Andy Weir: A Hail Mary-küldetés {Értékelés}
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Kapcsolódó bejegyzések:
Kiadó: Fumax
Oldalszám: 512
Fordító: Rusznyák Csaba
ISBN: 9789634701941
Sorozat: -
Nézőpont: E/1
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,59)
Olvass bele!
Megrendelési linkRyland Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő maga sem tudja. A saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, hogy hol van, és mit is kéne tennie.Csak annyit tud, hogy évekig tartó öntudatlanságból ébresztik fel, sok millió kilométerre az otthonától, két holttest társaságában.Rylandnak lépésről lépésre kell feltárnia a múltját. Így apránként szembesül az előtte álló lehetetlen feladattal: a bolygó kormányai összefogásában sebtiben összetákolt, majd az űr mélyébe kilőtt hajó fedélzetén egymagában kell elhárítania az emberiség kihalásával fenyegető, felfoghatatlan súlyú katasztrófát.Ha beszámítjuk a képletbe váratlan szövetségesét, talán még sikerrel is járhat.A hazánkban is lehengerlő sikert aratott A marsi – Mentőexpedíció és az Artemis után a #1 New York Times-bestsellerszerző Andy Weir ismét lélegzetelállító útra hív a világegyetem mélyére eddigi talán legizgalmasabb könyvében.
Az első mondat:
"Mennyi kettő meg kettő?"
Véleményem
Azt nem különösebben titkoltam a blogon, hogy nagyon-nagyon szerettem Andy
Weir A marsi című regényét, ami azóta is óriási kedvencem - könyvben és
filmben is egyébként.
A szerző második könyve valahogy nem szippantott úgy be, viszont amikor a A
Hail Mary küldetés fülszövegét elolvastam, éreztem, hogy nekem ez kell.
Először picit olyannak tűnt, mint A marsi, aztán eljutottam a "nem
emlékszik" csavarig, ez pedig már kellőképpen megbirizgálta a kíváncsiságom.
Viszont szeretném rögtön leszögezni, mielőtt innen továbbmegyek: ez a regény
a fülszövegében nagyon hasonlít A marsira, viszont maga a regény már nem
annyira. Persze, vannak hasonlóságok, viszont a történet nagyon eltér attól,
ami a fülszövegből kiderül - csak nagyon-nagyon-nagyon nehéz spoilerek
nélkül beszélni a történetről, így az, amiben főként eltér A marsitól,
szükségképpen nem derülhet ki a fülszövegből.
Na de vissza az elejére!
Amikor a Fumax kihozta a beleolvasót, azt is rögtön elolvastam, és azonnal
olvastam volna tovább - de ki kellett várnom, amíg megérkezik a párom
előrendelése. (És igen, rögtön rávetettem magam a könyvre, amikor megjött.)
Valamivel hamarabb nekiállhattam volna angolul, de ez tipikusan az a könyv,
aminek az esetében rettentő hálás vagyok a fordításért, ezt ugyanis nem
hiszem, hogy igazán tudnám élvezni angolul, a rengeteg tudományos kifejezés
miatt.
A történet főszereplője Ryland Grace, aki a regény elején egy számára
ismeretlen helyen ébred, egy robottal a szobában, és nem emlékszik még arra
sem, ki ő. Persze rövid úton rájön a leglényegesebb dolgokra: egy űrhajón
van, a robot azt a célt szolgálta, hogy életben tartsa őt, amíg kómában
volt, és bár volt két utastársa is, ők már meghaltak. Így hát Ryland egyedül
van egy űrhajón - nem tudja, pontosan hol, nem tudja, mi célból és azt sem,
hogyan működik az űrhajó.
A szerencse az, hogy azért fokozatosan visszanyeri az emlékeit.
A regény így tulajdonképpen két szálon fut, ebben a tekintetben kicsit
hasonló A marsihoz. Van egy szálunk, ami a Földön játszódik, relatíve sok
szereplővel, tudósokkal, akik valamilyen probléma megoldásán dolgoznak. És
van egy szálunk, ami a főszereplőnk űrbéli túlélésére épül. A marsihoz
képest viszont lényeges különbség, hogy itt a földi szál apránként
adagolódik, múltbéli emlékekből, a jelenbéli szálon pedig Ryland még sokkal
inkább földi segítség nélkül marad, mint Mark Watney, ugyanis Markkal
szemben Ryland nem is reménykedhet benne, hogy távolsági kapcsolatot
teremthet a Földdel.
A tétek is nagyobbak. Míg ugyanis A marsi esetében tulajdonképpen csupán
Mark Watney túlélése a cél, Ryland vállát az egész emberiség sorsa nyomja.
Rövid úton kiderül ugyanis, hogy Rylandet és két társát a Föld megmentése
miatt küldték az űrbe, ráadásul nem egy amolyan "mindent kitaláltunk a
Földön, nektek csak végre kell hajtani pontról pontra" módon - ennél sokkal
több múlik a legénységen, illetve annak maradékán, tehát Rylanden.
A marsiban Mark Watney humorát és a váratlan fordulatokat szerettem a
legjobban. Ami a humort illeti, abból itt is van, de azért nem olyan
töménységben, mint Mark Watney esetében. Mark az olvasmányaim egyik
legsziporkázóbb karaktere, Ryland humora az övéhez képest sokkal lassabb és
ritkább - de azért szerencsére van neki.
Váratlan fordulatokból szintén akad jó pár, bár kissé máshogy adagolva, mint
Mark esetében. A marsiban a fordulatok nagy része úgy nézett ki, hogy valami
jól alakult, aztán elromlott, aztán megint jól alakult és megint elromlott,
újabb és újabb kihívást állítva Mark elé.
Ryland történetében ennél sokkal nagyszabásúbb csavarok vannak, a történet
egésze pedig sokkal inkább egy lassú nyomozásra hasonlít, ráadásul két
szálon is. Ryland egyrészt fokozatosan visszafejti az emlékeiből, hogy
tulajdonképpen hogyan is került a hajóra, másrészt viszont az űrhajó helyi
kérdésein kívül megoldást kell találnia a nagy rejtélyre is, vagyis arra,
mégis hogyan mentheti meg a Földet.
Van nekünk még egy nagyon fontos szereplőnk a könyvben, akiről valamelyest
rébuszokban tudok csak beszélni, de egyszerűen elkerülhetetlen, spoiler ide
vagy oda, hogy írjak róla, mert az egyik legjobb dolog a regényben.
Rocky fura figura. Ő tulajdonképpen a regény harmadik nagy rejtélye, akit
szintén nyomozómunkával, fokról fokra kell megfejteni. Viszont nagyon megéri
végigvinni ezt a nyomozást, ugyanis Ryland és Rocky kapcsolata az egyik
legjobb dolog, amiről az utóbbi időben olvastam - de szerintem összességében
is toplistások lennének nálam a legjobb párosok listáján. Talán azt is ki
merem jelenteni már most, hogy nagy eséllyel az év végi összefoglaló posztom
legjobb párosának járó díjat már most kioszthatom nekik. És akkor maradjunk
is ennyinél, mert tényleg nem akarok spoilerezni.
Ami a tudományos részeket illeti, abból rengeteg van. Sok-sok kémia és
fizika, meg még néhány tudományos nyalánkság, például a klímaváltozásról, a
naphőerőművekről, az űrhajók működéséről, és még sorolhatnám. Szerencsére
ezt Andy Weirnek ezúttal is sikerül úgy adagolnia, hogy abszolút
fogyasztható legyen, és megértse az átlagolvasó is. Mindezt úgy, hogy a
regénybe is belepasszol, és nem igazán éreztem, hogy természetesellenes
lenne a magyarázat a szövegkörnyezetében - mindig sikerült olyan helyzeteket
teremtenie a magyarázatoknak Weirnek, hogy vagy tényleg volt egy olyan
szereplő, akinek szüksége volt a magyarázatra csakúgy, mint nekünk, vagy épp
valami olyan agyalás ment, amiben teljesen logikus volt, hogy a szereplők a
nulláról végigrágnak sorban minden aspektust. Újfent elszomorodtam kicsit,
mennyire eltávolodtam a tudománytól azóta, hogy vegyész akartam lenni
általános iskolában, és elgondolkoztam rajta, milyen érdekes, hogy a
mindennapokban a humán tárgyak mennyivel jobban az életem szerves részeit
képezik, mint a tudományosak. Valahogy teljesen természetes, hogy
szembejönnek velem művészeti alkotások, írok egy fogalmazást, használom az
angoltudásom - mint az, hogy elmerengjek az atomokon...
Összességében azt tudom mondani, hogy IMÁDTAM ezt a könyvet, meg merem
kockáztatni, hogy egy fokkal még jobban, mint A marsit. Sok-sok tudomány,
némi humor, sok izgalom és fordulat, egy elképesztő barátság, emellett pedig
ez a sztori aztán bőven ad lehetőséget, hogy az ember elmerengjen olyan
témákon, mint például, hogy milyenek vagyunk mi, emberek, hogy vajon van-e
élet a Földön kívül, hogy milyen kicsik vagyunk a világban... Nagyon nehezen
tudtam letenni a könyvet már az elején is, de az utolsó 250 oldalt
egyhuzamban olvastam végig, munkanapon, hajnali negyed 1-ig - ez önmagában
is sokat mond.
KEDVENC LETT
U.i.: Kicsit azért haragszom a borítóra, mert egész végig rágtam a
körmöm, mikor jön el az a jelenet, amikor véletlenül ellebeg a
főszereplő az űrben, miközben...
Nincsenek megjegyzések