E. Lockhart: A hazudósok
Különleges, meglepő és fájdalmas történet
E. Lockhart: A hazudósokEredeti cím: We Were Liars
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 246
Fordító: Rudolf Anna
ISBN: 9789635399406
Sorozat: -
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (3,88)
Megrendelési link
Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!
Véleményem
Már eltelt jó néhány nap, mióta elolvastam ezt a könyvet, de azóta is emésztgetem. Próbálok dűlőre jutni az érzéseimmel, de nem könnyű. Miután elolvastam a végét, volt időm visszalapozni, bele-beleolvasni újra az elejébe, és rájönni, mennyi minden ott volt a szemem előtt végig.
De kezdjük az elején! A We Were Liarsszel már nagyon régóta szemeztem. Már a megjelenési előtt eljutott hozzám a híre, sokan alig várták, és a köré felhúzott marketinggépezet is elég jól működött. Hónapokig bukkant fel a kötet újra meg újra a közösségi oldalakon, és biztos voltam benne, hogy olvasnom kell. Már éppen nekiálltam volna angolul, amikor jött a hír: magyarul is megjelenik. Így elhalasztottam az olvasását, és úgy döntöttem, megvárom a magyar megjelenést. Közben a könyv sorban nyerte a díjakat, többek között a Goodreads Év könyve szavazásán is győzött. Hát csoda, hogy kíváncsi voltam?
Aztán érkeztek a magyar megjelenésssel kapcsolatos hírek: a kiadó érdeklődött, hogy tetszik az eredeti borító, én meg rettegtem, milyen lesz a magyar, miután kiderült, hogy új borítót kap. (Szerencsére tetszik.) Viszont rögtön feltűnt a cím: A hazudósok. Bevallom őszintén, nem tetszett. Úgy éreztem, hogy ez túlságosan óvodás kifejezés egy YA könyv címébe, és ezt a véleményemet még most is tartom, annak ellenére is, hogy most már legalább értem, miért ezt, és miért nem a hazugokat vagy a hazudozókat választották a kiadónál.
Aztán jött a lehetőség, hogy olvashassam a könyvet, ezt ezúton is nagyon szépen köszönöm a Cicerónak. Rettentő kíváncsi voltam, éjszakába nyúlóan olvastam, végül mégis kénytelen voltam letenni. De utána folytattam, és egy nagyon különleges történetet kaptam. Így utólag már bőven megértem, miért ilyen megosztó a könyv: miközben sorban nyeri a díjakat, sok blogger pedig az egekbe magasztalja, addig a Goodreads értékelése ehhez képest elég karcsú a 3,88 ponttal. De tudjátok mit? Ez a pont szerintem nem azt tükrözi, hogy milyen jó a könyv, hanem azt, hogy mennyire nehéz olvasmány.
Mielőtt bármit is mondanék, egy dolgot leszögeznék. A fülszövegben olvasható egy mondat: És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!
Először azt hittem, ez csak egy frappáns húzás, ami visszautal a címre is, és az érdeklődést is felkelti. De nem, ez ennél sokkal több. És már most mondom: bármennyire szeretek is spoilerezni beszélgetésekben (értékelésekben azért igyekszem elkerülni), ez az a könyv, aminél tartom magam a felszólításhoz. Én is hazudni fogok.
Mert ha van olyan történet, aminek a végét nem akarják előre tudni, akkor az ez. Higgyetek a fülszövegnek, és higgyetek nekem! Még véletlenül se olvassátok el előre a könyv végét, mert az mindent megváltoztat. Nem csak ellő egy csavart... (Persze ezt is megteszi.) Tényleg mindent megváltoztat.
Na de akkor térjünk rá a történetre!
A Sinclair család megszokta a tökéletességet. Tudjátok, azoknak az amerikai családoknak a sorába tartoznak, akik szó szerint az elit tagjai. Gazdagok, műveltek és az egész életüket a látszatnak szentelik. A történet középpontjában négy fiatal áll: a hazudozók. Johnny, Mirren, Gat, a kakukktojás, aki nem Sinclair, valamint a főszereplőnk Cadence, akinek a szemszögéből az eseményeket követhetjük.
Cadence visszaemlékezésszerűen ismertet meg minket a családjával, és azokkal a nyarakkal, amelyeket a családi magánszigeten töltöttek. Együtt nőtt fel a négy gyerek, és rögtön a könyv elején kapunk egy nyilvánvaló szerelmi szálat is. Cady és Gat egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Cady és az indiai származású Gat, aki pontosan látja, milyen sötét is a tökéletesnek látszó Sinclair család. Ő az egyetlen, aki látja, milyen szegénység uralkodik a világban, és hogy mennyire érzéketlen a család.
"Mi vagyunk a Sinclair család.
Senki sem igényel törődést.
Senki sem téved,
senki sem hibázik."
Viszont ezzel együtt a visszaemlékezés bevezetőjéből még valami egyértelmű: itt valami történt, valami rossz. Cady élete megváltozott, a jelenben már közel sem egy tökéletes, gazdag örökösnő, hanem egy megviselt, beteg lány. És a könyv folyamán szép lassan, darabkáról darabkára jövünk rá, mi is történt, ami miatt Cadence ilyenné vált.
Kifejezetten fájdalmas nézni, ahogy Cady betegen és gyanútlanul bukdácsol végig a történetén, és körülötte mindenki tud valamit, amit ő nem. Megy előre az életében, próbál továbblépni, már csak azért is, mert ez az elvárás vele szemben - hiszen ő egy Sinclair. Mindenki próbál mindent eltussolni és szőnyeg alá seperni, mintha attól jobb lenne. És ennek az egésznek nem csak ők maguk, hanem a gyerekeik az elszenvedőink.
Gat volt az, aki egy kis friss levegőt jelentett az egészben. De még a szerelmi szál sem könnyű. Senki ne számítson egy habkönnyű, rózsaszín álomra, mert ez nem az a történet. Itt még a romantika is sötét, rátelepszik valami sötét és baljós.
Szereplők helyett viszont inkább egy nekem különösen tetsző elemet emelnék ki, mert számomra ez nagyon különleges volt. Cadence bizonyos időközönként a hangulatának megfelelően átírja az oly jól ismert meséket - például a királylányt megmentik a sárkánytól történetet, vagy az "úgy szeretlek, mint a sót" mesét. Mindegyik mese úgy kezdődik, ahogyan azt az ember várja, de a vége sokkoló. Történetek a történetben, és mind ugyanazt tükrözi, mint a regény is: a végén jön a sokk.
A sokk, ami valójában nem is olyan meglepő. Hiszen az egész történetben efelé haladunk. Nem hazudhatunk magunknak, ahogyan Sinclairék teszik, de ettől még fáj. Gyönyörű történet, borzasztó történet, csodálatos és fájdalmas olvasni egyszerre.
Így aztán bőven megértem az anomáliát, hogy folyton dicsérő szavakat hallok róla, a külföldi csillagozás ezt mégsem tükrözi. Nehéz történet ez, mégis nagyon különleges. Nem azafajta YA könyv, amit az ember megvesz, aztán álompasikról áradozik a barátnőknek, miután befejezte. Ez nem az a könyv. De ez egyáltalán nem baj. Van, aminek fájnia kell - ezt senki sem tudja jobban, mint Cady.
AJÁNLOM
Nem szeretnék spoilerezni a látogatóknak, szóval csak annyit írok, hogy tényleg nagyon mellbevágó könyv, a befejezés után legalább fél órán keresztül zokogtam...
VálaszTörlés