Breaking News

Sherrilyn Kenyon perli Cassandra Clare-t!

Amikor megláttam a híreket, bevallom őszintén, én magam sem akartam elhinni, hogy jól értem a címet, de igen: Sherrilyn Kenyon hivatalosan is perli Cassandra Clare-t, amiért a Shadowhunters sorozat ötletét tőle lopta. 

Sherrilyn Kenyon


Cassandra Clare fanfictioníróként kezdte pályafutását, és már akkoriban voltak problémái azzal kapcsolatosan, hogy vádak érték, mások munkájából emelt el ezt-azt. Mindenesetre ez a dolog hosszú távon nagyrészt lecsengett, és bár a történetei észrevehető hasonlóságot mutattak itt-ott más művekkel (például a Harry Potterrel és a Csillagok háborújával), egyik sem volt olyan szoros, hogy bárki különösebben foglalkozzon vele. 

Kenyon 1998-ban kezdte írni Sötét Vadász sorozatát, amelyek közül az első hét rész jelent meg eddig magyarul, az Ulpius ház gondozásában.
Cassandra Clare A végzet ereklyéi első részét, a Csontvárost 2007-ben publikálta. 

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a benyújtott panasz, melyben hosszan ecsetelik a két világ és a karakterek közötti hasonlóságokat, sokkal inkább Nick Gautier sorozatára épít - már amennyire én ezt az eddigi tudásommal Kenyon világáról meg tudom állapítani, ugyanis karakterösszehasonlításoknak semmi köze az eddig általam olvasott  a Sötét vadász sorozat első hét részéhez. Az összehasonlítás alapja Nick és az őt körülvevők, Nick sorozatának első része pedig 2010-ben jelent meg. (Persze ettől a világ, amelybe a karakterek az írónő ágyazta valóban 1998-tól létezett.)

A pert február 5-én indították, és Kenyon kártérítést követel a szerzői jog megsértéséért és kiesett haszonért, valamint a jogsértés megszüntetését. 

Kenyon szerint mind a Sötét vadászok, mind az Árnyvadászok egy harcosokból álló elit csapat, akiknek eddig ismeretlen természetfeletti fenyegetéstől kell megvédeniük az emberi világot, eközben pedig élik mindennapi életüket. 

Mindkét sorozatban adott egy harcosokból álló csapat, akik a démonoktól védik a világot, és egy fiatal a Sötét vadászok/Árnyvadászok világának részévé válik, amikor megmenti egy jóképű szőke Sötét vadász/Árnyvadász... A főszereplőknek rá kell jönniük, mi a céljuk az életben, hogy démonokkal és saját bizonytalanságaikkal harcoljanak, eközben pedig mindenféle barátokkal kapcsolatos és családi problémákat kell megoldaniuk. Mindkettejüknek meg kell ölniük démoni apjukat, és szembe kell nézniük a fenyegetéssel, hogy gonosszá akarják őket tenni. Mind az Árnyvadászok, mind a Sötét vadászok rendelkeznek megbűvölt kardokkal, amiknek egyedi neve van, és úgy fénylenek, mint a mennyei tűz. Mindkét világban vannak normális emberek, akik nem tudnak a természetfeletti világról, és külön nevük is van.

Kenyon szerint a hasonlóságokra még 2006-ban hívták fel a figyelmét a rajongói, és ekkor a panasz miatt Clare a Sötét vadász elnevezést Árnyvadászra cserélte. Kenyon azt is nehezményezi, hogy a kifejezést most már nem pusztán a fajra, hanem egy egységesített brandre is használja Clare, ami szintén hasonló az ő Sötét vadász sorozatához. 

A teljes, 29 oldalas vádiratot ITT olvashatjátok, illetve ITT megtaláljátok az összehasonlítást a karaktereket között.  

Cassandra Clare


Az esetre Courtney Milan történelmi romantikus szerző hívta fel a figyelmet, aki korábban maga is jogász volt. Szerinte nem Sherrilyn Kenyon találta ki, hogy emberek harcolank a természetfelettivel, így nincs tulajdoni joga sem arra az ötletre, hogy az emberek vakok egy természetfeletti világra, aminek nevet adtak. Szerinte az általa felsorolt karakter, illetve cselekménybeli hasonlóságok és tárgyak 95%-a a közös irodalmi háttérből táplálkozik. Mind a két történet mitológiai alapokra épít, ebből fakadnak a hasonlóságok. Illetve kiemeli, hogy ötleteket nem tudsz szerzői jogi értelemben levédeni, csupán azok konkrét kifejeződését. Szerinte ha magukat az ötleteket le lehet védetni, akkor soha többet senki nem tudna többé írni. 

Egyelőre Clare és kiadója részéről senki nem nyilatkozott az ügyet illetően. 


A magam részéről picit nevetségesnek tartom az ügyet. Clare-t is, Kenyont is szeretem, de...

Nick sorozatát én magam még nem olvastam, ezért a konkrét összehasonlításokkal nem igazán tudok mit kezdeni, mindenesetre a Sötét vadász sorozat első hét része alapján nem igazán érzek égető hasonlóságokat. Amennyiben pedig ezek Nick sorozatában kerülnek elő ilyen szorosan, akkor nincs alapja a panasznak, hiszen azt később kezdte publikálni a szerző, mint Clare. Még ha a világok közötti hasonlóságok léteznek is, ezek valóban fakadhatnak tisztán abból, hogy közös mitológiai alapból építkeztek, a karakterek közötti hasonlóságok már tényleg kérdésesebbek - viszont ha Nick sorozata három évvel későbbi, a karakterek hasonlósága miatti panasz alapja nem lehet az, hogy Kenyon 1998-ban kezdte a Sötét vadász sorozatot, hiszen Nick története később kezdődő spin-off. (Nagy szükség lenne egy igazi Kenyon szakértőre ebben a kérdésben, egy olyanra, aki mindkét világot jól ismeri.) 

Másrészről, és igazából számomra ez teszi érthetetlenné az egészet: miért most jutott eszébe Kenyonnak perelni? Állítása szerint már a Csontváros megjelenése előtt felhívták a figyelmét a feltételezett lopásra, márpedig akkor Clare még publikálatlan, első könyves szerző volt. Miért nem nyújtott be panaszt ellene Kenyon akkor, amikor a Csontváros megjelent és Clare még nem volt ennyire sikeres? Miért a Csontváros megjelenése után 10 évvel jut eszébe a dolog? 
Az, hogy a Shadowhunters kifejezés most már az új kiadásokon ténylegesen megjelenik a borítón, és egy egész brand épült rá, véleményem szerint elég gyenge érv. Magára az Árnyvadász kifejezésre sem lehet panasza, hiszen kapásból szerintem több olyan könyvet is lehetne találni, amelyben az árnyvadász mint faj létezik, vagy minimum kifejezés szinten megjelenik. 

Mindenesetre akármi lesz is a dologból, rettentő kíváncsian várom a fejleményeket.

14 megjegyzés:

  1. Már tumnlr-ön olvastam az esetről és nevetséges, hogy a külföldi olvasók mennyire támadják Cassandra Clare-t. Érdekes, hogy az állítólagos rajongóknak egy ilyen hír elég volt, hogy kedvenc írójuk ellen forduljanak, mert addig a szóig, hogy 'plágium' egyik sem lát tovább és nem gondolnak bele, hogy a legtöbb feltételezés alaptalan. Persze vannak olyanok, akik védik CC-t és ki is fejezik a véleményüket, főleg azok, akik olvasták mindkét sorozatot.
    És bennem is felmerült, hogy miért pont most rukkolt Kenyon ezzel az egésszel elő? Mindenesetre eléggé rossz lenne, ha CC veszítene (elméletileg már így sem állnak jól nála a dolgok és sok esély van rá, hogy elveszíti a pert) hisz ki tudja milyen hatással lenne ez a rajondókra nézve; talán nem jelenthet meg több könyvet vagy beszüntetik a sorozatot. Bármi is legyen itt mi is veszíthetünk elég sokat.

    VálaszTörlés
  2. Hahahaha, ez a Nickes dolog az én fejemben is szöget ütött. Tegnap este belefutottam az erdeti cikkbe, de igazából nem nagyon tudom hova tenni a dolgot, mert amit leírtak kifogásként annak nagyrésze szerintem baromság, vagy legalábbis nagyon általános. Nem tudom mi és mennyire lehet igaz ebből, és mi lehet a háttérben, de a cikk alapján nem annyira kerek a dolog...

    VálaszTörlés
  3. Miért pont most rukkolt elő Kenyon ezzel az egésszel? Szerintem teljesen egyszerű a válasz. Azért, mert most tud pénzt kiszedni CC-ből, ha véletlen megnyeri a pert. Amíg CC kezdő szerző volt, nem származott volna belőle haszna, ha akkor támadja, most lehet, hogy lesz. Az egész a pénzről szól szerintem.

    VálaszTörlés
  4. Ha jól belegondolunk vannak emberek, akiknek hasonló a gondolkodásuk, az ízlésük, és netalántán hasonló alapanyagból dolgoznak. Ha minden író perelne, akkor a bíróságnak mindig lenne munkája, mert minden történetben van olyan rész, amit hasonlít egy másikhoz, és ez egyre gyakrabban fog előfordulni, mivel egyre több könyv van.

    A lényeg, hogy ennek is csak azért van értelme, mert ha Sher nyer leakaszt egy csomó pénzt Cassie-ről, és hogy ezt miért most csinálja? Mert mostanában a sorozat nagy publicitást élvez, mert ugyebár ott van a TV sorozat is (nagyon remélem, hogy nem ez fogja megszívni az egészet), sorra jelennek meg Cassie könyvei amiből szépen be is hozza a megérdemelt nyereséget, és Sher, vagy az ügyvédei, vagy mit tudom én ki rájött arra, hogy nagyot kaszálhatnak.

    VálaszTörlés
  5. Még jó, hogy pereli. Sharillyn máris médiaközpontba került. Nem perelné, ha a Shadowhunter figura kevésbé lenne híres, nincs ekkora sikere. De van. És innentől kezdve az írónő fejében elfészkelődött egy kényelmetlen gondolat: miért ő, miért nem én? :D Még jó, hogy pereli, főleg ha akadt aki kis rosszmájúan a fülébe sutyorogta, hogy valójában az a siker téged illetne, meg te jobb vagy, és mégis az ő könyveit filmesítik? Ki tudja, miért? (gondolom, volt akinek e kérdés kapcsán is akadtak ötletei :P Például azért, mert Simon már csak… Simon :D). Én azért nagyon reménykedem benne, hogy észhez kapnak, és megegyeznek valahogy. Őrült lavinát indítanának el egy ilyen precedenssel. Abba bele se akarok gondolni, mit jelentene ez a jövőre nézve szakmai berkekben. Így is sok szerző gondolja magáról, hogy őt mindenki lenyúlja. Ja és CC-nek amúgy is volt már gondja ugyanezen téma kapcsán. Hát akkor meg miért ne pereljük be? :D Ej… szomorú ez na.
    Jesszus, belegondoltam, mégis hányan szívnának ma, ha az első vámpíros sztori írója beperelni mindenkit, akinél szerepel ilyen vérszívós ürge, aki éjszaka szaladgál, nappal meg koporsóban héderezik. Húha, húha. Meg a Luke, én vagyok az apád – de sokszor elhangzott már az irodalomtörténészek szájából… meg a szőke herceg is szőke, a fene essen bele. :D

    VálaszTörlés
  6. Csatlakozom az előttem szólókhoz.
    Ez az egész a pénzre és a sikerre megy ki. CC ismert, elismert és sikeres írónő, épp ezért most tudna belőle sok pénzt kicsikarani, ha nyerné a pert. De szerintem "a rossz reklám is reklám" elv is szerepet játszik. A botrány miatt mind2 írónő könyvét többen veszik majd, hogy megtudják, mi ez a nagy felhajtás, hogy összehasonlíthassák a műveket. Ez által még ha Kenyon végül el is veszíti a pert, összességében akkor is jól jár. Ehhez pedig Cassie jelenlegi sikere elengedhetetlen.
    Ennek ellenére értelmét nem látom, sokkal inkább szánalmas, amit művel.
    Kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége.

    VálaszTörlés
  7. Azért most perel mert nem megy a szekér és kell a pénz , ennyi!! + féltékeny mert CC nagyobb sikert ért ugyanazon témával mint ő ... 😉

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Nálam Kenyon AZ Írónő. CC könyveit is olvastam, az első négyet, számomra a többiNálam Kenyon AZ Írónő. CC könyveit is olvastam, az első négyet, számomra a többinek nincs értelme, az ötödik részt pár oldal után becsuktam. A plágium meg plágium, lehet szépíteni, meg kimagyarázni, de attól még az maradbek nincs értelme, az ötödik részt pár oldal után becsuktam. A plágium meg plágium, lehet szépíteni, meg kimagyarázni, de attól még az marad

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Két dolgot fűznék hozzá:
      1. Szerintem ez nem "Egyiket szeretem, másikat nem, akkor tutira annak van igaza, aki szerintem jobb" kérdése. Tökéletesen elfogadható, hogy nem szereted Cassandra Clare-t, de az, hogy valami nem tetszik, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy automatikusan nincs igaza. :)
      2. A kérdés pont az, hogy volt-e plágium vagy nem. Tehát amit írsz, hogy a plágium az plágium, nem ilyen egyszerű kérdés. Ha szó szerint ugyanaz lenne a két sorozat, akkor ilyen egyértelmű lenne a dolog, mint amit te is írsz. De nem ennyire egyszerű.

      Törlés
    2. Sajnos ezzel a problémával tudtunkon kívül is szembekerülhetünk!!! Állítólag méga magyar jog szerint is, akár egy papirfecnire írt vázlat kezdemény is lehet per tárgya, ha valakinek arra szottyan kedve! Amire szerintem is baromság, de érdeme smegnézni a szerzői jogi törvényt - "bírom" azt a kitételt, hogy "minden beletartozik, de különösképpen az alábbi kategóriák..." - aztán találd ki mi tartozik bele.

      Ami pláne ilyen fantasys-természetfelettis cuccoknál vicces, mert akkor tkp. Tolkien is beperelhetne mindnen azóta író fantasy írót, és sok-sok alkotás nem születhetett volna meg, se könyv, se film, se semmi....

      Törlés
  10. Én is egyetértek az előző kommentelőkkel.Sherrilyn Kenyon ezzel csak nevetségesebbé vált a szememben.Ennyiből az írók 90%-a perelhetne egy másikat. Az írók írnak,a könyvek kiadásra kerülnek. És igen,időnként előfordul,hogy hasonló ötleteik támadnak miközben lehet,hogy nem is tudnak egymásról.Nem kell ezen fennakadni.Ráadásul azonos a műfaj,így még valószínübb ennek az esélye.Kenyon megérdemelné,ha elveszítené a pert.

    VálaszTörlés
  11. Na, szerintem akkor most mindenki válasszon magának egyet a kedvenc már nem élő írói közül, és gyorsan keressen magának egy ma élő írót, akit beperelhet plágium miatt. A védelmi időről meg feledkezzünk most meg szépen... Viccet félretéve, Eliza Béresnek igaza van abban, hogy az írók 90%-a perelhetne valakit. Mivel évente kb 10-12000 cím jelenik meg, így szinte lehetetlen elkerülni azt, hogy két ugyanabban a műfajban publikált könyvben legyenek hasonlóságok. Ms Kenyon véleményem szerint egy pofátlan pénzéhes perszóna, aki galád módon saját szellemi tulajdonaként akar beállítani olyan dolgokat, amik már akkor is léteztek a világirodalomban, amikor ő még egy kósza gondolat sem volt. Nagyon szép, hogy ebből az egész katyvaszból 29 oldalas vádiratot hoztak össze, majd dobjunk nekik egy kekszet vagy valamit... "A főszereplőknek rá kell jönniük, mi a céljuk az életben..." *megdöbbent fej* nemáááááááár! tényleg? hmm... mintha a valóságban is ez lenne a fiatalok egyik legfőbb feladata/problémája. basszus, én is perelni fogok valakit. A nyúlon túlra tekintve pedig láthatjuk, hogy nagyon sok világban vakok az emberek a természetfelettire, sok főhősnek van gonosz apja/anyja/rokona, akit meg kell ölni stb-stb... Ha csak ezeket a sablonokat nézzük (mert ezek bizony baromi nagy irodalmi sablonok, amik réges régen egy messzi-messzi galaxisban keletkeztek), akkor Lara Adrian, Kresley Cole, Sherrilyn Kenyon, Ronda Thompson és a többiek, akik paranormális romantikus regényeket írnak, körbeperelhetnék egymást életük végéig. Szóval, köszönjük Ms Kenyon, hogy lekötött minket néhány percig a nevetséges vádjaival, de menjen inkább vissza az íróasztalához, és alkosson valami valóban egyedit és maradandót.
    Ja, és valaki javasolja már J. K. Rowlingnak, hogy ő is jól pereljen be mindnekit, akinek természetfeletti karakterei egy iskolában tengetik unalmas, sivár és gonosszal harcolgatós napjaikat. Hátha abból is kikerekedik egy jó kis szaftos odamondogatás a neten.

    VálaszTörlés