Cassandra Clare - Robin Wasserman: The Lost Herondale


Imádom ezeket a novellákat!


Kiadó: Walker
Oldalszám: ??? (elvben 96, de nincs annyi)
ISBN: B00R2B2PVW
Sorozat: Tales from the Shadowhunter Academy 2.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,18)
Megrendelési link
Simon megismeri, mi a legnagyobb bűn, amit egy Árnyvadász elkövethet: a társai cserben hagyása. A XIX. század elején Tobias Herondale elárulta Árnyvadász társait a csata hevében, és hagyta őket meghalni. Az életével kellett volna fizetnie a bűnért, de Tobias soha nem tért vissza, ezért Tobias életéért cserébe a feleségéét vették. Simont és diáktársait sokkolja az a brutalitás, amiről tanulnak, különösen amikor rájönnek, hogy az asszony gyermeket várt. De mi van, ha a gyermek túlélte? Lehetséges, hogy létezik egy elveszett Herondale vérvonal ma is?

Véleményem

Mondhatni, régi motoros vagyok már az Árnyvadászok világában, és elég sok órát invesztáltam már a sorozatba - minden olvasás, mind nézés, mind érdekességek, hírek gyűjtése szintjén. Pontosan azért, mert már lassan aggnak számítok az Árnyvadászok (ezúttal a rajongókra gondolok) között, tudom, hogy egy ilyen hosszú sorozat alatt sokszor változhat az, éppen ki a kedvenc szereplője az embernek vagy legalábbis ki az, akiért a leginkább izgul. Nekem a TMI sorozat elején ez a kedvenc szereplőm vitathatatlanul Jace volt, és ha csak az első három kötetet vesszük, ez még mindig helytálló is. Viszont azóta már jó pár kötettel és más sorozattal előrébb járunk, és bár imádom Jace-t, ma már nagy eséllyel nem őt emelném egy "Ki a kedvenc?" kérdésre adott válaszomban. 

Jó távolról indítottam az értékelést, ezért jogosan jön a kérdés, hogy ennek vajon mi a fene köze van a legutóbbi Akadémia novellához. A válasz egyszerű: Simon. Simon az a szereplő, akivel a kapcsolatom talán a legjobban megváltozott a sorozat alatt. Az elején csak az idegesítő harmadik felet láttam benne, az a karakter volt, aki minden második YA könyvben felbukkan: a legjobb barát, aki bele van zúgva a főhősnőbe, aki nyilvánvalóan nem viszonozza az érzelmeit. Azt már a második rész táján is lehetett érzékelni, hogy Simon szép lassan azért kinövi ezt a skatulyát, és a Végzet ereklyéi második felében már határozottan fontosabb és érdekesebb karakter lett, de valahogy még mindig nagyon távol éreztem magam tőle. Az első áttörést valójában a film hozta, bármennyi hibáját is tudnám felsorolni, Simont annyira jól eltalálták, hogy egyszerűen megszerettem. Úgy éreztem, sokkal jobban megismertem és megértettem őt a film után. (Ezért is lesz nagyon furcsa, ha a sorozatban nem Robert Sheehan alakítja majd.) És a befejező, City of Heavenly Fire sorozatban Simonért egyszerűen a szívem szakadt meg, és probléma nélkül merem kijelenteni: abból a részből ő volt a kedvencem. Nagy utat jártam be hát Simonnal az oldalamon, és az Akadémia novellák úgy tűnik, még messzebb visznek majd ezen az úton. 

Az első rész alapján még erős lett volna ezt ilyen határozottan kijelenteni, de a második után már megteszem: úgy érzem, Simon kicsit visszadja azt a régi érzést, azt, amiért én annyira szerettem és szeretem ezt a sorozatot. A nagy háború után az Árnyvadászok világa változik, és hat kötet (plusz a kiegészítők) után ennek ideje is, Simon pedig a változás élvonalában van. És ezért (is) imádom! 

Ha valaki brutálisan nagy akciókat vár a novelláktól, az csalódni fog. A The Lost Herondale-ben akad egy akciójelenet is, de közel sem elég hosszú ahhoz, hogy nagyon el tudjunk csámcsogni rajta. (Bár ahogy halad előre Simon a képzésben, valószínűleg lesz ebből még több is.) Valójában lehetett volna ez a jelenet sokkal hosszabb és izgalmasabb is, de az első novellához hasonlóan ebben is fontosabb szerepet kap Simon érzelmi világa. Még az akciójelenetben is. És ez az érzelmi világ végre nem egy szerelmi szálat jelent, vagy egy mély parabatai köteléket (amiket amúgy szerettem, félreértés ne essék). Simon magát keresi, és az új Simon helyét az Árnyvadászok közel sem egyszerű világában. 

Még mindig imádom, ahogy ezekkel az érzésekkel küzd. Próbálja valahogy összeilleszteni magát, és megtalálni Simont a két Simon között és mellett. Van a Simon, aki végrehajtotta azt a sok mindent, amit olvashattunk. Van a Simon, akire ő emlékszik a hamis emlékekből. És van a harmadik, a jelenlegi Simon, akiben mindez egy óriási katyvasszá alakult. Aki egyrészt érzi, amit az igazi Simonnak éreznie kellene, tudatalattija ezt erősíti, miközben tudatosan ő még mindig "csak az a mondén". De az a mondén, aki előbbi két Simontól egyre távolodik, és egy harmadik verzió útját alakítja. 

Beszéltem az Árnyvadász világ változásáról meg arról, hogy Simon az élvonalban van. Nos, a változás abban, amiről beszélek, még meglehetősen kérdéses, de Simon ott van, és kiáll azért, amiben hisz. Talán észre sem veszi, de pontosan ez az, ami miatt igazi hős. (Ugye az első részben nagy szerep jutott annak, hogy Simontól mindenki azt várja, profi megmentő legyen. Ezzel is küzd még mindig, bár talán az első novellában ez hangsúlyosabb volt.) Simon nem egyszer kiáll a maga igazáért ebben a novellában is, és igen, emberek, álló ovációt kérek: meg meri kérdőjelezni a Törvényt. Jön ez a srác, aki mondén, aki Alvilági volt, aki pontosan tisztában van vele (még ha csak halvány emlékek és érzések szintjén is), hogy milyen a másik, a lenézett oldalon állni, és most ütet tör magának az "elitbe", és nem hajlandó behódolni az elit diktálta normáknak. Zseniális, komolyan mondom. Ha csak ennyi lenne a Simon novellákban, már imádnám. Az Árnyvadász könyvekben mindig is nagy szerep jutott a kisebbségek elfogadásának, mindig is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. De ahogy Clary, valahogy mi is elfogadtuk útközben, hogy az normális, hogy Árnyvadászok és Alvilágiak, Árnyvadászok és mondénok között ekkora űr tátong. Persze, kicsiben harcoltunk ellene - például Alec és Magnus, Simon és Izzy kapcsolata miatt, de nagyban nem. Most Simon megteszi. Simán elküld melegebbre mindenkit, és bár a próbálkozásai egyelőre még nem rengetik meg alapjaiban a világot, hiszem, hogy hosszú távon meg fogják. 

Ennyit Simon érzelmi világáról és küzdelmeiről, tudnék még írni róla hosszan, akár spoilerek nélkül is, de nem teszem. Magasan ez volt a novella legérdekesebb része, de azért beszéljünk a többi dologról is. 

Valószínűleg a sorozat rajongóit a novellával kapcsolatban leginkább annak a bizonyos elveszett Herondale-nak a kiléte érdekelné, aki a címadó. Nos, valójában ennek nincs is olyan nagy szerepe, kétszer kerülünk kapcsolatba a dologgal, történet a történetben. Viszont hiába a kevés említés, érzelmileg elég sokkoló a sztori. És azt sem állítom, hogy az olvasás után sokkal több válaszunk lesz, talán inkább még több kérdőjel. (Személy szerint nekem egy új összeesküvés-elméletem van, ezt majd még igyekszem kifejteni egy posztban az Árnyvadász oldalon.)

Ami a mellékszereplőket illeti, még mindig imádom George-ot, de lényegesen kevesebbet kaptunk belőle, mint szerettem volna. Viszont kifejezetten élveztem, hogy jobban megismerhettük Julie hátterét is, rettentően fogom élvezni, ahogyan kibontjuk a nagy háború áldozatait - ahogy Julia is mondja, mindenki veszített valamit, van, aki mindent. Ez annyira erős mondat volt tőle! És annyira szépen előrevetíti, mire számíthatunk innentől kezdve az Árnyvadász történetekben. (Már persze a The Last Hours sorozat kivételével, ami időben jóval korábban játszódik majd.) Jon még mindig az agyamra megy, egyszerre idegesít, és nevettet meg a nagyzolásával - mondjuk például akkor, amikor nyusziként cselekszik, majd hősként állítja be magát. 

És ha már mellékszereplők, jogosan merül fel a kérdés: mi van a TMI főszereplőkkel? Vannak? Igen, vannak, visszatér Izzy és Clary is egy jelenet erejéig. De nem hangsúlyosak. Simon új élete az, amiben igazán elmerülünk, és leginkább ebbe próbálunk beilleszteni egy-egy darabkát a régi időkből, és még nem igazán kezdett el összemosódni a kettő. (Amit egyébként már nagyon várok. Simon tökéletesen beilleszkedik egy új társaságba, Claryék meg közben otthon profi Árnyvadászokként folytatják mindennapjaikat, és valójában egyre távolabb kerül egymástól ez a két világ. Várom, hogyan fog ez a kettő megint egyesülni. Valószínűleg nem lesz egyszerű, de ha jól megírják, nagyot fog ütni.) Valójában kifejezetten üdítő, hogy ezúttal nincsen Clary-Jace szenvedés, vagy más szerelmi szál.

Szóval kicsit összefoglalva: az új novella még mindig nagyon jó, bár nem feltétlen kapjuk meg tőle azokat a válaszokat, amelyeket keresünk. Feltűnik néhány régi szereplő, de itt az új Simon és az új Simon élete és küzdelmei, főleg belső küzdelmei vannak a főszerepben. Még mindig fontos kérdés, hogy a régi Simon helye hol van a mostani életében, egy-egy pillanatra még halovány emlékfoszlányok felbukkanására is lehet számítani. De egyre fontosabb Simon múltja egy másik kérdésben: az Árnyvadászok Törvényének igazságtalanságait veszi észre, és volt Alvilági-mondénként mer megkérdőjelezni. Álló ováció Simonnak, a kedvenc szereplőmmé kezdesz emelkedni, Napjáró, aki nem Napjáró!

KEDVENC LETT

1 megjegyzés:

Írj megjegyzést
Névtelen
AUTHOR
2015. március 19. 17:56 delete

Szia!
Mikor tervezed írni az összeesküvés elméletedről? Nagyon érdekelne a dolog, nekem is van egy pár. :) Imádom a teóriákat.

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!