Breaking News

Moziztam! - Az útvesztő



Sziasztok!

A múlt héten megint moziban jártam, az biztos, hogy YA adaptációkban most nem szűkölködünk. Viszont számára azért volt ez most különleges, mert nagyon régóta először ültem be úgy egy könyv alapú mozifilmre, hogy nem olvastam a könyvet. (Na jó, a Marvel képregényeket ne számítsuk ide!)

Szóval úgy indultam el Az útvesztőre, hogy nem olvastam a regényt, pedig itt csücsül a polcomon, egyszerűen csak nem jutott még rá időm. Így bevallom, kicsit bizonytalan is voltam, vajon jó döntés volt-e olvasás nélkül beülni, de nem akartam róla lemaradni. Úgyhogy csak néhány alapinformációm volt: nagyjából ismertem az alapsztorit, tudtam, kik lesznek a szereplők, meg azt is, hogy trilógia, így nagy eséllyel nem számíthatok szép, lekerekített lezárásra. Azt is tudtam, hogy nem véletlenül kaphatott 16-os karikát, és mindenhonnan azt hallottam, dicsérik a filmet és jók a bevételek is. 

Igazándiból minden előzetes elvárásom bejött.

 

Nagyon tetszett, hogy rögtön a történet közepébe csaptunk már a nyitójelenettel. Nem volt finom felvezetés, egyszerűen ott találtuk magunkat mindenféle infó nélkül egy doboz közepén, csakúgy, mint a főszereplő. Minden kérdőjel ugyanúgy megvolt bennünk, mint benne, ez így nagyon hatásos nyitás volt. Aztán szép lassan kiderül, hogy mi miért van. Fiúk egy labirintus közepén, ahonnan nincs kiút. Szívás. 

Még amikor először láttam, hogy 16-os karikát kapott a film, meglepődtem. Hiszen mégis csak egy YA sztoriról van szó! Látva a filmet, azt mondom, abszolút indokolt. Nem voltak különösebben véres jelenetek, viszont a dolog lelki része, a félelem és a kilátástalanság, amit a szereplőkkel átélünk, nagyon kemény. Volt egy konkrét jelenet, amit nagyon megrázott, nem hiszem, hogy valaha el fogom felejteni. Rögtön a film elején, még nem is indult be igazán a történet, és akkor az a szerencsétlen srác elkapta a vírust és jött az ítélet. Komolyan mondom, annyira borzalmas volt, alig bírtam nézni. Itt látszik, hogy nem feltétlenül kell folynia a vérnek, elég szörnyű lehet egy jelenet anélkül is. 

Egyébként a sztori végig nagyon izgalmas volt, soha nem tudtam, mire számítsak, mi lesz a következő jelenetben, mikor avatkoznak közbe kívülről. Ráadásul ehhez jöttek hozzá a rejtélyek is, meg az a furcsa belső társadalmi felépítés, amit nagyon érdekes volt nézni. Ki a vezető, ki kit követ, hogyan alakultak ki ezek a viszonyok, és mi történik, ha valami - vagyis jelen esetben valaki: Thomas - mindent a feje tetejére állít és a csapat már nem ért egyet mindenben. Okosan volt megírva. 

 


A látvány fantasztikus volt, meg nem mondanám, hogy viszonylag alacsony költségvetésű film, még a többi YA-hoz mérten is. (Persze ez is volt az egyik oka annak, hogy ilyen hamar visszahozta a befektetett pénzt.) 

A szereplők is érdekeltek, főleg hármat emelnék ki. Thomasban nagyon csíptem, hogy ilyen tökös és bátor, és végig meg kellett küzdenie azzal, hogy ő más. Tudta ezt már a kezdetektől, akárki akármit mondott is neki arról, hogy ez mindenkivel megtörtént. És tudták ezt a többiek is. Nagyon érdekes volt nézni, ahogy szembemegy a megszokott szabályokkal és küzd. Nem csoda, hogy ő volt a kedvenc. 

Aztán ott volt még Minho, róla nem igazán írnék többet, mert az érdekes dolgok, amik kiderülnek róla, spoileresek, szóval ezt most inkább átugrom.

Aki egyszerűen imádtam, az Newt. Eleinte folyamatosan a fejemben volt a Trónok harca, de annyira szimpatikus volt, és annyira jól játszotta a színész, hogy hamar elfelejtettem. Ennyi szereplő közül kiemelkedni nem kis szó, de neki sikerült.


Egyébként ez is forgatókönyvírói és rendezői bravúr szerintem. Annyi új szereplőt toltak az arcunkba, és mégis lehetett követni, hogy ki kicsoda és milyen személyiség. Ez pedig a szereposztásnak is köszönhető, ami szerintem zseniálisan sikerült.

Mondjuk azért volt néhány jelenet, amiben nem értettem a logikát. APRÓ SPOILER A FILM ELEJÉRŐL! Elvileg ezek a srácok tökéletesen tisztában vannak vele, hogy éjjel nem szabad a fal mögött maradni. Azzal is, hogy aki fertőzött, arra a halál vár. Na most akkor kérdezem én, Minho mi a fenének fáradt vele, hogy visszarángasson egy fertőzöttet, amikor tudta, hogy nem fogja tudni és kint fog ragadni ő is?

Persze voltak dolgok, amik kiszámíthatóak voltak, de a nagy csavarok miatt nem mondanám, hogy kiszámítható volt a történet. Főleg az utolsó jelenetnél voltam úgy, hogy MOSTMIVAN? És kínomban csak röhögtem. Zseniális lezárás, aki ezek után nem ölne, hogy megnézze a folytatást, az fából van. Nagyon várom, mi lesz a másodikban, és előre rettegek, hogy milyen messze a harmadik rész. 

Összességében egy nagyon jó film volt, bár azért örök szerelmem nem lesz. Érződött rajta, hogy inkább a fiúkat, férfiakat szánták célközönségnek, és ennek megfelelően én tudom is magamról, hogy nem meglepő módon szerelmes azért nem lettem. Tetszett, érdekel, valószínűleg megnézem még néhányszor, de nem fogom addig nézni, amíg már a szereplőkkel együtt mondom a szöveget. És bár érdekel a könyv, érdekes módon nem úgy jöttem ki a moziból, hogy "idenekemmostazonnalolvasnomkell", sokkal inkább a második könyvhöz nyúlnék a kérdőjelek miatt. De azért persze el fogom olvasni az elsőt is.



2 megjegyzés:

  1. Szia, szívből ajánlom a könyv elolvasását :) sok mindenben eltér a filmtől, a nyomozásos rész is jobban ki van fejtve meg a Minho-s dolog is értelmet nyer :D ettől függetlenül nekem a film is tetszett

    VálaszTörlés
  2. A trilógia könyvei zseniálisak! Több infót lehet megtudni belőlük a VESZETT-ről, hogy milyen módszereik vannak, stb.
    Szerintem fényévekkel jobb ez a trilógia ,mint az Éhezők Viadala, amihez annyian hasonlítják. Sokkal mélyebb a mondanivalója, és szerintem több embert is megmozgatna,ha nem lenne az Éhezők viadala körül az a hatalmas hype.
    Plusz, nem is gyártanak majd belőle tucat-sznobfilmet, miszerint az utolsó részt kötelező ketté bontani....

    VálaszTörlés