Breaking News

John Green: Csillagainkban a hiba


John Green: Csillagainkban a hiba

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 292
ISBN: 9789636896171
Fordító: Bihari György
Sorozat: -
Függővég: nincs

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Véleményem

Amikor először olvastam a könyvet, képtelen voltam véleményt írni róla. Annyira sok minden kavargott bennem, annyi gondolat és érzés, hogy úgy gondoltam, várok egy kicsit, amíg leülepszik. Aztán vártam és vártam, és rájöttem, hogy soha nem fog teljesen. Életem egyik legnagyobb olvasmányélménye volt. És ebben még az is benne van, hogy vonaton ültem, amikor olvastam, és hol sírtam, hol nevettem, a körülöttem ülők meg nem tudták elképzelni, mi bajom. 

Előre szólok, ez a bejegyzésem tele lesz idézetekkel, ezt a könyvet nem lehet idézetek nélkül értékelni.

Hazel Grace haldoklik. Ezen nincs mit szépíteni. A napjai számát ugyan meghosszabbította egy új kísérleti gyógyszer, de ez csak a tüneteket enyhíti, egy kis időt ad, nem pedig gyógyulást. 
Augustus Waters másfél éve tünetmentes, szembenézett a betegséggel, és úgy tűnik, legyőzte. Persze ehhez az kellett, hogy elveszítse az egyik lábát, de ettől a hiánytól eltekintve teljes életet él. 

Hazel szarkasztikus és nyers. Augustus metaforákat lát maga körül. Együtt pedig valami félelmetes elegyet alkotnak, és egyszerre ártatlan és túlságosan is sokat tapasztalt gondolataikat ismerhetjük meg életről, halálról, mulandóságról és örökkévalóról. 

Még most is nagyon nehezen írok erről a történetről, pedig már többször is olvastam, először körülbelül egy éve. Nem először olvastam olyan sztorit, amiben a főszereplők betegek vagy haldokolnak. Ifjúságiban is olvastam hasonlót és felnőttben is, de ilyen hatással még egyik sem volt rám. Ez a könyv könnyekre fakaszt, igen. De ami a legszebb benne, hogy közben megnevettet. Olyan, mint maga az élet: egyszerre élvezed és fáj. Hol egyiket, hol másikat, hol mindkettőt érzed, de nem hagy hidegen. Közben pedig olyan gondolatokat ültet el a fejedben, hogy néhol már-már filozofikusnak érzed. 

Hazel gyászosan látja a világot. Ez nem meglepő, amikor gyerekkora legnagyobb részét kórházakban, fájdalmak között töltötte. Mondjuk ki, igen keserű gondolatai vannak. Beletörődött, hogy meg fog halni, és ezt valami olyan realizmussal kezeli, hogy az sokszor már-már önkínzásnak tűnik. 

"Eljön az idő, amikor mind halottak leszünk. Mind. Eljön az idő, amikor nem marad ember, aki emlékezzék, hogy léteztünk, vagy arra, hogy fajunk bármit is csinált. Senki sem marad, hogy emlékezzék Arisztotelészre vagy Kleopátrára, pláne rád. Elfelejtenek mindent, amit tettünk, építettünk, írtunk, kigondoltunk és felfedeztünk, és ennek itt – széles mozdulattal körbemutattam – nem lesz semmi értelme. Talán hamarosan eljön ez az idő, de az is lehet, hogy sok millió év telik el addig, de még ha túléljük is a Nap összeomlását, akkor sem élhetünk örökké. Volt idő, amely előtt az organizmusok nem ismerték a tudatot, és lesz idő, amikor nem ismerik. Ha az emberi a feledés elkerülhetetlensége aggaszt, annyit javasolhatok, ne törődj vele. Isten a megmondhatója, mindenki ezt teszi."

Augustus ezzel szemben optimista. Mindenben meglátja a jót, a szépet, a megmosolyogtatót, úgy éli az életét, hogy megpróbál minden pillanatot megélni és kihasználni.
"Számomra gyönyörűség nézni a szép embereket, és egy ideje úgy döntöttem, hogy nem tagadom meg magamtól a létezés egyszerűbb örömeit."

Mindkettejük életét és gondolkozását megváltoztatta a betegségük, de sok szempontból máshogy reagáltak rá. Sok szempontból viszont pont ugyanúgy. Ennek lehetünk egy kicsit mi is a részei, ha elolvassuk ezt a könyvet. 

Szóval nekem ez a könyv elsősorban a gondolatokról és filozofálásról szólt. Olvasás közben voltak pillanatok, amikor megálltam néhány percre, és egy-egy részen elmerengtem. Feledésről, halálról, fájdalomról, életről. 

"Hét milliárd ember él, és úgy kilencvennyolc-milliárd halt meg. (…) Minden élőre tizennégy halott jut. (…) Azon töprengtem, lehet-e mindenkire emlékezni. Ha nagyon szervezettek lennénk és kiosztanánk minden élő emberre bizonyos számú holtat, elegen lennénk-e ahhoz, hogy minden halottra emlékezzünk?
– És?
– Tizennégy halottat mindenki meg tud jegyezni. De mi szervezetlenül gyászolunk, így egy csomóan emlékeznek Shakespeare-re, viszont senki sem emlékszik arra, akihez az ötvenötödik szonettet írta." 

De persze ez a könyv egy szerelem története is. Két olyan fiatal története, akik már ismerik a fájdalmat és megkapaszkodnak a szépben, amire lehetőségük nyílik, még ha csak néhány pillanatra is. Megismerik a szerelmet, és rövid, de nagyon lángoló, amit megtapasztalnak. Hihetetlenül cukik együtt, és nagyon szép pillanataik vannak. Valahogy mégsem éreztem nyálasnak az egészet, pont a rengeteg mély gondolat és a két szereplő egyedi szemlélete miatt. És azért, mert a könyv hihetetlenül vicces. 

Már írtam róla, hogy az ember könnyeket vár a könyvtől, és nem becsapós a dolog, meg is kapja. Még hogy! (Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs váratlan fordulat, mert mennyire, hogy van!) De pont attól volt olyan élvezetes és különleges, hogy egyszerre tud sírós és humoros lenni. Az egyik percben nevettem, aztán sírtam és megint nevettem, csak hogy néhány perccel később újra folyjanak a könnyeim. 

Az apróságokat is nagyon szerettem benne. A John Green által behozott idézeteket, például azt, amiből a cím származik. Vagy például azt, ahogyan Gus reagál a könyvben olvasott könyv, a Mennyei megbántás végére. (Itt Gus tipikus fangirl, mondjuk ki. És melyik fangirl nem imád egy ilyen srácot?) És úgy alapjáraton a könyv a könyvben ötlete fantasztikus. Vagy például az Oké? Oké. És vétek, hogy még eddig nem említettem, de nagyon szerettem a mellékszereplőket is. Peter Van Houten karakterét is, de Isaac! Komolyan nagyon szívesen olvasnék még Isaacről, bár tudom, hogy úgysem fogok. De nagyon megkedveltem a szemrákkal küzdő fiút a támaszcsoportból.

És még egy gondolat így a végére, anélkül, hogy spoilereznék, mert spoilereset is tudnék írni bőven, de nem fogok. Az, ahogyan John Green a haldoklásról ír! Le a kalappal előtte. Nagyon sok haldoklós könyvben a haldoklást próbálják megszépíteni. Mint valami magasztos dolog, az utolsó percek, a gyönyörű utolsó mondatokkal, könnyes búcsúkkal... Pedig a haldoklásban semmi szép nincs. Végignézni, ahogyan valaki, akit szeretsz, percről percre elveszít magából egy darabot, és fáj neki és szenved, te pedig nem tudsz segíteni... És igen, a szentek talán elviselhetik a betegséget és magát a haldoklást anélkül, hogy cinikussá és néha igenis morgóssá, és mérgessé és bántóvá váljanak, de az emberek nagy része nem. Nem kell egy haldoklóról úgy írni, mint aki következmények nélkül tűrné a fájdalmat. Mert igenis tüskéssé válik az ember, ha fáj és ha nincs kiút, de ettől nem szeretjük kevésbé, ettől csak emberi lesz... Aki olvasta a könyvet, remélem, tudja, melyik részre gondolok.

Nem, nem akarok többet írni. Spoilerek nélkül nehéz is lenne, meg mindenki meg is unná, ha még oldalakon keresztül áradoznék. Mindenesetre ezzel a könyvvel John Green a kedvenc szerzőim közé emelkedett. És Hazel és Gus gondolatai olyan nyomot hagytak benne, amit soha nem fogok elfelejteni. 

És a végére hadd hozzak egy idézetet a könyvből, mert annyira, de annyira igaz magára a Csillagainkban a hibára:
"Az igazsághoz híven írja le a halált. Meghalsz az életed közepén, egy mondat közepén."

KEDVENC LETT


A könyv előzetese magyar felirattal:


4 megjegyzés:

  1. Szép és őszinte vélemény volt ez, tükrözi az enyémet is. :)

    VálaszTörlés
  2. Mintha én írtam volna, teljesen beleláttál a fejembe Deszy :) Ezer grat.!

    VálaszTörlés
  3. Imádtam a leírásod!:)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindenkinek! Örülök, hogy így gondoljátok! :)

    VálaszTörlés