Megint csúszik a Mulan premierje - több más Disney filmmel együtt
A Disney újabb premierjeit csúsztatta - ráadásul eljutottunk odáig, hogy igazán nagy franchise-ok premierjét is csúsztatniuk kell, ráadásul nem is mindennél írtak ki új premiert.
Korábban már írtam a Mulan csúszásairól - március 27-én kellett volna kijönnie, aztán július 24-re, majd augusztus 21-re csúszott a koronavírus miatt.
Most azonban még tovább késik - de egyelőre azt sem tudjuk, meddig. A Disney bejelentette, hogy egyelőre szüneteltetik a dolgot, így nem adtak ki új premieridőpontot. Ezt azzal indokolják, hogy a jelenlegi körülmények között semmit sem lehet kőbe vésni, jól láttuk ezt az eddigi premieridőpontok példáján.
Így a Mulan várhatóan akkor kap majd új premierdátumot, ha rendeződik a pandémiás helyzet.
Eközben az is kiderült, hogy a Disney a következő Avatar és Star Wars filmek premierjét is csúsztatta, mindkettőt egy évvel. Így az Avatar 2. új premieridőpontja 2022. december, a következő Star Wars filmé pedig 2023 december.
Nincsenek megjegyzések