Breaking News

Évértékelés - Ez volt 2023 az életemben





Milyen volt a 2023? 

A blog szempontjából nektek nagy eséllyel az látszott meg a legjobban, hogy kevesebbet olvasok, kevesebb a bejegyzés, több olyan nap volt idén, amikor nem volt bejegyzés. És sajnos ez mind nagyon jogos. 

Ez az év nem az olvasás éve volt a számomra, és bizony a blogra is kevesebb időm jutott. 

Na de ennek megvannak az okai ennek, ugyanis elég sűrű évem volt, főleg az év második fele sűrűsödött össze nagyon. Gondoltam, hozok nektek egy félig-meddig offtopic bejegyzést az évemről. Nekem is jó visszatekinteni kicsit, és remélem, azért titeket is érdekel, milyen évem volt és miért jutott kicsit kevesebb időm a blogra és az olvasásra. (Egyébként utóbbiak kapcsán is várható összefoglaló, de arra várni kell még egy kicsit.)

Az évem egyik állandó meghatározó teendője a két munkám mellett az volt, hogy tavaly elkezdtem egy diploma utáni, egy éves felsőfokú szakirányú továbbképzést, online marketing szakon. Semmiféle kényszer nem volt emögött, egyszerűen szerettem volna tanulni kicsit, és úgy éreztem, jól jön némi szakmai áttekintés és keretrendszer ahhoz a munkához, amit egyébként amúgy is végzek.

Ez azt jelentette, hogy minden más mellett heti 1-2 napom az iskolában telt, de még szakdolgozatot is kellett írnom és ősszel várt rám az államvizsga is. Erről persze már ti is hallottatok, hiszen a szakdolgozatomban a ti segítségeteket is kértem - és őrületes teljesítménnyel rekordszámban töltöttétek ki a BookTok tematikájú kérdőívemet, amit ezúton is köszönök.

Szóval ez nem kevés időt és energiát emésztett fel, és aggodalmat szült, de egyébként happy enddel zárult, megvan a diplomám. Mutatom:




Természetesen a másik dolog, ami az egész évemet végigkísérte a dolgos hétköznapok kapcsán, a munka volt, mindkét munkahelyemen. 
Idén bőven kijutott a teendőkből, mindkét munkám kapcsán voltak újdonságok, új teendők, új feladatkörök - például elindult a színház TikTok csatornája, amit teljes egészében én menedzselek. 


Szintén végigkísérte az évemet néhány hobbim. Egyrészt tudjátok, mennyire szeretek sütni, és idén is sok alkalmam volt új recepteket kipróbálni és jól bevált dolgokat elkészíteni. 
Idén először sütöttem Fekete-erdő tortát, készítettem madártejet, creme brulee-t, és a karácsonyi mousse tortáimra is nagyon büszke vagyok - a fenyős formát tavaly már kipróbáltam, de akkor elmulasztottam lefotózni, az új, gyertyás formám kipróbálását pedig már alig vártam. 





Az egész évemet végigkísérte a fotózgatás is. Nem értek hozzá, de kifejezetten élvezem, hogy mindig kézközelben van a telefon, és megörökíthetek mindenféle dolgot, amik megragadják a figyelmemet. (Igaz, a mobilom kamerája megkarcolódott, kellene egy új, jobb verzió, de a büdzsémbe egyelőre nem fért bele.)






Ezen a fronton ki kell emelnem még egy dolgot, amit mostanában nagyon élvezek, ez pedig a madáretetés, jobban mondva az, hogy lesem őket az szobaablakból. Megpróbáltam videót készíteni is róluk, mutatom:

@deszy_vlog Egy kis chill madáretetős-hóeséses videó :) #madáretető #madáretetés #cinke #cinege ♬ mellow beat/chill/10 minutes(1463770) - nightbird_bgm


Nagyon sok kreatívkodásra nem volt időm idén, de azért egy-két projekt belefért. Egyrészt Húsvét környékén kipróbáltam azt a bizonyos csillogó tojást, ami a TikTokon nagyon terjedt (jelentem, működik), másrészt a karácsonyi időszakban belefért egy kis gyertya- és illatviasz-öntés, plusz nem olyan régen mutattam a BTK ajándékozás kapcsán készült könyvszobrot, amit készítettem.



Az évem kapcsán mindenképp ki kell emelnem az unokahúgommal, a párommal, a családommal és a barátaimmal töltött időt, illetve a mindenféle napi minikirándulásokat is, amiket Budapesten vagy máshol tettünk. Ó, és egyébként öregszünk, aminek mi sem jobb bizonyítéka, mint hogy idén is két esküvőn jártunk. :)




Az idei év sem volt kivétel, továbbra is nagyon szeretünk enni-inni, íme egy kis összeállítás ennek kapcsán... No comment.



Rajtam is úrrá lett idén a Kinder Joy-mánia, én is elkezdtem gyűjteni a Harry Potteres figurákat. A figurák továbbra is nagyon tetszenek, de ha Kinderről van szó, még mindig a klasszikus az igazi - a Kinder Joy nekem bevallom, kissé túl gejl. 





Nem nagy dolog, de azért ha már 2023, muszáj megemlítenem: én is figyeltem idén a brit koronázást. Nincs cuki fotóm ennek kapcsán, de most először követhettem élőben koronázást, ezt is kipipálhatom a bakancslistámon.


Fontos megemlítenem még egy dolgot, ami váratlanul ért idén. Ha egy-két éve megkérdezitek, nem tettem volna nagy összeget sem arra, hogy playstationözni fogok, sem arra, hogy játékstreamet fogok indítani, de a Hogwarts Legacynek köszönhetően mégis megtörtént mindkettő. 

Nagyon élveztem ezeket a streameket, abszolút értem, hogy tudnak sokan ennyire rákattanni a gamelésre, és abszolút tervben van, hogy idén folytatom a játékot és a streamet. Az iskolai teendők miatt kicsit szüneteltetnem kellett, de idén várható a folytatás. 

Ha valaki esetleg felzárkózna az előzményekkel, a Youtube csatormánon VOD-ként visszanézhetőek a streamek:




Az év végén az adventi naptárnyitogatás is nagyon jól esett. Adventi naptárunk évek óta van már a párunkkal, és nyitogatjuk is őket bőszen, de az idei év volt az első, amikor fel is vettem, a könyves adventi naptár ötlete pedig tök jó, még ha nem is voltam teljesen elégedett mindennel.
A videókat a TikTokon megtaláljátok, ez az első:

@deszy_vlog Könyves adventi naptár nyitás - 1. nap Szeretnétek, hogy a többi napot is felvegyem? #könyvtok #booktok #booktokhungary #könyvesadventinaptár #advent #adventikalendarium ♬ Christmas song "Let's decorate" - 3KTrack


Az olvasás mellett nagyon szeretem a filmeket és a sorozatokat is. A mozizásból idén nem sok jutott, több filmmel is úgy jártam, hogy épp nem tudtam moziba menni (pl. szakdolgozatírás miatt), mire pedig eljutottam volna, addigra már nem ment a film a mozikban. De azért néhány mozizás belefért:





A mozizások között ki kell emelnem a Ráadásszerelem megtekintését, ami nekünk Andival (akit a Lopott Szavakból ismerhettek) külön esemény volt, ugyanis egy kis beszélgetést is tartottunk a vetítés után. 





Az otthoni film- és sorozatnézés kapcsán viszont egyéni rekordot döntöttem. A Snitt szerint több mint 200 óra filmet/sorozatot néztem idén (csak ami az újakat illeti, az újranézéseket nem vezetem). Daráltam idén jó pár sorozatot. Elkezdtem az Agymenőket, ledaráltam jó pár Doktor House részt, természetesen megnéztem az Árnyék és csont, a Fülig beléd zúgtam, a Szerelem és kötelesség új évadát, és elég komolyan rákattantam a 911 L.A. sorozatra. Adaptációk kapcsán megnéztem a Minden kémia sorozatot és persze a Vörös, fehér és királykék adaptációt is. 



Ezek voltak a hosszabb, akár az egész évet átívelő dolgok, de természetesen konkrét programokban, eseményekben sem volt hiány.

Januárban a Marketing Fesztiválon jártunk, ahol egész nap szakmai előadásokat hallgattunk. Voltak hasznosabb, és kevésbé hasznos előadások, de jó volt a kollégákkal sorra járni a különböző témájú előadásokat, és azon törpölni, mit hogyan tudnánk átültetni a munkákba.


Aztán év elején rögtön volt egy kis téli kiruccanásunk Bécsbe. A fő célunk a Harry Potter kiállítás megtekintése volt, de azért belefért egy kis városnézés is, aminek keretében jártunk a Belvedere kiállításán és a Bécsi Nemzeti Könyvtárban is, ami gyönyörű volt. Illetve bécsi ismerősökkel egy kis erdei kirándulás is belefért, ami külön izgalmas volt, mert épp havazott, mi pedig már jó ideje nem láttunk akkor havat, mert itthon nem vitte túlzásba - legalábbis azon a télen.



A két nagy könyves eseményre, a Könyvhétre és a Könyvfesztiválra is eljutottam idén, aminek nagyon örültem, mert 2022-ben a Könyvfesztiválra kevesebb időm jutott. 

A két esemény közül idén a Könyvhét állt hozzám közelebb. Egyrészt több időt is tudtam kint tölteni, már a nyitónapon is kint jártam, és kényelmesebben tudtam vásárolni. Jó idő volt, találkoztunk ismerősökkel, néhányatokkal is tudtam váltani néhány szót, és találkoztam Leiner Laurával is. 




A Könyvfesztivál esetében örültem, hogy idén ismét a régi helyszínen volt, az előző épületekben nem volt olyan jó helyen az esemény. Viszont mivel szombaton jutottam csak ki, őrült tömeg volt, ki merem jelenteni, hogy élvezhetetlen tömeg - muszáj lenne 2024-ben még bevonni plusz épületet, esetleg megint több kinti standdal készülni, mert így alig lehetett odaférni a standokhoz.


A Könyvfesztiválon viszont kint volt Andi is, és egy Lopott Szavak különkiadással is készültünk:




Apropó, ezen a ponton muszáj beszélnem néhány szót a Lopott Szavakról is. Idén már teljesen önálló podcastként beszélgettünk Andival könyvekről, ez persze időnként azt eredményezte, hogy extra hosszú részek születtek, mert ha mi egyszer elkezdünk beszélgetni... Sajnos az élet nem mindig akarta, hogy az új epizódok elkészüljenek, hol betegségek, hol egyebek lassították az epizódok érkezését, de azért így is majdnem 20 epizódnál járunk már. Remélem, ti is annyira szeretitek hallgatni a podcastepizódokat, mint amennyire mi szeretjük felvenni őket.

Különösen jól esett, amikor a Spotify Wrapped időszakban láthattuk, mennyien hallgatjátok a podcastet rendszeresen - ezúton is nagyon köszönjük!


Apropó, ha már könyves programok! A Lepkebáb könyvbemutatóján is jártam, ahol Viszkok Fruzsi beszélgetett a szerzővel:





Nyáron jártam még a Csontváry kiállításon, ami még úgy is nagyon jó élmény volt, hogy 2022-ben Pécsett már jártunk a Csontváry Múzeumban, és azokat a festményeket már láttam. (Hozzáteszem, akárhányszor látnám őket, mindig lenyűgöznek majd azok a színek!)




A nyári végi belföldi nyaralásunkat Szegeden tartottuk. Általában minden évben elmegyünk valahová az országban néhány napra, plusz még Szegedre - ezúttal egybeesett a kettő. Bornapok volt, kicsit járkáltunk a városban, találkoztunk az ismerősökkel és megnéztük az agyagkatonás kiállítást is:




Aztán még kétszer jártam Szegeden, időben elég közel egymáshoz. Első alkalommal az év végi vacsira érkeztem, de az sem volt unalmas látogatás, sőt! Eljutottam végre a Könyvmolyképző raktárába, ami hatalmas élmény volt, erről egy videót már megosztottam - és még tartogatok videót és fotókat is. 

@deszy_vlog A Könyvmolyképző Kiadó raktárában jártam! Mutatom! ;) #booktok #booktokhungary #könyvtok #konyvmolykepzo #könyvmolyképző #könyvmoly #álom #raktár @Könyvmolyképző ♬ Rêver j'en ai l'habitude - Molière l'opéra urbain


A második alkalommal a Csillagszóró Könyvkarácsony miatt mentem. Ha valaki járt ott, akkor találkozhatott velem, valamilyen minőségemben, vagy a könyves asztal mögött, vagy moderátorként vagy csak úgy a tömegben. 

De ha már ott jártunk, maradtunk még kicsit a párommal, és kiélveztük kicsit a karácsonyi hangulatú Szegedet.




És ha már karácsonyi hangulat... több karácsonyi vásárban is jártam idén, a szegedi mellett voltunk a Vörösmarty téri és a Bazilikánál lévő vásárban is, illetve Matildával benéztünk a Belvedere karácsonyi vásárába is - erről majd írok még mindjárt.





Az összefoglalóm végére hagytam a valószínűleg két legnagyobb élményemet az évből, amit elviszek magammal még jó sokáig.


Októberben a Frankfurti könyvvásáron jártunk Rácz-Stefán Tiborral. Nagy álmom volt, hogy egyszer eljutok majd ide, és hogy végre sikerült, hihehetlen boldogság. Nagy élmény volt, szinte befogadhatatlan mennyiségű könyvvel és látnivalóval. Sajnos nem készült róla annyi tartalmam, mint megérdemelte volna, de pont úgy jött ki a lépés, hogy alig jöttem haza onnan, máris jött az államvizsgám.

Mindenesetre a helyszínről osztottam meg veletek néhány fotót és videót, és van még a tarsolyomban, szerintem amolyan visszatekintés jelleggel fogok még hozni nektek közülük.







@deszy_vlog Nézzétek, milyen Sarah J. Maas kihelyezés! 😍 #sarahjmaas #crescentcity #houseofflameandshadow #tiktokhungary #booktok #booktokhungary #konyvmolykepzo ♬ Epic Inspiration - DM Production


@deszy_vlog Aláírtam a Frankfurti "itt jártam" falat :) #frankfurt #frankurterbuchmesse #frankfurtbookfair ♬ ME! (feat. Brendon Urie of Panic! At The Disco) - Taylor Swift



A másik számomra nagy könyves esemény, ami év végén történt, hogy az Európa Kiadónak köszönhetően lehetőséget kaptam - Matildával együtt - találkozni Christopher Paolinivel, az Eragon könyvek szerzőjével. 

Az Eragon tinikorom egyik nagy kedvence volt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hardcore könyvmoly lettem, és hogy beleszerettem a fantasykbe. Az, hogy személyesen is találkozhattam és beszélgethettem vele, elképesztő. A 15-16 éves Deszy el se hinné.

Hosszabban erről most nem írok, mert még jön videóm és bejegyzésem is ennek kapcsán, nem is beszélve a beígért nyereményjátékról. (Bevallom, a videót már megvágtam kétszer, de valamiért nem akart stimmelni a hang, nagy eséllyel a telefonommal volt probléma sajnos. Tényleg rám férne egy új...)



@deszy_vlog Amikor több könyvtasid is van, de erre a monstrumra nem állnak készen... avagy a Murtagh "csak" 750 oldal. #booktok #booktokhungary #tiktokhungary #konyvmoly #murtagh #konyv #könyvtok #konyvtok #europakonyvkiado ♬ How You Like That - BLACKPINK




Szóval ez volt 2023.

Egy nagyon fárasztó, nagyon eseménydús év, ami nem mindig úgy alakult, mint szerettem volna, és ami sok-sok idegeskedéssel és fáradsággal járt, az állandó rohanás mellett... de ami egyben nagyszerű lehetőségeket és eseményeket tartogatott, és így visszanézve ezt a kis összegzést, azért nem is volt rossz! 

Nincsenek megjegyzések