Tracey Garvis Graves: Kötelék


Egy gyönyörű kapcsolat története
Kötelék
Eredeti cím: On the Island
Kiadó: Pioneer Books
Oldalszám: 332
Fordító: Dörnyei Julianna Katalin
ISBN: 9789638964847
Sorozat: -
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: megbukott (de nem ok nélkül)
Moly link
Goodreads link ()
Megrendelési link
Amikor a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie.
Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket.
A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.

Véleményem

Mielőtt belemennék bármilyen részletbe, elöljáróban: a könyvet már többször olvastam, és röviden csak annyit tudok mondani: imádtam, olvassátok!

Annak idején Lupi értékelése miatt határoztam el: nekem ezt a könyvet olvasnom kell. Aztán valahogy mindig csúszott a dolog a többi olvasnivalóm miatt, hiába jött velem folyton szembe a könyv, amikor tanár-diák kapcsolatos könyves listákat nézegettem. De amikor nagy akció volt az Alexandrában, és megláttam, hogy a Kötelék is akció, már nem volt kérdés: megvettem. 

Egy szuszra olvastam végig a történetet, aztán másnap megint belekezdtem elölről, annyira imádtam. Azóta is nekikezdtem már többször, legutóbb épp néhány napja. Az alaptörténet lehetne nyomasztó, a nagy korkülönbséggel párosuló tanár-diák viszony szintén nem egy könnyű téma, mindezek ellenére valahogy ez a könyv mégis képes volt varázslatosan boldogító maradni. A reménytelenség közepén is tele van reménnyel.

Az alapsztorit már ismerjük, aki a Kék lagúnát ismeri, talán el is könyveli magában, hogy neki ilyesféle történet már megvolt, miért akarna még egyet? Meg amúgy is, a Robinson Crusoe óta ezer meg ezer lakatlan szigetes történet indult útjára, regényben is, filmben is. Némelyik kifejezetten megrázó, mint a Számkivetett, némelyik meg romantikus, mint a Kék lagúna. De valami csábító mindig van ezekben a történetekben - az embert újra meg újra képes lekötni az isten háta mögötti élet gondolata, a rengeteg hogyan és miként.

Ebben a történetben Anna, egy harmincéves tanár, és friss diákja, a rákból éppen kigyógyult T. J. rekednek egy lakatlan szigeten, miközben épp a fiú szüleihez tartanak a családi nyaralásra. Anna azért vállalta el a munkát, hogy kis időre távol legyen élettársától, akivel a kapcsolatuk megrekedt. T.J.-nek pedig esze ágában sem volt családjával tölteni az elsőt nyarat, amikor immáron kamaszként és egészségesen vethetné bele magát az életbe, mielőtt visszakerül az iskolapadba. De a lezuhanó kisrepülő megváltoztatta az életüket. 

Innentől kezdve egészen hosszan azt követhetjük, hogyan élnek túl ők ketten a szigeten. Jönnek a szokásos megoldásra váró problémák: honnan lesz ivóvizük, hogyan szereznek élelmet, hogyan építenek valamiféle házat maguknak? Láttuk meg ezerszer, mégis megunhatatlan. Viszont emellett nagyon tetszett, hogy azért bevállalósabb kérdések is előkerülnek itt-ott, például hogy ez a megváltozott életmód hogyan befolyásolja Anna menstruációját. (Hú, ez most így elég keményen hangzott, tényleg nem központi kérdés, de számomra érdekes volt, ezért emeltem ki.)

Az örök kérdés persze ott lebeg a levegőben: vajon sikerül kijutniuk a szigetről? Ez az egyik, ami végig hajt előre minket olvasás közben, mialatt követjük a szigeti hétköznapokat, amelyek már önmagukban is elég érdekesek ahhoz, hogy lekössék az ember figyelmét. 

Emellett egy másik faktor, ami miatt szerintem a könyv kiemelkedő. Nyilvánvalóan egy romantikus történetről van szó, senkinek nem lövök le ezzel szerintem semmit, hiszen a fülszöveg is kitér rá. Elképesztően érdekes azonban, ahogyan ez a szerelmi szál kibontakozik. Anna és T.J. először csak tipikus tanár-diák viszonyban állnak, még úgy is, hogy a fiúnak nyilvánvalóan tetszik a fiatal tanárnője. De a szigeten ragadás szép lassan megváltoztatja a kapcsolatukat. Először bajtársakká válnak, aztán barátokké és olyan mély kötődés alakul ki közöttük, amelyet nehéz elképzelni hétköznapi körülmények között. Viszont az idő telik, gyorsan, és amíg a szigeten vannak, T.J.-ből minden szempontból férfi lesz. És amikor ezt írom, akkor tényleg úgy értem, hogy minden szempontból, nem csak a korát tekintve. Imádtam, ahogyan szépen lassan átveszi az irányítást, barkácsol, vadászik és tényleg férfi lesz a fiúból. Csak ketten vannak egymásnak, és ez sokszor a szerepek szempontjából kifejezetten érdekes helyzeteket eredményez. Őszintén: hogyan is ne alakulna ki kettejük között románc? 

A kapcsolatuk magától értetődő, mégis ingatag. Ezt a kettőt pedig nagyon szépen hozza egyszerre az írónő, T.J. és Anna kapcsolata minden pillanatban imádnivaló - már akkor is, amikor csak tanár-diák kapcsolat van kettejük között, és onnantól egészen a könyv végéig nem ereszt. Együtt járjuk be kettejüket az utat. Együtt félünk gyógyszerek nélkül, amikor egyikük beteg lesz vagy megsebesül, együtt aggódunk azon, hogy szépen lassan felélik a szervezetük tartalékait, együtt találjuk meg a sziget apró örömeit és együtt álmodozunk arról, hogy ha valaha is kiszabadulunk a szigetről, milyen íze lesz a steaknek. 

Pont ezért imádom annyira a magyar címet. Szerintem sokkal mélyebb, mint az eredeti, és beleszerettem a borítóba is.

Tudnék még írni a könyvről, de akkor akaratlanul is spoilerekbe szaladnék, azt pedig nem szeretném, mindenki tapasztalja meg maga T.J. és Anna történetét.

Ha valaki kemény túlélési tanácsokra számít, az csalódni fog, azt nem fog kapni, és húsba vágóan fájdalmas jeleneteket sem. De az érzelmeket megmozgatja a történet, az biztos. Én legalábbis beleszerettem a szereplőkbe és a történetükbe, sírtam és nevettem velük, és időről időre visszatérek velük a szigetre, ami egyszerre a fájdalom és a boldogság forrása.

KEDVENC LETT


És csak mert nem bírom ki, néhány idézet:

"– Miért a ruha?
Megvonta a vállát.
– Mert úgy gondoltam, jól néznél ki benne. – Levette a napszemüvegét, és tetőtől talpig végigmért. – És tényleg.
– Köszönöm – mondtam, és éreztem, hogy elpirulok.
Elment horgászni, én pedig ültem az előtető alatt a pokrócon, és vártam, hogy visszajöjjön.
Gyakran felfigyeltem rá, hogy T. J. bámul, de soha nem volt ennyire nyilvánvaló. Egyre bátrabban feszegette a határait. Ha azelőtt meg is próbálta elrejteni az érzéseit, most már nem tette. Nem tudtam, mik a tervei, vagy vannak-e egyáltalán, de azt igen, hogy hamarosan bonyodalmak adódnak majd.
Ennyit biztosan tudtam."

"Azt akartam, hogy nyissa ki a szemét, ami egyébként csodálatos, nagy és sötét kékesszürke volt. Azt vettem észre először, amikor találkoztunk. Eljött hozzánk, hogy a szüleim meginterjúvolhassák, én pedig zavarban voltam, mert ő gyönyörű volt, én pedig sovány, kopasz és rosszul festettem."

"– Hé, T.J., hol vannak az alsógatyáid?
Apropó, alsónemű.
– Nem jók már rám, és a legtöbb szétmállott.
– Szóval nincs alsóneműd?
– Nincs. Nekem nincs teli bőröndöm, mint egyeseknek.
– Nem kényelmetlen így?
– Eleinte az volt, de most már megszoktam. – Vigyorogva mutattam a rövidnadrágomra. – Tiszta kommandós az érzés idelenn, Anna.
Nevetett:
– Gyagyás vagy, T.J."

"– Callahan, szétrúgom a segged.
– Tényleg? Te és milyen hadsereg még?
Lehetett vagy ötven kiló. Mindketten tudtuk, hogy senki seggét nem rúgja szét.
– Ne légy pökhendi! Nemsokára kitalálom majd, hogyan kapjalak el.
Nevetve mondtam:
– Ó, Anna, rettegek.
Azt azonban nem vallottam be, hogy egyetlen érintésével térdre kényszeríthetne, ha jó helyen érint.
Azon töprengtem, vajon tudja-e ezt."

"– Ma van a hálaadás napja.
– Valóban? – Nem igazán figyeltem a dátumra, de Anna minden napot jegyzett.
– Igen. – Becsukta a naplóját, és letette a földre maga mellé. – Nem emlékszem, hogy hálaadás napján valaha is halat ettem volna.
– Vagy kókuszt és kenyérgyümölcsöt – tettem hozzá.
– Mindegy, mit eszünk. A hálaadás arról szól, hogy hálásak vagyunk azért, amink van.
– Hálás vagyok, hogy itt vagyunk egymásnak, T.J.
– Én is."

2 megjegyzés

Írj megjegyzést
Alexa Kovács
AUTHOR
2015. február 25. 16:45 delete

Először én is Lupinál találtam a könyvre, ám most, hogy nálad is kiszúrtam, ráadásul ennyire pozitívan nyilatkoztál róla, nem kérdés, hogy elkezdem én is, ha bejeztem a mostaniakat. Köszönöm Deszy :)

Reply
avatar
Molnár Petra
AUTHOR
2015. február 26. 14:46 delete

Én imádtam. Annyira, de annyira. Öröm volt az értékelésedet olvasni róla! :) És miután elolvasgattam az idézeteket, amiket kitettél, kedvet kaptam a könyvhöz és két éjszaka átlapozgattam. :)

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!