Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag


Ez fájni fog...
Az Ezüst Csillag

A blogturnéról


A Maxim Kiadó jelenteti meg Jeannette Walls: Az Ezüst csillag című regényét, mely Jean és Liz megindító története. Ez a testvérpár megmutatja az olvasóknak, hogy minden körülmények között érdemes kiállni az igazunk mellett, legyen az bármennyire kilátástalan helyzet. Három blogger véleményét olvashatjátok a turné során, amit ismét érdemes követni,  egy példány nyereménykönyv vár szerencsés gazdájára!


A könyvnek szinte minden pillanata fájdalmat okozott vagy feldühített.
De pont azért, mert (sajnos) mindent elhittem belőle...

Eredeti cím: The Silver Star
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 300
Fordító: Marcali Ferenc
ISBN: 9789632615363
Sorozat: -
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (3,63)
Megrendelési link

Egy szívszorító és felszabadító erejű regény egy bátor lányról, aki szembeszállt a felnőttek világában uralkodó igazságtalansággal. Az Ezüst csillag a képzelőerő és történetmesélés diadala.
1970-et írunk, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jean tizenkét éves, a nővére, Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk, Charlotte – aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindenhol talált – hátrahagyva őket és egy-két hónapra elegendő költőpénzt, elindul, hogy megtalálja önmagát. Egyik nap Bean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginába utaznak nagybátyjukhoz, Tinsley-hez.
Bár a nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean nővérével együtt irodai munkát és gyermekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi gyár tagbaszakadt munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi agresszív és hatalommániás. Az alkalmazottai rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban egy nap már nem bírja a megaláztatást. De mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e aki mellé áll ebben a küzdelemben?


Véleményem

Ez nem egy könnyű történet. Folyamatosan fájt vagy ha épp nem fájt, akkor dühített. Olykor pedig egyszerre mindkettőt. A fülszöveg bevezetője nagyon jól mondja: ez a regény egy erős kislány története. 

Az a legérdekesebb az egészben, hogy amikor az ember olvasni kezd, még csak nem is ő tűnik az erős láncszemnek. Két nővér történetével indulunk, akiknek egy labilis anya mellett kellett felnőniük, így pontosan tudják, milyen magukról gondoskodni. És amikor a két kislány története elindult, Liz, az idősebb lány tűnik az erősebbnek. A tipikus nővér, aki gondoskodik a húgáról, akinek anya helyett is anyának kell lenni, de közben nővérnek is. Okos és tehetséges lány, ráadásul még szép is, és megvan a gyakorlati érzéke is a mindennapokhoz. 

Ahogy azonban halad előre a történet, egyre inkább előtérbe kerül a nézőpontkarakterünk, Jean, vagyis Bean, ahogy mindenki szólítja. Csak egy tizenkét éves kislányról beszélünk, de Lizzel ellentétben talán pont az a szerencséje, hogy kicsit távolabb tudott maradni anyja előítéleteitől, és nyitott tud maradni az új világra. A jó részére és a rosszra is. Beannek ugyanis rettentően jó szeme van, és kicsit talán azért is, mert még megvan benne a gyermeki naivitás, nem fél kiállni az igazáért. Egyre inkább azt érezzük, hogy ő az a történetben, akit követnünk kellene. Mert Liz gondoskodása pontosan ellentétes hatást ér el, mint ami a célja lenne. 

És az a nagyon érdekes, hogy Beanen és az unokaöccsén és annak édesanyján kívül gyakorlatilag majdnem mindenkit utáltam, vagy legalábbis haragudtam rájuk. Lizre pont azért, amit már leírtam, hogy a nagy gondoskodás közepette mintha vakká válna a világra. Aztán ott volt még a nagybátyjuk, Tinsley, akit nagyon akartam szeretni. És tulajdonképpen kedveltem is. Végtére is szó nélkül befogadta ezeket a szinte idegen lányokat és bár keménynek tűnt, a szíve a helyén volt. De benne is megvolt a régi világnak az a maradéka, amiért nem tudtam maradéktalanul megszeretni. Ami a lányok édesanyját illeti... Egyszerűen nincs miért szeretni: egy elkényeztetett, önző nő, és bár helyenként sajnáltam, mert nyilvánvaló, hogy ez a város tényleg lehetett méreg egy fiatalnak, ez még nem indokolja azt, hogy ilyen módon elárulja a saját lányait. Végül pedig ott van Maddox, akitől szinte az első pillanattól a rosszullét kerülgetett.

De ami a legborzasztóbb, hogy ha megkérdeznék, hogy mi vagy ki dühített fel a legjobban, a válaszom nem Maddox lenne. Maddox egy undorító féreg, efelől senkinek ne legyenek kétségei. De ami ennél is szörnyűbb, maga a város és a vak és néma lakók, akik egyszerűen nem tesznek semmit. Még elég friss bennem Emma Watson beszéde, és egy idézet nagyon megmaradt bennem: "A gonosz erőinek csak arra van szükségük a diadalukhoz, hogy a jó férfiak és nők te tegyenek semmit." Na, pontosan ez zajlik itt is, sőt... Ezek a városiak nem csak vakok, némák és süketek, de még fejet is hajtanak. És erről olvasni kegyetlen. Amikor szó nélkül tűrik, hogy bántsák a gyerekeiket, amikor szemet hunynak az erőszak fölött, mert félnek... Miközben elég lenne, ha összefognának.

Ebben a déli kisvárosban játszódó történetben van minden: családon belüli erőszak, lelki elnyomás, szegénység, rasszizmus, csalódás, elmezavar. Sokat mond, hogy még a háttérben zajló vietnami háború volt a legkisebb bajom... De egy okból nem tudom ezért utálni a könyvet: ez pedig az, hogy elhiszem, hogy ez volt. Elhiszem, hogy ekkora konfliktus volt, amikor végül egyesítették a feketék és a fehérek iskoláit. Elhiszem, hogy a régi déli gazdag családoknak degradált olyan munkát végezni, amit a feketéknek kell. Elhiszem, hogy hosszú évekkel a polgárháború után is megvoltak a régről hozott címkék: feketék, fehérek, gazdagok, napszámosok (jelen esetben gyári munkások). És pontosan ebből fakadóan mindenki mindenki ellen volt egy kissé, és nem tudtak továbblépni, mert nem volt, ami összetartsa őket. A régi berögződéstől egyszerűen képtelenek voltak szabadulni. 

Őszintén megviselt a könyv. Nem úgy, ahogyan számítottam rá, de határozottan megviselt. Nem sírtam, sokkal inkább dühöngtem, és voltak pillanatok, amikor szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy nem tudtam benyúlni néhány pillanatra a történetbe, és megrázni a szereplőket, hogy kapjanak már észbe. Nehéz volt, nem csak a szereplőknek, nekem is.

Nem kaptam felszabadulást. Kaptam némi igazságtételt, de felszabadulást nem. És ez így van jól, mert így reális. Viszont valószínűleg pont ettől jön át igazán a tanulság, mert egyszerűen húsba vág: cselekedni kell, nem szabad hallgatni, nem szabad hátralépni és tűrni mindent, ha nem helyes.

AJÁNLOM


Olvassatok bele a képre kattintva!

https://docs.google.com/file/d/0B7IHkgxVfMGeV0htQklPUTlndTQ/edit



Blogturné extra - Az Ezüst csillag

Az Ezüst csillag kitüntetést, amiről a regény a címét kapta, 1932-ben alapították az Egyesült Államokban, először csak és kizárólag a szárazföldi haderő részére, 1942-ben azonban kiterjesztették a többi hadierőre és a polgári résztvevőkre is. Azok kaphatják meg, akik "bátorságot mutattak az Egyesült Államok ellensége elleni harc során". Ez a negyedik legmagasabb kitüntetés. Az első, aki kiérdemelte az érmet Douglas MacArthur tábornok volt, aki egyébként később még hatot kapott, így összesen hét Ezüst csillaggal dicsekedhetett. Az ismételt adományozásnál azonban már nem újabb csillagot kapnak a katonák. Többszöri elnyerését a szárazföldi csapatoknál és a légierőnél bronz és ezüst tölgyfalevélkékkel, a haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál pedig bronz és ezüst csillagocskákkal jelzik a kitüntetés szalagján.
Az Ezüst csillagot kiérdemeltek teljes listáját ITT megnézhetitek.



Nyereményjáték

Az Ezüst csillag nyereményjátékára a kérdéseket  a BELEOLVASÓ segítségével tudjátok megfejteni. A három blog mindegyikén felteszünk egy-egy kérdést, amit könnyedén meg tudtok válaszolni a linken található  első három fejezet ismeretében. Sok szerencsét!

A mai kérdés:

Milyen ételt ettek a leggyakrabban a lányok?


a Rafflecopter giveaway


A blogturné menetrendje

10.06. - Deszy könyvajánlója
10.09. - Kelly és Lupi olvas
10.12. - Roni olvas


Rendeld meg a képre kattintva!