Moziztam - Megnéztem a Cursed első részét
A bejegyzéseimből már láthattátok, hogy kíváncsian vártam a Cursed című Netflix sorozatot.
Az Artúr mondakör mindig is közel állt hozzám, egy időben sokat olvastam is róla és már hiányzott.
Másrészt nagyon tetszik, hogy a sorozat koncepciója kicsit máshogy közelíti meg az egész témát, és belevisz egy kis feminizmust. Igen, én ennek örülök, bár biztosan sokan vannak olyanok is, akiknek már tele a bucija az ilyen "csajossá tett" sztorikkal. Nekem indokolt esetben nincs ezzel problémám, és az, hogy a Tó hölgyét emelik a középpontba, nekem tök oké.
A sorozat a héten felkerült a Netflixre, én pedig ma belevetettem magam.
Az első részt néztem meg, úgyhogy ez a bejegyzés csak erről szól majd. Eddig pedig sajnos nekem csalódás a sorozat.
Tudom, tudom, nem ítélhetek csupán az első rész alapján, hiszen később még lehet sokkal jobb a dolog, de...
Ki kell mondjam, az első rész bizony rettentő unalmas volt.
A főszereplőnk, Nimue a sorozat elején új életet akar kezdeni. A falu, ahol lakik, utálja - boszorkánynak bélyegzik, de még a sajátjai sem örülnek, amikor ő válik a kiválasztottá. Ezért megszökik.
Ennél többet nem írok, mert spoileres lenne.
Mindenesetre rajta kívül megismerjük még Merlint is, aki az épp aktuális uralkodónál szolgál, és elvileg esőt kéne fakasztania. De nagyon úgy tűnik, Merlinnek más a fontos.
Nagyon érdekes, mert a rész nézése közben egyszerre éreztem, hogy túlságosan a világépítésre koncentrál és hogy mégis túl rejtélyes marad.
Megismerünk egy sor szereplőt, akik csinálnak mindenfélét, viszont túl sok minden izgalmas nem történik, ettől az volt az érzésem, hogy csak információadagolnak.
Mindezek mellett mindenbe csak belekapunk. Látjuk, hogy Nimue kiválasztott, de nem tudjuk meg, miért. Tudjuk, hogy Merlin lezűllött és valamit mahinál - de egyikről sem tudjuk meg, miért. Nimue kap egy küldetést - de nem tudjuk meg, mi is a cél végül.
Eközben igazából egyik szereplővel sem kezdtem el igazán szimpatizálni. Merlin túl zűrös hozzá. Nimue túl hisztis - ráadásul lazán bajban hagyja a barátnőjét, aki egyébként amúgy is miatta került oda.
Amit a sorozat javára kell írnom, hogy nagyon szép képekkel operál, látszik, hogy odafigyeltek rá, hogy igazán látványos legyen. Van egy-két olyan jelenet, ami tényleg beleég az emberbe.
Viszont vizuálisan számomra furcsa koncepció, hogy keverik a jeleneteket az összekötő animációkkal.
Szóval összességében egyelőre nem szippantott be, de azért adok még egy esélyt a második résznek.
Nincsenek megjegyzések