Hallgasd Hétfőn!
Sziasztok!
Itt a másik új rovat, amit ígértem. A neve: Hallgasd Hétfőn!
Szerintem
nem én vagyok az egyetlen, akinek a hétfő reggele nem mindig indul
olyan zökkenőmentesen. Ez a rovat a reggeli kávé mellé épp tökéletes. Az
ember még nagyokat pislog, félig még alszik, de már ébredne fel.
Ilyenkor jön jól egy kis zene, ami felráz! Azért, hogy ez zökkenőmentes legyen, ez a rovat minden hétfőn 00:01-kor már felkerül, hogy a reggelinél már szólhasson a nóta, akármikor kell is kelnie az embernek!
Ebben
a rovatban minden héten valamilyen könyvekhez kapcsolódó dalt fogok
megosztani. Ez lehet olyan dal, amit rajongók írtak egy történethez, egy
dal, amit a könyvbéli szereplők hallgatnak, esetleg egy könyvből
készült film zenéi közül valamelyik.
Hallgassunk irodalmat!
Az első dalunk a Szent Johanna Gimihez kapcsolódik, ez az a bizonyos dal, amire SPOILER Reni és Cortez összejönnek. SPOILER VÉGE
Nem mellesleg Reni sírós dalai között is ott van.
Nem mellesleg Reni sírós dalai között is ott van.
De számomra ez a dal inkább pozitív, mint sírós. Az Akkor szakítsunk könyv miatt pedig most úgyis nagy a Leiner Laura láz, szóval...
(Grace klinika rajongóknak mondom, hogy abban is szólt már.)
(Grace klinika rajongóknak mondom, hogy abban is szólt már.)
Az alábbi részlet a Szent Johanna sorozat ötödik részéből, A reményből származik, és előre szólok, ha valaki nem olvasta: ERŐSEN SPOILERES!
"A tornateremből kiszűrődő zajból ítélve elkezdődött a karácsonyi buli. A Keane Somewhere Only We Know dala indította az estét. Remegő kézzel letöröltem a könnyeimet. Totálisan megsemmisültem.
– Menjünk be, hideg van – nézett rám Zsolti szomorúan, mire némán bólintottam. Mindenki elindult, én pedig a könnyeimtől homályosan néztem a karácsonyi fényeket, és lassú léptekkel utánuk indultam.
Az udvarra vezető ajtó hirtelen kivágódott mögöttünk, mire mind megfordultunk. Cortez kirontott az ajtón, ami erősen visszacsapódott. Lélegzet-visszafojtva néztem rá. Az ajtóban állt, homlokába hulló sötét tincsei alól fürkészve nézett, és csak ennyit kérdezett:
– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan.
Cortez hitetlenül elmosolyodott, megindult felém, és abban a pillanatban gondolkodás nélkül én is odaléptem hozzá. Körülbelül fél lépésre tőle megálltam, ő pedig megragadta a karom, és határozott mozdulattal magához húzott. Nem tudom, hogy ő csókolt-e meg engem vagy én őt, esetleg egyszerre történt. Nem ez a lényeg. A gyomromban lévő valamennyi pillangó felébredt és vadul csapkodni kezdett, miközben a mellkasom úgy hullámzott, hogy alig álltam a lábamon. Forgott velem az egész világ, végig azt kívántam, hogy soha ne érjen véget. Mintha csak megérezte volna a gondolatom, Cortez továbbra sem engedett el, hanem többször, egymás után megcsókolt, én pedig alig kaptam levegőt, és a boldogságtól majd szétrobbantam. Végül a homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
– Mennem kell – suttogta.
– Tudom – fúrtam bele a tekintetem az övébe.
– Megvársz? – kérdezte halkan.
– Két és fél éve mást sem csinálok – feleltem, mire lehunyta a szemét, és újra megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint a szilveszteri. Sokkal több érzelem volt benne, sokkal bátrabb és sokkal igazibb volt. :) Cortez elengedte a kezem, az ajtóhoz lépett, és vissza sem nézve bement a suliba. Pislogás nélkül meredtem utána, aztán a szám elé kaptam a kezem, és vigyorogva lesütöttem a szemem."
– Menjünk be, hideg van – nézett rám Zsolti szomorúan, mire némán bólintottam. Mindenki elindult, én pedig a könnyeimtől homályosan néztem a karácsonyi fényeket, és lassú léptekkel utánuk indultam.
Az udvarra vezető ajtó hirtelen kivágódott mögöttünk, mire mind megfordultunk. Cortez kirontott az ajtón, ami erősen visszacsapódott. Lélegzet-visszafojtva néztem rá. Az ajtóban állt, homlokába hulló sötét tincsei alól fürkészve nézett, és csak ennyit kérdezett:
– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan.
Cortez hitetlenül elmosolyodott, megindult felém, és abban a pillanatban gondolkodás nélkül én is odaléptem hozzá. Körülbelül fél lépésre tőle megálltam, ő pedig megragadta a karom, és határozott mozdulattal magához húzott. Nem tudom, hogy ő csókolt-e meg engem vagy én őt, esetleg egyszerre történt. Nem ez a lényeg. A gyomromban lévő valamennyi pillangó felébredt és vadul csapkodni kezdett, miközben a mellkasom úgy hullámzott, hogy alig álltam a lábamon. Forgott velem az egész világ, végig azt kívántam, hogy soha ne érjen véget. Mintha csak megérezte volna a gondolatom, Cortez továbbra sem engedett el, hanem többször, egymás után megcsókolt, én pedig alig kaptam levegőt, és a boldogságtól majd szétrobbantam. Végül a homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
– Mennem kell – suttogta.
– Tudom – fúrtam bele a tekintetem az övébe.
– Megvársz? – kérdezte halkan.
– Két és fél éve mást sem csinálok – feleltem, mire lehunyta a szemét, és újra megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint a szilveszteri. Sokkal több érzelem volt benne, sokkal bátrabb és sokkal igazibb volt. :) Cortez elengedte a kezem, az ajtóhoz lépett, és vissza sem nézve bement a suliba. Pislogás nélkül meredtem utána, aztán a szám elé kaptam a kezem, és vigyorogva lesütöttem a szemem."
Imádom ezt a részt, sőt, az egész sorozatot :D *.*
VálaszTörlés