Moziztam! - A fiúknak, akiket valaha szerettem 2.

Annak idején A fiúknak, akiket valaha szerettem filmet nagyon szerettem, és tök pozitívan csalódtam abban is, hogy mennyire adja vissza a könyvet. (Nem feltétlenül csak és kizárólag a konkrétumokra gondolok, mint inkább a hangulatra.)

Úgyhogy kíváncsian vártam a folytatást is. 

Na, ennek viszont csalódás lett a vége. 

Figyelem! Az értékelés spoilereket tartalmaz!

Kezdjük ott a történetet, hogy sok szempontból féltem a második könyvtől is, és bár összességében szerettem az U.i.: Szeretlek könyvet, mégsem érte el nálam azt a szerelmi szintet, mint az első rész. Ennek jórészt az ilyen folytatásoknál sajnos általános, teljesen felesleges nyafogás okozta. Viszont a könyvben volt néhány olyan jó ötlet, amik ellensúlyozták ezeket. 

A filmekből ezek sajnos nagyrészt kimaradtak, átalakultak. Sőt. 

A történet ott folytatódik, ahol otthagytuk a főszereplőinket. Lara Jean és Peter immáron boldog párt alkotnak, és most már a párkapcsolatból fakadó nehézségekkel kell szembenézniük. Csakhogy bonyodalom akad bőven - a film ezek közül egyet domborít ki: John Ambrose-t. 

Ez az egyik ötlet, amit nagyon szerettem a második könyvben, és örülök is, meg nem is, hogy a film is megtartotta. Az ötlet, hogy mire Lara Jean szerelmi élete végre rendeződne, felbukkan az utolsó levelének birtokosa, kifejezetten tetszik. Ezzel sikerül továbbvinni az eredeti remek ötletet, és mégis jön valami reális bonyodalom. 

A filmben ez bizonyos szempontból erősebb is volt, mint a könyvben - de paradox módon pont ez gyengítette az egészet. John Ambrose a könyvben is elbizonytalanította némileg a kedves olvasót, hiszen tündéri a srác: kedves, intelligens, ráadásul Stormy rokona, ami még egy jó pont. Közben pedig Peter egy sor megkérdőjelezhető dolgot tesz, ami jogosan bizonytalanítja el a tapasztalatlan Lara Jeant. 

A filmben ebből megtartották azt, hogy John Ambrose elképesztően szimpatikus és rettentő karizmatikus. Bár nem szeretem, amikor útközben cserélgetnek szereplőket, határozottan jó döntés volt új színészt választani a szerepre. Jordan Fisher egyszerűen tökéletes a szerepre, talán még szerethetőbb is, mint a könyvben. Nem csak intelligens, de nagyon laza is - és a mosolya! 

Ez mind rendben is van, csakhogy... Mellé minden mást elhagytak, amitől ez a szerelmi háromszög klisé működőképes volt. Szerintem egy szerelmi háromszögben rettentő fontos, hogy meg tudjam érteni mindegyik szereplő motivációit. Főként igaz ez a nézőpontkarakterre, hiszen ő nagyon könnyen sodródhat abba az állapotba, amikor a néző már nem azt érzi, hogy milyen nehéz ez a döntés, hanem azt, hogy egyszerűen... idegesítő a szereplő bizonytalansága, esetleg még kifejezetten szemét a szerelmi háromszög másik két tagjával. Sajnos most ez történt az U.i.: Szeretlek esetében is. 

Annyira erősen John Ambrose erősítésére törekedtek, hogy Petert teljesen háttérbe szorították. Ez egyrészt félrevezető, másrészt a lezárás sem hoz igazi kielégülést, ha a film azt sugallja, határozottan John Ambrose a jobb választás.

A másik nagy probléma az volt, hogy mindezt tették úgy, hogy valójában Peter semmi igazán rosszat nem tesz a filmben. (Hacsak az nem számít rossznak, hogy a forgatókönyvírók szinte minden menő-cuki megszólalást John Ambrose szájába adnak, Peternek pedig a rózsaszín nyálas szövegek jutnak, ami már túl van azon a határon, hogy cuki legyen - sokkal inkább ciki. Ettől pedig a Lara Jeannel közös jeleneteikből is hiányzik az a kémia, ami az elsőben lazán megvolt közöttük.) 

A könyvben az írónő felépítette, hogy Peter valamiért sok időt tölt az exével szinte folyamatosan, Lara Jeanből pedig ez előhozza a saját bizonytalanságát mind magában, mind a kapcsolatukban. Ettől pedig az olvasó úgy érezte, Peter nem figyel eléggé Lara Jeanre, sőt! Lehet, hogy még ő maga is bizonytalan abban, hogy Lara Jean kell-e neki. Így ez egy nagy konfliktus Lara Jean és Peter között - amit aztán majd felold a könyv. Így tehát itt nem csupán az volt konfliktus, hogy Lara Jeanhez jobban passzol-e John Ambrose, hanem az is, hogy egyáltalán működik-e kapcsolatuk Peterrel.

Ilyen felállásban jogosan tűnt alternatívának a minden szempontból vonzó John Ambrose. Úgy tudtuk megszeretni, hogy közben nem éreztük, hogy Lara Jean igazán megcsalná Petert, inkább csak a helyzet sodorta egyre közelebb és közelebb hozzá.

A filmben viszont ez a szál ugyan megjelenik, de csak a cselekmény második felében, akkor is nagyon hirtelen. Így lóg a levegőben és az egész konfliktus légbőlkapottnak érződik.

Főleg, hogy mire bekövetkezik Lara Jean kiakadása Peterre, addigra ő már sokkal-sokkal megkérdőjelezhetőbb dolgokat tett John Ambrose-zal. 

És a fő probléma szerintem itt van. Lara Jean kb. percek alatt eléri, hogy őt tekintsem a történet főgonoszának. Persze érezni, mit akartak igazából a készítők. De Lara Jean bizonytalansága nem naivitásnak, hanem gonoszságnak tűnik. Miközben Peterrel van, folyamatosan John Ambrose-zal lóg, róla fantáziálgat, vele üzenget, tervezget. És titkolózik mind Peter előtt, mind John Ambrose előtt. Összefoglalva: Lara Jean két kapura játszik. Ez pedig egyáltalán nem szimpatikus. 

Így pedig egyszerűen nem tudtam már szurkolni Lara Jeannek, mert gyakorlatilag arra a következtetésre jutottam, hogy sem Petert, sem John Ambrose-t nem érdemli meg. 

Mindezek után pedig csak még komikusabb a nagy lezárás, mert egyszerűen nem hoz kielégülést. Egy igencsak nevetséges rádöbbenéses jelenet után következne az "igazi", akiről a film végig azt bizonygatja, hogy nem is az... 

Tovább rontja a film helyzetét, hogy a mellékszálakat egyszerűen képtelenek voltak kezelni.

Stormy a könyvek igazi sztárja. És bár a filmben is megcsillantotta, mennyire érdekes karakter, de sokkal inkább egy züllöttebb jótündér keresztanya maradt, alig tudtunk meg róla valamit. Pedig a színésznőből szerintem sütött, hogy szuper Stormy jeleneteket tudott volna produkálni. Azt meg kifejezetten sajnálom, hogy itt nem az volt John Ambrose kötődése, mint a könyvben. Így Lara Jean titkolózása nem indokolható (hiszen ha együtt töltik a kötelező munkát, az azért egész más súlyt kap, mintha John Ambrose a nagyanyjához jönne időnként látogatóba) plusz nincs ott ez a plusz löket Lara Jeannél, ami John Ambrose felé lökné. (Igaz, itt annyira felé irányítják a dolgokat, hogy mindegy is.)

A másik ilyen elfuserált szál pedig Lara Jean családjáé. A Covey lányok kapcsolata az első részben nagyon fontos szerepet kapott, és bár itt is kapnak jeleneteket, mégsem volt olyan otthonos érzésem az egésztől. És ott van az apuka szerelmi szála, ami... nos, nekem kissé erőltetett volt, mert nem jutott idő rendesen kibontani. 

Végül két nagy WTF pillanat koronázza a dolgokat. Az egyik a nagy csókjelenet, amit valamiféle felemelhető platformon vettek fel, mert olyan, mintha a szereplőink elkezdenének lebegni. MIÉRT? Anélkül nem volt elég nyálas a lezárás? (Tibivel beszélgettünk erről, és szóba került, hogy lehet, az is szerepet játszott ebben, hogy nő helyett férfi rendezte a filmet, és talán kevésbé érzett rá arra, mire vágynak a tinilányok... érthető okokból.) 

A másik, igazi WTF pillanat a cím... illetve annak hiánya. A könyv címe a nagy lezárás miatt lett U.i.: Szeretlek. Ami egyrészt szuper lezárás, másrészt gyakorlatilag keretbe foglalja Lara Jean leveles akcióit. Viszont itt nem ez a lezárás. Így pedig konkrétan értelmetlenné vált, hogy ez a film címe. Mert nincs U.i.: Szeretlek. Na, ez az igazi WTF.

Összességében azt tudom mondani, a film sajnos beteljesítette a folytatások átkát. Nem tudott felérni az elődjéhez, de még a könyves folytatáshoz sem, pedig az sem volt tökéletes. Kapunk egy szuper karizmatikus új szereplőt, akit érezhetően próbálnak az arcunkba tolni az első srác kárára. Plusz egy emberileg igencsak megkérdőjelezhetően viselkedő hősnőt, aki sokkal kevésbé naiv - sokkal inkább kétszínű. Maradok az első résznél és próbálok úgy tenni, mintha ez a második meg sem történt volna...