Breaking News

Évértékelés - Ez volt 2023 a blog életében

Jöjjön a nagy statisztikai összefoglaló arról, mennyit olvastam és milyen volt az év a blog életében!


A saját évemről már volt egy másik bejegyzés, amiben részletesen olvashattok arról, mik történtek velem az évben, és azt a bejegyzést olvasva valószínűleg jobban értitek majd, hogy miért csökkent ilyen drasztikusan jó néhány dolog, ha a statisztikákat nézzük.



Emlékezetes könyves események, történések


Az idei évem legnagyobb könyves eseménye az volt, hogy eljutottam a Frankfurti Könyvvásárra, ahol több napon keresztül is jártuk a standokat és ámultunk-bámultunk.

A másik fontos esemény év végén jött, az Európa Könyvkiadó meghívott, hogy találkozzak Bécsben Christopher Paolinivel, az Eragon szerzőjével. Hatalmas élmény volt, hozok majd még róla videót is, bejegyzést is - és lesz hozzá kapcsolódóan még nyereményjáték is!

Idén kijutottam a Könyvhétre és a Könyvfesztiválra is - igaz, a Könyvfesztiválra csak szombaton mentem ki, több napra nem volt lehetőségem, mert nem maradt szabadságom a tanulás és Frankfurt miatt. 

Januárban Bécsbe utaztunk a párommal, és megnéztük a Harry Potter kiállítást, illetve a Bécsi Nemzeti Könyvtárat, ami elképesztően gyönyörű.

Jártam könyvbemutatón is, a Lepkebáb bemutatóján, amit Viszkok Fruzsi vezetett és egy elég barátságos hangulatú bemutató volt.

Lopott Szavak Andival a Ráadásszerelem kapcsán tartottunk beszélgetést mozis vetítés után.

Többször jártam az évben Szegeden, aminek két könyves vonatkozása is volt. 
Egyrészt a Könyvmolyképző Kiadónak megint volt Csillagszóró Könyvkarácsony rendezvénye, amin Budapesten és Szegeden is ott voltam. 

Másrészt a Könyvmolyképző raktárába is eljutottam, ami igazi hűha élmény volt!

Bővebben ezekről az Évértékelésemben olvashattok.




Könyves podcast


Idén robogott tovább a Lopott Szavak podcast. Mivel nem olyan régen lett 1 éves a podcast, most azokat az adatokat hoznám:

A podcast 1 éve alatt:
  • 19 epizódot hallgathattatok meg (ebből 3 még 2022-ben készült, 16 2023-ban)
  • ezek összesen több mint 1480 percet tettek ki
  • A 19 epizódból 13-ban egy könyvet beszéltünk át részletesebben, 6-ban pedig valamilyen könyves téma volt a középpontban
  • A 13 könyvből 10 női szerző munkája, 3 pedig férfi szerzőé
  • A 13 könyvből 6 volt valamilyen SFF kötet, vagyis fantasy vagy sci-fi
  • Talán kíváncsiak vagytok, így eláruljuk: az eddigi legnépszerűbb epizódunk az volt, amiben a romantikus/erotikus fantasykben található fura testrészekről beszélgettünk.

Az összes epizódot megtaláljátok Spotifyon:
https://open.spotify.com/show/29SWFCNGibFbA16y8haYmp


Külön öröm, hogy megkaptuk a Spotify Wrapped első adatait is. 

Az összefoglaló szerint 309 hallgatónál szerepel a TOP10 podcast között a Lopott Szavak, 263 hallgatónál a TOP5-ben és 133-an vagytok, akiknél az elsőszámú, idén legtöbbet hallgatott podcast a Lopott Szavak! 


Az év számokban, az olvasásaim tekintetében:


30 könyvet olvastam, nem számolva az újraolvasásokat. Amióta vezetem az olvasásaimat Molyon, ez a nagyon határozott mélypont, ilyen keveset még soha nem olvastam. Az év viszont sűrű volt, ez van.
Ebből 8-at angol nyelven olvastam.
2 magyar szerző műve volt.
Ez összesen kb. 11.000 oldal, ami azt jelenti, hogy
12 naponta elolvastam egy könyvet és
naponta átlagosan 30 oldalt olvastam, az év mind a 365 napjával számolva.
A leghosszabb könyvem a Vérből és hamuból volt a maga 688 oldalával.
A legrövidebb könyvem a Fence: Rise című képregény volt, 112 oldallal.
A könyveim átlagos hosszúsága 366 oldal lett.
5 blogturnéban vettem részt.
Összesen 5 könyvértékelés került fel a blogra, ami nagyon kevés. Persze mellettük ott van még az összes Lopott Szavak epizód, amikben részletesen kibeszéltük az adás könyvét.



A blog éve számokban:



4.441.852 oldalmegjelenítés volt ebben az évben, ami kevesebb, mint a tavalyi. Ez részben a hullámzó frissítéseknek is köszönhető, részben pedig - sejtem - már az is fellelhető benne, hogy akár bevalljuk, akár nem, egyre kevesebben olvasnak blogokat. Legalábbis így érzem.  
Így végül átléptük az 55 milliót, egészen pontosan 55.882.516-os összlátogatással zártuk az évet.

A leglátogatottabb hónap 2023-ban a november volt 588.882 látogatással. 

Az év "legrosszabb" hónapja látogatások szempontjából az október volt 213.846 látogatással - ez nem különösebben meglepő, mert októberben államvizsgáztam és akkor voltam Frankfurtban, így a blogra kevesebb időm jutott.

Ha a Blogger számításai nem csalnak, 494 bejegyzés született tavaly az oldalon, ez majdnem a fele a tavalyinak - eszerint 1,35 bejegyzés született átlagosan naponta. Ez nem lepett meg, valóban kevesebb időm jutott a blogolásra, kevesebb bejegyzésem született és több olyan hír volt, aminek nem szánt külön blogposztot, hanem simán csak megosztottam Facebookon. Ezen mindenképp szeretnék javítani 2024-ben.








A Facebook oldal éve számokban:


A tavalyi évben január 1-jén kb. 32.300 követőnk volt Facebookon, pontos számom nem volt, mert nem volt rendes statisztikám. Jelenleg 33.297 követője van az oldalnak. Tehát nagyon sokkal nem nőtt az eredeti szám, de kb. 1000 fővel azért többen követik a FB oldalunkat.


Íme a FB oldal követőinek kor és nem szerinti megoszlása:





Arról nincs pontos statisztikám, hogy összesen hány Facebook bejegyzést tettem közzé az évben, de általában heti szinten valahol 120 és 150 között szokott lenni a bejegyzések száma - ez egy évre kiszámolva valahol 7000 körül lehet.


A Facebook kapcsán szót kell még ejtenem a Deszy könyvajánlója csoportról is, ami most már szép nagyra nőtt. Az oldalon nagyrészt egyirányú a kommunikáció, kivéve a komment szekciót, a csoportban viszont szabad a gazda! A csoportot 2023-ban 11.600 taggal indítottuk, jelenleg pedig már 13.891 tagja van a csoportnak! 
Egyébként idén elindultak a csoport első chatszobái is. 


Instagram


2023-ban 67 fotót vagy reels videót osztottam meg Instán, azaz átlagosan minden 6. napon volt egy új feed posztom.
Bevallom, ez még így is sokkal több, mint gondoltam volna. Az Instagram folyamatos küzdelem nekem magammal.

5703 követővel indítottuk az évet Instagramon, ez az év végére 5796-ra emelkedett.

Az idei TOP9 posztom:




TikTok


A TikTok csatornánk 2022-ben indult el, és azóta is változó aktivitással próbálkozom ezen a platformon. 

A 2023-as évet 3491 követővel és kicsivel több, mint 80.000 lájkkal indítottuk. 
Most 4696 követő van a csatornán, és a videókon összesen kb. 114.600 lájk. Tehát nőtt a TikTok csatorna, bár nem annyira dinamikusan, mint az első évben. 

Ezt 131 videóval értük el, ennyi TikTok videó került fel 2023-ban.

Év végén szinte minden nap volt videó, köszönhetően az adventi naptárnyitogatós sorozatnak. 

TikTokon mindenképp szeretnék jövőre aktívabb lenni, keresem ennek az útjait, amit rendszeresen tudok tartani. Összességében azonban úgy érzem, a TikTok közelebb áll hozzám, mint az Instagram, ahol mindenkit a tökéletességet hajszolja. 


Twitch


Idén olyasmi történt, amire szerintem kevesen számítottatok: megjelentünk Twitchen is. 
Az élő videók streamelésére szakosodott közösségi oldalt én már ismerem egy ideje, részben a párom miatt, aki gamer, részben pedig mert nézői oldalról én is jelen voltam itt már egy ideje, egy-két általam követett tartalomkészítő adásai miatt.

A Hogwarts Legacynek köszönhetően viszont jött egy magaslabda, és nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy elmerüljek a Roxfortban - és titeket is vigyelek magammal.

Végül 20 Hogwarts Legacy streamig jutottunk, amíg nem szólt közbe az élet. 
A streamjeim összeadva több mint 58 órát tesznek ki. 

A kaland egyébként sokkal sikeresebb lett, mint számítottam rá: jelenleg 145 követője van a Twitch csatornámnak, és volt, hogy 50-en nézték egyszerre streamemet!





YouTube


És ha már Twitch, akkor muszáj beszélnünk a YouTube-ról is, ugyanis a Twitch streamek ide lettek áttöltve VOD-ként, itt lehet őket visszanézni.

Így került ki új videó 2023-ban a YouTube csatornánkra: 22 VOD videó és 2 eredetileg TikTokra gyártott rövid videó került ki a csatornára. Eredeti videóm viszont nem készült YouTube-ra.

Jelenleg 1527 követője van a YouTube csatornának, ez azt jelenti, hogy összesen 30 új feliratkozója lett a csatornának 2023-ban, és összesen 1388 óra volt a nézési ideje a csatornán található videóknak.


A YouTube kapcsán nagyon fontosnak érzem megemlíteni azt is, hogy elindult a Lopott Szavak podcast Youtube csatornája is, így már nem csak Spotify-on, hanem YouTube-on is tudjátok hallgatni a beszélgetéseket.


Moly


2225-en követtetek tavaly év végén Molyon, ez most némileg nőtt, jelenleg 2294 Figyelőm van a platformon.


Discord


Az év utolsó napján elindult a közös Discord csatornánk!

Már lógott a levegőben egy ideje ez a tervem, mert szerettem volna ily módon is elősegíteni, hogy épüljön a közösség. Itt lehet többféle témában élőben, chatszerűen csevegni, és nagyon sok lehetőség rejlik a platformban.

Bevallom, abból a szempontból is fontosnak érzem a létrejöttét, hogy a közösség létezzen kicsit a nagy közösségi oldalak nélkül is. Sokszor repül fel mindenféle hír azzal kapcsolatban, hogy egyik-másik platform kivonul, fizetős lesz stb. Nagyon nem lennék boldog, ha a kis közösségünk alól egyik pillanatról a másikra kirántaná a szőnyeget a Facebook - ezért jó, ha minden eshetőségre felkészülve több helyen is megtaláljuk egymást.

Még 24 órája sem volt meg a platform, már több mint 100-an voltatok a szerveren! 
Remélem, jó kis beszélgetések indulnak be itt a könyvek és mindenféle offtopic kapcsán, gyertek, gyertek! 

Nincsenek megjegyzések