Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 1.


Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 1.


Fülszöveg:
Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban
A „Hűvösvölgyi suli” tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nem szólok hozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.
tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia – arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is.

Véleményem:
Lassan túl sokat emlegetem, de ennek a könyvnek határozottan emiatt álltam neki, úgyhogy nem tudom megkerülni a témát. Ugyanis arra számítottam, hogy valamiféle SzJG-másolattal lesz dolgom. És tudjátok mit? Én nem nevezném annak. És ezt most jó értelemben értem, annak ellenére, hogy a könyvnek vannak nyilvánvaló hibái.

Ugyanis nem tudok határozott párhuzamokat vonni az SzJG szereplői és a Hűvösvölgyi suli szereplői között,
maximum egy-két esetben, ez meg gimis sztorik esetében normális is. Már alapból azzal valami teljesen mást kapunk, hogy a főszereplőink ikrek, és bár csak az egyikük szemszögéből ismerjük meg a történetet, ez mégis teljesen más helyzeteket teremt. Emellett ugye ott van a levelezőtárs, Lilla, ami szintén egy olyan vonal, ami még csak nyomokban sem volt az SzJG-nél. Szóval szerintem annak, aki azt mondja, hogy ez a könyv egy az egyben egy SzJG-másolat, nincs igaza. Persze az kétségtelen, hogy Leiner Laura teremtette meg igazán a keresletet a magyar iskolában játszódó sztorikhoz, és a címek (Szent Johanna Gimi - Hűvösvölgyi suli) között nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot, a történet esetében szerencsére ez már nem áll. Olvastam persze olyan véleményeket - főként keményvonalas SzJG rajongóktól -, hogy egy nagy koppintás az egész, de szerintem nem. Persze, ha az ember tudatosan keresi a hasonlóságokat, biztosan találni fog, de szerintem ez felesleges és semmi értelme sincs.

De akkor vissza a történetre!

Ahogy már említettem, rögtön két főszereplőt is kapunk, mivel egy ikerpárról van szó. Dóri a tényleges főszereplőnk, az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket. A párosból ő a megfontoltabb, sokkal inkább jókislány, mint a testvére, és megvannak a tipikus tinidolgai, úgy mint HSM rajongás stb. Nóri vele szemben a tinilét egy másik ágát képviseli, és őszintén szólva felnőtt fejjel ezt már vicces volt olvasni, mert egyrészt félelmetesen bolondnak tűnt bizonyos helyzetekben, aztán amikor az ember visszagondolt a saját tinikori pasiügyleteire, talán már nem is annyira... Szóval Nóri az, aki nagy erőkkel beleveti magát a pasizásba, tinimagazinokban olvas flörttippeket, ellóg otthonról, hogy buliba mehessen, a menő társaság kedvéért sört iszik meg cigizik...
Ráadásként pedig kapunk még egy fontosabb szereplőt, akivel végig találkozunk, ő pedig nem más, mint Lilla, akivel Dóri a HSM rajongói fórumban ismerkedik meg, és az egész történet folyamán vele levelezik és skype-ol.

Tinitörténetről van szó, tehát kapunk mindenféle szerelmi bonyodalmat, mivel csajok a főszereplők, megvannak a féltékenykedések is. De meglepő módon kapunk komolyabb témákat is, már amennyire egy ilyen történetben megférnek a komolyabb témák. Egyrészt Dóri és Nóri szülei elváltak, és az édesapjuk most hirtelen komoly barátnőt szerzett, és ez hatással lesz a kapcsolatukra is. Aztán ott van még Lilla rejtélye is, amit most nem szeretnék ellőni, de tetszett, hogy az írónő behozta ezt a szálat. Más kérdés, hogy szerintem kicsit ügyetlenül lett kibontva, de magát az ötletet értékeltem. (És kíváncsian várom, hogy ez a szál hogyan folytatódik majd a következő részekben.) Illetve kisebb, tipikus tiniproblémák is előkerülnek. Van például egy jelenet, ahol konkrétan kapunk egy jó nagy adaggal a "Ne felejtsetek el védekezni" szövegből, ami azért volt kifejezetten vicces - olvasói szempontból meg számomra kicsit hiteltelen -, mert egy tizennégy éves lány adta elő úgy a témát, mintha valami felvilágosítóórán lennének. 

Ez a probléma nekem egyébként a könyv olvasása során időről időre előkerült. Ugyanis sok jelenetnél éreztem azt, hogy ember nem beszél így az életben, hát még egy tini. Komolyan, néha olyan mondatok jöttek ki Dóri száján, hogy csak néztem, hogy a csaj most tizennégy vagy negyvennégy éves. Főként azokban a jelenetekben, amikor valami nagy bölcsességet kellett volna magunkévá tenni, úgy mint ne igyál csak azért, mert tetszeni akarsz a pasinak vagy fogadd el, ha az apád új életet kezd. Na, ezekkel kapcsolatban Dórinak voltak néha olyan megállapításai, mintha valami tanácsadó könyvből szedte volna őket. Bennem legalábbis ilyen érzetet keltettek. 

Ez még azért is vicces volt, mert más jelenetekben Dóri félelmetesen tini. Belezúg Dávidba, és aztán tök komolyan azt hiszi, hogy ez valami életre szóló szerelem, mert hát ez a szerelem ugye, hogy csorgatja utána a nyálát. A tipikus tinibénaságairól már nem is beszélve. De igazából mivel tinikönyvről van szó, utóbbiakat normálisabbnak éreztem, tehát inkább bénázzon, mint bölcselkedjen, mert hát tizennégy éves! Mikor bénázzon az ember lánya, ha nem ebben a korban? Persze voltak olyan ciki helyzetei, amelyek már kicsit soknak tűntek, vagy amikről nekem kicsit az jutott eszembe, hogy egy tinimagazin ciki rovatából jöttek, de azért Dórihoz illettek.

És ha már korábban beszéltem a levelezésről és a skype-olásról, ez volt a másik problémám, főleg a történet elején. Még a skype beszélgetésekben kevésbé jött elő, de az e-maileknél határozottan hihetetlen volt. Ugyan nyilván nincs kialakult szabályzata a levelezésnek, de általában azt mondanám, hogy az ember nem így szokott mesélni e-mailben és közösségi oldalakon. Túl hosszúak voltak az egyes levelek, és néha olyan tartalom is került beléjük, ami nekem nem volt reális. Nem hiszem például, hogy két lány, akik épp levelezni kezdenek, arról akarna beszélgetni rögtön, hogy a szüleik hogyan ismerkedtek meg. Én például a legtöbb barátnőmről a mai napig nem tudom, hogy a szüleik hogyan ismerkedtek meg, nem hogy ez legyen az első, amit megkérdezek. Annyi fontosabb témát (:D) kell még kimeríteni, mielőtt ilyesmi szóba kerül. 
Főleg szerencsétlen volt ez amiatt, mert a könyv eleje a rengeteg mesélés miatt - és sok esetben olyan mesélés miatt, aminek semmi értelme, mint például ez a szülő sztori -, nagyon lassú és vontatott. Láthatóan igyekszik az írónő bemutatni az alaphelyzetet, a főbb szereplőket, de elég amatőr módon. Konkrétan kapunk egy-egy e-mailt, ami semmi másról nem szól, mint hogy Dóri egyesével bemutatja a tanárokat meg az osztálytársait, utóbbiakat konkrétan padsor szerint... Nyilván nem vagyok én sem író, de a "mutasd és ne elmeséld" elv szerintem itt hasznos lett volna. 

A történet elején szükség lett volna rá, hogy valami berántson, valami izgalmas történés, ehelyett csak a mesélő e-maileket kapjuk, mivel Dóri beteg és nem tud suliba menni. Ezért így az első kb. 100 oldal annyira nem kötött le és komolyan kezdtem kétségbe esni, hogy mi lesz itt...

Aztán a történet egyik pillanatról a másikra elkezdett beindulni, és onnantól már sokat javult a helyzet. Jönnek tényleg a konfliktusok, ha lassan is, de megismerünk másokat is személyesen, már persze a főszereplőkön kívül. (Bár az osztálytársakról sokkal többet szeretnék tudni. És ha már van egy jó barátnő - Timi -, akkor könyörgöm, legyen már tényleg barátnő! Hát ezek ketten alig vannak együtt!) És időről időre foglalkoztat minket az egyoldalú levelezés miatt, hogy mi a fene van most akkor tulajdonképpen Lillával? 

Úgyhogy végül is a könyv elejét elkönyveltem az írónő tapasztalatlanságának és annak, hogy egy első regényről beszélünk, ha jól tudom. 

De voltak egyébként dolgok, amik nagyon tetszettek. Alapból jó ötletnek tartom, hogy ikerpár a két főszereplőnk, és kreatív gondolat az is, hogy az internetes cseverészés ennyire szerves része a történetnek. Alapvetően nagyon érezni a regényen, hogy egy friss történetről van szó, a Facebook állandó csekkolása meg a skype-olás, plázázás... Mind csupa olyasmi, ami egy mai tini életének szerves részét képezi. 
Az is tök jó, hogy végre nem úgy indul egy sorozat, hogy új sulit kezd a főszereplő. Meglepődtem rajta, de örültem is neki, bár kétségtelenül megnehezítette kicsit az írónő dolgát, hogy olyan szereplőket kellett mozgatnia, akik már ismerik egymást, mi azonban még nem ismerjük őket. Ebből (is) fakadhatott, hogy a könyv elején olyan kurtán-furcsán mutatja be az osztálytársakat. 
Tetszett az is, hogy a főszereplőknek van valami kiegészítő tevékenysége - jelen esetben a zenélés -, amit a szabadidejükben, az iskolán kívül is űznek, mert ez a jövőre is rengeteg lehetőséget biztosít még, kicsit megszínesítheti a gimis hétköznapokat valami "akcióval", ahogy egyébként most is történt, kétszer is. 

Határozottan tetszett Dávid és Attila figurája. Egyben véve és külön is. Dávid félelmetesen irritáló volt, de mivel az életben is van ilyen, örülök, hogy belekerült a könyvbe. Végre egy srác, aki baromi jóképű és első pillantásra a görög isten, aztán lehet, hogy kiderül, hogy mégsem az. Szóval nagyon tetszett, hogy itt végre nem egy olyan szálat kapunk, hogy a bénácska csaj belezúg a menő srácba, aztán végül persze összejönnek és minden szép és jó. 

A mindennapi tinicsajos problémák is szépen előkerültek, és bár vicces róluk olvasni és félelmetes hülyeségnek tűnik néha, ez a valóság. Mert a tinicsajok többsége igenis rágja magát olyan dolgokon, hogy mi van, amikor egy fontos napon kijön egy pattanás, hogy milyen tanácsokat lehet összeszedni a tinimagazinokból, hogy hogyan szólalsz meg egy olyan srác előtt, aki tetszik stb. Szóval ezek tetszettek, ha már tinikönyv, akkor örülök, hogy tényleg előjöttek ezek a dolgok is. 

A mellékszereplőkkel kapcsolatban muszáj megjegyeznem, hogy kifejezett kedvencem lett Halmai. Nem is annyira a könyv elején, de a közepétől abban az egy-két jeleneten, amikor megjelenik, hát sírtam a röhögéstől. 

Ja, igen, ez még egy jó pont. Voltak jelenetek, amelyeken kifejezetten jókat derültem, úgyhogy ha annyira nem is vicces a könyv, mint a Szent Johanna későbbi részei - bocsi, ezt tudtam összehasonlítási alapnak hozni -, határozottan jól szórakoztam bizonyos részeknél. Bár ha kicsit jobban megismernénk az osztálytársakat is, akkor még sokkal viccesebb lehetne a könyv.

Összességében nem mondom, hogy egy nagyon jó könyv, de nem olvashatatlan és helyenként kifejezetten szórakoztató. Az írói stíluson még van mit csiszolgatni, de határozottan érdekel a folytatás, és ha fejlődik az írónő is, akkor jó lesz ez. Látom benne a potenciált, de persze nem a Háború és békét kell várni.
 Nem bántam meg, hogy nekiálltam. Az első 100 oldalon át kell magát rágnia az embernek, de amikor beindulnak az események, akkor már sokkal jobb a regény, mint azt az elején gondolná az ember. 
Most egy közepest adnék neki, azaz az egynek elmegy kategóriába kerül majd, de igazából kíváncsi vagyok a folytatásra, szóval én mindenképp olvasom tovább.


EGYNEK ELMEGY

Rendeld meg a képre kattintva!