Találkoztam Christopher Paolinivel, az Eragon szerzőjével! - Élménybeszámoló

Történt egy decemberi szép napon, hogy e-mailt kaptam az Európa Kiadótól. Ilyesmi elő szokott fordulni, jellemzően sajtóanyagokat, könyvajánlókat szoktam kapni kiadóktól, ez az e-mail viszont másról szólt. Én pedig ültem az irodában, és el se akartam hinni, miről van szó. 

Ugyanis a Murtagh megjelenése kapcsán európai turné keretében Bécsbe jött Christopher Paolini, az Örökség tetralógia, ismertebb címén az Eragon sorozat szerzője. És a kiadó megszervezte, hogy itthonról néhányan találkozhassunk vele, és az egyik ember, akire gondoltak, én voltam. 

Sűrű decemberem volt, kikockázott szabinapokkal, de nyilván egy ilyen ajánlatra egyszerűen lehetetlen nemet mondani.

Pörgessük kicsit vissza az idő kerekét! 2006 van, Deszy 15 éves, és már szeret olvasni. A barátnője beszéli rá, hogy menjenek el megnézni a filmet moziban. Persze amúgy is kíváncsi, sokat beszéltek a városban a filmről, hiszen egy jelenetét itt helyben, a Szelim-barlangban forgatták. Akkor még nem volt olyan elhivatott, hogy ragaszkodjon hozzá, hogy előbb elolvassa a könyvet, ami ebben a kivételes esetben nem is bizonyul rossz döntésnek, neki ugyanis tetszik a film. A barátnője viszont az egész hazaúton arról beszél, mennyi mindent átírtak, kihagytak. Aztán elolvassa a könyvet, onnan pedig eltelik még néhány év, mire a sorozat végére ér, hiszen várnia kell a folytatásokra, amik még angolul sem jelentek meg. Már rajongóként követi, hogyan érkezik az információ, hogy trilógiából végül négy részes lesz a sorozat, a harmadik könyv megjelenését már várja. Vajon milyen színű sárkány lesz a borítón? Vajon kinek kel ki az utolsó tojás? 

Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy néhány (na jó, nem is annyira néhány) évvel később lehetőségem lesz találkozni Christopher Paolinivel, ráadásul még csak nem is "csak" egy dedikáláson, hanem konkrétan velünk ül le beszélgetni... nos, biztos, hogy nem hittem volna el. 

Bejegyzésajánló

KVÍZ - Mennyire emlékszel az Eragon könyvre?

Tévésorozatot készít az Eragonból a Disney+

No de vissza 2023-ba! Sok felkészülési időnk nem maradt, ugyanis nagyjából egy hét volt hátra a találkozóig, szóval a könyvek vastagsága okán újraolvasásra nem sok esély volt, de belevetettem magam a világba sok év után újra, sok-sok videót néztem meg róla, felidéztem összefoglalókból a könyvekben történteket. És persze izgultam. Rohadtul.

Közben azért támadt egy ötletem. Amerikai fotókon láttam először úgynevezett book plate-eket, amik gyakorlatilag könyve ragasztható matricák, amiket a szerzők aláírnak. Nyilván egy személyes dedikáláshoz semmi nem ér fel, de ezek a matricák jó megoldást jelentenek, ha másnak szeretne dedikáltatni az ember, ha előre készül sok ilyen, ha postán kapja a dedikálást. És az jutott eszembe, miért ne csinálhatnék én is ilyet? Gyorsan terveztem egy matricát, már csak az volt kérdés, hogyan lesz belőle matrica, az idő ugyanis szűkös volt: ez pénteken történt, kedden pedig már mentünk Bécsbe. De hála az egyik kollégámnak, a grafikusunknak, aki csodát tett, elkészült a book plate-ek! Még több is, mint amennyit gondoltam, mert elég szép mennyiség fért az ívre. Úgyhogy elvittem magammal, remélve, rá tudom venni a szerzőt, hogy néhányat aláírjon, és akkor kisorsolhatom köztetek.

Mi pedig közben megkaptuk a Murtagh-ot a kiadótól, gyakorlatilag egyenesen a nyomdából, így mi ezt vittük dedikáltatni. Maradjunk annyiban, hogy 3 féltéglával volt dolgunk :D Ráadásul próbáltam védeni a könyvet, de a vastagsága miatt csak egy olyan könyvszütyőt találtam itthon, amibe belefért. (Hála istennek vettem egy nagyobb méretűt tavaly Frankfurtban.)

@deszy_vlog Amikor több könyvtasid is van, de erre a monstrumra nem állnak készen... avagy a Murtagh "csak" 750 oldal. #booktok #booktokhungary #tiktokhungary #konyvmoly #murtagh #konyv #könyvtok #konyvtok #europakonyvkiado ♬ How You Like That - BLACKPINK

Végül arra jutottam, valamilyen kis ajándékot is kellene vinni. Próbáltam kreatív lenni, és vinni valami magyarost is, de az idő szorított. Így végül egy szilvás betyárt vittem, és egy sárkány alakú Szamos marcipánfigurát. 

Végül eljött a nagy nap, vonattal indultunk Bécsbe, végül ketten Matildával. 

Az odaút nem volt izgalommentes, és nem csak a kérdések átbeszélésére gondolok. Én végül Tatabányán szálltam fel, mert így jött ki a lépés, és mire idáig elért a vonat, már 20 perc késésben voltunk. Matildával gőzerővel számolgattunk, hogy nagyon karcos lesz így az odaérésünk. A késés pedig nem nagyon akart csökkenni, tartottuk szinte végig - sőt, valamennyit még növeltük is. Már épp gondolkoztunk, kellene-e jeleznünk, hogy esetleg késünk, amikor e-mailt kaptunk a bécsi kapcsolattartótól: nagyon várják a találkozást, de sajnos késni fognak. Bevallom, néhány kő azért legördült a mellkasomról ennek hallatán, mert nem szeretek késni. De ha ők is késnek, akkor nincs probléma. (A késésre még vissza fogunk térni.)

Végül szerencsésen befutottunk a vasútállomásra, az utat is elég jól megtaláltuk, hála a modern technikának. Gyakorlatilag meg is érkeztünk volna a megbeszélt 4 órára Christopher Paolini hoteljébe, csak az út rossz oldalán voltunk, és beletelt egy kis időbe, míg elértük a legközelebbi zebrát. 

De igazából nem volt, mikor megérkeztünk, ők még nem voltak ott, úgyhogy leültünk a kávézóban és vártunk. Végül valamikor fél 5 körül befutott Christopher és a helyi kapcsolattartó, aki elmesélte nekünk, mi történt. Döbbenet a sztori. Christopher Paolini előző nap még Münchenben dedikált, ahonnan vonattal érkeztek volna Bécsbe - csakhogy mire kimentek a müncheni vasútállomásra, a borzalmas időjárás miatt minden járatot töröltek. Így végül jobb híján, az idő szorításában taxiba szálltak, és Münchentől egészen Bécsig taxiztak! Bele se akarok gondolni, mennyibe kerülhetett mindez, és nem irigylem a marketingest, akinek ezt le kellett szerveznie. 

Ezen a ponton azon se csodálkoztunk volna, ha a szerző lemondja a találkozót, hiszen gyakorlatilag semmi ideje nem volt szusszanni, és kb. 1,5 órával később már várta a bécsi könyvbemutató esemény. De azt kell mondjam, Christopher Paolini egészen elképesztően profi!

Gyakorlatilag felment a szobájába, lepakolt, beszélt telefonon a családjával, hogy minden oké (ő mesélte), és már jött is hozzánk beszélgetni. És még elnézést kért, hogy várnunk kellett! Ráadásul az is kiderült, hogy összesen 3 órát aludt. Tehát 3 órát aludt, végigcsinálta ezt a halmozottan problémás utat, lepakolt, leült velünk beszélgetni, pihent kb. fél órát, és már ment is a könyvesboltba az eseményére. Döbbenetes! 

Mindenesetre átadtuk neki az ajándékot, aminek egyébként örült, a bonbonra rá is vetette magát - gondolom, enni se nagyon volt ideje. Ezen a ponton félve jegyeztem meg neki, hogy amúgy alkoholos, erre annyi volt a válasza, még jobb! 

Úgyhogy a hangulatot az interjúhoz megalapoztuk. Christopher elképesztően kedves volt, türelmesen bírta az időnként kissé cifrára sikerült angol kérdéseinket, mindenre lelkesen válaszolt. Ráadásul egy vicces eset is történt útközben. Zajlott a beszélgetés, amikor is a hotel lobbijában odajött egy srác, és megkérdezte tőle, hogy ő amúgy tényleg Christopher Paolini? Természetesen ő is rögtön arra gondolt, hogy esetleg az eseményre érkezett, de kiderült, hogy teljesen random turista volt Bécsben, és tök véletlenül ugyanabban a hotelben szállt meg és véletlenül vette észre a szerzőt. Az is kiderült, hogy a barátnőjével épp az Eragont hallgatják hangoskönyvben, a barátnő nem ismerte, ő pedig újraolvassa a Murtagh előtt. Nagyon menő volt, utána Christopher meg is jegyezte, hogy megvolt a rocksztár pillanata. 

Az interjút majd hozom nektek külön bejegyzésben, szóval azt most ugorjuk, egészen a végéig. Ekkor jött el ugyanis a pillanat, hogy megkérjük, dedikálja a könyveinket, én meg már fejben gondolkoztam, hogyan kérdezzem meg, aláírná-e a book plate-eket. Ezek egyébként kint voltak már az asztalon, előkészítettem őket, hogy ne kelljen a táskámból előtúrni. És nem is kellett kérdeznem: amikor mondtuk, hogy ez volt az utolsó kérdésünk, ő maga kérdezte meg, hogy "Azokat aláírjam?". Úgyhogy jó pár book plate-em van, amiket ki fogok sorsolni köztetek!

 

Úgyhogy aláírta, meg a könyveinket is. A Murtaghot egyébként át is lapozta, értelemszerűen még nem látta a magyar kiadást, tetszett neki. Illetve beszéltünk pár szót a magyar nyelvről is, amiről már hallotta, hogy nem könnyű, érdeklődött, nekünk mennyire volt nehéz angolul tanulnunk. 

Aztán elváltunk, és már pakoltunk, amikor Matildával egymásra nézve jöttünk rá, hogy elfelejtettünk fotót kérni! 

De szerencsére még a lobbiban volt, így utánaszaladtunk, és elkészült ez a fotó:

 

Ezután volt egy kis időnk még az esti könyvbemutató előtt, amire szintén hivatalosak voltunk, úgyhogy útbaejtettük a Belvedere karácsonyi vásárát, megittunk egy forralt bort. 

Aztán irány volt a Thalia könyvesbolt, ahol az esemény volt. Bár a könyvesbolt nem biztos, hogy elég hatásos kifejezés, elsőre azt hittük, egy egész plázáról van szó, miközben a nagyobb része csak könyvesbolt volt! 

Mire odaértünk, hatalmas volt a tömeg, az ülőhelyek gyakorlatilag majdnem fullon voltak. Az volt az információnk, hogy foglalnak nekünk helyet, de hirtelen nem is tudtuk kit keressünk, a szervezők épp valamilyen rádiós nyerteseket kerestek, akiknek szintén volt hely foglalva - elsőre azt is hitték, mi vagyunk azok. De aztán kiderült, kik vagyunk, honnan jöttünk, és odavezettek minket a helyünkre. 

A könyvbemutató egy Christopher Paolini-féle stand-uppal kezdődött gyakorlatilag. Több mint háromnegyed órán át állt egyedül a színpadon. Nem volt moderátor, nem volt riporter, aki kérdezgette. Ott állt ő mint szerző, és elmesélte az Eragon történetét, mindenféle érdekességgel és vicces sztorival megspékelve. Vérprofi volt, azt hiszem, a legmaradandóbb könyvbemutató volt, amin valaha részt vehettem. Vicces volt, megható volt (bevallom, volt olyan rész, amit megkönnyeztem, bár tény, hogy erre hajlamos vagyok az ilyen érzelmileg túlfűtött helyzetekben), tele volt érdekes információval. Fel is olvasott a könyvekből: a korábbi kötetekből egy-egy mondatot, bár ez is izgalmas volt. Az első könyvből az első mondatot kaptuk, aztán felolvasott tündéül és törpül is, az új könyvből pedig kb. 2 oldalt olvasott fel, ami még pont a fogyasztható mennyiség volt. Ezután válaszolt olvasói kérdésekre is, amikkel kapcsolatban a spoilerek kerülgetése kifejezetten vicces volt - volt is egy kérdés, amit leállított, de a kérdezőnek mondta, hogy ne aggódjon, válaszolni fog neki, csak szóljon, ha a dedikálós sorban hozzá ér. 

A dedikálást mi már nem vártuk ki, mondjuk valószínűleg nem is tudtuk volna, annyian voltak. Helyette indultunk hazafelé. Némi kaland még itt is várt ránk, mert késett a vonatunk, pedig már nagyon szerettünk volna úton lenni - ennyi élmény, ennyi odafigyelés, ennyi izgalom és már maga az utazás és a séta is kimerített minket. De minden perce bőven megérte, ez a nap abszolút repült életem legmaradandóbb élményei közé! 

Még egyszer köszönöm a lehetőséget és a szervezést az Európa Kiadónak!

És akkor érkezem még az interjúval, jön a nyereményjáték is, és lehet, hogy még lesz más bejegyzés is a napokban a találkozóhoz és/vagy az Eragonhoz kapcsolódóan.

MATILDA VIDEÓJA