TOPlista: az összes tavalyi Marvel film és sorozat rangsorolva

Tibi tegnap összeállította a 2021-es Marvel toplistáját, és mivel sokat beszélgetünk Marvel témáról, kvázi kihívott, hogy készítsem el én is. Azt már előre borítékoltuk, hogy nagy eséllyel nem fogunk egyetérteni, és a listáját nézve azt kell mondjam, tényleg voltak meglepetések.

Azt viszont rögtön szeretném leszögezni: az első és az utolsó helyezetekben egyetértünk. Őket könnyen el is tudom helyezni, viszont nekem a középmezőnyben vannak kérdőjeleim.

A tavalyi évben egy kivételével minden Marvel filmet és tévésorozatot láttam (a Venomot nem, bár én azt még nem számolom az MCU-ba, még ha határeset is most már), utóbbiak nagy részét hétről hétre követtem, így azt kell mondjam, eléggé megéltem tavaly a Marvel élményt. Ráadásul szokásunkká vált a párommal, hogy mindegyik film-sorozatepizód után megnézzük a magyarázó videókat is, amit nagyon ajánlok mindenkinek. Sokan csak legyintenek ezekre a képregény-adaptációkra, de engem csodálattal tölt el, hogyan lehet ezt az univerzumot ilyen magas érdeklődési szinten tartani úgy, hogy:

- megfeleljenek a képregényrajongóknak, de azért meg is lepjék őket

- érthető legyen minden az egyszeri, nem képregényrajongó nézőknek is

- sokszínű legyen az adott sztorinak megfelelően (tehát pl. a Pókemberfilmek tinisztorik, a Thornak ott a történelmi gyökere, a Fekete özvegy kémfilmes stb.)

Utóbbiban szerintem tavaly nagyon ügyesek voltak, és látszik, hogy lubickolnak a Disney+ sorozatokban, és egy sor olyan ötletet kipróbálnak, amire eddig nem lett volna lehetőség. Készítettek például karácsonyi szuperhős adaptációt, de talán a legegyértelműbb kísérletezés a WandaVision furcsa, sitcomok évtizedein végigmenő témája volt.

Na de jöjjön az a bizonyos lista!

Figyelem! A magyarázatokban spoileres leszek az adott sorozatra-filmre nézve, úgyhogy ha nem akartok spoilereket, akkor inkább csak a címeket nézzétek, vagy ha csak egy-egy filmet-sorozatot nem láttatok, akkor annak a magyarázatát ne olvassátok!

9. The Falcon and the Winter Soldier

Ennél a sorozatnál már előre sejtettem, hogy nem lesz a kedvencem. Amerika kapitány karakterét nagyon szerettem, az első, történelmi hangulatú filmmel még elég jól meg is voltam, viszont az utána következő AmcsiKapcsi filmeket már nem szerettem annyira. Túlságosan amerikai akciófilmes nekem, ezért eddig is inkább csak a karakterek miatt néztem őket, meg persze amiatt, hogy nem akarok kihagyni részeket az MCU-ból.

Ehhez még tegyük hozzá, hogy Sólyom karaktere sosem nőtt igazán a szívemhez.

Az egyetlen reményem Bucky volt, aki az egyik legizgalmasabb MCU karakter, de eddig mindig háttérbe szorult.

És az a helyzet, hogy sajnos ebben a sorozatban is. Messze a legösszetettebb sztorija van az összes karakter közül ebben a sorozatban, mégis másokon van a hangsúly, ő itt is csak amolyan támogató főszereplő. 

Voltak izgalmas ötletek ebben a sorozatban, például az "idegen" Amerika kapitány ötlete. Az is izgalmas kérdés, hogyan hat a szérum egy Steve-nál kevésbé stabil emberre, még ha helyből nem is nevezhető gonosznak. A korábbi fekete Amerika kapitány ötlete is jó lehetett volna.

Viszont azt éreztem, hogy Sam karaktere (és színésze) nem annyira karizmatikus, hogy igazán vigyen magával, a sztorinak az izgalmas részeit pedig nem igazán sikerült úgy kibontani, ahogy érdemes lett volna. Az új Amerika kapitány útja még csak-csak oké volt, viszont a fekete AmcsiKapcsi szálból alig valamit kaptunk - még úgy is, hogy utánaolvastam a sorozatot ihlető képregénynek, és a háttérsztorija egészen döbbenetes. És messze sokkal érdekesebb, mint a vekengő Sam. A fekete szál legizgalmasabb, történelmi részét nagyrészt lehántották Sam szenvedésének oltárán, így pedig érzelmileg nem volt olyan kielégítő, megmaradt tiszta politikai eszköznek - az pedig nekem nagyon erőltetett volt, főleg az utolsó részben. Értem, hogy Sam elkerülhetetlenül belefolyik az aktuálpolitikába, de azért nekem túl arcbamászósan-direkt polkorrekt volt a sztori. (A vége kibontás pedig nevetséges, Sam úgy koppintott a politikusok orrára egy végtelenül klisés és gyermeteg beszéddel, hogy én szégyelltem magam a politikusok helyett...)

Ha ez még nem lett volna elég, szerintem a főgonoszos szál sem lett rendesen kibontva, pedig úristen, milyen érdekes ötlet - a motivációjuk alapvetően nagyon is érthető, de az akció kedvéért elvitték őket üres gyilkológépes irányba. Pedig az nagyon is érdekes, hogy a blip és a visszacsettintés milyen társadalmi-politikai problémákat vet fel - és abszolút felfogható, hogy ez ilyen konfliktusokhoz vezet. Itt például alapvetően egyet lehetett volna érteni a "főgonoszokkal" - nyilván ki vannak akadva, amikor egy olyan világban élnek, ahol szó szerint egy csettintésre változtak meg a viszonyok. Viszont a gyilkolászás ebben a formában egyáltalán nem volt logikus, a vezetőjük pedig egy picsogó, idegesítő tinilány volt - a végére konkrétan már drukkoltunk a párokkal, hogy nyírja már ki végre valaki.

8. Fekete özvegy

Nagyon sajnálom, hogy a Fekete özvegy itt kötött ki.

Azok közé tartozom, akik hatalmas hibának tartják, hogy a Marvel nem adott korábban nagyobb figyelmet Natashának. Mind a karakter, mind Scarlett Johansson megérdemelte volna az előző évek után, hogy a Marvel első női főhősös sztorija az övé legyen. Sajnos nem így alakult, ráadásul rosszul is időzítették ezt a filmet - milyen tétje lehet egy sztorinak, ha tudjuk a végét, ráadásul egy olyan karakter a főszereplő, aki ráadásul közben már meg is halt. Kicsit nem oszt, nem szoroz kategória, még ha meg is spékelték az after credit jelenettel. Meg persze egyértelmű az is, hogy ez valójában nem Natasha kedvéért készült, sokkal inkább azért, hogy be tudják vezetni Yelenát. 

Akárhogy is, sokkal jobb lett volna, ha ez a film még az Infinity War előtt debütál. 

Összességében nem volt rossz film, de nem éreztem semmi extrát se. Szerettem a Natasha-Yelena párost, jól szórakoztam a családi drámáikon is - viszont a lezárás nekem kicsit elkapkodott volt. 

Annak viszont örülök, hogy jó kis feminista felhangja volt, sok ilyet még a Marveltől, csak sokkal-sokkal jobban ennél. Mert sajnos most úgy állunk, hogy volt két hősnős mozifilmünk, ez meg a Marvel kapitány, és egyik se lett átütő. 

7. Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája

Őszintén sajnálom, hogy a Shang-Chit ide kellett tennem, mert nagyon élveztem a filmet. De tényleg. 

Egyszerűen arról van szó, hogy új karaktert vezet fel, így nehezebb helyzetből indul, és nem éreztem annyira badassnek, mint a korábbi nagyok felvezetőfilmjeit - gondolván itt pl. az első Vasemberre vagy Amerika kapitányra.

Epic volt, vicces volt, tökre örülök, hogy színesedik a világ, és még ha csak részben is, de kilépünk Amerikából. Az is kétségtelen, hogy az akciójelenetek elképesztőek voltak, ahogyan a látványvilág is. Úgy alapból hangulatteremtésben zseniális volt a film.

Van például egy jelenet, amit szerintem tanítani kéne: így lehet zseniálisan úgy akciójelenetet készíteni, hogy látványos legyen ÉS érzelmes is egyben. Emlékeztek arra a jelenetre, amikor a főszereplő szülei egymással "harcolnak", két totál különböző stílusban, a végére pedig konkrétan szinte tánccá válik a harc, és süt belőle, hogy itt most harcot látunk, de valójában ezek bizony egymásba szeretnek? TÖKÉLETES jelenet a filmhez. 

Mindezek ellenére azért maradt a hetedik helyen, mert hosszú távú hatását egyelőre nem érzem - a főszereplő nem maradt nekem igazán maradandó. 

6. Örökkévalók

Itt rezgett a léc, hogy az Örökkévalókat tegyem-e előrébb vagy a Shang-Chit. És higgyétek el, tudom, hogy az Örökkévalókat szétcincálták a kritikusok.

Nem is mondom, hogy a legérdekesebb és legjobb Marvel film. Ezzel együtt nagyon sok érdekes kérdést vetett fel, és nagyon érdekes karaktereket mozgatott - pedig ennyi épkézláb, egymástól jól megkülönböztethető hőst összehozni egy felvezető filmből nem egyszerű. Mindenesetre még így is sokkal jobban megmozgattak ezek a karakterek, mint Shang Chi. 

Szerettem a történelmen átívelő sztorit, azt, hogy hogyan fűzték össze őket a történelemmel, mitológiai sztorikkal, érdekes volt, ahogy a régi-új szerelem témakört kezelték, és sokkal több "vizet zavart" az MCU egésze szempontjából, mint a Shang-Chi.

Hibái bőven voltak, például nem vagyok elégedett a szerelmi háromszög kibontásával...

Ezzel együtt minden szinten jobban megmozgatott, mint a Shang-Chi.

5. és 4.  What If...? és Hawkeye

Ahogy írtam, a középmezőnyben nehéz a dolgom. És míg a ShangChi-Örökkévalók dolgot el tudtam dönteni, ezt végül nem, mert két annyira más sorozatról beszélünk, hogy képtelenség őket összevetni, ha érzelmileg mindkettő hatott rám - csak másként. 

Mindkettőről írok külön.

A What If...? kicsit kilóg a sorból több okból is: egyrészt animációs széria, másrészt antológiasorozat, és bár a végén kiderül, hogy összefüggnek a dolgok, de mégis külön-külön sztorikat ismerünk meg minden részben.

A What If...? szerintem a Marvel egyik legzseniálisabb húzása. Egyrészt lehetőséget kínál arra, hogy úgy mozgassák a régi karaktereket (pl. Vasember), hogy nem vonják be a színészeket, vagy legalábbis csak hangok szintjén. Ez hosszú távon nagyon fontos, mivel hiába mindenféle fiatalítás, előbb-utóbb kiöregednek a színészek a szerepből, meg amúgy is érthető, ha nem akarják az egész életüket az MCU-ban tölteni. Így viszont itt a tökéletes forma arra, hogy mégis használják őket.

Másrészt anélkül tudnak új tartalmakat készíteni a fontos karakterekkel, hogy a színészeket hosszú időre le kellene kötni, így pedig tudnak párhuzamosan projekteket futtatni a karakterrel - praktikusan: lehet, hogy Tom Hiddleston épp Lokit forgat, máshol nem tudna ott lenni, így viszont lazán készítenek új és jó lokis tartalmat számára minimális munkával. (Az utószinkron jóval könnyebb dió.)

Emellett hozzá kell tenni, az egész What If...? ötlet bármire, de szó szerint bármire lehetőséget nyújt a Marvelnek. Tucatszám írhatják a kvázi fanfictionöket, tét nélkül - vagy legalábbis jóval kisebb tétekkel. Egy nagy filmben vagy egy teljes sorozatban nem biztos, hogy bevállalnának bizonyos dolgokat, így viszont egy rész erejéig belefér. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos ötletekben nincs annyi, még ha érdekesek is - ezekre is itt van ez az új terep. 

Imádom, ahogy játszadozhatnak, remélem, még sok ilyen lesz.

Ami a Hawkeye-t illeti... Töredelmes vallomás: sosem voltam Sólyomszem nagy rajongója. Bajom sem volt vele, de nem voltam biztos benne, hogy el tud vinni a hátán egy saját sorozatot. És végül nem is volt rá szüksége, ugyanis az, hogy behozták mellé Hailee Steinfeldet, hirtelen minden a helyére kattant - arról nem is beszélve, hogy egyúttal bevezették Echo karakterét (bár bevallom, ő sem varázsolt el igazán), és ott volt még Yelena is... 

És a legfontosabb dolog: a karácsony.

Az, hogy Sólyomszemnek, az ex-kémnek, a szuperhősnek, aki "csak egy ember", és aki megjárta a gonoszok útját is, adnak egy karácsonyi szuperhős sztorit, egyszerűen ZSENIÁLIS húzás. Valószínűtlen, de tökéletesen passzol. 

Ráadásul a Marvel is tisztában volt vele, hogy kicsit fel kell rázniuk a dolgokat, a túlpörgős Kate-tel, a rengeteg konfliktussal, a sok-sok humorral pedig ellensúlyozták mind Sólyomszem karakterének hiányosságait, mind a borús hangulatot, amit hozott volna, ha magára hagyják. És az extra tét mégis karácsonyi: hazajutni a gyerekekhez az ünnepekre, még egy kis ünnepi íz - amúgy hab a tortán.

És bárki bármit mond: az after credit jelenetet is imádtam.  

3. Loki

Ez megint csak szoros volt. Nagyon nehezen tudtam dűlőre jutni a második-harmadik hellyel, de nem akartam még egyszer csalni, szóval... Loki lett a harmadik.

A Marvelnek nincs könnyű dolga a multiverzum fogalmának bevezetésével, és ennek a megértésében nagyon fontos építőkő a Loki - már csak ezért sem érdemes kihagyni. 

Ezzel együtt a legjobb dolog az, amire mindenki számít: Tom Hiddleston egyszerűen lubickol a szerepben. Fájdalmas, csalódott hősként és csínytevő főgonoszként is egyformán jó. 

Sylvie-vel nem volt 100%-ig elégedett, de azért szerettem, és nagyon érdekes voltak a Loki-Sylvie kapcsolat dinamikája is.

A csúcs viszont számomra egyértelműen Loki és Mobius barátsága. Az ilyen típusú baráti kapcsolatokat szeretem a legjobb, ezek azok, amik kérdés nélkül odaszegeznek a képernyő elé.

Vicces volt, pörgős volt, tele fordulatokkal és meglepetésekkel, Loki jellemfejlődése pedig csillagos ötös. Megint.

2. WandaVision

Tudom, tudom. Ez a sorozat elég vegyes érzéseket váltott ki az emberekből, és nem állítom, hogy nekem nem volt kérdőjelek a fejemben, amikor néztem. De pont ez volt a lényeg.

Le a kalappal a Marvel előtt, hogy összehoztak valami ennyire izgalmasat, egyedit és furcsát. 

Nem vagyok nagy sitcom rajongó, még kevésbé ismerem a fekete-fehér sitcomokat - viszont így is érthető volt az utalások egy része, ami pedig nem, annak a megértésében óriási szerepe volt a már előbb emlegetett magyarázó videóknak. Elképesztő mennyiségű utalás, sok-sok kutatómunka volt mögötte, ez egyértelmű.

Ezt spékeljük meg a rengeteg kétértelmű utalással, például a zseniális reklámszünetekkel.

Arról se szabad elfeledkezni, hogy kaptunk egy olyan zseniális karaktert, mint Agatha - na meg a dala! IMÁDOM.

És persze ott van Vanda és Vízió. Szerettem a szálukat a filmekben, de sosem kaptak túl sok lehetőséget a színészek - na de most végre! Paul Bettany és Elizabeth Olsen is zseniálisak, minden stílusban, a vidám és a drámai jelenetekben is. 

A sorozat pedig mindezeken felül egy nagy témával foglalkozik: a gyásszal. Azzal, hogy egy ilyen mindenkit érintő, fontos témáról képes újszerűen, szórakoztatóan mesélni, szerintem új szintre emelte a képregényfilmeket. (Jó, tudom, sorozat.) Ezekután én nem tudom elfogadni, ha valaki helyből lesajnálja a szuperhősös sztorikat.

Azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon örülök, a Marvel tud magán is nevetni - például a WandaVízióban azzal, hogy a színészekre adják a képregényhű jelmezeket, no meg ott van a musical a Sólyomszemben... Ezek is hozzátesznek az élményhez.

És hát ennek a sorozatnak a lezárása... oké, oké, az akció kibontása lehetett volna jobb. De a Skarlát Boszorkány jelmeze lélegzetelállító, az a búcsújelenet pedig - ember legyen a talpán, aki zokogás nélkül kibírja. Utána pedig éles váltással jön a gyors váltás, ami továbbviszi a Vanda életét átszövő morális kérdéseket.

Ráadásul láttatok már olyan szuperhős adaptációt, amiben két csatázó szereplő spontán filozófiai vitában rendezi a vitás kérdést? Naugyehogyugye.

U.i.: És akkor még Darcy visszahozását nem is említettem. 

1. Pókember: Nincs hazaút

Szerintem a legtöbb Marvel rajongónál abban nem lehet vita, hogy ez év Marvel alkotása díjat a Pókember érdemli.

A sztori persze tele van lyukakkal, és jó párszor nyúltam volna be a képernyőn, hogy helyretegyem Petert és May nénit... De ez semmit nem vesz el abból, micsoda érzelmi hullámvasút volt a film. Egyik percben sírtam, a következőben pedig tombolva örültem a régi Pókemberek felbukkanásának. 

Sokat mond a filmről, hogy a sok klasszikus karakter felbukkanása mellett az, hogy visszahozták Matt Murdochot, kvázi lábjegyzet maradt - pedig az MCU szempontjából ez nagyon izgalmas lépés. 

De persze ez mind senkit nem érdekel, ha ott a három Pókember. A Pókverzum már bizonyította, hogy milyen izgalmasan lehet együtt mozgatni Póki többféle változatát, de ez animációban mégis csak könnyebben megoldható.

Aztán jött ez a film, és megcsinálta az élő szereplőkkel is.

A sok-sok teljesen felesleges vita után, hogy ki a legjobb Pókember, hirtelen minden rajongó egyetért valamiben: együtt a legjobbak! Minden közös jelenetüket imádtam - megkönnyeztem, örültem, igazi katarzis volt. 

Persze régóta lehetett már sejteni a dolgot, de Andrew Garfield olyan ügyesen kamult, hogy tényleg elbizonytalanított. És egyébként az is döbbenetes, hogy ennyire is titokban sikerült tartani a megjelenésüket.

Nem hiszem, hogy ennél többet kell mondanom, aki látta, pontosan tudja, miért van itt.