Breaking News

Moziztam - Visszatérés Roxfortba




Nem volt kérdés számomra, hogy írok véleménybejegyzést a Visszatérés Roxfortba "Harry Potter osztálytalálkozóról", de egyrészt tegnap óta hagytam kicsit ülepedni is az élményt, másrészt tudtam, hogy nem csak pozitív dolgokat fogok írni, és senki élményét nem akartam ezzel elrontani. 
Na de csapjunk is bele!

Ha valaki esetleg lemaradt: a tavalyi év végén ünnepelte a Harry Potter és a bölcsek köve film a 20. születésnapját, ennek örömére pedig az HBO Maxra összehoztak egy kis találkozót. Nem véletlenül használtam az osztálytalálkozó kifejezést, ez valóban olyan volt, mintha a 10 éves osztálytalálkozót ünnepelték volna. (Hiszen azért 20 év nem telt el azóta, hogy találkoztak, mert az első és az utolsó film között azért jó néhány év eltelt.)

A műsorra összetereltek rengeteg szereplőt a filmekből, mindegyikből, nem csak az első részből. A fiatalok közül, és az olyan legendák közül is, mint amilyen Gary Oldman, Helena Bonham Carter vagy Ralph Fiennes. 

Ez pedig elképesztő, a beharangozók rettentő hangulatosak lettek és azt hiszem, a legtöbb Potterhead nevében mondhatom, hogy ennél jobb ajándékkal nem is lehetne indítani a 2022-es évet.


Rögtön az elején szeretném leszögezni: élveztem azt a kicsit több, mint másfél órát, amivel megajándékoztak minket. Gyakorlatilag bármit kezdhettek volna a szereplőkkel, szívesen néztem volna. Sokszor jókat nevettem, több helyen bőgtem, mint egy kisgyerek és a nosztalgiázás az egyik legjobb dolog, ez pedig nagyon megvolt itt. Biztosan meg fogom még nézni, és rettentően örülök, hogy megszületett ez a kis találkozó.

Ezzel együtt nem állítom, hogy 100%-ig elégedett voltam, amikor véget ért, és kellett egy kis idő, hogy megrágjam magamban, hogy miért érzem ezt, amikor amúgy élveztem a műsort.

Úgyhogy csapjunk is bele!


Az ígéretek hellyel-közzel teljesültek, és kaptunk beszélgetéseket és archív felvételeket is - egyébként ezek közül azokat szerettem a legjobban, amiken a minitriót láthattuk, elképesztő, milyen fiatalok és cukik voltak. Igaz, az se volt semmi, ahogyan Maggie Smith megtáncoltatta Rupert Grintet. 

A műsort úgy építették fel, hogy az első filmtől haladtunk az utolsóig, de ezzel együtt próbálták kicsit tematizálni is - ez részben sikerült, részben kevésbé. Az nagyon tetszett, ahogyan bizonyos témákat ügyesen kötöttek az egyes kötetekhez: például a Weasley családot a második részhez, a színészek tinédzser éveit a negyedikhez. Persze ezek közül is a legkiemelkedőbb a megemlékezés volt azokkal a színészekkel, akik már nincsenek közöttünk - gyönyörűen összefűzték ezt Dumbledore halálával. Megkönnyeztem, de ugye már bevallottam, hogy több alkalommal pityeregtem a mindent átható nosztalgiától és meghatottságtól. 

Sokan reméltük, hogy lesz valami ilyesfajta visszaemlékezés, hiszen vannak olyan kedvencek, akik már nem lehettek ott a találkozón - a legtöbben valószínűleg Alan Rickman bevágott jeleneteinél éreztük úgy, hogy valaki azért mégis nagyon fog hiányozni a találkozról.

Szóval ez a fajta strukturálása a műsornak nagyon tetszett, sokkal összeszedettebb volt így, mintha csak belecsaptak volna a lecsóba, és folyamatosan random dolgokat árultak volna el. 

Viszont a fejezetekbe rendezést a magam részéről helyenként túl erőltetettnek éreztem, még ha tetszettek is a beolvasott részletek a könyvből. És felesleges is volt talán, hiszen a könyvek maguk is elég jól megadták a vázat. 





Alapvetően remek ötlet volt az is, hogy az egyes színészeket megszólaltatták nem csak egyedül, hanem valamiféle tematika mentén párosával vagy épp kiscsoportosan, ha úgy jött ki - például a Gary Oldman-Daniel Radcliffe duó beszélgetése nagyon tetszett, és az is tök jó, hogy a Weasley család tagjait összeterelték. Persze volt egy-két párosítás, ami némiképp randomnak tűnt, például a Daniel Radcliffe-Helena Bonham Carter páros mögött nem annyira éreztem a logikát, de nem panaszkodom, mert az egyik legviccesebb rész volt az ő beszélgetésük.

Ezzel együtt kicsit azt érzem, ezek az interjúszerű részek háttérbe szorították a szerintem spontánabb jeleneteket, amikből szívesen láttam volna sokkal-sokkal többet. Leginkább a műsor elején láthatunk képkockákat arról, hogyan örülnek egymásnak a szereplők - nagyon megható például, ahogyan Emma Watson Tom Felton nyakába veti magát. (Bár róluk amúgy is köztudott, hogy tartják a kapcsolatot.) Nagyon örültem volna, ha ezekből a kötetlenebb pillanatokból többet láthatunk, ha már összeterelték őket a Nagyterembe egy nagy közös vacsorára táncosokkal meg mindennel. 
Semmi gond nincs az interjúszituációkkal, viszont ezekből az évek során rengeteget kaptunk már - sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek azok a helyzeket, amikor a színészek-alkotók tényleges interakcióiból kapunk jeleneteket. (Nem véletlenül működik olyan jól például a Graham Norton Show - a spontán reakciók, az, hogy a színészek egymással is interaktálnak, adják meg a műsor sava borsát.) Némelyik beszélgetést kicsit erőltetettnek éreztem, bár ez abból is fakadhatott, hogy csak az jött át, ha a páros tagjai kevésbé hangolódtak egymásra, és az oldalvonalról segítették őket kérdésekkel, ha nagy volt a megakadás. 

Ráadásul teljesen egyértelmű, hogy a spontánabb felvételekből is akad még náluk, hiszen az előzetesben láttuk bevágva egy-egy villanás erejéig Emma Watson és Tom Felton táncát például - na, nem is kaptunk annál többet...

Szóval kicsit több játékosságnak, spontánabb interjú, vagy akár játékhelyzetnek örültem volna. Ha összehasonlítjuk például a Friends Reunionnel, ami hasonló műfaj - ott sokkal több spontán jelenet volt (az újratalálkozások pillanatai például), illetve az olyan részből is több akadt, ahol kvázi erőltették, hogy kijöjjenek spontán reakciók, például a váratlan meglepetésvendégek vagy a kvízes játék. Félre ne értsetek, ott nekem egy ponton túl sok volt ez, nem igényeltem Cara Delevingne meg Justin Bieber és hasonló sztárocskák jelenlétét meg divatbemutatót, de valahol a kettő között lett volna még értelmes középút szerintem. 

És ha már a Jóbarátok szóba került: szerintem rettentő megható volt abban, ahogyan megszólítottak hétköznapi embereket, akiknek a Harry Potter sokat adott az életükben, a Jóbarátok esetében egy-egy sztorit még meg is könnyeztem, el se tudom képzelni, micsoda bőgőmasina vált volna belőlem az igazán megható Harry Potter rajongói sztorikat hallgatva. (Mondjuk nyilván ebből is van a túl sok kategória, mert nem random embereket szeretne nézegetni a random rajongó, de egy-egy jól elhelyezett sztori azért szerintem erősítheti a nosztalgiafaktort.)


Persze ezeket a beszélgetéseket is élvezetes volt hallgatni, itt-ott új dolgok is kiderültek, főleg azok számára, akik nem néztek meg millió interjút a színészekkel. A sajtó azt kapta fel leginkább, hogy Emma Watson egy ponton beleszeretett Tom Feltonba, illetve hogy egy ponton fontolgatta, hogy kiszáll, és nem viszi végig az összes filmben Hermione karakterét. Ezek olyasmik, amiket szívesen hallgattam ugyan, de valójában túl sok újat nem nyújtottak - a vágások miatt viszont annyira mélyre se mentek, hogy kicsit többet megtudjunk. Például eléggé csak a felszínét kapargatták annak, hogy Emma miért fontolgatta a kilépést - kicsit értem, miért, nem akarták az embereket kiszakítani a nosztalgiából a rossz érzésekkel, de igazán újdonság akkor jött volna ebből, ha nem ragadnak meg ezek a sztorik két-három perces szegmenseknek, amiket szanaszét vagdostak.

Gyöngyszemek is akadtak - például az a rész, hogy mit írt Helena Bonham Carternek az egy fokkal fiatalabb Daniel Radcliffe. Illetve amikor Gary Oldman megtudja Daniel Radcliffe-től, hogy Alan Rickman már hamarabb tudta, mi lesz a karaktere sorsa. Ezeken tényleg jót mosolyogtam. 

Apropó, ha már Emma Watson személyéről írok - csak én éreztem úgy, hogy őt nagyon előtérbe tolták? Nekem mondjuk ez nem probléma, imádom Emma Watsont, de mintha belőle kicsit többet kaptunk volna, mint a többiekből. 


Még egy dologról kell beszélnem, ez pedig Rowling személye. Ment a huzavona, hogy most akkor őt a transz botrányai miatt nem is hívták meg vagy mi újság... Lehet, hogy ennek majd szentelünk egy külön bejegyzést, most itt nem akarnék belemenni. Mindenesetre nekem az ő bevágott részei eléggé kilógtak a többi közül. Nem vagyok benne biztos, hogy így volt-e rosszabb, vagy ha inkább nem is tették volna bele... Furcsak egy ilyen műsor a megálmodó nélkül, ezzel együtt ez a megoldás valahogy mindig kirántott az élményből. Tudtam, hogy archív felvétel, tudtam, hogy nincs ott - és a bevágások állandóan emlékeztettek erre. 

Egyébként ha már hiányok... láttam, hogy sokan panaszkodtak arra, hogy ez meg az a színész hiányzott a műsorból. Bár én is örültem volna, ha ott van például Mrs. Weasley és még sorolhatnám, de azt is kisebb csodának élem meg, hogy ennyi embert össze tudtak terelni. (Főleg, hogy járványhelyzetben nem igazán elvárható az idősebb színészektől, pl. Maggie Smith-től, hogy vállaljon ilyesmit.) Egyáltalán nem irigylem azt, akinek ezeket a sztárokat le kellett egyeztetni egy közös időpontra. Persze ez azon a tényen nem változtat, hogy bizony voltak, akik nagyon hiányoztak, és ha máshogy nem, említés szintjén, egy-egy jó sztorival jó lett volna róluk is megemlékezni - legalább mondjuk a fontosabb szereplőkről. 


Így pedig a végére nem tudok nem arra gondolni, hogy minden nosztalgiafaktor ellenére kicsit összecsapott projekt volt ez az HBO Max részéről. Bevallom, azt érzem, hogy ez egy amolyan last minute ötlet lehetett, amit év végén "húdegyorsan" meg kellett valósítani, még mielőtt kicsúsznak a 20 éves határidőből. Ha igazán gonosz akarnék lenni, még az is felmerült bennem, hogy az ötletet magát is a Jóbarátok Reunion sikere adta, és ezért nem volt jobban tervezve az egész. És ezt egyébként nem csak a műsoron, hanem a promóción is éreztem - nagyon későn árulták el a hírt, és az igazi promó igazából csak a műsor előtt egy-két héttel kezdődött el.

Szintén ezt az érzésemet erősíti az a két baki is, ami napvilágot látott (az egyikről már írtam is, Emma Watson gyerekkori fotóját elrontották), illetve ha már szóba hoztam, hogy sokan hiányoztak még több szereplőt: ha esetleg jobb az előkészítés, több az idő, nem kizárt, hogy be tudták volna vonni a hiányzókat is, akár egyesével rögzített megszólalásokkal, akár egy esetleges második, "esőnapos" alkalommal, amikor a csapat másik fele találkozott volna.

Ezzel a last minute dologgal magyarázom azt is, hogy a valóban színes-kreatív-különleges, az "ültessünk le három embert beszélgetni és mutassunk pár archív felvételt" tartalmakon kívül nem került bele sok minden a Visszatérés Roxfortba másfél órájába. Pedig ha valami, lehetőség rettentő sok van a Harry Potter világában is, meg azokban a hihetetlenül tehetséges színészekben és alkotókban is, akik dolgoztak a filmeken.

Ez most így a 20 éves évfordulóra tök jó volt, nagyon élveztem - de a 30 és a 40 éves találkozóra azért még lehet gyúrni, lehet hová fejlődni. Azt hiszem, a rajongóknak lennének kreatív ötletei bőven.

Nincsenek megjegyzések