Hogyan kedveltem meg Neville-t a végére, avagy ne ítélj az első könyv alapján

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy minden Harry Potter rajongó megtalálta a maga preferenciáját a kedvenc szereplők kategóriában.

Vannak, akik a sötétebb karakterekre buktak, és a nagy kedvenceik a meg nem értett Draco, Bellatrix vagy épp maga Voldemort.

Mások Hermionéval tudtak azonosulni, akik maguk is úgy érezték, könyvmolyként szeretik őket strébernek bélyegezni. 

Megint mások a Weasley ikreket választanák, akik mindig ott vannak a legjobb balhéknál és amúgy is olyan viccesek.

Aztán persze ott van a kicsit dilis, de bölcs Dumbledore, vagy a köpönyegforgató Piton. 

És még sorolhatnám... 

Volt viszont egy szereplő, akit bevallom, én magam nagyon sokáig nem tudtam hova tenni.

Neville Longbottom persze mindig jóindulatú volt, Harryék kissé bénácska osztálytársa, aki nyilvánvalóan azok képviseletében volt ott, akik maguk is úgy érezték, hogy ők... nos... nem túl ügyesek vagy sportosak vagy okosak, inkább mindig csak a többiek után kullognak.

Ennek a karakternek persze megvan a létjogosultsága, és ezt már régen sem vitattam soha. Valahogy mégis évekbe telt, míg igazán megértettem és megkedveltem Neville-t. 

Az első "Mi a fene történik?" pillanatom az első rész végén az a jelenet volt, amikor Neville annyi extra pontot kap Dumbledore-tól, hogy végül az ő pontjai billentik át a mérleget. Értettem, hogy Dumbledore azt akarta, hogy a Griffendél nyerjen, de ezt nagyon sokáig mondvacsinált dolognak tartottam. Persze kicsit még most is, de valójában valószínűleg nem voltam elég érett és bölcs ahhoz, hogy értsem, mire gondol Dumbledore. Mert a fenébe is, tényleg sokkal nehezebb szembeszállni egy baráttal, ha hülyeséget csinál, mint megmondani egy idegennek, hogy hékás, ezt nem kéne azért. 

Meg persze kiderült Dumbledore és Grindelwald története, és Dumbledore aztán elsőkézből tudja, milyen, ha valaki baráttal száll szembe...

Neville ezután újra meg újra megjelent Harryék életében, de jobbára folytatta a csetlést-botlást - szó szerint is (karácsonyi bál) és átvitt értelemben is. 

Mégis... valahogy azt vettem észre a sorozat vége felé, hogy Neville kezd fogást találni rajtam, az utolsó rész alatt pedig szívem szerint felkiáltottam volna: Ez az, Neville, mutasd meg nekik!

Könnyű erre legyinteni és azt mondani: Persze, az utolsó részben arra játszott Rowling, hogy Neville igazi badassként térjen vissza.

És ez igaz is. 

Valójában viszont voltak jelei a dolognak. És ha nagyon mélyen magamba nézek, nem itt kezdődött bennem a változás Neville kapcsán, hanem valahol az ötödik rész olvasása közben. 

Szerintem Neville ebben a könyvben kezd igazán átváltozni azzá a Dumbledore Seregét életben tartó harcossá, akit a Halál ereklyéiben látunk. 

Először látjuk Neville-t, ahogyan Harryvel és Lunával osztozik a tesztrálok látásának képességében. Ez pedig nagyon is komoly dolog. Harry, Neville és Luna olyasmit láttak, amit igazán nem egyszerű feldolgozni: látták valaki halálát. Ők mégis képesek voltak tovább menni és feldolgozni ezt. Így ez nem csak egy nagyon hasznos képesség, de a jellemükkel együtt nagyon sokat mond arról, milyen erősek ők. És hogy mennyi olyan élettapasztalatuk vannak, amit a legtöbb korukbeli meg sem tapasztalt. 

Aztán láthatjuk Neville-t a szülei társaságában a Szent Mungóban. Kevés szívszorítóbb jelenet van ennél, viszont itt is nagyon sokat tanulhatunk arról, ki is Neville.

És ebben a részben már érezni Neville-ben a változást - változtatni akar, erősebb akar lenni, ki akar állni magáért, "jobban akar hasonlítani Harryre". Keményen hajt a DS edzéseken, és amikor a végén oda kerül a sor, kiveszi a részét a minisztériumi csatából is - még ha bénázik is. Ez meg nem az ő pillanata, még túl korai lenne. 

Mert Neville fejlődéstörténete lassú. A bátorság mindig benne volt - nagyon is igaza volt a Süvegnek. És bármennyire szerettem is régen legyinteni arra, hogy szembeszállt Harryékkel az első részben, amikor ki akartak osonni, annál többet üzent ez a jelenet arról, mi rejlik Neville-ben valahol. Csak elő kellett ásni.

Jelekből pedig akadt jó néhány: például amikor mindenki kiröhögte Neville-t a harmadik részben a mumusa miatt. Persze, elsőre viccesnek tűnhet, hogy Neville legnagyobb félelme Piton - még viccesebb persze a nagymam ruháiban -, ám ha kicsit utánagondol az ember, mit jelent ez Neville-re nézve, már egyáltalán nem olyan vicces az a jelenet. Neville egészen konkrétan MINDEN ÁLDOTT NAP szembenéz a legnagyobb félelmével. Minden félelme ellenére minden alkalommal beül a Bájitaltanra és lenyeli a békát. 

De volt még egy dolog az ötödik részben, ami elgondolkodtatott Neville kapcsán. A jóslat.

Neville maga is lehetett volna Harry helyében. És rettentő érdekes elgondolkozni azon, mi lett volna, ha nem Harryt támadja meg Voldemort azon az éjszakán, hanem Neville-t. Mennyire alakult volna máshogy a történet?

Ez pedig elvezet ahhoz, hogy észrevegyük, Neville nem is annyira más, mint Harry. Máshogy nevelkedett, lehet, hogy mások a képességei, lassabban nőtt bele a testébe, a fejébe, a lelkébe - de nagyon is sok hasonlóság van közöttük.

Hasonlóságok Harry és Neville között

Mindketten július végén születtek, tehát mindkettejüket a hetedik hónap halála szülte

Mindkettőjük szülei Főnix Rendje tagok voltak

De egyiket se ők nevelték fel

Mindkettejük szülei háromszor néztek szembe Voldemorttal

A Teszlek Süveg mindkettejüknél hezitált

Aztán végül mindkettejüket a Griffendélbe tette

Mindketten kihúzták Griffendél kardját a Süvegből

És mindketten elpusztítottak egy horcruxot

És Neville a hetedik kötetben bizonyít. Ha belegondolok abba, mit épített fel Neville a hetedik kötetben Ginny, Luna és a többiek segítségével a Roxfortban... Az egyik dolog, amit nagyon sajnálok a Halál ereklyéi kapcsán, hogy sosem láttuk, mi történt pontosan a roxforti tanév során. Csak töredékeket kaptunk. Az viszont egyértelmű, hogy Neville lett a roxforti ellenállás vezéralakja, és rengeteg fájdalmat állt ki azért, hogy kiálljon a helyes dolgokért és azokért, akik ezt megérdemlik. Ez aztán a hősies!

Az, hogy végül kihúzza Griffendél kardját a Süvegből és megsemmisíti az utolsó horcruxot, szinte már csak hab a tortán, igazából "csak" kicsúcsosodása mindazoknak a pillanatoknak, amikor korábban Neville nem kerülhetett a középpontba. Még nem tartott ott. De ott és akkor, az "eltávozott" Harryvel, a roxforti ellenállás vezéralakjaként az utolsó pillanatig megőrizte a bátorságát - és ezzel nem csak azt igazolta, hogy a Süvegnek igaza volt, hanem azt is bizonyította, hogy az egyik legszebb fejlődéstörténet az övé. Ott és akkor eljött az ő pillanata. 

Ami után egészen máshogy hangozhat a szánkból: "Neville is lehetett volna..."