Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose


Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose


Fülszöveg:
Annebelle Spencer élete minden lány álma. Csodálatos szülei vannak, jó barátai, és természetesen tökéletes pasija, Jack Roberts.
Mindez megváltozik a tizenhatodik születésnapján, amikor az élete hirtelen összeomlik. Álmai éjszakája rémálommá változik, amikor Jack-et a szeme láttára megölik, őt pedig elrabolja a gyilkosa, Carter Thomas, az ismert drog- és fegyverkereskedő. 
Miután a férfi öt hónapig fogva tartotta, megtalálják, de addigra teljesen megváltozott. Többé már nem az a boldog és szerencsés lány, akit mindenki ismert és szeretett. Már hideg, kemény és éjszaka rémálmok gyötrik. Úgy tűnik, Carter nem csak a testét, de a lelkét is szétzúzta. Korábbi önmagának csak árnyéka, életének jelmondata csupán annyi: "Ha semmivel sem törődsz, akkor semmit sem marad, amit elveszíthetsz."
Carter Jack meggyilkolásáért börtönben van, Anna segítségével sikerült elkapni. De hamarosan következik az újratárgyalása, mivel néhány fontos bizonyítékkal problémák akadtak. Anna nem tud róla, de az édesapja, a szenátor, halálos fenyegetéseket kap. Úgy tűnik, Cartert még mindig érdekli Anna, és semmi sem tarthatja vissza, hogy visszaszerezze.
Ashton Taylornak kellene megvédenie. Frissen végzett SWAT ügynök, ragyogó csillag, az ügynökség új reménysége. A családhoz küldik, hogy titokban, a lány pasiját alakítva védje őt. Az a feladata, hogy segítsen neki a főiskolán, és biztonságban tartsa az alatt a nyolc hónap alatt, amíg az újratárgyalás be nem fejeződik.
Három évig Anna összetörten élt, egy sérült lány volt, aki megtagadta, hogy a fájdalmon kívül bármit érezzen, de Ashton vajon képes rá, hogy segítsen újra felépíteni az életét, hogy végre szembenézzen a gyászával? Ő lesz az, aki eléri, hogy a lány észrevegye, hogy az érdemes még élni és nem minden férfi bántja meg? 
Mindeközben az újratárgyalás miatt egyre több árny tűnik fel az életükben, kísérti őket, emlékeztetve őket, hogy az egész még nem ért véget. Végtére is, Carter Thomas semmi sem tántoríthatja el attól, hogy visszaszerezze az ő "Hercegnőjét". 
A súlyos téma és a szexuális tartalom miatt a könyvet 17 éven felül ajánljuk!


Véleményem:
Nagyon szeretem Kirsty Moseley könyveit, akik látták a 2013-as toplistámat, azok tudják is, hogy az ő két könyvét olvastam a legtöbbször újra tavaly. Azt a kettőt nagyon szerettem, de az eddigi három regénye közül (a Nothing Left To Lose előtt) a legújabb regényében, a Free Fallingban csalódtam, és ahogy az értékeléseket néztem, nem csak én. A másik érdekesség vele kapcsolatban, hogy minden könyvénél kicsit azt éreztem, hogy az előzőt másolja, témában, párbeszédekben is érezhető volt a dolog. A harmadik könyvénél már lehetett látni, hogy kicsit igyekszik elszakadni ettől, és bár ez részben sikerült is, sajnos nem volt olyan jó a könyv. Ezért féltem és nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ez a legújabb regénye, a Nothing Left To Lose. A fülszöveg alapján nagyon másnak tűnt, mint az eddigiek, de nem tudtam, képes lesz-e megugrani. 

Azt kell mondanom, hogy részben igen. Bár nem szerettem annyira ezt a regényt, mint az első kettőt, de határozottan érdekelt, jó volt olvasni. Ahogyan a szereplők mindennapjait végigkövetjük, az ugyanolyan érdekes és részletes, mint abban a kettőben. Egy pillanatig sem zavart, hogy nem ugrunk nagyokat az időben, hogy sokszor csak egy egyszerű főiskolai napot követünk. Bár a stílusa még mindig nem tökéletes, valahogy melegség sugárzik a lapokról, az olvasása közben kellemesen érzi magát az ember. (Bár itt most nyilván nem a Carteres jelenetekre gondolok.)

Különösen a pasi karakterek megalkotásában nagyon jó az írónő. Mivel romantikus regényeket ír - akárhonnan nézzük is, ez így van -, erre szüksége is van. Ashtont is legalább annyira megszerettem, mint korábban például Liamet. Minden pasi főszereplőjére, így Ashtonra is igaz, hogy bármit megtenne a lányért, akit szeret. Ennek megfelelően nagyon romantikus jeleneteket kapunk ezúttal is. De azért ott van Ashton másik oldala is, a SWAT ügynök, aki pisztolyt ránt és mindenkit lerendez, ha a helyzet úgy kívánja. Néha már kicsit túlzottan is tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen... (Ami zavart, főleg amikor már hajnalban, kicsit fáradtan olvastam a könyvet, az Ashton neve volt. Nem tehetek róla, tudom, hogy uniszex név Amerikában, de az egyik kedvenc történelmi romantikus regényemben, amit már legalább ezerszer olvastam, így hívják a NŐI főszereplőt, és nagyon bezavart néha a dolog. Főleg, hogy Ashton és Anna neve még hasonló is. Egyben, Ashton Taylorként nagyon jól hangzik, de jobban örültem volna valami ennél férfiasabbnak keresztnév szintjén is.)
A korábbi könyveivel ellentétben viszont a női főszereplőt, Annát is nagyon megszerettem. Határozott volt, erős és vicces, és bár voltak hülyeségei, tulajdonképpen értettem az indítékait, még ha kicsit túlzásba is esett.

A könyv végi akciójeleneteket szerintem nagyon jól sikerültek, és bár szörnyűek voltak, pirospont jár a Carteres időszakra visszaemlékezős részekért is, ezeket főként rémálmok formájában kaptuk meg. Tetszett ezzel kapcsolatban az is, hogy nem zúdított mindent ránk egyszerre az írónő, az öt hónapról szép lassan tudtunk meg egyre többet, bár azzal nyilván végig tisztában voltunk, milyen borzalmakat kellett átélnie Annának. 

De azért akadtak gondjaim is a történettel, bármennyire szerettem is, ezek fölött nem tudok szemet hunyni. Ez Kirsty leghosszabb regénye, több, mint 500 oldal, és ezzel alapvetően nem is lenne gond. Viszont mivel az események az elején félelmetesen gyorsan zajlanak, főleg a könyv közepe táján kicsit azt éreztem, hogy nagyon nyújtjuk a dolgokat, csak hogy még egy kis időt töltsünk a szereplőkkel. Kedves és romantikus dolgok voltak, nem mondom, hogy nem, de mégis kicsit soknak tűnt. Ha az események lassabban zajlottak volna az elején, akkor sokkal fokozatosabban lehetett volna kibontani az érzelmi szálat is, és kevésbé érződött volna rétestésztának a közepe. 

És pontosan abból fakadóan, hogy túlságosan is gyorsan zajlanak az érzelmi szálak, kicsit hiteltelenné is válik. Egy lány, aki még a saját édesanyja érintését sem tudja elviselni már három éve, nem fogja egy-két nap alatt feldolgozni, hogy a mellé kirendelt biztonsági ember a kezét meg egyéb testrészeit fogdossa, még akkor sem, ha nem intim helyekről van szó. Valahogy túl gyorsan enged a fiúnak, és bár nagyon tetszettek azok a részek, ahol a ház személyzete és Anna szülei ezt ámulattal nézik, mégis túl gyors volt és túl hihetetlen. 
Ahogyan ez is nagyon gyorsan zajlott, úgy a szerelem kibontakozása is. Ashton szinte első látásra beleszeret a lányba, és bármennyire nem akarta eleinte a feladatot, ezután olyan lesz, mintha tényleg semmi más célja nem lenne az életben, mint a lány életben (és boldogságban) tartása. Ez persze nagyon szép és aranyos, de jobb lett volna, ha lassan szeret bele igazán. Annánál ugyanez áll. Bár nagyon sokáig nem vallja be magának, de mi tudjuk, hogy szereti Ashtont, és ő is nagyon gyorsan beleszeret. Ha kicsit lassabban zajlott volna az egész folyamat, hihetőbb lett volna.
Ez a gyorsaság pedig nem csak érzelmi, hanem testi szinten is állt. Anna túl gyorsan beadta a derekát, nem hiszem el, hogy egy lány, akit hosszú hónapokon keresztül megerőszakoltak és egyéb módokon bántalmaztak, pár nap alatt lefekszik valakivel. Kizárt. Kár volt érte.
Ezzel szemben viszont a Jack miatt érzett gyászát és szerelmét nagyon lassan vetkőzi le, így kicsit furcsa az egész. Ráadásul ha már behozta az írónő a fiú családját, vártam volna, hogy legyen valami komolyabb beszélgetés Anna és mondjuk Jack édesanyja között, ami segít neki továbblépni. 

És még egy gondom volt, ami kevéssé hihető. Anna édesapja elnökjelölt, és szerintem nem lövök le nagy poént, mert elég nyilvánvaló már a könyv elejétől, hogy megnyeri a választásokat, és elnök lesz. Én komolyan nem hiszem el, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem tudna ennél komolyabb védelmet biztosítani a saját lányának, ráadásul amikor már kiderül, hogy gáz van, akkor sem rendeli haza a csemetét a biztonságos Fehér Házba, hanem hagyja, hogy a főiskolán futkosson, amikor nyilvánvaló, hogy Carter is tisztában van vele, hogy ott van. Ez nem normális. Ilyet szülő a való életben nem tesz. Ha megvan a lehetősége, bármi áron igyekszik megvédeni, főleg ha tudja, hogy a veszély közel van. 

Ami pedig Kirsty másoló hajlamait illeti... Bár nagyrészt sikerült levetkőznie, hogy a saját korábbi ötleteit copy paste-elje, azért itt is kapunk hasonló elemeket, mint a korábbi történeteiben. A "legjobb barátból - akivel együtt nőtt fel a főszereplő - szerelem" témától határozottan nem tudunk elszakadni, ez eddig minden regényében megjelent. Most már határozottan kíváncsi vagyok, hogy a férje a legjobb barátja volt-e régen, vagy ha nem, akkor miért ennyire erős benne a késztetés, hogy a lány mindig együtt legyen élete egy pontján a legjobb barátjával. (Bár legalább most már csak a múltban.)
Szintén hasonló módon megjelenik az "együtt alvás szex nélkül" is, amit úgy tűnik nem csak én, hanem az írónő is imád, mert szintén benne volt eddig minden könyvében, az első regénye konkrétan erre épült. 
Ez csak a két főbb elem, amit észrevettem, de nyilván van még egy pár. 
Ennek ellenére úgy érzem, hogy ilyen szempontból nagyon sokat fejlődött, a regény közel sem hasonlít annyira a korábbiakra, mint mondjuk a második regénye az elsőre. 

A mellékszereplőkről még nem beszéltem, de így a végén muszáj megemlítenem őket. Ugyanis úgy fejeztem be a könyvet, hogy a vége felé már határozottan a fejemben volt, hogy bűn lenne nem megírni Ashton legjobb barátjának a történetét. Nagyon megkedveltem, hihetetlenül vicces figura és nagyon szeretném látni, vele mi lesz a jövőben. És a kívánságom rögtön teljesült is, hiszen a könyv végén érkezett is az ajánló Kirsty következő regényéről, aminek a főszereplője ez a bizonyos legjobb barát, Nate lesz. (Meg egy másik mellékszereplő.) Nate szintén SWAT ügynök, Los Angelesben él és igazi nőcsábász. Nagyon kíváncsi vagyok, alig várom.

Összességében mindenkinek ajánlom a történetet, mert ugyanolyan kedves és kellemes olvasmány, mint az írónő korábbi regényei - a harmadikat kivéve, azt inkább szeretném elfelejteni. Aki véres valóságot akar és nem tud szemet hunyni néhány olyan logikátlanság fölött, amelyeket fentebb emlegettem, az valószínűleg ezeken úgy felfújja majd magát, hogy nem fogja tudni igazán élvezni. De minden hibája ellenére Kirsty regényei nálam rögtön várólistásak, nem tudom megmondani, miért, de öröm olvasni őket. És mindig az az érzésem olvasás közben, hogy ő maga is örömből ír.

NAGYON AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!