Breaking News

Megvan az idei Könyvfesztivál és Könyvhét időpontja!




A tavalyi Könyvhét, de leginkább a Könyvfesztivál sok kérdést hozott magával azt illetően, idén hogyan tovább.

A Könyvfesztivál tavaly ugyan a régi helyén, de mégis új keretek között zajlott, hiszen más épületekbe kényszerült - és bevallom őszintén, sok jó visszajelzést nem hallottam az új elrendezésről, szerintem sem volt szerencsés. Ráadásul ősszel került megrendezésre, így pedig felmerült a kérdés: vajon marad őszi a fesztivál, hiszen így távolabb van a Könyvhéttől, viszont közelebb a karácsonyi időszakhoz, vagy visszakerül tavaszra.

Megvannak a válaszaink!


A résztvevők igényeit és a tavalyi tapasztalatokat figyelembe véve, az MKKE Elnökségének döntése alapján a 94. Ünnepi Könyvhetet 2023. június 8-11. között tartjuk meg a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra 2023. szeptember 28. és október 1. között kerül sor a Millenárison, az esemény díszvendég-országa Hollandia lesz. 


Szóval marad a tavalyi elrendezés a nyári Könyvhéttel és az őszi Könyvfesztivállal, és mindkét rendezvény ugyanazon a helyen lesz megrendezve, ahol tavaly is. 

A Millenáris kapcsán persze így is kérdés, hogy az épületek elosztása miként alakul, hiszen a korábbi helyszín tökéletes volt. Erről egyelőre nem szól a fáma. Viszont a régi épület eddig az Álmok álmodói kiállításnak adott helyet, elvileg emiatt nem lehetett ott a fesztivál - ha ez így van, akkor van esély a visszatérésre, ugyanis ez a kiállítás most január 10-én véget ért.

Nincsenek megjegyzések