Rachel Van Dyken: Egyetlen

A Sors majd dönt
Egyetlen

Eredeti cím: Ruin
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 296
Fordító: Szilágyiné Márton Andrea
ISBN: 9789632933559
Sorozat: Egyetlen 1.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,26)
Megrendelési link

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?

Véleményem

Az Egyetlennel a többiek blogturnéztak, de én akkor éppen kimaradt a szórásból. Viszont miközben ment a turné, elhatároztam, ezt a könyvet bizony nekem olvasnom kell. Utána nem igazán volt időm rá, de most az év első könyveként végre elolvastam. Szerencsére nem csalódtam.

Az elején amolyan semmi különös érzésem volt, hiszen ilyen történetet már láttunk. A lány új az iskolában, valami trauma történt vele a múltban, ami miatt nem tud megbízni senkiben. A fiú pedig az ügyeletes szívtipró, akinek volt egy botránya, és azóta ő sem ugyanolyan. Kezdetben úgy is voltam vele, hogy na jó, akkor ettől a könyvtől nem sok olyat fogok kapni, amit más NA-ban nem kaptam volna már meg valamilyen formában. De aztán jött egy fordulat, ami azért kicsit módosított a dolgok állásán.

Kiersten elhatározza ugyanis, hogy szembenéz a démonaival, és ebben Westonnak óriási szerepe van. Így itt jön az első dolog, amit nagyon szerettem a történetben: Kiersten valamiféle bakancslistát készít, azokat a dolgokat sorolja fel, amelyektől fél, olyan félelmeket, amelyeket szeretne legyőzni - Weston segítségével. Kiersten számára ez azt jelenti, hogy bátorságot gyűjt, számunkra pedig ez a szórakoztató szál Wes kemény gondolatai mellett.

Weston szálán ugyanis eközben sokkal keményebb küzdelem kezd el kibontakozni, mint amire eredetileg az erőszaktevős pletyka miatt számítani lehet. Mivel a fülszöveg is érinti, kénytelen leszek belemenni, a könyvben is elég hamar kiderül és sajnos enélkül a spoiler nélkül képtelen lennék írni a könyvről. Weston elveszítette az anyját, a testvérét, most pedig, amikor már csak ketten maradtak az édesapjával, ő maga is rákos lett. Weston apja az egyik leggazdagabb ember Amerikában, van, amit mégsem vehet meg pénzen: fia egészségét. Ő azért megpróbálja, így a fiát benyomja egy kísérleti kezelésre, de a tényeket nem lehet eltagadni: Weston haldoklik és igen kevés kilátása van a túlélésre.

Betegsége a könyv folyamán szépen lassan emészti el a testét: egyre többször lesz rosszul, elkezd fogyni, egyre sápadtabb. Miközben rátalált a szerelemre, és úgy érzi, meglelte a helyét az életben, a lelke szárnyal, a teste pedig egyre távolodik a földi élettől.

Viszont ennek köszönhetően nagyon érdekes gondolatokat kapunk a fiútól, kétségtelenül ő volt számomra az érdekesebb karakter, aki vitte előre a történetet, és nem (csak) azért, mert jó pasi. Láttam, hogy valaki a Csillagainkban a hibához hasonlította a sztorit, amivel én több szempontból nem teljesen értek egyet. Mindenesetre Hazel és Augustus cinikus gondolataival szemben Weséi sokkal filozofikusabb, és ahogy halad előre a történet, egyre bölcsebben, egyre érdekesebb kérdéseket boncolgatva gondol a halálra.

"– Talán nem látod életed kirakójának minden egyes darabját – talán nem látsz minden lépést, amit a nagy sakkjátékos lép –, de ne feledd, hogy teljes mértékben uralkodik a sakktábla felett. Egyes bábukat kiütnek vagy ellépnek velük, hogy helyet csináljanak az újaknak. Máskor azért történnek meg dolgok, mert a világ, amiben élünk, olyan, amilyen. De végül minden jóra fordul. Szép ígéret, nem igaz? Jó tudni, hogy mindennek oka van, ugye? A rákbetegségednek is oka van – talán azzal, hogy rákod van, megmented három legjobb barátod életét. Ha nem lettél volna beteg, vajon megismerted volna őket? Ha nem lettél volna beteg, vajon rátaláltál volna életed szerelmére? Talán a dolgoknak nem az élet tökéletességében van értelme, hanem a káoszban."

Viszont aki Wes küzdelmének ezen összefoglalója alapján azt várja, hogy egy sötét könyvvel áll szemben, az azért téved. Bármilyen érdekesek is ezek a részek, azért jobbára Wes és Kiersten kapcsolatán, a szerelem felszabadító erején van a hangsúly, így nagyon sok rendkívül kedves és megmosolygtató, amolyan igazi egyetemista románcos jelenetet kapunk a két főszereplőnkkel. Egyáltalán nem nyomasztó a történet, még ha azért a végefelé elég keserédes is.

Rajtuk kívül pedig szeretnék kiemelni még egy szereplőt, akiért egyszerűen odavoltam. Ő nem más, mint Kiersten egyik legjobb barátja, szobatársának unokatestvére, Gabe. Gabe elsőre tipikus nőcsábásznak tűnik, a jó pasi, aki nagy kanállal eszi az életet, egyéjszakás kalandokat egyéjszakás kalandokra halmoz. Kezdetben féltem is, hogy egy újabb szerelmi háromszöget kapunk, de szerencsére nem így lett. Gabe így sokkal érdekesebb és szimpatikusabb szereplő maradhatott. Igazi védelmezője Kierstennek, és imádtam, ahogyan szép lassan kialakult Gabe és Wes barátsága. Néhol már-már jobban szerettem, mint magát a szerelmet. Odavagyok a mély férfibarátságokért, és bár Gabe és Wes barátsága még friss, attól még imádtam. Ráadásul rettentő kíváncsi vagyok Gabe titkaira, alig várom az ő könyvét.

A nagy kérdés az, mi történik vajon a könyv végén. Nos, nem kell megijedni, senkinek sem fogom lelőni a poént. Viszont van néhány gondolatom a könyv végével kapcsolatban, amelyeket szeretnék is leírni, úgyhogy innentől kezdve a következő bekezdés SPOILERES lesz, ezt jelzem is, az elejét is, a végét is.

SPOILER KEZDŐDIK

Szóval ami a történet végét illeti, kissé felemásak az érzéseim. Egyrészt nagyon örülök neki, hogy nem lett egy újabb tragédia. Másrészt ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, az esetek többsége nem végződik csodákkal, így nem igazán nevezném a nagy gyógyulást reálisnak. Ráadásul a könyv végi angyalos szál meglehetősen váratlan volt, ilyesmire aztán tényleg nem számítottam. Bár azt azért értékelem, hogy még mindig úgy volt megírva, hogy ha nagyon akarom, tekinthetem úgy, hogy tényleg csupán hallucináció volt az egész. (Még ha az is tűnik esélytelebbnek.) Összességében viszont az írónő utószava miatt tudom leginkább megbocsátani a kvázi hihetetlen (vagyis pont hogy hitet követelő) befejezést: a könyvet egy rákos rokon ihlette, az utolsó pillanatig való reménykedés pedig ilyen - nem racionális. Egyszerűen csak... remény, minden logika nélkül. 

SPOILER VÉGE!

Összességében aranyos könyv volt, nem hibátlan, a végén lehet vitatkozni, kinek tetszett, kinek nem tetszett, de néhány órára szórakoztatott, és azért volt benne néhány jó gondolat Westől, a bakancslistás sztorikat pedig mindig szeretni fogom.

 AJÁNLOM