Breaking News

Itt A Hail Mary-küldetés első előzetese!




Tudjátok, mennyire imádtam A marsi című könyvet, és egyébként a belőle készült Mentőexpedíció filmet is nagyon szerettem, már rengetegszer újranéztem.

Még 2020-ban írtam róla, hogy Andy Weir legutóbbi könyvéből, a Project Hail Maryből, vagyis a Hail Mary-küldetésből is adaptáció készül. Ezt a könyvet szintén imádtam, és azt határozottan rajta van a legjobban várt adaptációim listáján - bár kicsit félek is, hogyan lehet ezt a sztorit átültetni a képernyőre.


A főszereplő Ryan Gosling lett. A múlt héten az első plakátot már megosztották a filmhez, most pedig itt az első előzetes is!

Amerikában 2026. március 20-án debütál majd a film.


Az előzetes:

Nincsenek megjegyzések