Leiner Laura: Késtél


Szerethető főhősnő, úristen!
Késtél

Kiadó: GABO
Oldalszám: 416
ISBN: 9789636899578
Sorozat: Bexi-sorozat 1.
Függővég: van
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Megrendelési link

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét. A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.

Véleményem

Most már lassan elmondhatom, hogy minden Leiner Laura könyvet nagyon várok, pedig nem nevezném magam klasszikus SzJGernek. Mindenesetre imádom Laura egyszerű stílusát, mert pont ettől lesz ennyire szerethető a tiniknek (és az idősebbeknek): a könyveiben és a fogalmazásmódjában nincs semmi mesterkéltség, nem érezni súlyos tervezéseket a háttérben, amelyek agyonnyomnák a történetet, viszont rettentően viccesek és mire az ember felnéz, már magukba is szippantották.

A Késtéllel kapcsolatban voltak fenntartásaim, még ha nem is túl nagyok, mert reméltem, Leiner Laura megint olyat alkotott, amit szerethetek. Rengeteg könyvet olvastam már éppen befutó sztárokról, a sztárvilág szépségeiről és árnyoldalairól még tehetségkutató műsoros regény is van már a hátam mögött. Ezért amikor elolvastam a fülszöveget, eléggé meglepődtem, hogy itt is erre számíthatunk. Viszont néhány oldal után ebben is ugyanúgy elvesztem, mint a többi Laura könyvben.

A tehetségkutatós műsor hátteréről nagyon is hitelesen írt, talán pont azért hittem el ilyen könnyen, mert nem a nagy hollywoodi siker zajlott a szemünk előtt, hanem valami olyasmi, ami itt van közöttünk és tapintható. (Ezt az értékelést is épp az X-Faktor előtt nézem, és épp az előbb torpantam meg egy meglehetősen hamis előadás miatt...) Szóval rengeteget olvastam sztárokról, tinisztárokról, és sok filmet, sorozatot láttam a témában, de ez a könyv abban volt, mint Laura többi könyve is, Suzuki szlogennel élve: a miénk. Igazán tiniszemmel láttuk a sikert, de a magyar sikert, két különböző úton híressé vált fiatal énekes életét. Bexiét, aki a Facebooknak hála futott be és saját jogán futott be egy szerencsés véletlennek köszönhetően, de a fellépésektől eltekintve teljesen olyan hétköznapi életet él, mint bárki más. És Vastag Csabáét Márkét, aki épp élete legnagyobb kalandját éli, és az egyik legnagyobb tehetségkutató finise felé közeledve elhitte, hogy a celebvilág olyan, mint amit a feneke alá tolnak a műsorban: csillogó, tele rajongókkal, stylistokkal és csillogással.

És tudjátok, mi volt még nagyon érdekes? Fordult az, amit már egészen megszoktam, nem csak Lauránál, de a legtöbb tinikönyvben. Ezúttal nem a főszereplőnő volt tenyérbe mászóan idegesítő! Komolyan, szinte egyszer sem jutott eszembe, hogy jól helyre kéne tenni. Hozott persze néhány nem túl szerencsés döntést, de ezek olyanok voltak, ami bárkivel megeshet, nem éreztem tőle azt, hogy legszívesebben rákiáltanák, hogy használja már a csöpp kis agyát, amit kapott. Bexi eddig kétségkívül Leiner Laura legérettebb, legnormálisabb női főszereplője. És ezalatt nem kell arra gondolni, hogy egy félelmetesen komoly lány. Nem, Bexi a hírességét leszámítva átlagos tini: fent van a közösségi oldalakon, a mobilján lóg, utál tanulni, viszont imád pizsiben lustálkodni akár egész nap, vannak szívzűrjei is persze... De: de nem hülye, nem kavar összevissza és ami talán sztori szempontjából a legjobb húzás volt, nem omlik rögtön annak a fiúnak a karjaiba, akibe mindenki bele van zúgva kerek e világon. (Igen, Márkra gondolok, róla mindjárt.) Bexi végre egy határozott csaj, persze tini kora keretei között, aki fiúkkal haverkodik és nem fél helyretenni őket, aki nem lázadozik a szülei ellen, aki nem vett fel sztárallűröket.

Szemben Márkkal. És te jó ég, ez mennyire ügyes húzás! Férfi főszereplőnek ugyanis nem kapunk egy újabb Cortezt. Kapunk viszont egy egoista, csak magával foglalkozó, állandóan magát fényező, beképzelt sztárocskát, aki ugyan az asztalra még nem sokat tett le, de celebsége tudatában lubickol. Nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy megjegyezze, milyen tökéletes is ő. Bexi pedig jól helyre is teszi minden alkalommal. Nagyon érdekes volt Márkon keresztül megfigyelni, hogy az ember milyen könnyen belezuhanhat a sztárélet sötét vermébe, már persze ha előtte és alatta is a kellő (vagy talán túlságosan is nagy) önbizalommal rendelkezik. Amit mondjuk vele kapcsolatban hiányoltam, és csak remélni merem, hogy a következő részben ezt bepótoljuk: semmit, de konkrétan semmit nem tudtunk meg Márk múltjáról. Értem én, hogy hat hete zajlik az X-Faktor a tehetségkutató, de a legtöbb résztvevőnél arra szoktak építeni, hogy honnan érkezett: színész volt, masiniszta vagy pornószínésznő, a lényeg, hogy meglegyen benne, hogy ez most neki a kiugrási lehetőség, ami megváltja az életét. Márknál semmit sem tudtunk meg arról, milyen volt a műsor előtt, énekelt-e egyáltalán, ha igen, hol, miért és mikor, hol tanult, ilyen öntelt volt-e, támogatja-e a családja, vannak-e a barátai régről stb. Konkrétan olyan, mintha az élete a tehetségkutató napján kezdődött volna, előtte pedig nagy feketeség. Kétségtelenül szórakoztató volt a stílusa, de én szeretem a mélységet, így szeretném tudni, hogy vált olyanná, amilyen a tehetségkutató hatodik hetében.

Együtt pedig pont az volt bennük a legjobb, amit már írtam is. Bexi nem omlik a fiú karjaiba, és csak arra tudtam gondolni, hála istennek. Annyira könnyű lett volna egy első látásra szerelmet kerekíteni ebből, hiszen a szituáció adná magát: tiniregény, egy teljes hétre szinte összezárt szereplők, kapcsolódási pont a zenében, a média is tolná egymáshoz őket. De nem! Teljesen ellentétesen fogják fel a világot, máshogy ragadják meg a szakmát. Nem mondom, hogy ezzel együtt nincs meg köztük kémia, de akármi lesz is köztük hosszú távon, az lassan bontakozik ki.

Természetesen most is kapunk néhány nagyon jó mellékszereplőt, Leiner Laura könyveiben ez már megszokott. A kedvencem kétségtelenül Körte, Bexi menedzsere, aki egyszerre felnőtt és haver. Nagyon tetszett, ahogyan támogatta Bexit és a kevésbé sikeres menedzseltjeit is, érezni lehetett, hogy a szíve is benne van, nem csak a pénzért csinálja. És ha már szóba kerültek a menedzseltek, el kell mondanom, hogy a szokásos dilis karakterek sem maradtak el. Amolyan Zsolt és rockerek-féle érettséget produkáltak a Fogd Be Aszád együttes tagjai, és kaptunk még egy komikus szereplőt, a szomszéd gyrosost, aki még magyarul sem tud teljesen. Nagyon kedveltem még Bexi húgát, aki Márk látványától mindig pirult, cuki volt. Viszont hogy itt is említsek valamit, ami kicsit hibádzott számomra: Bexi legjobb barátja. Anti volt az, aki kiállt Bexi mellett, amikor mindenki elfordult tőle, a tűzön-vízen át jó barát, aki elvileg mindig ott van, mindig vigasztal, mindig segít. Ez szép és jó, kellett volna is ezt éreznünk, és bizonyos jelenetekben halványan éreztem is, de nekem ez nem volt elég. Ahhoz képest, hogy ő a legjobb barát, meglehetősen keveset szerepelt, és Bexi semmilyen nagyobb gondját-baját nem osztja meg vele. Nyilván nem csajos pletyikre gondolok, mert hát Anti fiú, de ennél több kémiának örültem volna az elvileg legjobb barátok között.

Nagyon tetszett, hogy ez a könyv megint más időtávot ölel fel, mint az előzőek. Az SzJG könyvekben egy kötet fél év történetét mesélte el, a Bábel egy teljes fesztiválét, az Akkor szakítsunk pedig (szerintem zseniális ötlettel és kivitelezéssel) egyetlen éjszaka története volt. A Késtélben a tehetségkutatós témának megfelelően nagyjából egy hét eseményeit követhetjük, de azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mivel elég sűrű a hét, van miről írni.

A stílus nagyjából olyan, amit Leiner Laurától várunk. Nagyon egyszerű a nyelvezete, tele párbeszédekkel (bár ezúttal voltak oldalas mesélések, gondolatok), fiatalos kifejezésekkel, dalokkal és a technika szempontjából is teljesen aktuális, Facebookkal, Instagrammal, Vevoval, iTunesszal. Mondjuk alapból kevésbé éreztem ponyvának a stílust, sokkal "regényesebb" volt, mint az írónő eddigi könyvei. Mintha az érettebb főhősnővel egy valamivel érettebb stílust is kaptunk volna.
Picit talán kevesebb konkrét poént éreztem benne, mint az előzőekben, de azért nem kell megijedni, így is vicces volt, csak kicsit kevesebbet kacagtam hangosan, mint az előző könyvek esetében. És igaz, ami igaz, nem volt annyiszor ingerem, hogy egyes részeket megosszak az ismerőseimmel, annyira viccesek. Viszont cserébe talán ebben a könyvben jelent meg a legjobban a követhető cselekmény. Elindulunk valahonnan, követhető célunk van, és haladunk felé, egyenesen végigjárva az utat, E/1-ben. Vannak visszatekintések, egy-egy dalszöveg, de nem volt az, amit sokszor az SzJG-ben éreztem: hogy csak megyünk előre és nincs íve a sztorinak. (Ami nem volt baj, de azért kétségtelenül érdekes.)
Jaj, igen, és ha már dalszöveg, itt ez az egyetlen, ami "más" a standard regényekhez képest. Nincsenek Twitter beszélgetések, naplóforma... Csak egyszerű E/1. (Na jó, hazudtam, a könyv elején és végén kapunk egy-egy Wikipédia adatlapot, de ez minden.)

És a könyv vége! Úristen, abszolút meglepett, több okból is. Néhány oldalon keresztül többször is sokkolt. Egyrészt nem vártam, hogy itt és így lesz vége. Függő, határozottan! Aztán amikor már az ember épp beletörődne... A könyv végén kapunk részletet a folytatásból, és egek, még jobbak sokkolnak a kis részletek, mint maga a befejezés! Jön a nagy csavar, a kis csavar, és FOLYTATÁST!  És lesz anyag arra a folytatásra: két srác is, Márk múltja, a függővég feloldása, aztán Lexi. Ó, mennyi minden vár még ránk. FOLYTATÁST, HAMAR!

NAGYON AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!