A Mielőtt megismertelek rendezője készíti a Párválasztó filmet!

Többször megfordult már a fejemben, hogy a Párválasztó orozat adaptációja egyszerűen el van átkozva. Kiera Cass könyvei nagy sikert arattak, igazi bestsellernek számítanak, és már el is kezdték a Párválasztó tévésorozat munkálatait 2013-ban, de akkor a CW projektje befuccsolt. 

Ezek nem túl biztató jelek voltak, sokan már le is mondtunk róla. Aztán érkezett a hír: film lehet belőle a Warner Bros.-nál. 



A kezdeti bukdácsolás már csak azért is meglepő volt, mert nem csak sokan szerették már amúgy is, de két népszerű elemet vegyít a történet: a tévés valóságshowkat (Nagy Ő) és a disztópiák világát. 

A történet szerint America egy olyan világban él, melyben szigorú kasztrendszer uralkodik:  minden kasztnak megvan a maga feladata (Americáéké a művészeké), és ebből a kasztból csak házasság útján kerülhet az ember feljebb, vagy épp lejjebb - már ami a lányokat illeti, hiszen a lány kerül a fiú kasztjába, fordítva nem működik. Természetesen az egyes kasztok anyagi helyzete is teljesen más. 
A nagy csavar az, hogy a királyságban a trónörökös a hagyomány szerint egy verseny keretei közt talál feleséget. Az ara bármelyik kasztból származhat. Kiírják a versenyt, a lányok szerte az országból jelentkeznek, mindenféle kasztból, és kiválogatnak közülük egy maréknyit, akik aztán egy valóságshowban küzdenek meg a herceg szívéért, melyet az egész birodalom figyelemmel kísér. 
Americának már van szerelme, nem akar Maxon, a trónörökös jegyese lenni. Mégis úgy alakul, hogy bekerül a versenybe.

A forgatókönyvet közben el is készítette a regény alapján Katie Lovejoy, de ezen a ponton még mindig távolinak tűnt csak a film. 

Most azonban a Variety oldalán bejelentették: a filmnek már rendezője is van, nem is akárki! A Párválasztó film direktora az a Thea Sharrock lett, akinek a neve most épp a Mielőtt megismertelek film adaptációja miatt forog a levegőben. 



Kell ennél jobb hír szombat reggelre?

6 megjegyzés

Írj megjegyzést
2016. június 18. 10:20 delete

A legeslegjobb!! ❤❤
Mikor olvastam a könyvet, imádtam, és nagyon remélem, hogy ha tényleg megfilmesítik, akkor nem csalódunk bennük. 😉

Reply
avatar
2016. június 18. 10:21 delete

A legeslegjobb!! ❤❤
Mikor olvastam a könyvet, imádtam, és nagyon remélem, hogy ha tényleg megfilmesítik, akkor nem csalódunk bennük. 😉

Reply
avatar
2016. június 18. 11:33 delete

Wáá, ez vagyon jó hír :3 Én is vagyok szerettem a könyvet, magával ragadott a története, a cselekménye, minden. Remélem, hogy nem csalódunk majd a filmben sem ^^

Reply
avatar
Névtelen
AUTHOR
2016. szeptember 13. 15:54 delete

Kb.mikorra lesz kész egy film?

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!