talira is csak pár percre néztem ki. Aztán valahol a jegeskávé után, délután, amikor Fummie visszatért, elkezdtem feltámadni. Még mindig nagyon fáradt voltam, de egy kis plusz energiát is nyertem. Újra beugrottam pár percre a KMK standra, aztán szépen sorban dedikáltattam a könyveimet.

Először a DAC sorozatot, végre sikerült elkapni Kalapos Évát – valahogy eddig mindig elmaradt. Most viszont a három könyvvel felszerelkezve álltam sorba, és mivel előre gondolkoztam, felírtam a nevem egy cetlire, hogy segítsek a szerzőknek, akiket még terveztem letámadni. Újabb sokk: a sorban álltam, hónom alatt a könyvek, egyik kezemben a telefonom, amin épp olvastam sorban állás közben (mert hát őszintén: mi mást csinálnék?), a másikban pedig a papírcetlit gyűrögettem. (Mert újabb nagy tanulság: valamivel le kell foglalnom a kezeim, ezért vagy gépelek, kattintgatok, vagy firkálok, hajtogatok…) És akkor az előttem álló lány egyszer csak megkérdezi: Te vagy Deszy? Én meg bólogatok, és félve kérdezem, hogy ismernem kellene-e valahonnan. (Állandó félelmem: az arc- és névmemóriám néha nagyon pocsék tud lenni, és ilyenkor mindig rettegek, hogy ismerem már az illetőt, de nem emlékszem, honnan.) Kiderült, hogy még nem találkoztunk, csak már hallott a blogomról. Amin már tényleg nevettem magamban, amikor megjegyezte, hogy egyébként nem olvassa, amiket írok, de a Facebook posztjaimat néha feldobálja az oldal…


Ellenben Kalapos Éva emlékezett rám! Én voltam az utolsó a sorban, ezért már nem kellett sietnie, és amikor én következtem, odacsúsztattam azt a bizonyos Deszy cetlit. Mire mosolyogva kérdezte, hogy akkor én vagyok Deszy? Olvasta az értékeléseimet, és megköszönte, én meg ott olvadoztam. Aztán leültem mellé, és beszélgetni kezdtünk mindenféléről: többek között a borzalmas 3-as metróról, arról, hogy hogy lett ez a becenevem (ezen jót nevettünk, mert hát egy autószerelő lánya Mercédesz, József és Mária szülőkkel, azt meg már meg sem említettem, hogy a főszereplője druszám, mert Flóra a második keresztnevem), közben pedig azért a három kötetemet is aláírta. A harmadikba kis rajzot is kaptam, a beleírt üzeneteket pedig már csak utólag olvastam, és nagyon jót nevettem a másodikon – nézzétek meg a képet, és megértitek, miért! Szóval Kalapos Éva elképesztően kedves volt, tényleg a hétvége egyik legpozitívabb élménye lett a vele való találkozás!
 



Aztán egy másik elképesztően aranyos írónő következett, nevezetesen a Más állapotok szerzője, Okváth Anna. A blogon hagyott kommentje felett már korábban örömködtem, és mellette sajnálkoztam, hogy a könyvbemutatóján tavaly nem tudtam ott lenni. (Fránya csapatépítés!) De most végre találkoztam vele, tényleg nagyon kedves ő is, ő is megismerte a nevem a cetliről, és megköszönte az értékelést. (Megint csak dagadt a mellem a büszkeségtől.) És még egy ajándék könyvjelzőt is kaptam tőle!



Végül az EPIC szerzőjét is elkaptam, itt is volt egy furcsa élményem, amikor megkérdezte, mivel foglalkozom, én pedig elmondtam, hogy diák vagyok, és a Könyvmolyképzőnél dolgozom. Furcsa volt kimondani, de nagyon jó érzés. És egyébként olvassatok EPICet is, nagyon jó könyv!



A Könyvfesztivál záróakkordjaként Fummie-val még fagyiztunk egyet, és bár megint csak korai hazamenetelt terveztem, nem jött be. Végül elcsábultam, és Fummie-val, Moskát Anitával és pár sci-fis könyvmollyal megint csak beültünk egy sörre – vagyis részemről egy áfonyás limonádéra, mert még mindig vezettem.

A Könyvfesztivál levezetéseként hétfőn még néhány recenziós példányomért ugrottam el, mert hát könyvek cipelése nélkül furcsa is lett volna a hétfő ez után a négy nap után. Nagyon kellett a levezetés.



Szóval ilyen volt a Könyvfesztivál: rettentő fárasztó, most úgy érzem, napokig tudnék aludni. Viszont emellett feltölti az embert energiával, eltelít ötletekkel, a motiváció a magasba szökik – mert még mindig imádok olvasni, mert még mindig imádok sok magyar szerzőt, még mindig fantasztikus, mennyi értékes embert ismertem meg a könyveknek köszönhetően, és még mindig szürreális, hogy random emberek leszólítanak, mert tudják, ki vagyok. Igazi álomvilág, tele szuper emlékekkel!

KIEGÉSZÍTÉS:

Hédi fotójának hátterében ott vagyok - mégis készült rólam kép, még ha nem is tudtam róla. És hát - mily meglepő - épp fotózok. xD Plusz sztori: telibefotóztam Hédit, és nem is tudtam, hogy ő az. Csak órákkal később mondta Tibi, hogy az egyébként ő volt...



Még néhány beszámoló ismerősöktől:

Fummie
On Sai
Media Addict 
Tekla
Aranymag
Thinking About You

Ha valakit kihagytam, sikoltson!

Nincsenek megjegyzések