Cat Winters: Fekete madarak árnyékában


Lehet, hogy most is mögötted van - érzed a hidegét?
Fekete madarak árnyékában




A Scolar Kiadó hamarosan megjelenteti Cat Winters izgalmas misztikummal teli szerelmes történetét, melynek főszereplője egy 16 éves lány, név szerint Mary Shelley Black. Az első világháború idején játszódó Fekete madarak árnyékában egy nagyon különleges és félelmetes történet, és ehhez különleges blogturné dukál.

Szeptember 15 és 22 között részleteket olvashattok a könyvből, majd október 1. és október 13. között megismerheted a regény szereplőit, az adott kort, és érdekes extrákkal járhatod körbe ezt az apokaliptikus világot. Készülj! Hamarosan felszállnak a fekete madarak!

Egy fájdalmas korszak története, egy erős lány meséje.
Minden percét imádtam. Borzongató, rejtélyes és izgalmas!

Eredeti cím: In the Shadow of the Blackbirds
Kiadó: Scolar
Oldalszám: 304
ISBN: 9789632445281 
Fordító: Simonyi Ágnes
Sorozat: - 
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link 
Goodreads link (3,92)
Megrendelési link

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá…

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.” - Publishers Weekly

Vélemények

Nem szeretem a félelmetes sztorikat. A nyomasztó, háborús történetekhez is nyilvánvalóan kell egy hangulat. A Fekete madarak árnyékában pedig nyilvánvalóan nem egy könnyed kis YA történet - az első világháború és a spanyolnátha időszakában játszódik, egy egyedül maradt, gyászoló fiatal lányról szól, és ráadásként még egy rakat szellemet is kapunk. Borzongató, tragikus, szomorú. És én mégis imádtam!

1918-ban a fiatalok élete a könnyűtől a lehető legtávolabb állt. Pont mostanában feliratoztam a Testament of Youth előzetesét, ami az első világháború idején élő fiatal nő emlékeit meséli el. Megragadt bennem egy részlet belőle, ami szerintem nagyon jól illik ehhez a könyvhöz, úgyhogy utólagos engedelmetekkel most ezt idézem: "A mi generációnk már soha nem lesz megint új. Az ifjúságunkat elrabolták tőlünk."


Mary Shelley-vel pontosan ez történt. Egy tizenhat éves lánynak nem kellene azzal szembesülnie, hogy az apját börtönbe vetik, amiért nem ért egyet a háborúval. Nem kellene az első szerelmét a háborúba küldenie az első csók után, ahol meghalhat. Nem kellene a spanyolnátha árnyékában élnie, minden pillanatban attól tartva, hogy az lehet az utolsó. Nem kellene kórházakba járnia, ahol a háború sebesültjeit ápolja annak reményében, hogy megtudhat valamit a saját szerettei sorsáról. Mary Shelley élete tehát a legkevésbé sem könnyű. Persze soha nem is volt az, mert intelligens lány egy olyan világban, ahol a nőknek nem ez a dolga. És német származású, német nevű lány egy németellenes Amerikában.

Pontosan ez a sok nyomasztó hatás volt az, amitől féltem, amikor nekiálltam olvasni a könyvet, főleg így az őszi, borongós napokon. Hajlamos vagyok napokra depresszióba zuhanni ilyenektől, és féltem, nagyon féltem, hogy ez a hangulat lesz úrrá rajtam a könyv olvasása közben. De szerencsére tévedtem! A regény nem titkolja a háború borzalmait, sőt... A nyitójelenetben mindjárt bekerülünk egy zsúfolt vonat vagonjába, ahol mindenki rettegve méregeti az utastársakat, nehogy elkapja a spanyolnáthát. Mindenféle bűzök szállnak a levegőben, mert ki-ki másra esküszik a nátha elleni ellenszerként, és ezt még a szeretteiket gyászolók sírása is megspékeli. Sorban kerülnek az utunkba azokba a dolgok, amiktől érezhetővé válik, milyen nehéz az élet 1918-ban Amerikában. Nincs színes ruhaanyag. A nők munkába álltak, és levágatták gyönyörű tincseiket, hogy ne akadályozza őket a lőszergyárakban. És még nagyon hosszan sorolhatnánk.
Ezt a gondosan felépített hátteret imádtam! Rettentően látszik, hogy Cat Winters vette a fáradságot, hogy utánanézzen a kornak, minden kis apróságot tudtam értékelni, ami ezt bizonyította. 

A világ mellé pedig kapunk egy nagyon erős szereplőt, aki tulajdonképpen a hátán viszi a történetet. Van itt ugyanis romantikus szál, de Stephen, a gyengéd érzelmek tárgya teljes valóságában nem sokat szerepel. Így még csak nem is két főszereplőt kapunk, hanem teljes egészében Mary Shelley szemszögéből követhetjük az eseményeket. Persze vannak más szereplők is, akik fontosak a történetben, róluk mindjárt szót is ejtek még, de a történet 90%-ban Mary Shelley-é. Így nagyon fontos, hogy tudjunk azonosulni vele és a döntéseivel, mert egyszerűen nincs másik szereplő, akit annyira megszerethetünk, hogy azt mondjuk, belefér, ha nem bírjuk a főszereplőt. 

Mary Shelley pedig szerencsére meg is felel a kívánalmaknak ebben a vonatkozásban. Ahogy már említettem, egy intelligens, határozott lány egy olyan világban, amelyben a női egyenjogúságért folytatott küzdelem még gyerekcipőben jár. A feminizmus persze nem központi kérdés, de kifejezetten tetszett, hogy két erős női karaktert is kapunk. És még indokolt is a dolog, hiszen a háború évei alatt a nők és a gyerekek maradtak hátra az anyaországban, és nekik kellett felvinniük a klasszikus férfiszerepeket is: dolgozni a gyárban, megjavítani a dolgokat a ház körül, egyszóval gondoskodni magukról minden módon... Ezek az évek erős, a végsőkig harcoló nőket adtak a világnak, szó szerint és átvitt értelemben is. Mary Shelley is ilyen. Rengeteg borzalmat látott, szörnyű dolgokat kellett átélnie, a lelke meggyötört, és még fel is merül benne a gondolat, hogy érdemes-e folytatni... Mégis mindig talpra áll. És talán pont ezt szerettem benne a legjobban. Hogy nyakas és makacs, mindig megy tovább, kiáll a maga igazáért és küzd azokért, akiket szeret. 

Említettem, hogy azért más fontos szereplőket is kapunk. Stephen, aki a romantikus érzelmek tárgya, nem túlságosan kidolgozott szereplő, de ez nem is meglepő. Leginkább a Maryy Shelley-nek írt levelekből és a lány emlékeiből ismerjük meg, aki nyilvánvalóan elfogult. Megtudunk róla rengeteg jó dolgot - hiszen Mary Shelley fülig szerelmes. Egy sarkított karakter, akinek az a dolga, hogy szeressük, mert akkor éljük át Mary Shelley fájdalmát. Ha nem tudnánk megkedvelni, a rövid ismeretség alatt is, akkor nem értenénk a lány motivációját. 

Stephennek van egy testvére is, aki sok szempontból talán még fontosabb szerepet kap a történetben, ugyanis ő adja a történet nagy kérdőjeleit és a cselekmény meg az alapötlet egy jó nagy darabját. Julius ugyanis szellemeket fotóz, ezen a területen pedig talán a legsikeresebb. Ahogy azt az írónő el is mondta interjúkban, pontosan az adta az ihletet a történethez, hogy a háború idején a hamis szellemfotósok nagyon könnyen tévesztették meg a szeretteiktől még csak elbúcsúzni sem tudó gyászoló anyákat, feleségeket, gyerekeket... Julius is nagyon sikeres. És végig csupa kérdőjel. Úgy érezzük - hiszen Mary Shelley is így érzi, egyrészt a racionális énje, másrészt Stephen óva intése miatt -, hogy szellemek nem léteznek, Julius pedig csaló. De minél több furcsa dolog történik Mary Shelley körül, minél többször jut eszébe Stephen, annál kevésbé biztos abban, mi lehet valóság és mi nem. És vele együtt kérdőjelezzük meg ezt mi is. Hatalmas mozgatórugó az olvasás közben a rejtély. Julius személyének rejtélye - vajon jófiú vagy tényleg olyan sötét, amilyennek először tűnt -, vajon léteznek szellemek, vajon mi történt pontosan Stephennel?

Rengeteg a kérdőjel, és a cselekmény ezeknek a kérdőjeleknek a lassú betömködése. Tulajdonképpen egy természetfelettivel megspékelt gyilkossági nyomozás közepébe csöppenünk, és ez rettentően izgalmas. És a szellemek miatt hátborzongató is. Komolyan mondom, bizonyos jelenetek olvasásakor felállt a hátamon a szőr és a kezemen éreztem a helyiség hideg levegőjét. Nagyon sikerült ezt a szellemes-borzongató hangulatot elkapni. 

És végül muszáj megemlítenem még néhány szereplőt. Írtam, hogy két erős női karakterünk van, de név szerint még csak Mary Shelleyt említettem. A másik szereplő Mary Shelley nagynénje, Eva. Bevallom, őt nem sikerült annyira megkedvelnem, mint a főszereplőnket. Eva sokkal hiszékenyebb, tulajdonképpen minden szempontból közelebb áll ahhoz a képhez, ami az e korban átlagos nőkről a fejünkben él. De ettől függetlenül kétségtelen, hogy van benne egy hatalmas adag túlélni akarás és egyáltalán nem egy kényes kis virágszál. Nagyon örülök, hogy benne volt a történetben, bizonyos szempontból jó kis ellenpont volt Mary Shelley mellé, és kellett löketnek, hogy ebbe az egész szellemesdibe belesodródjunk.

És végül, ne haragudjatok, muszáj kiemelnem még néhány szereplőt, még akkor is, ha nem szerepeltek túl sokat, de... Volt néhány jelenet, ami egy hadikórházban játszódott. Bármilyen rettenetes is volt elképzelni ezeknek a szerencsétlen sebesülteknek a fájdalmait és látványát, egyszerűen imádtam ezeket a részeket. Különösen Jonest szeretném kiemelni, akiről kérdeztem is az írónőt, mert egyszerűen muszáj volt. (Az interjút az extában olvashatjátok.)


Soha nem gondoltam, hogy én ennyire meg fogom szeretni ezt a regényt, pedig ez történt. Végig fogva tartott, izgalmas volt, a hangulata nagyon egyedi és nagyon illik a történethez, és szellemek ide vagy oda, végig nagyon valóságos tudott maradni. Az írónő nem mismásolta el a kor egyik problémáját sem. Valahogy minden tragédia ellenére mégis sikerült végig megőriznem a reményt. És ha elsőre rémisztő is ez a háborús környezet, meg a spanyolnátha, meg a szellemek, higgyétek el nekem, hogy ez egy nagyon jó könyv, ne ijedjetek meg tőle! Tényleg csak ajánlani tudom!

NAGYON AJÁNLOM



Olvassatok bele a könyvbe a képre kattintva!

https://hu.scribd.com/doc/239835194/Fekete-Madarak-Arnyekaban-Belelapozo




Blogturné extra - Interjú az írónővel


Cat Winters volt olyan tüneményes, hogy válaszolt néhány kérdésünkre a könyvvel kapcsolatban. Mondhatom, tényleg nagyon közvetlen és aranyos, már önmagában az írónő miatt is érdemes a könyvet olvasni. Még egy kis kimaradt bekezdést is megosztott velünk!
Az interjúban szerepel két meglehetősen spoileres kérdés, ezt jelezni fogom. Ezeket egyelőre ugorjátok át, és térjetek vissza, ha már olvastátok a könyvet. Érdemes, mert a könyv lezárására és a szereplők jövőjére vonatkozik az egyik kérdés, és az írónő nem kerülte meg a válaszadást. A másik válasz pedig nem csak roppant érdekes, de azt a bizonyos könyvből kimaradt jelenetet is ebben a válaszban találjátok.






Olvastuk, hogy van egy kabalád, egy holló, igaz? Miért szereted ennyire a hollókat és a fekete madarakat? Honnan jött?

A kis holló játék, amit a honlapomon is láthattok, igazából egy ajándék volt magamnak, közvetlenül azután, hogy eladtam a Fekete madarak árnyékában jogait az amerikai kiadómnak, az Amulet Booksnak. A kiadó 2011-ben jelentette meg a könyvet, a Halloween időszak közepén, így a boltokban mindenféle rémisztő feketerigót, hollót és varjút lehetett kapni akkor. A fekete madarak ötlete a Fekete madarak árnyékában könyvhöz azután támadt, hogy láttam egy 1918-as fotót, amelyen rendőrök a spanyolnátha ellen maszkokat viseltek. Nem árulhatok el arról túl sokat, hogy a fotó milyen összefüggésben van a könyv fekete madaraival, mert az nagy spoiler lenne a könyvre nézve. :)


A könyveid nagyon sötétek és misztikusak. Mi adja az inspirációt? Milyen könyvek, filmek, sorozatok a kedvenceid?

Mindig is imádtam a sötét történeteket. Gyerekként nagyon kedveltem szellemes történeteket olvasni és olyan filmeket nézni, amelyekben mindenféle paranormális jelenségek volt, tiniként pedig beleszerettem a klasszikus gótikus irodalomba, mint amilyen Emily Bronte Üvöltő szelek című könyve vagy Edgar Allan Poe történetei. A XIX. századi gótikus szerzők kétségtelenül befolyásolták az írásaimat, amit talán az olvasók abban vehetnek észre, hogy előszeretettel írok tragikus sorsú férfi szereplőkről, a könyveim hangulata borzongató és nagyon gyakran használok szellemeket vagy más természetfeletti elemeket. 

Ami a filmeket és a tévésorozatokat illeti, függő vagyok, ha történelmi sorozatokról van szó, amelyek itt nálunk, Amerikában nagyon népszerűek: Downton Abbey, Boardwalk Empire, Call the Midwife, és a Mr. Selfridge, hogy csak néhányat mondjak. Imádom a történelmet, és mindig is imádtam nézni, hogyan keltik életre a filmekben.


Hiszel a szellemekben és a túlvilági életben?

Igen. Annyi ember mesélt már nekem a szellemekkel kapcsolatos tapasztalatairól - és én magam is annyi megmagyarázhatatlan eseményt éltem át -, hogy úgy hiszem, szellemek márpedig léteznek.


Miért választottad a Mary Shelleyt a hősnőd nevéül? Rajongója vagy a Frankensteinnek?

Nagy rajongója vagyok a Frankensteinnek. Évekkel ezelőtt, amikor még küszködő író voltam, aki mindenféle hétvégi írókonferenciákra járt, volt egy álmom, amiben az írónő, Mary Shelley valahogyan még mindig élt, de képtelen volt kiadatni a könyveit a modern világban. Mindig úgy gondoltam, hogy érdekes novella lenne belőle, de soha nem ültem le megírni. Évekkel később, amikor a Fekete madarak árnyékában ötlete megszületett, Mary Shelley Black karaktere egyszer csak ott volt a fejemben, és azt akarta, hogy így nevezzem - talán pont azért, mert egy Mary Shelley ötlet már ott csücsült az agyamban. 


SPOILERES KÉRDÉS-VÁLASZ
A könyvben két nagyon fontos fotó is van. Miért pont pillangót és villámot ábrázolnak? Volt más ötleted is Stephen fotóira vonatkozóan?

A pillangó fotót, az Arány címűt, azért választottam, hogy megmutassam Stephen türelmét fényképészként és azt, hogy mennyire méltányolja a szépséget és a természetet. Már sokkal mélyebben jártam a könyvben, amikor eszembe jutott néhány legenda, amit arról olvastam, hogy a pillangók a lelket szimbolizálják. A villámot pedig azért választottam Stephen különleges ajándékának, mert a fiú tudta, mennyire vonzza Mary Shelleyt az elektromosság. Mindig is úgy képzeltem, hogy Stephen többi fotója mind az életének egy-egy kis mintája - az öböl fölött szálló repülők, amelyeket az ablakából látott, fotók, amelyeket az utazásain készített a helyi állatokról, stb. 

Bónuszként megosztok veletek egy jelenetet, amit végül az utolsó pillanatban kivágtunk a könyvből. Egy fotográfia leírása, amelyet Stephen küldött Mary Shelleynek az egyik levelében, és nagyon szomorú voltam, amiért törölnünk kellett a regényből. Itt is van...


Az egyik borítékba csúsztatva találtam egy képet kettőnkről, amelyen édesapja portlandi stúdiójának kirakata előtt állunk 1911 júniusában, Stephen tizenegyedik születésnapja környékén. A térde alá érő nadrágot viselt és hosszú, szürke zoknit, ami úgy tűnt, alig akart fent maradni a lábszárán. Barna haját frissen fésülte, gondosan elválasztva a bal oldalon.
Én akkor kilenc éves voltam, és az arckifejezésem alapján nem voltam sokkal vidámabb, mint amikor mogorván Julius kamerájába bámultam, bár arra már nem emlékszem, miért látszom olyan morcosnak. Egy körülbelül olyan hatalmas masni fogta össze a hosszú hajamat, mint egy új-guineai Alexandra királyné pillangó.


Te is szereted az anagrammákat, mint Stephen? Volt valaha szükséged rá, hogy anagrammákkal rejtsd el a titkod?

Szeretem az anagrammákat, és nagyon élveztem, hogy elrejtsem bennük Stephen titkos szavait. De nekem még soha nem kellett így elrejtenem titkot. 


SPOILERES KÉRDÉS-VÁLASZ
Tudod, mi történt a szereplőkkel a jövőben? Mary Shelley teljesítette az ígéretét, amit Stephennek tett a könyv végén? Mi lett a kórházban fekvő katonákkal? A könyv legvégéig reméltem, hogy Jones visszatér. Belehalt a náthába vagy túlélte, mint Mary Shelley? És mi van Paullal?
Vannak gondolataim azzal kapcsolatban, hogy mi történt a szereplőkkel, és régebben gondoltam rá, hogy írok egy folytatást. De miután hallottam, hogy mennyire eltérő gondolatai vannak az olvasóknak arról, mi történt Mary Shelleyvel és a többiekkel, úgy döntöttem, a legjobb, ha hagyom, hogy az olvasók megalkossák a saját verziójukat és nem avatkozom közbe mindent elrontva. Direkt azért írtam meg így a regény utolsó sorát, hogy a könyv vége nyitott legyen, másrészt viszont érezzük, hogy Mary Shelley rendben van, és a legjobb formáját fogja hozni és küzdeni fog a körülötte élőkért és azért, hogy a világ jobb hely legyen. Úgy képzelem, visszatért a vöröskeresztes házba, és túlságosan is szeretem Jonest és Pault ahhoz, hogy arra gondoljak, meghaltak. Szerintem átvészelték, bár a fizikai és lelki felépülésük útja nagyon hosszú és rögös volt. Néhány olvasó szeret arra gondolni, hogy Mary Shelley végül romantikus kapcsolatba került Jonesszal. Mások elképzelni sem tudják, hogy Stephenen kívül bárkivel együtt legyen. Pontosan ezért hagyom inkább nyitva a jövőt, hogy az olvasók elképzelhessék maguknak.

Ami Mary Shelley édesapját illeti, azokat, akiket az első világháború alatt Amerikában árulásért börtönbe vetettek, egészen az 1920-as évek elejéig nem engedték szabadon. Az apját végül felmentették, de biztosan beletelt egy kis időbe... bár biztos vagyok benne, hogy Mary Shellye rengeteg levelet írt és megtett mindent azért, hogy minél hamarabb szabadon bocsássák. 


Van egy kérdés, amit mindig felteszek, ha lehetőségem van interjút készíteni egy íróval. Egy lakatlan szigeten vagy. Választhatsz egy szereplőt a Fekete madarak árnyékában könyvből, aki ott lesz veled a szigeten. Kit választanál és miért? 

Mary Shelleyt, egyértelműen. Feltalálhatna egy csónakot, ami megment minket. De amikor tini voltam, valószínűleg Stephent választottam volna helyette. :)
  

Szeretnél valamit üzenni a magyar olvasóidnak?

Nagyon szépen köszönöm, hogy Magyarországon is olvassátok a könyvemet! Nagyon izgatott lettem, amikor először meghallottam, hogy magyarra fordítják, és azt kívánom, már elutazhatnék az országotokba, hogy személyesen is találkozhassak veletek. Köszönöm a regényem iránti lelkesedéseteket!


Nagyon szépen köszönjük az interjút!


Nyereményjáték

A regényben visszatérő motívumként szerepelnek az anagrammák. Mary Shelley Black szerelme, Stephen ezek segítségével vezeti el a lányt egy csomaghoz. Az anagramma egyfajta szójáték, amit a megadott betűk összes felhasználásával új és értelmes szavak rakhatók ki.

A te feladatod az lesz, hogy az állomásokon található anagrammák segítségével egy a könyvhöz kapcsolódó kifejezést tegyél ki. Ha helyesen rendezed a betűket megnyerheted a  Scolar Kiadó által felajánlott  3 db Fekete madarak árnyékában című könyvet. Nézz a szavak mögé és hajrá!

Ne feledd! A Kiadó csak magyarországi címre postázza a nyereménykönyvet. 72 órán belül, ha nyertél a Blogturné csapata felveszi veled a kapcsolatot, ha nem válaszolsz a nyereményértesítő mailre, új nyertest sorsolunk.

A mai anagrammátok:
eleme lelkes szerv

Segítségképp pedig szerintem nem is kell annál sokkal többet mondanom: én szívesen kaptam volna ilyet Stephentől! ;) Vagy akár Jonestól...


a Rafflecopter giveaway


A blogturné menetrendje

10.01. Zakkant olvas
10.03. Deszy Könyvajánlója
10.06. Always Love a Wild Book
10.09. Könyvszeretet
10.11. CBooks
10 13. Dreamworld
10.15. Nem harap a blog...
http://www.blogturneklub.com/

Rendeld meg a képre kattintva!