Breaking News

Az HBO Maxra készül sorozat a Kirkéből!

Akár olvastuk, akár nem, azt hiszem, a Kirké című könyv gyönyörű borítójával már mind találkoztunk - és élőben egyébként még szebb.




Nos, most egy újabb okunk van rá, hogy olvasni akarjuk: ugyanis tévésorozat készül belőle! 

A hamarosan induló új streaming szolgáltató, a többek között az HBO és a Warner Media birtokolta HBO Max rendelte be a szériát. A hírek szerint a forgatókönyvet Rick Jaffa és Amanda Silver (A majmok bolygója, Jurassic World, de jelenleg is dolgoznak az új Mulan filmen és az Avatar következő két folytatásán) jegyzik majd, és 8 részes sorozatot készítenek majd belőle. 

Az HBO Max 2019. év végén indul majd béta verzióban, és várhatóan 2020-ban lesz elérhető a nagyközönség számára - Amerikában. Hogy mi a helyzet velünk, arról még nem tudni.


Fülszöveg:

Az ​Akhilleusz dala szerzőjének merész, káprázatos és várva várt új regénye, amely kiválóan rajzolja újra az Odüsszeiából ismert hatalmas varázslónő, Kirké életét.
A leghatalmasabb titán, a Napisten, Héliosz házában egy kislány születik. Kirké furcsa gyermek – nem rendelkezik hatalommal, mint az apja, sem azzal a rosszindulatú vonzerővel, mint az anyja. Ám amikor társaságért a halandók világa felé fordul, felfedezi, hogy mégiscsak van egy különleges tehetsége: a varázslás képessége, amelynek révén szörnyekké tudja változtatni a riválisait, ráadásul még az istenekre is veszélyt jelenthet.
Fenyegetettségében Zeusz száműzi őt egy lakatlan szigetre, ahol az istennő tökéletesíti titkos tudományát, vadállatokat szelídít, és a híres mitológiai alakok közül többel is találkozik: a vérszomjas Minótaurosszal, az ügyes kezű Daidalosszal, a gyilkos Médeiával és persze a fortélyos Odüsszeusszal is.
Ám egy nőnek veszélyes egyedül élni, Kirké pedig akaratlanul is magára vonja mind az emberek, mind az istenek haragját, és végül az egyik legrettegettebb olümposzi istennel találja szemközt magát. Hogy megvédje, amit a leginkább szeret, minden erejét össze kell szednie, és egyszer s mindenkorra választania kell az istenek és a halandók világa között.
Madeline Miller regénye mámorító eposz a családi vetélkedésről, intrikáról, szerelemről és veszteségről, illetve a férfiak uralta világban is rendíthetetlen női erőről.

Nincsenek megjegyzések